Adatok
edison777
0 bejegyzést írt és 112 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Van úgy, hogy egy újságról azt hiszed, tárgyilagos és méltányos. Évek óta ez a híre, ilyenként veszed, ezért is olvasod. Ezért hiszed el, hogy a véleményoldal is normális és korrekt, ha vitakozik is, nem hazudik legalább. Ezt gondoltuk a HVG-ről is. Eddig. Pár éve már sokasodtak a kérdőjelek.…..
edison777
2018.04.02 18:05:22
@farcsika67: Ki az a bartus? Mi az, hogy szekta?
Kevés olyan ókori esemény van, amelyről olyan pontos információval rendelkezünk, mint a názáreti Jézus jeruzsálemi koncepciós peréről, kivégzéséről és feltámadásáról. A történészek többsége ezekből arra következtetett, hogy az első húsvét vasárnap 1984 éve, i.sz.…..
edison777
2018.04.01 19:25:20
@ManDownton: Bocsánat, de ez nem így van. Mindannak ellenére, hogy Károli fordítasa nagyon értékes, sajnos vannak olyan részek amit nem forditot hűen. Az okokat most hagyjuk. De a szellem és a lélek kérdése pont ilyen.
"Apcs 8:18 Mikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Lélek, megkínálá őket pénzzel,'
" Apcs 8:18 ἰδὼν δὲ ὁ Σίμων ὅτι διὰ τῆς ἐπιθέσεως τῶν χειρῶν τῶν ἀποστόλων δίδοται τὸ πνεῦμα [τὸ ἅγιον], προσήνεγκεν αὐτοῖς χρήματα"
TNT görög Biblia.
πνευ̑μα (pneuma)
1) szél, fuvallat
2) lélekzet, lehelet
3) szellem
4) szellemi lény; kísértet
A lélekre más szót használ a görög a pszükhét.
ψυχή (pszükhé)
1) lélekzet, lehelet
2) lélek (értelem, érzelem és akarat összessége)
3) élet
Tehát a Szent Szellem szó használata nagyon is helytálló.

A Groupama Arénában tartja bemutatkozó edzését a új futballakadémia, amely a Szent Pál Akadémia FC és az olasz FC Internazionale Milano (INTER) között szakmai megállapodás megkötésére alapján jött létre. Mint a program fővédnöke, Javier Zanetti elmondta: Európában először Magyarországon jelenik majd…..
edison777
2018.03.21 19:43:22
@kublerek: Ezt bármikor bármire lehet mondani. Ennyierővel soha semmire nem szabad pénzt költeni, mert valaki mindig talál egy nemesebb célt, amire az adott összeget el lehet költeni.
edison777
2018.03.22 08:59:55
@kublerek: Értem. Konkrétan mire gondolsz?
edison777
2018.03.23 18:07:54
De lehet, hogy azt is mindet neked kéne kapni?
"
kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.20. 14:42:05
Szép összeg de kár hogy nem én kaptam"
"
kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.20. 14:42:05
Szép összeg de kár hogy nem én kaptam"
Vigyázó!
"A diktatúra cinkosai" Gyurcsány Ferenc a kereszténységről és az egyházakról, 2018. január
2018.01.15 12:31:09
A volt miniszterelnök kifejtette, hogy szerinte mi a kereszténység lényege, és mely egyházak képviselik azt...
edison777
2018.01.17 17:31:45
@echoblogger: Meglátásom szerint nem a HGY jár jól a pénzzel, hanem az Államilag akkreditált felsőoktatási intézmény és ennek hallgatói.
Ajándék pénznek semmiképpen nem nevezném, látom idézőjelben van, de az ajándékkal azt csinálok amit akarok, ezzel viszont nem. Arra kell költeni amire adták.
És igen valóban, a mi adóforintjainkról van szó, ahogy a fennmaradó több mint 11 milliárd esetében is. És ehhez hozzátartozik az is, hogy az adóforintok elköltésére is felhatalmazást kap a mindekori kormány. Az irányított adózásra az 1+1 % felajánlásával van lehetőség.
Nem akarok külön posztot írni, ezért inkább ide írom.
