Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kiscica448

24 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már jó ideje nem voltam nőgyógyásznál, egészen elszoktam a meztelenkedéstől idegen helyen. Hát most bepótoltam. Szombaton vérezni kezdtem. A ciklus 11-ik napján, erős, darabos, hasgörcsölős vérzésem lett. Hát, gondoltam, ennek a fele se tréfa, elmentem hát a körzeti…..
Úgy ültem most le ide, a gép elé, hogy nem tudom mit mondhatnék. HOgyan foglalhatnám szavakba amit érzek, és gondolok?  Ha úgy írnám, ahogy érzem, az nem lenne éppen szalonképes. Úgyhogy megpróbálok uralkodni magamon. De nem egyszerű. Az elmúlt egy hónapban 3x menstruáltam.…..
Megint eltelt x hónap, a fene se számolja már, már a vérzésem is csak onnan tudom, mikor kellene megjönnie, hogy a telefonom két nappal előtte jelez. A peteérést se figyelem már annyit, ígyis-úgyis 2-3 naponta szerelmeskedünk, felesleges a negatív gondolatokkal elterelni a figyelmet.…..
Megvannak a 3. napi vérvétel eredményei, hát okosabb nem lettem, (persze, hát nem vagyok orvos) de az ösztradiol szintem az alacsony, azt már én is látom, hogy ez mit jelent azt sajnos nem tudom, most még a google sem túl jó barátom, mert nemigazán találok megbízható oldalt ami…..
kiscica448 2015.09.03 11:40:31
@miciprici: Szia miciprici, köszönöm, hogy olvasol, és hogy feltetted a kérdésed! Nyugodtan kérdezz bármivel kapcsolatban, hátha többet tudok segíteni, mint most. Mivel Semmit nem mondtak erre az alacsony értékre nekem. Volt egy vérvételem március végén, amikor csak progit néztek, akkor kellően magas volt, abban a hónapban volt peteérés, és onnantól senki nem nézte, hogy előtte milyen értékek voltak. Pedig szerintem ott lehet a kutya elásva, mert azóta se rendszeres a ciklusom :(
Mennyi ideje szeretnétek kisbabát? Ha gondolod, nyugodtan írj privát üzenetet!
Meg volt a vizsgálat. Borzalmas volt. Pokolian fájt, szinte elájultam a fájdalomtól. Átjárhatóak. De semmi sem ilyen egyszerű. Túl kanyargós, túl tág, behúzódásokkal teli, és rossz helyen van az egyik.  Nincs tovább, nem tudnak már mit kezdeni ezután, ismeretlen eredetű…..
HsG-m lesz hétfőn. Ez már biztos, ezt az időpontot nem kell eltolni a rendszertelen vérzésem miatt. Nagyon be vagyok rezelve. Eddig nem gondoltam rá, vagy ha eszembejutott, úgy voltam vele, hogy úgyis van még időm.  De tegnap papucsot kellett vennem a kórházba. A régi papucsom már…..
Ma voltam vérvételen.  Az orvosom úgy látta, hogy a lövetkező lépés az egy HsG lesz, és ehhez, a mensi előtt egy héttel vérvételre kell mennem, majd a mensi vége után 2-3 nappal a HsG-re.  A HsG egy röntgenes petevezető átjárhatósági vizsgálat, abból fog állni, hogy egy…..
Amikor az sztk-s nőgyógyászom mondta, hogy endokrinológiai kivizsgálást javasol, két kórház közül is választhattam. Területileg ugyan nem Kistarcsához tartozunk, de nagyon sok jót olvastam róla, a szülészetről főleg, meg ott dolgozó orvost ajánlott egy ismerősöm is, így hát…..
Megtörtént a sperma vizsgálat.  Nagyon izgultunk, de azért oldotta a feszültséget, hogy sajnos a kórházban, ahova mentünk nem volt külön helyiség a mintavételhez, az pedig kockázatos volt, hogy 1 órán belül oda érünk e.... Így hát eléggé sokat kuncogtam a várakozás ideje…..
Egy kicsit eltérek a baba-csinálás témájától, hiszen most pihenő időben vagyunk, de azért mégis szeretnék írni.  Ha jobban belegondolok, annyira nem is tér el ez a téma a babáról, hiszen, egy megtermékenyítéshez két ember kell, akiknek (optimális esetben) szeretniük kell…..
  Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, és remélem hozzátok is megy egy hasonló Nyuszkó!..
