Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zoltán Rétháti

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
        TGM a HVG-n magyarázta el, hogy miért nem demokrata Gyurcsány. Elsősorban azért nem demokrata a Gyurcsány, mert le akarja ültetni Orbánt és klánját.         " Vitatkozni kell az ellenféllel, nem pedig fenyegetni. Az, hogy ezt az egyszerű és közismert szabályt Gyurcsány Ferenc ellenfelei…..
Zoltán Rétháti 2018.02.16 21:17:46
@chicks_for_free: Jótündér szövegével egyetértve megjegyezném, hogy én erőszaktól nem idegenkedem, ha velem szemben is erőszakkal élnek, akár az államalkotó tényezők. Itt térnék vissza a legitimáció fogalmához. Ellentétben TGMmel, én nem tartom legitimnek a jelenlegi államhatalmat, ezért a legalitás helyreállításáért, magyarul e rendszer megdöntéséért erőszakkal is élnék. Világosabban szólva a választópolgároktól elorozták a jogszerű hatalomgyakorlás lehetőségét, megakadályozva és korlátozva a törvényes működési lehetőség helyreállítását, vagyis a választópolgárok valós akaratának megjelenítését, ennélfova törvényes és legitím a szükséges erőszakkal élni.
2006-ban az államellenes lázadás leverése /TV ostrom/ fegyverrel teljesen legitim volt. Én, de néhány fideszes is, keveselltem a használt erőszakot.
Lengyel László, akit fordított Cassandrának szokás hívni, mert minden jóslatának éppen az ellenkezője történik meg, súlyosat hibázott. Emberileg, erkölcsileg és politikailag is. Azt hitte, ez még a kilencvenes évek szoci világa, ahol majd ő elmutyizgat, elkavarhat. Bukása legyen okulás minden…..
Zoltán Rétháti 2017.02.07 10:19:23
Érdeklődő vagyok, de nagyon sok csacskaságot olvastam. Először: mi a baloldaliság jellemzője? Romániában biztos sokkal több van, mert egyszerűen felháborodnak a kormány hazudozásain,a korrupció támogatásán és ezért utcára vonulnak. Mo-n mi történik? Semmi. Mindenki definiálja a "baloldal" fogalmát, de ki tudja, hogy mit értenek rajta? A sok ekézés után még mindig található baloldali, aki nem szereti az Orbán kormányt! Hisz ettől baloldali, nemde? Bármilyen kormánykritika baloldaliság, vagy mégsem? A Jobbik is baloldali, csak még nem tud róla? Nehéz ebbe beletörődni, de a lakosság vágyai, szimpátiái nem a pártok előre definiált ideológiáját követik. A populisták, így a Fidesz előnye leginkább az, hogy politikailag semleges lakossági vágyak mögé állnak, de ha az az érdekeikbe ütközik, akkor gumicsont vágyakat kreálnak, Cipollaként irányítva a lakosságot. Ez ellen nincs receptje egyelőre a kormány ellenzékének. Ezt az országon kívül jól érzékelik, de nem szólnak bele, mert a szuverenitásba az is beletartozik, hogy minden ország lakossága jogosult a saját életét úgy elszúrni, ahogy tetszik. Miután a választási érdek felismerése intellektushoz köthető, különféle intelligenciákat mutattak ki, vannak akik a DK-t, MSZP-t, LMP-,stb-t követik, de más megközelítést nem tudnak, nem képesek felismerni. Ez van. A lakosság az orbáni cipollaságból csak vmi nagy kataklizma árán tud felébredni, pl. olimpia rendezés miatti legatyásodás miatt. De ebből továbbra sem következik, hogy a pártoknak hitelük lesz emberek vezetésére. Botka előnye, hitele abban áll, hogy régóta vezető. Gyurcsány igen rövid ideig volt tényleges vezető. Orbán hátránya növekszik, mert egyre hosszabb ideje vezető, tehát egyre pontosabban megítélhető a személyes vezetői teljesítménye. Viszont sok ember nem képes felismerni se a saját, se más hibáját, önkábításban hisz.
A múlt héten Sixx azt írta, hogy a Dalra kevesebb szükség van, mint pék faszán a stanclire, ezek után mégis mi mást mondhatnék én róla? De ne írjuk le előre a köztévé showműsorát, ami vállaltan nem azt tűzte zászlajára, hogy megtalálja azt a dalt, ami a legjobb esélyekkel képviseli Magyarországot az…..
Aki azt hitte, a borzalmas 2016-os évet nem lehet már súlyosbítani, az csúnyán tévedett. Nem volt elég a Brexit és Trump; nem elég, hogy az idén elveszítettünk annyi értékes embert, amennyi 10 évre is sok lenne, de az utolsó napokban előkerült Medgyessy Péter is, hogy megossza bölcsességeit a…..