A TAo ha jól sejtem társasági adó, azaz cégeknek szól, amit felajálhatnak különböző sport egyesületek részére. Ha ez így van, akkor nem a mi adóforintjainkról van szó, hanem társaságok adójáról. Persze ezt lehet, hogy rosszul tudom, de ha igen, akkor majd valaki pontosít.
Akárhogyis van, a problémát nem igazán értem. Miért is nem élhet a HGY sportegyesülete ugyanazokkal a törvény adta lehetőségekkel, amely bármelyik Magyar sportegyesületet megillet?
Bár megjegyzem, ezzel már nagyon eltértünk az eredeti témától.
Üdv

2018.01.18 20:31:57
edison777
2018.01.18 22:36:31
@Serény Vélemény: Érdekes számok.
A 444.hu újságírója, Ács Dániel nyerte az év legjobb oknyomozó újságírójának járó Gőbölyös Soma-díjat és az azzal járó egymillió forintos pénzjutalmat. Ács a IX. kerületi önkormányzat munkájáról és parkolási rendszeréről írt cikksorozatért kapta az elismerést, amelynek egyik írása miatt a Fővárosi…..
edison777
2018.01.13 13:04:56
@Sytka: Végre egy bátor szavú leleplezés. Így már én is értem. Köszönöm. Ezt én Pulitzerrel díjjaznám.
Vigyázó!
Semjén Zsolt a Hit Gyülekezete főiskoláján: "A pártok dolga közeledni az egyházakhoz"
2017.11.24 12:39:49
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes előadást tartott a Hit Gyülekezete teológiai főiskoláján. A rendezvényre a Szent Pál Akadémia Államelmélet című tantárgyának keretében került sor. Ebben, az egyébként teológus és szociológus Semjén olyan témákat érintett, mint a nemzetállamok szuverenitását,…..
edison777
2017.11.27 19:41:42
@gytibor007: Aki szarik mások fejére, az arra is szarik, hogy elmenjen közéjük.
Vigyázó!
Dráma és döbbenet az ENSZ-ben: A Hamasz-alapító fia beolvas a palesztin elitnek (magyar felirattal)
2017.09.28 21:50:23
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában előbb a demokratikus mintaországok, úgymint Szíria, Venezuela, Észak-Korea, Irán, Katar és a PFSZ elmondják szokásos gyűlöletpaneleiket a "rasszista, csecsemőgyilkos, földfoglaló stb" Izraelről, majd drámai pillanat következik. Megadják a szót egy civil szervezet…..
edison777
2017.09.29 22:11:33
A hadtörténelem egyik legváratlanabb győzelmét aratta Izrael az 1967. június 5-én kezdődött hatnapos háborúban, de ez a siker még a zsidó állam vezetőit is meglepte. Öt arab hadsereg készült arra, hogy a tengerbe szorítsa Izraelt, ráadásul mögöttük állt a kor egyik szuperhatalma, a Szovjetunió is. A…..
edison777
2017.06.05 10:29:46
@Komodoi23: Ennek az agressziónak azért én még egy kicsit utána néznék.
edison777
2017.06.05 12:30:46
@Komodoi23: Ez az érv elég gyenge lábakon áll.
edison777
2017.06.05 21:14:55
@Komodoi23: A lenyegi kérdés, hogy miért támadta meg Egyiptomot?
Fapados tippek, trükkök, élmények
Az utazók rémálma: így kopasztanak meg autóbérlésnél
2017.05.16 10:38:38
Kénytelenek vagyunk trilógiává bővíteni az autóbérlés rejtelmeiről szóló poszthalmazt, mert nem könnyű kettőbe se besűríteni azokat az infókat, amelyek alapján ellen lehet állni a szaftos lehúzási próbálkozásoknak. A fapadosok vadkeleti trükközése a jegyárakkal, illetékekkel, meg mindenféle extra…..
edison777
2017.05.17 09:27:47
@Online Távmunkás: Így van. A zárolás feloldását a zárolást végrehajtó kezdeményezi az általad leírt módok egyiken, de magát a zárolást az ügyfél bankja végzi el, nem pedig a zároló iroda. Tehát ha az iroda megtette a maga kötelességét onnantól kezdve a saját banknál lehet reklamálni.
edison777
2017.05.17 21:47:32
@Fillér B. Gusztáv: Hát pont ez a baj! Valaki azt gondolja magáról, hogy ő az ügyfél és akkor neki mindent lehet, az nem érdekli, hogy pl 100 km-t megtenni nem lehet 5 perc alatt egy autóval ő ragaszkodik hozzá, hogy lehessen, hiszen ő az Ügyfél és nem érdekli a technikai háttér.
