Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Oláh Katalin

59 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kora márciust mutatott a naptár, bár Bernya a bundáján a legkevésbé sem érezte a tavaszt. A patakparton csípős szél kergette az eldobált papírzacskókat, és a Rákos-patak alacsony vize borzongva fodrozódott. Bernya is meg-megborzongott, ahogy a korlát felé sétált, és erős kísértést érzett, hogy az…..
"Bernya hálásan pillantott Robira, megtörölközött, lerogyott egy zsámolyra, és percekig szuszogott. Aztán felállt, és már épp indult volna az öltöző felé, amikor Robi megjelent két kézisúlyzó-párral, egy kisebbel és egy nagyobbat. Bernyának szörnyű érzése támadt, hogy még közel sincs vége az…..
Bernya a futópadon "A tükör előtt egy nyúlánk gólyalány guggolt, izmos lábán csak úgy feszült a nadrág. A sarokban négy kigyúrt gorilla hangoskodott, és felváltva edzettek vállra és hátra. Hátrébb, a lábgépeknél hófehér bundájú pincsilány tornázott, szintén macskanadrágban. A másik sarokban, a…..
A második részből kiderül, hogy az edzőterembe eljutni nem is olyan egyszerű! Mert hát, mitévő legyen az ember, akarom mondani, a kenguru, amikor a tükör előtt állva szembesül azzal, hogy a trikója a tél folyamán mintha összement volna egy picikét. Ráadásul Robi, a béka egyenesen azt állítja, hogy…..
Közeleg a tavasz... Ó, még messze van! - mondják azok, akik már most a nyári melegre vágynak. - Ó, vészesen közeleg! - így pedig azok, akik most kaptak észbe, hogyha nyár, akkor bikiniszezon, s addig jó volna leadni néhány kilócskát... Bernya sokáig úgy volt vele, hogy mivel ő a maga részéről nem…..
Bernya már egy fél éve dolgozott Don Zsiri pizzériájában. Az idő csak úgy repült, a kenguru szinte észre sem vette, hogy beköszöntött az ősz. Egyre hidegebb lett, aztán november végén leesett az első hó. Erre senki sem számított. A pizzériában a séf, Anti, a másik futár és a pingvinek is azt…..
Melyből azt is megtudhatjuk, mitől lesz szép fényes a bunda "Egy napfényes délelőtt Bernya a Don Zsiri pizzéria előtt ácsorgott. Nyitás után voltak pár perccel, még nem érkezett megrendelés. Donna Mamma az asztalterítőket mosta ki, Bernya pedig kiteregette őket a kerthelyiség hátsó részében. Aztán…..
Bernya megtalálható a legnagyobb közösségi oldalakon is. Jelöld ismerősnek (biztosan visszajelöl!), kövesd kalandjait, hogy ne maradj le egyetlen apró momentumról sem kedvenc kengurunk életéből! Bernya hamarosan az Instragramon is elérhető lesz, de pszt! Ez egyelőre hétpecsétes titok! El ne…..
Mert volt idő, amikor Bernya állást keresett... Olvass bele ebbe a részbe! "Másnap későn ébredt. A nap besütött az ablakon. – Szép idő lesz ma is – állapította meg a kenguru, és felült az ágyban. – Lesétálok az újságoshoz. És épp itt az ideje, hogy az interneten is elkezdjek keresgélni –…..
A kenguruk már a spájzban nyomdában vannak! Tíz munkanapot ígértek - ez testvérek között is legalább két hét, s mi nem vagyunk testvérek a Könyvműhellyel. De sebaj, nehogy kiboruljunk! Ezt a kicsit már fél lábon ugrálva is kibírjuk, nem igaz, Bernya? Egyszóval, hamarosan feltűnik Bernya, a kenguru…..
... avagy kenguruszemmel az élet. Te mit gondolsz? A tejeskávé forrón jó, az ágyban kortyolgatva, amíg a napunkat tervezgetjük. Legjobb, ha közben a hasunkra süt a nap. A reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nem tanácsos kihagyni, még a legnagyobb rohanás idején sem. Időnként egy frissen készített…..
Újabb VKP-s bejegyzés - kis kihagyás után -, de amíg elkészül a könyv, addig is szívesen beugrom Bernyához egy potyasütire interjúra a Mézesmadzag Cukrászdába. - Az álomállás az eheti VKP-s téma, Bernya - kezdtem neki, miután Bernya elém tett egy adag rumosdiófagylaltot. Nem tiltakoztam, hogy hideg…..
Nos, amíg a nyomda nyomtat, s elkészül végre könyv formájában is a várva várt mese, újabb ízelítő következik. Megint bennfentes információkat osztok meg veled, kedves Olvasó: így a 6. fejezet kezdődik majd! Reggelente Bernya sokáig aludt. Ez volt az egyetlen, amit nem bánt a munka nélkül töltött…..