Mostanában elég gyakran szoktam nézni a Család-barát című műsort, nagyon sok érdekes cikk van benne. Mégis az nagyon elgondokoztatott, amikor a napokban egy orvos az endometriózisról beszélt. Hmmm. Tűnetek:  Fájdalom. Nagyon erős fájdalom menstruáció során, de nem csak…..
Megjött a vérzésem, nem estem teherbe most sem. Nem vagyok olyan hatalmas gödörbe mint vártam, azthiszem azért, mert bíztat, hogy egy normális cikluson vagyok ttúl, volt peteérés, és minden aminek lennie kellett, a megtermékenyítésen kívül :(  ..
Aki már járt ebben a cipőben, az tudja mire gondolok, mikor azt mondom, úgy érzem, most sikerült.  Mert van olyan hónap, amikor elő sem kerül a terhességi teszt, mégcsak nem is jár a fejemben, mert annyira biztos vagyok abban, hogy ez most nem Az a hónap.  Viszont ez a hónap más.…..
Eljött a nap! Végre egy szakértő kezei között éreztem magam! Volt ugyan egy kis csúszás, de végre megvizsgált egy endokrinológus-nőgyógyász. És nem is értem miért, de ő nem kampányolt a fogamzásgátló mellett.. Nagyon profin vizsgált meg, meg is ultrahangozott, amit az…..
Holnap megyünk az endokrinológiára. Reggel 7-re, úgyhogy jó korán lesz a felkelés, de remélem ez csak hasznomra válik, és álmosan még nem leszek ennyire ideges.  Nem tudonám megmagyarázni, miért vagyok ideges. -Megvizsgálnak? Már sokszor vizsgáltak. -Nem látnak összfüggést a…..
Egy ideje nem írtam a blogomba, úgy éreztem, nincs miről írnom. Viszont azt gondolom most, hogy azért írok egy kis update-t a helyzetünkről.  A havim 49-ik napra jött meg a múlthéten, mondanom sem kell hogy meglehetősen nehéz időszak volt, amíg csak vártam, (vagyis nem vártam)…..
Sajnos most is rá kellett ébrednem, hogy milyen világban is élünk.  Ennyi primitív, okoskodó, és nem normális ember között.  Először is. Ha én valamihez nem értek, nem vagyok a témában tájékozott, akkor nem foglalok állást, sem pro, sem kontra. Lehet hogy én vagyok a…..
Kicsit késve tudok most írni, sajnos nem volt egyszerű olyan szintre hoznom magam, hogy publikus szavakkal is ki tudjam fejezni magam. Nem is feszegetném hosszasan a témát, tehát íme egy rövidített változat: Csütörtökön kellett mennem az orvosomhoz hogy megbeszéljük a vérvétel…..
A 24-ik napi vérvétel eredményeim is megvannak, és a doktor úr reagált is rá, e-mailben. De ne rohanjunk így előre. előbb bemásolom az eredményeket.   Név           Eredmény  Egység F      …..
Na hát, ennek a vizsgálatnak is megvan az eredménye, nos itt már sokkal nagyobb a káosz. Elvileg most az ovulációs fázis értékeit kell nézni, a ciklus 14-ik napján.  Hát nem túl bíztató. Az LH és az Ösztradiol is alacsony. A progeszteron nincs benne egyik határértékben sem, és…..
Holnap megyek vagyis, hogy pontos legyek, megyünk a második, a 14-ik napi vérvételre. Kissé izgulok, mert még mindig épp annyira utálom a vérvételt sajnos, mint 10 napja :) De jobban örülök annak, hogy végre megint közelebb leszek a kisbabámhoz, mint amennyire izgulok.  Egyre…..
Ma mégis elmentem, önként, és enyhe megkönnyebbüléssel, hogy végre ezzel is egy lépéssel közelebb jutok a kisbabámhoz.  Lesz még kettő ilyen, hormonos vérvétel, hát még mennyi másfajta vérvétel vár ha babát fogok várni. Na ezt a részt nagyon nem várom :) De túl életem,…..
Azért ez a bejegyzés címe, mert még nem vagyok anyuka, de mivel remélem minél hamarabb bekövetkezik ez a csoda, így hát megelőlegeztem ezt magamnak.  Hogy miért most, és miért blog? Nos, már 13 hónapja "rajta vagyunk" a baba-projekten a vőlegényemmel, és azt gondolom életem…..