Igen védem a mundér becsületét, mert a címmel általánosítasz, ahogy a 90-s évek elején a sógorok, a ne lopj Magyar felirattal.
Pont az a baj, hogy sok ember mindig a legolcsóbbat keresi, aztán a végén kiderül, hogy egy rendes szolgáltatót kellett volna keresni és akkor nem lettek volna rejtett költségek. Bérelj a Hertztől és nem jársz így. Nem a legolcsóbb, de nem fogsz plusz ezt meg azt találni a végén. Én elég sok országban béreltem már tőlük, és mindig annyit fizettem, amennyi a foglalásban szerepelt. Igaz én nem különféle ügynöki irodákon keresztül foglalok, mert az úgy olcsóbbak tűnik, hanem a közvetlenül a szolgáltatótól és az annyi lesz, amennyit visszaigazolnak, hacsak nem kérsz valami extrát.
Szóval hasznosabb lenne egy tanulságos cikket írni az okos, körültekintő autóbérlésről mint egykalap alá venni mindenkit.

2017.05.17 21:55:38
@Fillér B. Gusztáv: "Akkor van gáz, ha csak zárolják és nem ugyanazt véglegesítik, nem abból lesz a terhelés, hanem a zárolás mellé megy a fizetés/terhelés. "
Ezt megint nem értem. Normális helyen ezt úgy csinálják, hogy zárol pl 800EUR-t és a végén levonja belőle a bérleti díjat pl: 200 EUR és a maradék 600 EUR meg automatikusan oldódik.
Ezt megint nem értem. Normális helyen ezt úgy csinálják, hogy zárol pl 800EUR-t és a végén levonja belőle a bérleti díjat pl: 200 EUR és a maradék 600 EUR meg automatikusan oldódik.
Vigyázó!
Váratlan hír: Oroszország elismerte Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosának
2017.04.06 18:02:57
Az orosz külügyminisztérium április 6-i közleménye kijelenti: "Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosának tekintjük". Eddig a hivatalos álláspont az volt, hogy a várost "folyamatos nemzetközi státus" alá kell helyezni. Moszkva a Jerusalem Post kérdésére egyértelművé tette, hogy a döntés azonnali…..
edison777
2017.04.08 08:44:48
@János Dunai: Szerintem meg Gyurcsány.
Vigyázó!
Ez a keresztény riporter két percben elmagyarázza, mi a baj a palesztinokkal (magyar felirattal)
2017.03.26 22:09:42
Egy keresztény újságíró mellbevágóan őszinte beszámolója a hírstábjának nemrégiben Izraelben tett tényfeltáró küldetéséről, amely mítoszokat rombol az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatban. Ez a videó azt az üzenetet közvetíti, hogy a szentföldi helyzet rendkívül különbözik attól, amit a…..
edison777
2017.03.29 08:41:05
@Lengyel: Olvass, képezd magad, és más irományokat is olvasgass!
Na ez a baj! Mármint, hogy irományokat olvasol, és nem írásokat.
Na ez a baj! Mármint, hogy irományokat olvasol, és nem írásokat.
Nagyinterjút készített Németh Sándorral eheti számában a Figyelő. A beszélgetést szemlézte a 444, az index és a 24.hu is, de az összefoglalókból több fontos rész kimaradt. Most pótoljuk. (A teljes interjú a Figyelő 2017/6 számában olvasható.)..
edison777
2017.02.12 21:54:41
@kerrei11: Azért abban meg tudunk egyezni, hogy a wiki nem tekinthető hiteles forrásnak. Ha céges infóra vagy kiváncsi, arra vannak megfelelő oldalak, azokon érdemes keresni. Ilyen pl az opten.