A jó hír - sőt, mi több, egyenes csodálatos! - hogy ma leadtam a Bernya, a kenguru kalandjai végleges szövegét. Zseniális grafikusunk elvégzi a tördelést, a többi pedig már a nyomda dolga. Ez azt jelenti, hogy már nem kell sokat várni az első mesekönyvre! Addig is, türelmetlenségünket csillapítandó,…..
Nem hivatkozom többet a vizsgaidőszakra. Uncsi. Igaz, hogy tavaly ilyenkor egyáltalán nem volt vizsgaidőszak... mit tudtam én akkor még varianciaanalízisről, neokortexről és elsődleges interszubjektivitásról! Na de befejeztem. Bernya is mondta múltkor, mikor bekukkantottam hozzá egy stresszűző…..
Ezt dobta mára a gép - vagyis Szilvi, a VKP-mozgalom vezére ezt sorolta ki számunkra. Így ez egy személyesebb poszt lesz. Most nem úgy fogok mesélni Bernyamesét, ahogy szoktam, nem is interjúztatom Bernyát cicabatta-halmok mellett, hanem én mesélek arról, hogyan születnek a Bernyamesék. Kicsit…..
Ebben a szomorkás, esős tavaszi időben mit is tehetünk? Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy nem egy fenyegető vizsga lohol a nyakunkban, s percre percre egyre közeledik, együnk egy jó reggelit, menjünk el a könyvtárba, vagy csak sétálni az esőillatú városba. Ha arra gondolunk, hol tipikus, hogy egy…..
Hohó! - gondoltam rögtön, amikor Szilvi, a VKP-sok szellemi vezére kisorolta a következő témát. Most végre megtudom, hogyan készül a híres-neves cicabatta! Mi a titka a puha tésztának, a lágy vaníliakrémnek, s hogyan csinálja Bernya, hogy a töltelék sosem folyik ki oldalt, és ég rá a tepsire. Saját…..
Cirmancs rokonairól már sokat megtudhattunk az előző részekből. Most következzen Cirmike. Szeretettel köszöntjük vele az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat! Cirmike sosem beszélt a rokonairól, s erre minden oka meg is volt. Egyszer aztán Bernya, amikor egy napfényes délelőtt. végezvén a…..
Bernya napsütéses áprilisi reggelre ébredt. A nap rézsút tűzött be az ablakon; ebből Bernya megállapította, hogy még nem járhat túl későre. Ennek megörült. Legtöbbször későn kelt, amikor szabadnapos volt, de a mai nap különleges volt: Bernya születésnapja. A kenguru azt szerette volna, hogy minél…..
- Van még valami - írt rám Bernya az nem sokkal ezelőtt. Először nem értettem, miről van szó. - Tudod, a fóbiák... - Ja, igen! Mesélj! Történt valami? - Tudunk találkozni? - írta. Te jó ég! Mi lelhette Bernyát? Persze azonnal beleegyeztem. A patakpartot javasolta. Elég izgatottnak tűnt, amikor…..
Szilvi, a VKP-góré már jó vagy tíz napja kisorsolta ezt a témát. Így én már jó előre elküldtem Bernyának, hogy kezdjen rajta gondolkozni, s ne előző este kelljen két krémes között kihúzni belőle egy ilyen nehéz témát. - Na, csak kitört belőled a pszichológus - írt vissza Bernya a közösségi…..
Nos, már nemcsak a tavaszban, de a szorgalmi időszakban is úgy igazán benne járunk, és közeledik az egyetemisták réme, a vizsgaidőszak. Hát igen, másoddiplomásként, húszon jóval túl sem kevésbé megterhelőek ezek a hónapok. Ezért ritkultak meg a bejegyzések, kedves Olvasó, szíves elnézésedet kérem.…..
Ezen a héten Szilvi, a VKP-guru a kedvenc regény témáját sorsolta ki. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű dolgom. Bernya, mikor megemlítettem neki, hogy miről lesz szó, sokáig nem is válaszolt. - Most mi van? - kérdeztem aggódva én. - Gondolkodom - felelte ő, s szinte láttam, ahogy a fejében az olvasott…..
Nemrég ott hagytuk abba, hogy Bernyáék a kertben kávéznak, s Cirmike arról mesél, mennyire szeretnének a kiscicái találkozni a húsvéti nyúllal. Bernya gyanútlanul kávézik, és épp egy szelet mandulás süteményért nyúl, amikor Cirmike előhozakodik az ötletével: - Nem kertelek, Bernya, arra gondoltam,…..