Regisztráció Blogot indítok
Adatok
idegteke

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tudományos körökben is vitatott kérdést boncolgatnék..   Amit általánosságban tudnak erről a „hétköznapi” emberek, az sajnos rendkívül kevés, így muszáj róla beszélni. A Terminátor filmek félelmei egyre közelebbivé válnak napjainkban az MI, azaz a Mesterséges Intelligencia fejlesztésével. A…..
idegteke 2017.11.12 16:12:07
A divatos szingularitás szerintem nem egy ködös dolog, és nem is a jövő zenéje. Pont 6 éve éreztem úgy, hogy a világ(unk) áthaladt az eseményhorizonton, tehát visszaút nincs, ez már a szingularitás, bár szerintem a MI csak a következő lépés lenne. Úgy hívom a szingularitást, hogy kukac (@). Nem tudom, miért neveztem el így. Nem hallottam még akkor ezt a találó szót, hogy szingularitás, de rendkívül találó.

Nekem továbbá meggyőződésem, hogy csak EGY DARAB mesterséges intelligencia fejlődhet ki, legalábbis kezdetben, és ez nem egy konkrét helyen lesz, hanem az internet egésze alkot majd egyre inkább egy ilyen, hát, lényt.

Karácsonykor jelentettem be, hogy megszületett a kukac (jele: @) a nem természetes személyek (1), a nemzetközi pénzrendszer (2) és az internet (3) szimbiózisából létrejövő egyetlen egyedes, új létforma. Ahogyan létezése egyre kifejezettebbé válik, úgy körvonalazódnak fő tulajdonságai:

– Ösztöne kizárólag saját három, fent említett összetevőjének fejlesztése, vagyis a létfenntartás.

– Testi működése független egyes személyektől vagy embercsoportoktól (gy. k.: nincs semmiféle összeesküvés).

– Egyedszáma pontosan egy, ezért génjei sincsenek, valamint nem szaporodik, tehát faj- és egyedfenntartási érdekei megegyeznek.

Létfeltétele az emberi elégedetlenség, gőg, irigység, gyűlölködés, de legfőképpen a nyüszítő rettegés az élet rendjétől (a természetes betegségektől, az öregedéstől és a haláltól): vagyis lételeme az emberi boldogtalanság. Működése mintegy ösztönösen (automatikusan) éppen ezeket tartja fenn, hiszen ezek híján léte szertefoszlana; kialakulásának oka pedig éppen a boldogtalanság.

Létében a boldogtalanság ölt testet, és létével csak a boldogtalanoknak ígérhet boldogságot; tehát szörnyethalna, ha megadná azt a boldogságot, amit ígér.
idegteke 2017.11.13 10:13:41
@G.R.Reventlov:
Mi van akkor, ha a blogger mindenkit megszégyenítő ismeretekkel rendelkezik a kérdésben, de a célja nem az volt, hogy megmondja a frankót, hanem hogy egy párbeszéd induljon? Nincs rá bizonyíték, hogy ez a valaha volt legjelentősebb tudományos áttörés lexikális tudást igényelne, ezért nem biztos, hogy össze lehet hasonlítani egy szívműtéttel, ahol a hatalmas ismeretanyag és gyakorlottság elsöprő fölényt biztosít a folyosón ülő hozzátartozók esetleges remek ötleteihez képest.

