Regisztráció Blogot indítok
Adatok
blue bob

0 bejegyzést írt és 82 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Talán két éve vettem a motorkiállításon, amit már akkor is Budapest Motor Fesztiválnak hívtak, de az istennek nem tudom így nevezni. A lényeg, hogy nagyon jó akcióban kínálták, szóval azonnal vettem egyet, mert már az összes sisakom úgy nézett ki, mintha egy sziláscet…..
Évek óta október első hétvégéje, vagyis a Budapest Maraton időpontja messze az ősz legmelegebb, szinte nyári hőmérsékletét produkálja. Megy is a sírás-rívás, hogy így a meleg, meg hogy nem készültem erre! Ez részben jogos lehet, hiszen évek óta a hetekig hűvös időt…..
  Szánalmas, hogy ezt a cikket már meg akartam írni, és most már konkrét apropója is lett a baráti körömből. A motorosokkal szemben sok dolog jobb, mint régen, de mindig akad egy-két súlyos homályökör és nagyon bajt tudnak csinálni. Sajnos az utóbbi időben divat lett a "ez…..
A mai nap újabb frissítés érkezett a gyári zenelejátszó alkalmazáshoz, az Xbox Music-hoz. A legfőbb frissítését csak az Update 1-el rendelkezők láthatják, tehát a sima 8.1-el ne is keressük. Lássuk mik is a főbb frissített elemek. A Zene app kilencedik frissítésével…..
Ahogy az ember egyre többet használja a 8.1-es verziót, úgy találkozik egyre újabb funkciókkal. Ezek egy része szinte teljes csendben jelent meg, és nem egykönnyen észrevehető, pedig annak idején sok felhasználó adta volna értük akár a fél karját is, ennek megfelelően…..
A Breizh Caféban, Párizsban, a Marais városrészben ettem ilyen finom breton hajdinapalacsintát először, szerintem sokkal izgalmasabb, mint a búzalisztes, az már csak egy kis bónusz, hogy még egészségesebb is. És persze a zöldségpiacok macaronját, a medvehagymát is bele kell most…..
Erikáék nem válogatósak, de amikor kiderült, hogy a csepeli apartmanjuk egyik szobájában albérlőként lakik már valaki, inkább mégsem maradtak éjszakára: Nem szoktam így panaszkodni. de... Ez a hely egy nagy csalódás! Ami kiverte a biztosítékot: Az 5 fősre hirdetett, 2 szobás…..
blue bob 2013.08.28 14:21:53
Négy éve jelent meg az Anima Sound System legutóbbi nagylemeze, a We Strike, ami már csak a címéből is ítélve harcos, komor album volt. Ennek szöges ellentéte a napokban boltokba kerülő Tedd a napfényt be a számba, ami a 80-as éveket idéző diszkóval és funkkal kacérkodó…..
Csak hétvégére javul Budapest levegője és tényleg, valami elképesztően szar volt tegnap este. Már a Népszigeten is olyan sűrű volt, mint a szlovák szilvalekvár, pedig este 10 körül csak ötpercenként járt arra egy-egy autó. Jó éjszaka ebben a késő őszi ködben futni,…..
Annyira jó érzés, amikor zseniális emberekre bukkanunk, pláne ha nők! Számomra a legújabb felfedezés egy Sarah Haskins nevű Harvardon végzett csaj, aki egy TV-műsorban alapvetően reklámokat zsigerel ki hihetetlen humorral. Van itt szó reklámokról, és egyáltalán mindenről, amit…..
Az elmúlt télen valahogy rákaptam arra, hogy skandináv black metálra fussak. Magam is csodálkoztam, mi abban a jó, mármint futáshoz, de egyszerűen azt kívánta a vérem. Aztán ahogy kitavaszodott, mintha megcsömörlöttem volna a sok Bathorytól, Immortaltól, Gorgoroth-tól és…..
A Tv2 legutóbbi csapatépítő tréningjén nagyon elcseszhettek valamit. Biztos addig skandálták kézen fogva, becsukott szemmel, hogy „megverjük az RTL-t, megverjük az RTL-t”, amíg tényleg úgy maradtak. Munkahelyi baleset, mint amikor egy percre nem figyelsz és már be is…..
Sz szótártörténeti csemegével lep meg minket (korábban tőle jött az M15 is):Engedd meg, hogy a legendás Országh László két kuriózumszámba menő szócikkére felhívjam a figyelmet...A munkaerő szabad áramlásának korában érdemes lenne felhívni a magyar segédmunkás figyelmét…..
blue bob 2008.10.14 16:20:40
www.choco.huEgy másik étterembe foglaltunk asztalt a belvárosban, de arról néhány ezer tüntető miatt le kellett mondanunk, ezért ezt a kicsit kieső helyet választottuk. Itt biztos nem találkozunk antifasisztákkal és szélsőjobboldaliakkal, ellenben egy levegőt szívhatunk a helyi…..
Történt ez a sajnálatos vonatbaleset a hétvégén. A távirati iroda fotóriportjában leledzik az alábbi kép, ami számtalan kérdést vet fel bennünk, úgyis mint WTF??? Mégis ezt hogy? Helló, mi? Jézus az isten, de legalábbis a bakter? A túlélő spontán öröme? Adjatok tippeket,…..
Subba Hülye honlap: Sztárbutik 2008.07.29 08:16:00
Nem tudjuk pontosan mióta rohad ez a poszt a szerkesztőségben de van olyan erős az uborkaszezon, hogy hozzányúljunk. Nem csak az eseménytelenség miatt mutatjuk be csak most a Sztárbutik-ot, igazából féltünk rájuk ereszteni a kedves olvasóinkat.Nézzük miről is van itt…..
Subba A hét képe: Roli 2008.07.28 09:23:00
Ez az aranyos kis plakát most esett be a levelesládánkba. Rolit, a kacsát ELTULAJDONÍTOTTÁK otthonról! Gazdái és hátrahagyott kacsatársai nagyon hiányolják. Reméljük már kiribanckodta magát és hamarosan hazatér magától is, de tudjátok milyen az amikor valaki beleszagol a…..
blue bob 2008.07.28 09:42:25
blue bob 2008.07.28 09:43:00
Egy érdekes sztori látott napvilágot. Elvileg a Beatles sikerének köszönhetjük, hogy van CT (komputer tomográf) az orvosok kezében. Röviden a történet a következő.A 60-as években Godfrey Hounsfield radarkutatóként dolgozott az Electrical & Musical Instrument cégnél (EMI)…..
Subba Kocsma-sztriptíz 2008.07.24 09:37:00
A Hajdú Online-t jó ideje figyelemmel kísérjük már, mindig akad rajta valami vicces. Ezúttal egyszeri Tóniról számolnak be, aki beitalozott és borzasztó zenére járja. Persze nem csak ennyiről van szó, mert a rohadt ital rávette Tónit, hogy szabaduljon meg a ruháitól is és úgy…..
blue bob 2008.07.24 09:59:29
Ha jól számolom, már csak hármat kell aludni, és az elsőosztályú bohózat újrakezdődik péntek este egy parádésnak ígérkező Kaposvár-MTK meccsel. Tizenhat csapat nagyjából háromszáz labdarugdosgatója feszül egymásnak, hogy férfias, nemes küzdelemben végigkínozzanak minket…..