Vigyázó!
Brit Orvosi Kamara: Az "anya" szó használata diszkriminatív és ódivatú!
2017.02.02 19:56:00
A Brit Orvosi Kamara szerint nem szabad a várandós hölgyeket többé „kismamának“ hívni, mert azzal sértik a transzszexuális polgárok jóérzését. Ehelyett a semleges hangzású "állapotos ember", vagy a "terhes személy“ használata ajánlott az egészségügyi intézményekben, mert az „mindenki számára…..
edison777
2017.02.03 21:36:07
A “pokol kapuit nyitja meg a térség és az egész világ számára” Donald Trump, ha áthelyezi az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe – ezzel fenyegette meg január 15-én Mahmúd Abbasz pártjának, a Fatahnak a szóvivője, Oszama Qawasmeh Izraelt és az Egyesült Államokat. A palesztin politikus…..
edison777
2017.01.20 17:53:53
@Cardas: Csak röviden. Jézus teljes egészében ember volt. Más különben érvénytelen/jogszerütlen lenne a megváltás.
Több igehely hivatkozik Jézusra, mint ember fia, vagy Dávid fia, vagy József fia.
Több igehely hivatkozik Jézusra, mint ember fia, vagy Dávid fia, vagy József fia.
Németh Sándor a Facebook-oldalán válaszolt Juhász Péternek. A politikus egy fényképet posztolt, szintén a közösségi oldalán, amelyen az ATV és a TV2 tulajdonosai együtt ebédelnek, miközben asztalukhoz odalép Habony Árpád is, aki az index információi szerint volt feleségével ebédelt ugyanott...
edison777
2016.12.28 00:15:17
@Tukász Pál: Az Efézusi levélben tobbesszam van meg némelyek is vannak, meg pásztorok is vannak. Akkor nem értem, hogy mi a baj azzal, hogy némely embernek az az ajándéka, hogy pásztor legyen és vezessen egy vagy több gyülekezetet, némely embernek az az ajándéka, hogy apostol legyen és hozzon létre gyülekezetek.
A Jeruzsálemi gyülekezet vezetője pedig egyértelműen Péter volt, majd később Jakab. Ez egyértelműen kitunik, abból, hogy minden helyzetben ő szólal meg ő mondja ki az utolsó szót. Egyértelmű, hogy a Jeruzsálemi gyülekezet pásztor vezetés alatt állt, az egyetlen presbiterek által vezetett gyülekezet, melyről a Biblia említest tesz az az atiokhiai gyülekezet volt. Ebből egyébként az látszik, hogy a presbiteri vezetés nem ige ellenes. De az igazi mégis a pásztori vezetés.

2017.01.19 21:51:02
@hegefeco: Látom sok időd van. Nekem nincs!
Látom kötekedni is szeretsz. Én nem!
Azt hiszem tudom ki vagy és talán már találkoztunk is és sajnos a jelenlétednek nem lettek jó gyümölcsei.
Maradjunk is ennyiben.
Minden jót neked!
Látom kötekedni is szeretsz. Én nem!
Azt hiszem tudom ki vagy és talán már találkoztunk is és sajnos a jelenlétednek nem lettek jó gyümölcsei.
Maradjunk is ennyiben.
Minden jót neked!
Vigyázó!
"Békecsúcs" Párizsban: 70 nemzet állít csapdát Izraelnek (magyar felirattal)
2017.01.13 19:55:42
Miközben Párizsban nemzetközi békediktátumot készítenek elő Izrael számára, Moszkvában Mahmúd Abbasz Fatah-mozgalma és a Hamasz arról kezd tárgyalni, hogyan űzhetnek el 600 ezer zsidót a földjükről – Júdeából, Szamariából és Kelet-Jeruzsálemből, amelyet a leendő palesztin állam számára követelnek.…..
edison777
2017.01.14 20:26:11
@Azbesztnemjó: A hasonlat nem ez miatt hibás. Más benne a hiba.
edison777
2017.01.15 14:47:20
@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ez inkább úgy van, hogy "A föld azé aki megműveli." A palesztinok erről nem túl híresek.
edison777
2017.01.15 19:40:51
@Erdelyi Klara: Az érdekesség az, hogy még 1964-ben maguk a palesztinok sem tartották magukat palesztinnak, hanem arabnak, Palesztinát pedig helyesen földrajzi területként határozták meg.
