Regisztráció Blogot indítok
Adatok
iSzerelés

32 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Az Apple történetében nagy mérföldkőnek számít, a mai napig használt fájlrendszert (HFS+) az Apple eszközök 1998-as bemutatása óta használják. Az új, APFS fájlrendszer a tavalyi év közepétől ismerős lehet, ugyanis az Apple ekkor jelentette be. A hivatalos megjelenésre a mai napig kellett várni,…..
Ezért kell mindenképpen karbantartani a MacBookod! Egy olyan drága eszköznél, mint a MacBook (sima, Air vagy Pro) ahhoz, hogy hosszú élettartamú legyen, kiemelten fontos a karbantartása. Noha azt hihetnéd, hogy csak akkor kell vele foglalkozni, ha baj van, de mi…..
Egy iMac teljes újjászületése Nemrég járt nálunk egy iMac a szervizben, amit tisztítani kellett és, ha már itt volt, gyorsításként kapott egy SSD-t is. Jobb lett, mint új korában. Korábban már ejtettünk szót arról, hogy milyen fontos a MacBookok…..
Egy iPhone 4 különös esete az „úthengerrel” Jó, a címben picit túloztunk, de nem sokat! Az „úthenger” egész pontosan egy gépkocsi volt, ami átment ezen a szegény készüléken. Elég ijesztően mutat, igaz? Persze, ahhoz képest, hogy elütötték még mindig egész…..
iSzerelés iPhone 6s nyeremény 2015.12.30 11:58:01
Egy fontos dologra szeretnénk felhívni minden iPhone tulajdonos figyelmét! Ha böngészés közben a következő ablak jelenik meg, akkor semmiképp sem szabad rákattintani!Azonnal zárd be a böngészőt, és minden más futó alkalmazást.   Ez egy kártékony program, ha…..
Az Apple szoftverek frissítése egyszerűbb, mint valaha, ami az "over the air" lehetőségnek köszönhető. A frissítéshez nincs szükség számítógépre, sőt semmilyen eszközre, az aktuális frissítést letölti a készülék és figyelmeztetést küld ha új verzió érhető el. Az Apple közleménye szerint az…..
Amikor a Safari böngészőben egy új lapot nyitunk az iOS készülékünkön, javaslatokat kapunk a gyakran látogatott weboldalakra. Ezt a funkció kikapcsolható a beállításokban. ..
"Csak egy dolog változott.Minden" - áll az Apple hivatalos weboldalán az iPhone 6S termékleírásánál. Mit tud az iPhone 6S?Az Apple minden második évben kiadja az utolsó szériás készülékeinek "S" változatát, amely rengetek újítást és új funkciókat tartalmaz.Természetesen…..
Budapesten több helyen van lehetőség az elromlott iPhone-unk javítására, de nem mindenhol sikerül a javítás.Az iPhone javításakor mi csakis kiváló minőségű alkatrészekkel dolgozunk. Sajnos az ügyfelek a javítás árát veszik figyelembe, nem pedig a cserealkatrész…..
Az Apple nemrég piacra dobta az új egyedülálló Magic Keyboard, Magic Trackpad 2, és Magic Mouse 2 termékeit.Bemutatjuk a cég tervező laborját, ahol az összes új kiegészítőt tervezik és tesztelik a prototípusokat. A billentyűzet tesztelésénél például tesztelik azt is, hogy a…..
  A kép a képben funkció egy új iPad multitasking művelet, amely az iOS 9 újdonsága. A kép a képben funkció az iPad Pro, iPad Air vagy későbbi, illetve az iPad Mini 2 vagy későbbi modelleken érhető el. Használhatod FaceTime hívásokra, miközben a Safarin böngészel. A…..
  Az Adobe Photoshop Express okozta igazán nagy csalódás után sokáig kerestem olyan programot, amivel viszonylag normálisan és gyorsan lehet retusálni, filterezni egy képet iPhone-ról vagy iPad-ről. Az Instagram jó móka, de extra sürgős esetben nem használható. Aztán olvastam a…..
Milyen jó lenne, ha minden reggel ennyire egyszerű lenne kihúzni a függönyt, felöltözni, a csajoknak sminkelni...   @iSzerelés..
Designerek, építészek, egyetemisták, vállalkozók, kreatív emberek és MINDENKI, figyelem! Megérkezett a legújabb „okos kütyü”, amely megkönnyítheti a mindennapjaitokat. Ez nem más, mint a Rocketbook nevű okosfüzet.   Szívesebben jegyzetelsz, rajzolsz, kreatívkodsz…..
Ez a videó a kedvencünk! Milyen jó volna, ha nem kellene többé veszekedned a pároddal a széthagyott holmik miatt, nemde?   @iszereles www.iszereles.hu..
Április 24-én debütál az Apple legújabb találmánya: az Apple Watch névre keresztelt okosóra. „A termék egy új fejezet az emberek és technológia kapcsolatában”- írja az apple.com.   Az Apple Watch a hagyományos karórához hasonlóan mutatja az időt, mégsem lehet…..
Esős időben megjön a kreativitásunk... Megcsináltuk az első iPhone 5 / 5S / 5C háttérképünket.Hamarosan iPhone 6-ra és iPhone 6 Plus-ra is jelentkezünk! Ha tetszik a kép, töltsd le és oszd meg barátaiddal is! ;) @iSzereles   ..
  Idegesít a csajod vagy a pasid? Lusta vagy kiüríteni a szemetest? Naphosszat állsz a tükör előtt, mert nem tudod, milyen ruhát vegyél fel? Most megnézheted, mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha a számítógépes parancsok működnének a valóságban is! „A nevem Nathan és…..
Értékesítési és marketing vezetőként dolgozok, és 8 óránál jóval többet foglalkozom munkával. Persze ott van mellette a magánélet is, szóval nem árt, ha be tudom osztani az időmet. :)         Ebben a legnagyobb segítségem a Wunderlist nevű alkalmazás, amiben…..
iSzerelés Mario coming soon... 2015.03.21 17:25:00
Végre! A japán játékfejlesztő végre beadta derekát, és hamarosan már az iPhone-okon is játszhatunk kedvenc piros és zöld emberkéinkkel. Mario és Luigi mellett pedig Zelda és Donkey Kong is elérhető lesz az AppStore-ban. Igaz, addig még aludnunk kell még párat... A…..
iSzerelés Legyen saját iWatchod! 2015.03.19 17:00:45
Chris McVeigh mester építő megunta a várakozást, és megépítette a saját okosóráját. Ha Te sem bírod kivárni, hogy április 24. legyen, vagy ha nem tudod összeszedni a pénzt, akkor csináld meg Te is a saját iWatchodat! ;) Mindig is tudtuk, hogy az emberek roppant kreatívak,…..
Képekben mondjuk el... 1976     1984     1988       1997     2001     2007   Forrás: Fast Company..
Sziasztok, Zsuzsi vagyok, és imádom használni az iPhone 5S-emet. Tipikus huszonéves csajnak tartom magam: szeretem a divatot, a gasztronómiát és a sok munkát. Mindig dolgozok, ezért a telefon nekem a mindennapok túlélésére is szolgál. Nélküle tutira elcsúsznék a teendőimmel.…..