Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gyógyhatás

17 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mint bármelyik más növénynél, a gyógynövények esetében is fontos, jól válasszuk meg a helyet, ahová szeretnénk telepíteni választott fajtánkat. Mindenképpen fontos előzetesen tájékozódni tulajdonságairól, esetleges speciális igényeiről. Nem mindegy, milyen földbe…..
Érdekesség, hogy a háziasszonyok körében, akik adnak az egészségükre, divatba jött a gyógynövények gyűjtése. Elsősorban azokat a növényféléket keresik lelkesedéssel, melyekről így vagy úgy már hallottak és most vágynak rá, hogy megszerezzék, mint füvészkertjük…..
A társasházak közös helyiségeinek világításkorszerűsítése, illetve az üzemeltetési költségek csökkentése nemcsak a közös képviselők, képviseletek számára fontos. Ez a tétel is hozzájárul a közös költségek alakulásához. Nézzük melyik világítás a leg…..
Gyógyhatás 2015.03.31 11:10:43
@cupcake25:
A mozgásérzékelő minősége is meghatározza az élettartamát. Egyébként a "gombnyomás + időrelé" verzió sem zárja a lámpák megfelelő csoportba kapcsolását, csak a kiépítése valamivel többe kerül.
A lényeg, hogy csak a szükséges lámpamennyiség világítson, és lehetőleg alacsony fogyasztású fényforrásokkal.
:)
Gyógyhatás 2015.03.31 11:53:09
@cupcake25:
Igaz. A mozgásérzékelő inkább a komfortot szolgálja, mint az energia megtakarítását.
Az energiát a ledes izzókkal takarítunk meg, de a megtérülést itt is inkább a hosszú élettartam hozza.
No, meg az az érzés, hogy tettünk valamit a környezetünkért :)
A mentának számtalan fajtája van és még több felhasználása. Jellegzetes illata és íze miatt szinte mindenki ismeri. Találkozhatunk vele tusfürdőkben, krémekben, szájápolási termékekben, de akár fogyaszthatjuk teaként, fűszerként is. A menta két legismertebb fajtája a…..
Sokan úgy gondolják, hogy lakásba nem való semmilyen gyógynövény, és kimondottan csak a szobanövényeket tűrik meg. Leginkább esztétikai okokra hivatkozva utasítják el, mondván, nem mutatnak jól és macerás a gondozásuk. A gyógynövények között azonban akad pár, ami…..
Gyógyhatás A zöld tea 2015.03.20 06:54:26
A zöld teának számos előnye van a szépséget illetően is, amelyet fogyasztva vagy a bőrre való felkenés alkalmával is hatékonyan használhatunk. Még a zöld tea levelei is felhasználhatók a bőr szépségére, amely kitűnően garantálja az emberi bőr karbantartását és…..
Gyógyhatás Gyógyteák 2015.03.19 20:07:29
Köztudott, hogy a gyógyteák jótékony hatással vannak az emberi szervezetre és fogyasztásuk a legjobb módja annak, hogy elősegítse az egészséges életmódra való felkészülést és az egészséges életben való részvételt. Azonban a hatalmas választéknak köszönhetően nem mindig…..
A gyógyhatású készítmények, gyógynövények, gyógyteák, reformélelmiszerek piaca hazánkban is folyamatosan nő. Egyre többen, és egyre többet költünk az egészségünkre, az egészségünk megőrzésére. Jót tesz a piacnak az is, hogy a folyamatosan növekvő teafogyasztók…..
A hatásuk miatt a gyógynövények nélkülözhetetlen fegyvere a természetes gyógymódoknak. Egyes gyógynövények hatása kiemelkedően magas az emberi szervezetre, ezért használják gyógyítási célra, vagy legalábbis a különböző betegségek enyhítésére, a megelőzésről nem is…..
Gyógyhatás A reformélelmiszerek 2015.03.08 18:07:28
A reformélelmiszerek pontos, és örökbecsű meghatározása szinte lehetetlen. Nehéz, mert koronként változik, hogy mit tekintünk reformélelmiszernek, a divat, a tudományos felfedezések, publikációk, és nem utolsó sorban a kereskedelmi lobbinak megfelelően. A reformélelmiszerek ne…..
Az egészségünk megőrzése, az ezt segítő életmód, az egészséges táplálkozás bizony áldozatokat, lemondásokat követel tőlünk. Tekintettel jelenlegi helyzetre, a rossz táplálkozási szokásainkra, a mozgáshiányos életmódunkra, az egészségünkre bizony többet kellene…..
Az influenza, az immunrendszer ilyenkor sokat emlegetett fogalmak, de hogy jön ide a pomelo? Egyáltalán, mi az a pomelo? Nos, a pomeló egy távol keletről származó gyümölcs, amely már nálunk is kapható. Ez a citrusféle ránézésre egy nagyobb grépfrútra hasonlít. Amiért bekerült…..
A köles, ez a méltatlanul háttérbe szorult gabona fontos élelmiszer a lisztérzékenységben szenvedőknél. De, nem a gluténmentes tartalom a köles fogyasztásának az egyetlen előnye. Remek, könnyen emészthető, rostban gazdag tápanyag a szervezetünk számára. A gyomor legjobb…..
Gyógyhatás Az akácméz 2015.02.22 17:01:47
Az akácméz 2014-ben Hungarikum lett a Hungarikum Bizottság döntése alapján. A mézfogyasztás jótékony hatásait már jó ideje ismerjük (sajnos a fogyasztása nem mindenkinek ajánlott). A méz természetes gyógyító hatású élelmiszer. Fogyasztásának számtalan gyógyító és…..
Gyógyhatás A kurkuma 2015.02.22 11:31:54
A kurkuma, ez a Dél-Ázsiában őshonos fűszernövény napjainkra szinte csodaszerré vált. A növény a gyömbérfélék családjába tartozik. A fűszer a gyökértörzs főzésével, szárításával, és porításával készül. A kurkuma fűszert az indiai kereskedők hozták Európába. A…..
Gyógyhatás A gyógyteák 2015.02.21 21:27:33
Gyógyteának nevezzük a forró vízzel felöntött gyógynövényekből álló italt.(Forrás: Wikipédia) Mikor fogyasztunk gyógyteákat? Számtalan panaszra, rendellenességre, és betegség megelőzésre fogyasztunk különböző teákat. A leggyakrabban meghűlés, emésztési problémák,…..
Az egyes növények, a bennük található természetes anyagok jótékony hatása az emberi szervezetre már ismertek voltak az ősi kultúrákban is. A gyógynövények gyógyító hatását tehát már évezredek óta ismeri az emberiség, de napjainkban ezt már a tudomány is rendre…..
Hallott már a mákolajról, a természet ajándékáról? A mákolaj egy hideg sajtolással elkészített folyadék, amelynek számos felhasználása van. A mákolajnak az egészségmegőrzésben tanúsított jótékony hatása egészen kivételes. A mákolaj magas foszfortartalma miatt kitűnően…..