A palesztin elnevezés eredetébe most nem mennék bele.
1964-ben a PFSZ kiadta az alapokmányát a Palesztin Nemzeti Chartát.
,,Palesztinok az olyan arab honpolgárok, akik I947-ig rendesen
Palesztinában éltek....."
Ugyanebből a dokumentumból az is kiderül, hogy nem csak az arabokat, hanem az ott élő más nemzethez tartozókat, zsidókat is palesztinoknak nevez.
Ugyanakkor az is kiderül, hogy pl a Gázai övezetben nem akartak létrehozni önálló Palesztin államot, hiszen azt bármikor megtehették volna, hiszen a területet Egyiptom és Jordánia felügyelte.

Dokumentum: Soros György és a budapesti deportálások. Interjú magyar felirattal
2017.01.11 11:44:00
Soros György a CBS 60 Minutes részére adott 1998. december 20-ai interjúban Steve Kroftnak elmondja, hogyan élte túl 1944-ben a deportálásokat, és miért nem érez bűntudatot amiatt, hogy szemtanúja volt, miként fosztják ki és küldik haláltáborokba a budapesti zsidókat. Magyar…..
edison777
2017.01.12 19:38:48
@Abdiás: Nem vagyok a tized fizetés ellen, de az alábbi idézet túlzás, ami csak hagyján, de nem is igei.
"Azok a "keresztény" közösségek, amelyeknek a tagjai nem fizetnek önszántukból....és ez fontos....önszántukból tizedet- mert a szövetségbe senkit nem lehet belekényszeríteni -, azoknak semmi kapcsolatuk nincs Istennel......nem állnak vele szövetségben, és arról sincs fogalmuk, hogy mit is jelent a szövetség! Ezeknek természetesen üdvösségük sincs!"
Az üdvösség megszerzésének, nem feltétele a tizedfizetés. Én erre nem találok igét. Általában osztom a véleményed, de ez nem igei, és akkor még finoman fogalmaztam. Kérlek ne állíts ilyen dolgokat, mert ezzel a gyülekezetet is lejáratod.

2017.01.13 17:56:02
@hegefeco: Látom neked nagyon beakadt ez a tized fizetés dolog, és csak olyan választ vagy hajlandó elfogadni, ami neked tetszik.
Nem nagyon értem, hogy mi a probléma egy olyan cselekedettel mely teljes mértékben önkéntes alapon működik. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy számon kérje rajtam, hogy fizetek-e tizedet vagy sem. Ez csak rám tartozik és Istenre, ha arra indít, hogy fizessek fizetek ha nem, akkor meg nem. Azért jobb szövetség az Új, mint az Ó, mert a jó cselekedetek belülről jönnek, a szívbe írt törvényből és nem pedig külső kényszer hatására, a kőtáblákra írt törvény kényszerítésére.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Jézus is beszélt a tized fizetésről, és minden bizonnyal az apostolok is gyakorolták ezt.

Drámai videó: Hadüzenetet hirdettek Amerika és Izrael ellen Abbasz jelenlétében, 48 órával a jeruzsálemi terrortámadás előtt
2017.01.10 18:32:56
Hadüzenetnek tekinti Donald Trump tervét minden muszlim ellen, amit nem fognak csendben eltűrni – erről beszélt Mahmúd Abbasz vallási és iszlámügyi főtanácsadója, Mahmoud Al-Habbash a pénteki imán, Mahmúd Abbasz jelenlétében, két nappal a jeruzsálemi kamionos terrortámadás előtt. Január 15-én…..
