Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szentpéteri László

62 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az AV-2 Pelican-t viszont szabványosan a függőleges fel és leszállás lehetőségével forgalmazzák! A típus esetében a gyártó több száz darab eladásával számol 2020-ig. A Pelican-hoz különféle (két és négyütemű, elektromos és akár többféle üzemanyaggal is működő) motorok rendelhetők. A másfél méter…..
Az amerikai FAA (Federal Aviation Administration) engedélye szerint a területen az állam teljes területe felett lehet nappali és éjszakai repüléseket végezni 1200 feet (1200  láb, kb. 360 m) terep feletti magasságig.  A repülési lehetőség jelentősége abban áll, hogy az országban lévő többi, polgári…..
A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) számításai szerint hétmillió drónt adhatnak el az Egyesült Államokban, de ami ennél is aggasztóbb, hogy jelentősen megnőtt a repülőterek közelében észlelt vezető nélküli repülő eszközös száma. Az FAA korábban még arra számított, hogy 25 ezer lesz az éves…..
A HCA reptér (www.hca-airport.dk), Odense közelében, - nem túl messze Koppenhágától és Hamburgtól található. Az itteni kísérleti központ szoros együttműködést tart fent a University of Southern Denmark-kal, mely Európa első, - 2015-ben indított -, "UAS M.Sc. engineer" képzését végzi! Az "UAS…..
A "gömb" tömege 1,6 kg és a kezelő két tengelyen tudja vezérelni, miközben a berendezés képes akár egy kijelölt mozgó objektum folyamatos követésére is. A berendezés alkalmazásai között megemlítik az éjszakai és nappali ipari objektum megfigyelést és őrzést, az olaj és gáz-szivárgások detektálást, a…..
DRÓNOK EGY 7-9 KG-OS "VIKING"... 2016.03.27 20:15:38
A linköpingi cég UAV-jának fesztávolsága 200, hossza pedig 153 centiméter. Maximális repülési sebessége 40 m/sec (144 km/h), míg utazósebessége 16-22 m/sec (58-79 km/h). A gép indítható akár kézből, akár katapultról. Előbbi esetben a maximális felszálló súly 6,5 kg, míg az utóbbi esetben akár 8,5 kg…..
Az Agisoft PhotoScan szoftverével a felhasználók az UAV-vel fényképezett digitális adatokból elő tudják állítani a magassági modellt és az ortofotót, a GeoID VirtualSurveyor pedig 3D virtuális térmodellt állít elő ezekből, amely adatmegjelenítési, elemzési, interpretálási…..
Az is nyilvánvaló azonban, hogy a drónok nem csak veszélyeztethetnek emberi életeket, hanem menthetnek is! Jó példa erre a Delfti Műszaki Egyetemen (Hollandia) fejlesztett, és a sajtóban "életmentő drón"-ként aposztrofált, a nyílt utcán a sérülthöz újraélesztő berendezést…..
Az elmúlt egy év során ugyanis megnövekedtek a pilóták bejelentései az őket veszélyesen megközelítő drónokról. Míg 2014-ben 238 ilyen bejelentésre került sor az Egyesült Államokban, addig ez a szám már 2015 első hét hónapjában elérte a 650-et! A legkülönfélébb légi…..
A mindössze 60 x 67 mm-es egység - mely opcionálisan akár IP67-es tokozással is rendelhető -, 336 GNSS vevőcsatornával rendelkezik. A csatornák - a gyártó adatai szerint -, képesek az amerikai NAVSTAR GPS, az orosz…..
A lengyel rádió a légi balesetekkel foglalkozó The Aviation Herald hírportál tájékoztatására hivatkozva jelentette: a Lufthansa Münchenből Varsóba tartó 195 Embraer gépének pilótái leszállás közben észrevették, hogy tőlük mintegy 100 méterre egy kisméretű drón repül.…..
Mindkét Phantom 3 verzió használja a DJI új, "Visual Positioning System" nevű megoldását, - melynek köszönhetően képessé váltak arra, hogy beltérben (GPS nélkül) is képesek legyenek a nagypontosságú lebegésre, vagy leszállásra. Ehhez optikai és ultrahangos szenzorokat…..