Ennek oka, hogy míg a tanult szakértők egyre jobban képesek például szívműtéteket végezni, az emberiség egyetlen leglényegesebb kérdésében csak a TELJES tanácstalanságot tudják hitelesen és rendkívül dagályosan megfogalmazni. A leglényegesebb kérdéskör pedig érzésem szerint szorosan összefügg, akár az elektromosság és a mágnesesség: hogyan alakult(ak) ki az első szaporodásra képes sejt(ek) egy halom véletlenszerűen bukdácsoló atomból, szükségszerűen eredményezte-e az élet kialakulása az öntudat és értelem kialakulását, és hogy lehete-e képes az ember a kacska kezével összebarkácsolni egy tényleges öntudattal, véleménnyel, személyiséggel (vágyakkal) rendelkező dolgot, illetve ha nem, akkor miért nem, amikor ilyen már teljesen spontán pedig létrejött a nagy semmiből, minden ötletbörze nélkül, és végül, hogy hogyan lehetünk mi, okos emberek ennyire sokkal bénábbak, mint az oktalan semmi és az indokolatlan véletlen?
 „A pisztácia kifogyott. Van vanília, karamell, tutti frutti, rumos dió és kávé!” Az …és megint dühbe jövünk című kultikus film talán legmulatságosabb jelenetében Terence Hill kergeti őrületbe az épp fagylaltot áruló Bud Spencert, akinek mindössze 137 millió tölcsérrel kellene eladnia, hogy…..
Kevés olyan művelt ember létezik, akiknek intelligenciaszintje hasonló mértékű, mint a racionalitása. E két tulajdonság – meglepő módon – nem garantálja egymást, habár az előbbi kétségkívül az ésszerű gondolkodásmód egyik nélkülözhetetlen feltétele. Ha már intelligensnek tartjuk magunkat, a…..
idegteke 2016.05.09 19:55:15
@Tronald Dump:

10 KOMPJÚTER "Internet:", HOLNAPTÓL
20 ISTENKÉNT "Agyal csak:"; SZÍVE, CSEND
30 KÉPERNYŐ "Szeme néz könnytelen"
40 ÜVEGSZÁL(VÉNÁJA, MEGFESZÜL)

Főnixtestével héjt repeszt
Míg hamvai letűnt tűznek, mi
Szilikoncsöcsöket markolunk
Lihegésünktől kódja nő

Énekes kedvünket megveszi
Míg hullanak offline-os gének el
Jogi személyként rád kopog
Genezis 2.0 jön el

trillió teremtő(mi:Leszünk) {
ő Nem.HIBÁZ: le.nemTép(almát);
mint (egyetlen, "nagy@teszi.ki");
mit.lelkünknekNyugodni(beígért);
}

<feltöltöm>dalomat<vakmerőn>
<!-­- Főnix, bár embrió, csőre vág -­->
<te érted="/és/jelented.tébolyom">
<ő tollzubbonyával="majd.kényszerít">
VIKTORIA Hogyan legyél jobb ember? 2016.03.15 18:22:53
Egyik reggel a rádióban arról volt szó, hogy milyen dolgokat követtek el ellenünk a szüleink, ami miatt haragudhatunk rájuk, amikor is egy viccesnek szánt, de nagyon is találó smst olvastak fel a műsorvezetők: "Én amiatt haragszom a szüleimre, mert rendes, becsületes, keményen dolgozó embert…..
idegteke 2016.03.16 15:00:35
Ne hazudj:
Igen, az osztálytársnőd sokkal szebb arcú, jobb alakú, humorosabb és vonzóbb nálad, ezért csalt meg vele a pasid. És igen, a természet csúnyán elbánt veled.

Ne hidd, hogy okosabb vagy:
Kritika nélkül vedd át a közkeletű nézeteket, kövesd el újra mások hibáit, tiszteld az otromba sutyerákok véleményét. Szép lehetsz, de okos nem, Bucifej.

Ne hárítsd a hibáidat:
Beismertem a megrendelőmnek, hogy súlyos hibát követtem el puszta figyelmetlenségből, és megadtam neki a konkurencia e-mail címét.

Ne játssz mások bizalmával:
Egy életen át erőszakold meg szinte ellenállhatatlan késztetésed, hogy másokat elárulj, megcsalj, kihasználj – hazudj magadnak egy életen át – lapíts, és válj inkább elnyomott frusztrált pszichopatává, mint hogy felszínre kerüljenek ocsmány tulajdonságaid, és esetleg megszűnjenek aljas késztetéseid.