edison777
2017.01.11 16:23:29
@Skankhunt42: Ha már a történelmet említetted. Mikor is épült az Al-Aksza mecset? Mikor is élt Mohamed? Mikor is uralkodott Salamon, akinek a nevéhez fűződik a jeruzsalemi templom felépitése. Mikor is uralkodott Dávid, akinek a nevéhez fűződik Jeruzsálem, Izrael fovarosává tétele. Mióta is gyakorolta a Judaizmus a templomi rituálékat a templom hegyen? Mohamed mely városokat is tartott a legszentebbeknek. Hol is voltak ezekben az időkben az Arabok? Csak néhány kérdés a sok közül. Szóval hagyjuk hogy történelmileg meg vallásilag. Ja és mégegy érdekes kérdés. Ha jól emlékszem talán 23 Arab ország van. Miért is akarják , a magukat Palesztinnek nevezők képviselői még a 24. területet megszerezni? Ennyi erővel mi Magyarok is kovetelhetnénk, hogy kapjunk területeket az oroszoktól, a nemetektől, a franciaktól, stb....
edison777
2017.01.11 16:25:14
@Skankhunt42: Most vettem észre a keresztes háborút. Mire is volt válasz a keresztes háború?
edison777
2017.01.11 20:05:08
@Skankhunt42: Nem vitatkozom csak kérdezek. Egyébként értem amit mondasz.
Mark Zuckerberg a 2016-os év januárjában újévi fogadalmat tett, mely arról szólt, hogy elkészít otthonába egy mesterséges intelligenciával rendelkező „komornyikot”. Az év vége felé haladva sok szkeptikus meglepetésére bejelentette, hogy ígéretéhez híven elkészült a háztartását vezető mesterséges…..
edison777
2016.12.31 17:06:40
@Abdiás: Lehet, hogy félre értettem, de lehet, hogy nem, ezért inkább leírom. A bibliai szív nem összekeverendő a szellemmel, ez két különböző szellemi tartozéka az embernek. Magyarul van az embernek, szelleme és van egy szellemi szíve és még más összetevője is, amit most nem reszleteznek.
A Jel 13:14 pedig egy később megvalosulo történet, az Antikrisztus korábban halálos sebet kap, de a Sátán megeleveniti, valószínűleg ekkor lesz teljesen Antikrisztussá, kerül teljesen a Sátán befolyása alá. Tehát az állókép megalkotasa egy másik dolog, és szerintem is egy mesterséges intelligencia lesz valamilyen hologram vagy ahhoz hasonló formában.

2017.01.01 19:40:26
@Cardas: Érdekes kérdések. Engem érdekelne olyan részre hajtás mentes kutatás, ami ezzel a témával foglalkozik. Egy biztos Isten nem az a dugdosos fajta.
Ha jól emlékszem a nefilim kifejezés nem csak a termetre vonatkozik, hanem arra is, hogy az adott hibrid lény valamiben óriások különleges kepeseguek voltak, valamint van olyan jelentése is, hogy égből levetett.

2017.01.03 11:19:17
@Cardas: A náfil (nefilim) szónak a jelentését én nem angolból vezetném le, hiszen ó héber szóról beszélünk, ennek a etimológiai alapszava a náfál, melynek sokkal több jelentése van mint kettő. Melyek közül egy az égből levetetett. Nekem ez az "egyesek elkezdték mondani mindkettőre" kicsit olyan nesze neked semmi fogd meg jól.
Az, hogy az állatok gyorsabban szaporodnak, mint az emberek tény, de az hogy így volt-e azokkal a mitológiai lényekkel is akikről pl a görög mitológia beszél, ugyanez nem tudható. Bár a görög mitológiában szereplő lényekről nem volt szó.
Szerintem azt kategorikusan kijelenteni, hogy nem találtak óriás csontvázakat vagy használati eszközöket nem lehet, hiszen ha az ember csak egy kicsit elkezd ebben az irányba kutatgatni, akkor számos beszámolóra bukkanhat ebben a témában. Ráadásul nem csak a Közel- Keleti térségben, hanem számos nép mitológiájában megtalálhatók óriásokról szóló leírások.