Zoltán Rétháti 2016.12.30 11:46:32
Eleve, ha vki azzal kezd bármilyen szöveget, hogy baloldal-jobboldal, eleve kétellyel fogadom, akármit is mond, ír. Régen, főként a közgazdászoknál, volt egy alapszabály, mielőtt bármit állított, előtte definiálta az általa használt fogalmakat, jelentéstartományukat. Ennek hiánya miatt értelmezhetetlen a legtöbb közlés, komment. Én "baloldaliakon" azokat a személyeket értem, illetve úgy értelmezem a reájuk vonatkozó kijelentéseket, azok, akikben működik az emberi szolidaritás, együttérzés a többi embertársa, sorstársa iránt, egyfajta sorsazonosság, felelősség felismerésének képessége. Ehhez képest nálam baloldalinak számít pl. a valóban vallásosnak, hívőnek magát tartó emberi közösség, egyáltalán az emberi közösség. Nem a rablók, maffiózók társasága, hanem az a közösség, amelyben az egyes emberek között kialakult a nem kényszeren alapuló munkamegosztás, egymásra utaltság, a közös érdek. Jobboldaliság nálam az elitista, csak önmaga teljesítményét méltató, elismerő, más érdekeit figyelmen kívül hagyó ember magatartása. Nos az eszmefuttatás, ilyen koordináták között, önmagát leplezi le, hiszen a választók túlnyomó többsége alapvetően nem pártcélok szerint, hanem a szociális beállítódása és az aktuális beetetettsége szerint szavaz. Megyó egyébként az utolsó mohikánok egyike, úriember volt és maradt, ő polgári miniszterelnök, bármilyen párt áll, állt mögötte. Aki őt értékeli, nézze meg, hány országtól kapott elismerést, kitüntetést, s vesse össze a többi me. protokoll plecsnijeivel. Ez összefügg a valóban fontos tevékenységével. Az sajnálatos, hogy a tyúkszaros országunk őt ugyanúgy értékeli, mint pl. Rubik Ernőt.
Egy: meghalt egy véres kezű kommunista diktátor, bizonyos Fidel Castro. Kettő: a Castro halálát követő nemzetközi nyilatkozatok között akadtak karakán ítélkezések (mint Donald Trumpé); és voltak agyzsibbasztó, felháborító, szenvelgéssel vegyes bazsalygások, mint a liberális poszterfiú kanadai…..
A cím nem elírás: nem Gyurcsány-Orbán vita, hanem a Klubrádió műsorvezetője és a DK elnöke szólalkozott össze. Meglehet, új fejezet ez a balliberális média amúgy is sanyarú történetében. 16 perc 42 másodperc az egész, számos tanulsággal. Miért épp a Gyurcsány írt…..
Végéhez ért a köztévé saját zenei műsora, ahol eldőlt, hogy ki képviselheti Magyarországot az idén Ausztriában megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon. A nyolc versenyzőből először Ív, Wolf Kati, Gájer Bálint és a Passed (utóbbi kettő pont nélkül) esett ki a zsűrinek…..
Zoltán Rétháti 2015.03.02 10:40:24
@az_igazi_trebitsch: Itt érzem az elhantolt kutya szagát!
A dalok igazi próbája az lett volna, ha a döntős dalokat MÁS előadó énekli. Tapasztaltuk az utolsó 3 évben, hogy a nyertes dalok más előadóknál is jól szólnak. Ez lett volna az igazi próba, ha a Passed dalt Ív, vagy Boogie adja elő, Ádám dalát Mujahed, stb.
A köztévés dalverseny első blikkre pontosan olyan, mint egy kereskedelmi tévés tehetségkutató. Pont úgy néz ki, mint az X-Faktor (nem csoda, ugyanaz a főrendezője), vérprofi az egész produkció, minden takkra megy, nincsenek benne bakik, belógó mikrofonok, hanghiba is csak kevés…..
A Rising Star hazai történetének eddigi legkeményebb adása ment le vasárnap a TV2-n, hiszen a fellépő négy énekes közül kettő pont a döntő kapujában bukott el. A műsor nem kis meglepetéssel ért véget annak ellenére, hogy egy név eltéréssel mi már korábban megjósoltuk a…..