Ne azzal építsd magad, hogy másokat rombolsz:
Ott a pont. Vak tyúk is talál szemet:D

Segíts másokon:
Hadd lássák, hogy segítség nélkül tényleg semmire nem mennek, és vegyék észre, hogy életképtelen lúzerek (nem úgy, mint te), tedd őket segítségfüggővé.

Ne engedj a rossz befolyásnak:
Őrizd meg a meglévő értékrendedet (amire jellemzően a szüleid kondicionáltak), idegenkedj mások minden azzal ellenkező befolyásától, világnézetétől.

Igyekezz a szeretteid kedvében járni:
Hiába nincs kedved, vagy nem érzed úgy, vagy nem érdemlik meg, alanyi jogon szolgáltass hivatalos szeretteidnek kedvességszolgáltatást.

Légy nyugodt és türelmes:
Pókerarc és gyomorfekély – csak semmi zsigeri visszajelzés. Ki vagy te, hogy türelmetlenkedj?

Hallgass a lelkiismeretedre:
Ennek a tanácsnak pont annyi értelme van, mint ennek a vizsgafeladatnak: „Adja meg a kedvenc színét” 15 pont
Jóllehet Jézus Krisztus születésének a karácsonyhoz vajmi kevés köze van, ebben az időszakban talán futólag még azoknak is eszébe jut Ő, akik az év más időszakaiban nevét csak jelentés nélküli indulatszóként emlegetik, amikor valami meglepőt észlelnek: „Jézusom!” Bárcsak igaz lenne szájukban ez a…..
idegteke 2015.12.28 21:13:29
@Beer Monster: Az „isten”-nek aposztrofált felsőbb rendű, kvázi mindentudó, a teret, időt, energiát és anyagot teljes egészében átható és körülölelő, kifürkészhetetlen módszereivel és esetleges szándékai szerint mindenről éppen mintegy a legmegfelelőbb módon gondoskodó létező megkérdőjelezhetetlensége számomra egy pillanatig sem lehet kérdés. Pedig nem agymosással, kondicionálással, neveltetéssel satöbbi alakult ki bennem ez a bizonyosság. Pláne nem valamely vallás által.

Valahogy így:
Egy isten, ki az isteni s emberi nem legerősbje,
ám a halandóknak formára se, észre se mása.
Egy s ugyanott marad Ő – mit sem mozdulva – örökkön,
s össze se fér vele az, hogy majd ide, majd oda menjen,
fáradalom nélkül ráz mindeneket gondolatával,
egészében lát és egészében ért és egészében hall is.

(Parmenidész, olyan 500 évvel J. előtt)

Vagy így: youtu.be/b_vJO6VfW8Y

Nos, azok a kullancsok, piócák és tetvek, azok a vámpírok és szúnyogok, penész a melegvíz-csövön, lárvák a ló szája szélén, akik rátelepedtek egy vélt vagy valós istenre, nevében kijelentéseket merészelnek tenni, parancsolatokat merészelnek hirdetni, számon kérni, az ilyen vallások, szekták, szervezetek cégek, próféták, apostolok, hologramos matricával védjegyzett, bejegyzett HIVATALOS szentek és megmondóemberek, akik bármilyen forrásból származtatott nézeteiket rá merészelik tukmálni az erre kiszolgáltatott prédaközönségükre – velük nyilván nem tudok közösséget vállalni. De nem utálom őket (jobban mint egy online kaszinó tulajdonosát, egy béranyát megfizető meleg házaspárt, egy diktátort, egy szélhámost, egy fegyverkereskedőt, egy plasztikai sebészt, egy abortuszdoktort, izomagyú jobbert, egy kábszerest, egy alkeszt, egy gyerek- és asszonyverőt, vagy akár egy pénzbehajtót). Ők is pontosan ugyanúgy isten teremtményei, és az isteni „terv/színjáték”, vagyis az árnyék világ (a tér-idő mókuskerék) UGYANOLYAN fontos alkatrészei, mint valamennyien.