Azt nem egészen értem, hogy miért is kéne Flavius beszámolóját elvetnünk ezen témával kapcsolatban, mert számomra az nem meggyőző érv, hogy nem volt antropológus, az valóban nem volt, de történész igen.
Az átlag méretű és az óriás méretű egyedek léte szerintem nem zárják ki egymást.

"Maradj erős Izrael!": a Facebookon válaszolt Netanjahu Trump Twitter-üzenetére
2016.12.28 17:22:22
A Facebookon válaszolt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Donald J. Trump Twitter-üzenetére. Az üzenetváltás apropóját az adta, hogy Barack H. Obama amerikai elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsban búcsúzóul a busz alá lökte Izraelt, amikor átengedett (lapértesülések szerint személyesen…..
Na, ez az, amit soha nem fogunk megtudni...
edison777
2016.12.24 15:30:31
@Jolka40: Szerinted a te, meg az én fizetésem hány százaléka megy az államilag támogatott egyházaknak, úgy hogy még azt sem mondhatom, hogy, én nem akarok nekik egy forintot sem adni. Ellentétben a fenti 10%-al, ahol a hívő szabadon eldönti, hogy akarja e fizetni vagy sem.
edison777
2016.12.24 15:39:02
@Lucifer Morningstar: "szektabázis havi fizetésének a 10%-át szedi be ami bevétel a szektavezér zsebecskéjébe vándorol. Adózás nélkül."
Bizonyíték? A nélkül csak üres beszéd. Bizonyíték nélkül úgy hívják becsület sertés.
Bizonyíték? A nélkül csak üres beszéd. Bizonyíték nélkül úgy hívják becsület sertés.
Vigyázó!
Kaszim Hafiz: Egy volt zsidógyűlölő vallomása - videó, magyar felirattal
2016.12.14 18:38:00
"Zsidógyűlöletre születtem; ez alapvető része volt az életemnek, és sose kérdőjeleztem meg annak idején. Pedig nem Iránban vagy Szíriában születtem, hanem Angliában" – kezdi megdöbbentő történetét Kaszim Hafiz, akinek szülei Pakisztánból vándoroltak át ide, amolyan tipikus migránsmódon: „költözzünk…..
edison777
2016.12.19 14:43:48
@Abdiás: "A Bibliában a Palesztinok Filiszteusok néven jelennek meg."
Nincs olyan, hogy Palesztin nép. Vannak Filiszteusok és vannak az Arabok, vagy ez vagy az.Tudom, hogy a wikipedia ezt írja, de a wikipedia nem tekintethető hiteles forrásnak.
A Palesztin elnevezés egy földrajzi terület elnevezése, mely a Rómaiaknak köszönhető. 1947-ig ezeken a területeken élőket nevezték palesztinoknak, beleértve az akkor ott élt zsidókat is. Erre egyik általam legjobbnak vélt bizonyíték a PFSZ charta.
A Charta kinyilvánítja, hogy ,,Palesztina arab föld, amelyet szoros nemzeti szálak kötnek a többi arab országhoz" kikkel ,,együtt alkotják a nagy arab nemzetet"
Ebben szó sincs palesztin nemzetről, sokkal inkább Palesztin területről.
.

2016.12.19 22:58:28
@Abdiás:
Palesztin nép korábban sem létezett.
" a Charta egyszer a mi földrészünket is arab területnek nyílváníthatja......."
Ezt a Hamasz már rég megtette.
Palesztin nép korábban sem létezett.
" a Charta egyszer a mi földrészünket is arab területnek nyílváníthatja......."
Ezt a Hamasz már rég megtette.
Vigyázó!
Donald Trump videóüzenete: "A keresztények világszerte támadás alatt állnak" (magyar felirattal)
2016.11.06 22:28:23
"A keresztények világszerte támadás alatt állnak, de én védelmezni fogom az életet, a szabadságot és a hitet” – üzente Donald Trump a keresztény gyülekezeteknek a CBN hírtelevízión keresztül két nappal az elnökválasztás előtt...
edison777
2016.11.13 20:49:07
@morecomment: Minden kötekedés nélkül kérdezem. Ha jól értem amit írtál, te azért tudtál nyugodt szívvel imádkozni, hogy Clintonné nyerje meg a választásokat?