Forrás: Drónvilág (www.dronvilag.hu) A tárgyalások eredményeként az NKH-tól megkapták a csúcskategóriás drónok rendszeres üzemeltetéséhez szükséges engedélyeket. A cég egyúttal nyélbe is ütötte első üzletét, a magyar rendőrség számára Altura Zenith ATX8-as…..
A francia AERACCESS (www.aeraccess.com) standján volt látható egy nagyon kulturáltan összerakott (mondhatnám csinos) multiszenzoros, giro-stabilizált platform, - a TRACKER-i. Ez egy kompozit anyagokból és magnézium ötvözetből készített, a beépített eszközöktől függően 650-700…..
Itt a nyár, csúcsra jár a turizmus szerte az északi féltekén. Nincs ez másképp Washington D.C.-ben sem, - ahol nyaranta több százezer turista jelenik meg. Közöttük szinte nincs olyan, aki meg ne akarná nézni a Fehér házat és a Kapitóliumot.  Nos, az amerikai Szövetségi…..
A "drón" kifejezés egyre elterjedtebb az utóbbi években, így az emberek nagy része találkozott már vele valamilyen formában. Az interneten mindenki számára elérhető olyan több rotoros "multikopter", mely kamerával felszerelt, és távirányítója segítségével 10-20 percig a…..
DRÓNOK SENSEFLY EBEE 2015.06.10 16:14:56
Az eBee-t elsősorban nagy sebességű repülése és nagy felbontású kamerája tetté ismerté. A 2D orto-mozaikok és 3D modellek készítésére alkalmas eszközt már magyar földmérő vállalkozás is használja.  A legújabb eBee RTK tulajdonképpen azt az utat követi, melyet jó két…..
DRÓNOK A CNN IS BESZÁLL! 2015.05.19 17:09:01
Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) és néhány kiválasztott ipari szereplő között új kutatás-fejlesztési együttműködés jött létre a közelmúltban. A cél az UAS/UAV rendszerek minél szélesebb körű és minél gyorsabb integrálása az amerikai (alsó)…..
A tavaly bejelentett LOCUST (Sáska) programja olyan automata drónrajok kifejlesztését tűzte ki célul, amelyekben néhány tucat repülő drón képez egy sáskarajhoz hasonló csoportot, és ezek önműködően hajtják végre az ellenség megsemmisítését. Az amerikai…..
Kezdjük azzal, hogy itt természetesen nem a játékboltokban kapható modelleket összetörő hobbistákról, de még csak nem is az általában (részben-egészben) saját fejlesztésű mikro, és mini drónokat építő, komoly szakismerettel rendelkező modellezőkről beszélünk. Az Ő…..
Hova utazhatna tehát máshova a DRÓNOK Blog egyszemélyes stábja tanulni és benyomásokat gyűjteni, ha nem Londonba, a SkyTech-re?  A rendezvény három párhuzamos szekcióban zajlott:          alkalmazások a médiában és a közszférában,           mezőgazdasági…..
Az XactSense marketingesei szerint beléptünk abba a korszakba, amikor a drónokkal végzett 3D térképezés a tömegek számára elérhetővé vált. (Erről azért e sorok szerzőjének van véleménye, figyelembe véve, hogy önmagában a VLP-16 lidar listaára 8000 dollár, a drón pedig…..
DRÓNOK HURRIKÁN VADÁSZ DRÓNOK? 2015.04.15 20:30:12
A hurrikánokba jelenleg nagy-teljesítményű turbó légcsavaros repülőgépeket (pl. C-130 "Hercules", P-3 "Orion") küld be a NOAA, igazi, élő személyzetekkel. Ennek nyilván komoly kockázata van. Épp ezért kezdett a NOAA (National Oceanic and Atmospheric Agency = Nemzeti Oceanolólógia…..
DRÓNOK ÁPRILIS 24: SKYTECH 2015.04.14 18:34:43
A SKYTECH 2015 nevet viselő rendezvényre több száz UAV/UAS témában érdekelt fejlesztő, gyártó, üzemeltető, jogalkotó és persze írott, vagy elektronikus újság szakembereit várják az angol fővárosba. A plenáris ülést követően az előadások három szekcióban zajlanak: UAV…..