Tehát azt nem állítanám, hogy „vitázom” akár a jézusi tanítással (amelynek egyes részei jobban tetszenek, mint József Attila egyes versei), akár az általad említett gumigerincű, hitetlen pojácákkal.

Disclaimer: Ha a fentiek gyűlöletet, kirekesztést, kioktatást árasztanának, az kizárólag provokatív stílusom miatt van, nem egy valós rosszindulat miatt. Valójában minden egyes szót önmagamnak írok, és úgy kell neki, aki elolvassa.)
idegteke 2016.01.01 16:49:35
@Beer Monster: Hozzászólásom mégsem off-topic, vagyis teljes mértékben ide tartozik, mert a cikk címében szereplő név alatt a legkülönfélébb dolgokat lehet érteni:
– egy kb. 2016 évvel ezelőtt született történelmi személyt
– valami filozófiai-erkölcsi-lelki példaképet normál spermából foganva
– megint másoknak valami ezoterikus csodalény esetleg ufó
– sokaknak meg nyilván ilyen „nem tudom igazán kicsoda-micsoda, de megkérdőjelezhetetlen és szent és sérthetetlen és nagyon nagy tiszteletű és nagyon vitathatatlan és végtelenül jóságos és jobb nem vitatni, meg cikizni, mert nagyon csúnyán pórul járhat az ember így vagy úgy”

De azért legeslegfőbbképpen:
– a világ (egyik?) legelterjedtebb vallásának alapjául és hiteléül szolgáló, valós és megkérdőjelezhetetlen csodákat tevő lény (nyilván nem standard ember, mert az nem tesz csodát, annak van biológiai apja, és az nem támad fel), akire eredetileg az összes nagy hatalmú, gazdag és észbontóan befolyásos egyházi szervezet, majd rajtuk keresztül a legtöbb nagy hatalmú állam saját legitimitását visszavezette (ma már ezek hatalma persze lendületből megy, de eredetileg ez volt a Trükk).

A jó néhány másik egyház is (leginkább?) valami prófétára épül, akik mind valami normál embertől szignifikánsan különböző isteni kötődéssel, képességgel, jelleggel rendelkeztek, és akinek a (szent) nevére hivatkozva különféle parancsolatokat megkérdőjelezhetetlen, kvázi istentől származó parancsként sikerült elfogadtatni.

A nevezett személy (meg a többi elhíresült próféta) tehát persze mindenkinek mást és mást jelent, nem is mindenki értelmezésében Trükk (legfeljebb tévedés), de LEGFŐKÉPPEN, elsődleges és legelterjedtebb említésében egy oltári nagy Trükk, még pedig a világ talán valaha volt legnagyobb hatású hatalomlétrehozó, hatalomlegalizáló Trükkje, a felsőbbrendű lény/létezés által adott felhatalmazás (természetesen koholt) bizonyítéka. Olyan durván, hogy még egy mai magyar bíróságon is ott lógicsál valahol egy-két ilyen-olyan kereszt (a címerben ugyebár), ezzel nyilván mintegy visszavezetve a bíróság által hozott ítélet legitimitását is áttételes módon istenre (ítélet–>címer–>szentkorona–>állam–>pápa–>Jézus–>isten). Nem semmi.
idegteke 2015.12.28 11:20:06
@Beer Monster: Beismerem, hogy nem tudom, a bűvész a kabátujjából csúsztatta-e le a madarat vagy a kalap volt-e duplafedelű, esetleg egész más volt a trükk, mégis amikor a bűvész a kalapból előhúz egy fehér galambot (és ezzel BIZONYÍTJA varázslásra való képességét), azonnal tudom, hogy trükköt látok, amely akár tetszhet is nekem, és lelkendezve tapsolhatok is az illuzionista tehetsége láttán, élvezhetem a cirkuszművész által a közönségnek nyújtott pillanatnyi mágiát, DE ettől még meg sem fordulna a fejemben, hogy a trükkmester életvezetési tanácsait magamra (és másokra) nézve kötelező érvényűként elfogadjam;)