Megtudnád indokolni, hogy miért ő lett volna a jobbik választás?
Megtudnád indokolni, hogy miért ő lett volna a jobbik választás?
edison777
2016.11.14 13:40:34
@Bodó Róbert: Tőled is ugyanazt kérdezném, mint morecommentől.
Az utolsó elnökjelölti vitán a személyeskedések helyett az érdemi kérdéseké volt a főszerep, és olyan alapvető morális témák is előkerültek, amelyekről eddig nem vitázott a két jelölt. Bármit is gondoljanak a keresztények Donald Trumpról, egy dolog egyértelművé vált: a Bibliát tisztelő keresztény…..
edison777
2016.10.22 23:22:29
@Békési1955: Azért a figyelmes olvasassal neked is vannak gondjaid.
"A munkához egy tanácsadója javaslatára halott hírességek – köztük a volt first lady, Eleanor Roosevelt – “véleményét” is kikérte. “Azt mondta, legyen olyan vastag a bőröm, mint egy rinocérosznak” – idézte Hillary Clinton az egyik tanácsot, amit Roosevelttől kapott"
Egyébként rendben hagyjuk halottakkal való beszélgetést. Nézzük a fenti idézetet meleg házasság támogatását és hasonlókat. Hát ez sem vall túl komoly hivőre, de felőlem nevezheti magát hívőnek. Már hogyne ítélnék meg valakit a beszéde, viselkedese alapján, hogy jó vagy rossz hívő. Ha Péter is ilyen strucc politikát folytatott volna Simon mágust a mai napig rendes hívőnek tartanánk. És ez csak egy példa, lehetne sorolni még.
És igen nem írtam Trumpról, mert nem róla szól a bejegyzés. De azt meg kell jegyezni, hogy a cím nem igazán korrekt, mert jó érzéssel egyikre sem tud szavazni egy keresztény.
"A megszületett csecsemő is teljes függésben van az anyjától, nélküle képtelen lenne az önálló életre, ugyanúgy ahogy magzat korában."
Gondoltam, hogy erre a mondatra le fogsz csapni. Tehát ha egy csecsemőt magára hagyunk akkor képtelen az önálló életre. Nincs másik nő, férfi, kutya, macska stb... Akkor most van joga az élethez vagy nincs?
Igen értem, nagyon is, hogy mit akarsz mondani, de te sajnos még mindig nem érted.
Különbség van az órasmester között, aki a semmiből létrehoz egy működő órát, és az között a szerelő között, aki az órasmester által kitalált, meg tervezett és legyártott meglevő alkatrészekből osszerak az eredeti tervek alapján egy ugyanolyan órát.

2016.10.26 08:51:17
@Békési1955: Még mindig nem vagy elég figyelmes. De mindegy. Hidd el pontosan értem, hogy miről beszélsz. De te sajnos továbbra sem érted, vagy nem akarod megérteni a lényeget. Enged meg, hogy ugyanazt javasoljam neked, amit te nekem,
" Olvasd el még néhányszor, amit írtam, hogy sikerüljön végre megértened"
Egyébként nagyon ügyesen kikerülöd a válaszokat, de sebaj. Az a baj, hogy az érvelésed több sebből is vérzik, szívesen foglalkoznék vele, tételesen, de már eddig is túl sok időt töltöttem ezzel, úgyhogy nem teszem.
Legyen szép napod!

2016.11.06 20:34:02
@Békési1955: Hát nem rendelkezhet, mindenki olyan határtalan fantáziával mint te, aki még olyat is belelát egy-két mondatba, amit abba nem is írtak bele.
November elsejétől már nem adhat ki és nem vehet ki lakást az az Airbnb felhasználó, aki nem csatlakozik a közösségi szállásmegosztó úgynevezett „közösségi vállalásához”, aminek keretében többek között kijelenti, hogy nem táplál nemi identitásból vagy szexuális orientáltságból fakadó előítéletet az…..
edison777
2016.11.04 23:21:05
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz