Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kereszturi Tamás

23 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kicsi lett a Micra. Amikor vettem, ingázásra egyedülálló szülőként, egy-két gyerek szállítására ideális választás volt. 850 kilós testét szépen viszi az 1,3 literes benzinmotorja. Magyar papírokkal nem is kaptam volna ennyire jól felszerelt példányt, klímával, légzsákkal,…..
A Totalcar Nagy Karácsonyi Fotózása lassan fogalommá válik cégünkben. Hiszen nem csak tradíció ez, hanem egy olyan ünnepnap, amikor tudjuk, hogy együtt kimozdulunk valahová. Ritkán sikerül ez szerkesztőségünk életében, hiszen szanaszét akad dolgunk nap mint nap, talán éppen…..
Mióta a hatéves fiam, Norbi eltöltött egy napot a szerkesztőségben, meg van győződve róla, hogy a világ legjobb munkahelyén dolgozom. Óvodás szemmel ámuldozott a felsorakozó játékokon: Matchboxok, RC tankok, repkedő helikopterek és egy Carrera Digital 132-es autópálya. Előzetes…..
Elfelejtettem. Már megint. Jellemző rám. Már épp belevágtam egy önkritikus siránkozás írásába, amikor leesett, hogy most nem én vagyok a balfék. Vagy csak nem tehetek róla. Tavaly októberben, hosszú keresgélés után megvettem Papptibi álmai autóját, egy 1,3-as, ötajtós,…..
Mindenkinek megvolt a módszere, amivel (akár csalással is) felkészült a versenyre. Én a becsületes felkészülést választottam. Na nem a Micra teljes átvizsgálását, hanem az előző napi hosszú edzést. Csütörtök este kilencre érünk haza Észak-Olaszországból. A több mint 700…..
Tavaly nyár közepén sikerül összeszervezni a nagy fogyasztástesztet. Nem volt egyszerű. Öt kisfogyasztású autót kellett kérni az importőröktől, őt munkatársat kivonni a napi munka alól, egy forgató stábot leszervezni aznapra. Sikerült. Bár lehet, hogy sokan csak a nagy…..
Mi látható a képen? Na jó, az Angélát még felismerjük, de mi lóg a vállán. Na az a valami a nyeremény. Az első tippünk hogy lombfúvó-tok. Ezzel többen is vitatkoztunk. A második tipp már nekem is szimpatikusabb: csónakmotor-tok. De minek vágna az ember a hóna alá egy…..
Egy Hyundai kabátot kap az, aki megmondja: Ki ölette meg Franket és Zoét?..
„Utálom a hétfőt!” Sokan értünk egyet Garfield e két szavával. A Totalcarnál ha hétfő, akkor értekezlet. Lassan szállingóznak be az emberek a szerkesztőségbe. Kávéval a kézben indulnak meg a beszélgetések, általában egy témáról: az autókról. Ügyvezetőnk…..
Tapasztalatom szerint, az egy munkahelyen dolgozókra, valahogy egyszerre jön rá a házasulási illetve gyermeknemzési vágy. Amikor nősültem, abban az évben még három közvetlen munkatársam is házasodott. A gyermekeink születése között sincs nagy különbség. Sőt, Csikóssal is…..
A névjegyemen ez áll: web- és kiadványszerkesztő. Tehát én emlékszem a válaszra. És ti? Akinek elsőre eszébe jut a válasz, az egy Chevrolet ajándékcsomagot kap. Uj Péter hogyan emlékezik vissza? Mi a neve a számítógépes tördelésnek 1993-ban?..
Jókat mulattunk a szerkesztőségi flotta SEC-ének tulajdonosának motoros karrierjét megörökítő íráson. Bár ő nem biztos, hogy ugyanilyen érzelemmel állította fel motorját bukás után a pálya széléről. De ő felállt, s általában vissza is szált a nyeregbe. Egy Hyundai…..
Idén ünnepeltük a Totalcar tizedik születésnapját. A méltó megemlékezéshez hozzátartoztak a jubileumi ajándéktárgyak készíttetése is. A bögre, mint használati tárgy triviális választás volt. Hogy milyen legyen, azt gyorsan eldöntötte a kollektíva. Legyen benne anyag!…..