Zoltán Rétháti 2015.02.09 21:59:54
@Teshow: Egyetértek, leginkább ezzel. Valóban a dalválasztás az eső buktató. Ugyanis a Tanárúr/!/ is tudatta, hogy a lassú daloknál lehet jobban kihallani az egyéni értelmezést, a szép hangképzést, a helyes ritmust, az egyéni felfogást, már ha van. Az összes lánynak gyors, rockos számot adtak, ahol a szép énekhang az erős és ütős zenével, alig volt hallható. Peter Sramek állítólag zenei főisibe jár, vizsgaidőszaka volt. Ha ez igaz, akkor nem olyan nagy csoda, ha felfedezzük, tud énekelni és hangja is van. A másik dolog, hogy mennyire képernyőképes. A neki adott dong dal kibalta, bár így is elég jól jött ki. Singh V., képzett énekes és zenetanár. Itt kapta diplomáját a Zeneművészetin. Szóval tud. A pódiumképessége hiányzik, ami remélhetően pótolható. A hangja, szerintem, egyedi, van olyan jó, mint bármelyik ünnepelt dívának. A másik pottyantó tényező, a lányok fellépti ruhája. Túl rövid volt, emiatt az alakjuk előnytelenül mutatott. A kontroll: Ördög Nóri jó lábai kevésbé voltak kilógva, mint a mozgó énekesnőknek, vagyis az ő öltöztetője mértéktartó volt. A harmadik dolog: a női szavazók inkább a daliás fiúkra szavaznak.
2014.07.05-én írtam egy cikket azt kritizálva, hogy a Demokratikus Koalíció és az MSZP miért Pásztor Albertet indítja Miskolcon. Ezt persze nem csak én kritizáltam, de a kevés kritika kevés volt a két párt meggyőzésére. Gyurcsány Ferenc a 2015-ös évértékelőjében elismerte,…..
Zoltán Rétháti 2015.02.01 11:59:52
Nos minden, hatást elérni remélő komment "erős" címeket, kifejezéseket próbál találni, amelyek lehet, hogy tetszést aratnak, de a "hasznuk" szerintem, kétséges. Én nem vagyok párttag, de a hihetőség erős híve vagyok, emiatt viszolygok a számomra túl erős kifejezésektől. Másrészt az én kommentjeim célja leginkább az, hogy aki képes arra, van ereje és lehetősége, képessége hazánkfiai életkörülményei javítására, az érezze a támogatásomat, mégha az csak okoskodásban jelenik is meg. Nos én mintha olvastam volna a Gyurcsányt Pásztor Albert miatt támadó eszmefuttatást, amivel sem akkor, sem most nem értek egyet. Én úgy vélem, ha Miskolcon elfogadják Pásztor Albertet helyi politikusnak eddigi pályája alapján, akkor máshonnan, másféle szempontok ezt ne írják fölül. Mondhatnám Miskolcnak legyen jó, vagy rossz. Az eddig eltelt idő tudtommal azt igazolta, hogy Pásztor vezetési elképzelései a jelenleginél jobbak lennének. Ami pedig Gyurcsány megalkuvásait illeti, ez is megérne egy átgondolást, mert a használt kifejezés igen rossz hangzású, főként a többi magyar politikus pályájával, szövegeivel, tetteivel összevetve. Kezdve Orbán életpályájával, ideológiai fejlődésével, politikai vállalásaival, ígéreteivel. De a KDNP eszmei fejlődése, az SZDSZ, az LMP mozgásai, stb. Vallom, hogy a jó politikus legfőbb eszmei vezérfonala a képviselt lakosság jólétének, biztonságos életének elérése, hosszú távon. Ehhez kompromisszumok, engedmények, megalkuvások kellenek, a változó körülmények, dologi személyi erőviszonyok függvényében. Vallom, hogy csak az ökör következetes, népi szólásként, de a túlélés záloga a sikeres alkalmazkodás. Ennek egyik veszélye az, amikor a prófétát nem követi a népe, vagy hamis prófétát követ, vagy még próféta sincs, vagy még helyes út sincs, amin elindulni lehetne. Egy embercsoport érdekei összehangolása nagyságrendekkel összetettebb feladat, mint egy embernek a saját életcélja, saját elvei megtalálása, a saját útja követése, esetleg a kompromisszummentesség megteremtése, a saját jó élete megélése. Tudtommal a vallásteremtőknek, esetleg a mártírrá nem vált szenteknek sikerült. Szóval a politikusi megalkuvás Angela Merkelnél tulajdonképpen a legnagyobb dícséretének számít, amit aktív politikus kaphat, de nála ezt nem megalkuvásnak, hanem egyeztetésnek hívják.
Zoltán Rétháti 2015.02.01 13:49:01
@Brendel Mátyás: Szerintem egy párt érdekek képviseletére jön, jött létre. A hirdetett elvek pedig a kategorizáló széplelkeknek szólnak, akik az életüket csak transzcendens vezérfonalak követésével tudják elképzelni.
Zoltán Rétháti 2015.02.01 13:53:24
@Brendel Mátyás: Ha nyertek volna, akkor esélyt kaptak volna, hogy meghaladják eredményességben, hasznosságban a most regnálót. Ha viszont nincs semmilyen változásra lehetőség, akkor apátia,Stockholm szindróma, passzivitás.