A nagy autószalonokon a kiállított kocsikhoz gyönyörű hoszteszeket is állítanak. A figyelmük felkeltésének egyik módja, hogy kérdezünk tőlük. Bandinak ennyire futotta: – Mit is mutat pontosan a Power Reserve műszer? Sajnos a választ nem tudta megmondani a kiválasztott…..
Év elején kezdett ránk dőlni a ház, nem bírtuk már, annyi meló lett. Így hát meghirdettük itt a Belsőségen, hogy rabszolgát keresünk. Jelentkeztek is szép számban, nehéz volt a döntés, kit is vegyünk fel. A főnökség választása Stump Andrásra, alias Telós Bandira esett.…..
Idén először állítottunk ki az évenként megrendezésre kerülő Oldtimer Expón. Mivel veterán autók már bőségesen voltak a kiállításon, ezért mi az olvasóink youngtimer korú autóiból válogatva vittünk kiállítási darabokat. A látogatók már megszokhatták, hogy…..
Rengeteg eladó autó hirdetését küldték az olvasók az év vége felé írt, totálkárossá vált Marutimmal kapcsolatos cikkemre, aminek a Totalcar főszerkesztője a 220 ezerért piros autót, valaki? címet adta. A cím kicsit megváltoztatta a várt tartalmukat, hisz eredetileg 300…..
Kereszturi Tamás 2010.03.28 14:01:38
14:15 Bendével az irodájában éppen a Hotel Daniaban készült videót nézzük, amikor Vályi Pista nevét írja ki a telefonom: Történelmi pillanat, a Ponty és a csapat megérkeztek Viszre. Öröm, eufória és könnyek. Margó, Karesz felesége pityereg a megkönnyebbültségtől, közben meg sem áll, mert gigantikus…..
Belsőség Mitcsináltunkegésznap? 2010.03.05 20:14:00
Biztos észrevettétek, hogy ma nem került ki annyi információ, mint amennyit szerettünk volna. Az egész úgy kezdődött, hogy megbeszéltük, kilenckor kelünk és tízkor indulunk. Ehhez képest a Merci-tulajdonos csak 9:50-kor került a reggeliző asztalhoz, és csak a Kati közbenjárására jutottunk…..
Üdvözlök minden kedves olvasót innen az Adria Raceway-ről! Túl vagyok életem első csuromvizes edzésnapján, mondhatni vegyes érzelmekkel. Az előző poszthoz helyesbítésként hozzáfűzném, hogy az MX-5-ös fékrendszere is full versenycucc, hála a magasságos égnek! A lényeg, hogy…..
Kereszturi Tamás 2010.02.12 13:41:35
@ColtCzT: Szlovákok 28. helyen végeztek, utolsók lettek. A csehek lettek tán a kilencedikek, ha tényleg...
böjt: a mértékletesség erényének cselekedete: tágabb értelemben minden erkölcsi meggondolásból fakadó önmegtagadás, főként az érzéki élvezetektől való tartózkodás; szoros értelemben az önfenntartási ösztön megfékezése az evésben és ivásban. - Legyünk húsok,…..
Belsőség A Škoda őrzi a lóvét 2009.12.12 18:15:00
Hoppá. Olvasom a hiénanap beharangozó posztjának a kommentjeit, s egyértelmű, hogy a Škoda-cuccokra nagy az érdeklődés. Van is itt egy szép kis bőr pénztárca. Identitását csak a belsejében lévő apró Škoda-felirat jelzi, illetve FBI-módra az elején lévő körvonalat…..
Ez egy könnyű feladat lesz. Akinek erre az öntött fém moszkvics kulcstartóra van szüksége, az biztos elmondta már néhányszor az autófelszerelési boltokban, hogy mihez is szeretné e tárgyat: Hogy ön vagy épp az eladó szájából hangzott-e el ez a mondat, az ki fog derülni…..
Megmondta az Omm is: nagyon nem dugókompatibilis az agyunk. Minden reggel szivat minket az élet. Egy férfiember az kibírja. S ha már megmondta, akkor az titkot is elárulta: Mindig legyen nálunk friss víz, nem ilyen cukrozott takony, és főleg a kedvenc zenénk. Valószínűleg a Chevrolet…..
Rájárt a rúd idén a Saab 9-5-re. Az amerikai rendezők valami perverzió következtében sorban törték szegényeket. A 24 című tévésorozatban egy Mustangot mászattak meg vele:   A Zombielandben szintén egy SportWagon Aerot törtek össze, bár itt az eksön elmaradt: Amikor az ABC…..