Regisztráció Blogot indítok
Adatok
NavraLászló

53 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Orbán Viktor pár napja találkozott a török, a kínai és az orosz elnökkel. A magyar miniszterelnök szerint a kelet beérte a nyugatot, az emberi jogokról meg ne papoljon neki senki, a világ megváltozott, a siker szele keletről fúj. Hát nem. ..
Komoly visszhangot és vitákat váltott ki a Momentum csütörtöki akciója, amelynek során Fekete-Győr András bement az Origo szerkesztőségébe, megkérdezni a Momentum tagjairól és magáról a Momentumról cikkeket író Kovács András újságírót arról, hogy mégis miért ír valótlan tények alapján, illetve…..
Van egy mondás az ügyvédek körében, így szól: „Akár a taláromat is beküldhettem volna”. Ez arra utal, hogy tök mindegy, mit mond a tárgyaláson a védő, a bíróság úgyis az ügyészség álláspontját osztja, és annak megfelelő ítéletet hoz. Anélkül – és ez a legnagyobb baj – hogy a védő érveire egyáltalán…..
Csak gratulálni lehet prof. dr. Németh Szilárd PhD úrnak. Álláspontja szerint el kell az országból takarítani a Soros-pénzből finanszírozott, kormánnyal szemben kritikus civil szervezeteket. Eltakarítani ugye a szemetet szokás. Vagyis a kormánnyal egyet nem értő civilek szemétnek látszanak a…..
Tegnap jelentette be a Fidesz frakcióvezetője, hogy a kormánypártok megegyezésre jutottak az LMP-vel négy új alkotmánybíró és a testület új elnökének megválasztásáról. A zöld pártra ellenzéki össztűz zúdult, gyakorlatilag kollaborációval vádolta őket az MSZP és a DK. Hadházy Ákos azzal védekezett,…..
Aki nem akar hozzájárulni a Fidesz sikeréhez, vagyis az érvényes népszavazáshoz, az két dolgot tehet: nem megy el szavazni, vagy érvénytelenül szavaz. Sokan azt mondják, hogy azért nem fognak érvénytelen szavazatot leadni, mert azt meg lehet hamisítani, míg ha nem mennek el szavazni, akkor nincs mit…..
Azt hiszem, igaza van Béndek Péternek, amikor azt írja, hogy az intézményesített magyar korrupció nem puszta lopás, hanem a Fideszen kívüli Magyarország ellen folytatott küzdelem része, amit nagy ívű elemzésében Kis János találóan nevezett hideg polgárháborúnak. A népszavazási elmebaj közepette a…..
A Kétfarkú Kutya Párt arról számolt be, hogy információik szerint rendszeresen eltávolítják plakátjaikat önkormányzati utasításra az ország számos pontján. A VI. kerületi Önkormányzat – ahol a híradások szerint rendszeresen tépik a plakátokat – a 444. hu kérdésére adott válaszában tiltakozott az…..
Nem Bayer mester munkásságáról fogok írni, nem is Lázár úr államférfihoz méltó indokolásáról azzal kapcsolatban, hogy a sok gyűlöletre uszító és erőszakra felhívó cikk mellett miért érdemes mégis az öreg harcos az állami elismerésre. Ugyanis a sok, e tárgyban született írás és nyilatkozat között…..
Orbán Viktor a 21. század Zrínyijének szerepében tetszeleg. Ő lenne az, aki ma megvédi Európát és Magyarországot, ahogy anno próbálta Zrínyi Szigetvárnál. Igaz, Zrínyi egy ellenséges török hadsereggel szemben vette fel a küzdelmet, míg Orbán kampánya a háború elől menekülő gyerekekkel és nőkkel…..
Egy jó ideje gondolkodom azon, hogy mi értelme ma Magyarországon bármit tenni a megállíthatatlannak tűnő politikai trend ellen, merthogy ami megállíthatatlan, az ellen küzdeni rosszabb, mint széllel szemben hugyozni. Utóbbi esetben csak a gatyám lesz mocskos, előbbi esetben komolyabb sérülések…..
Sokan megrökönyödtek az Alkotmánybíróság tegnapelőtti döntésén, amelyben a csonka testület nem találta alkotmányellenesnek azt, hogy a devizahitelesek tíz percet sem tüntethettek Orbán Viktor háza és a Kúria épülete előtt. Akkor még rosszabbul lettek, amikor megtudták, hogy Orbán Viktor, valamint a…..
A lassan két évtized munkájával összegyűjtött megtakarításom egy részét anno a Quaestornál helyeztem el. A következő megfontolások szóltak a döntés mellett: régi cég, országos hálózattal, tulajdonosa az ország egyik leggazdagabb embere, a Quaestor-kötvény likvid eszköz átlag feletti hozammal, de nem…..
Az Alkotmánybíróság (AB) szerint nem alaptörvény-ellenes megkülönböztetés az, hogy az ugyanabban a külföldi városban tartózkodó két magyar állampolgár közül az egyik szavazhat levélben, a másiknak meg utaznia kell ehhez egy külképviseletre több száz kilométert. Akkor sem, ha a levélben szavazó soha…..
Pénteken elég nagyot szólt az, hogy Juhász Péter kitette a TV2 Tények által vele készített riport vágatlan verzióját. Egy nap alatt megnézték több mint kétszázezren a felvételt, és a különböző felületeken ennél többen olvashattak róla. A vágott és a vágatlan anyag tényszerű bemutatását kis háttérrel…..
Vajon indít-e Polt Péter a kormány ellen büntetőeljárást hivatali visszaélés miatt? Nyilván nem, pedig kéne neki, ugyanis a kormány a migrációs válsághelyzet jogsértő kihirdetésével hivatali visszaélést követ el. Röviden áttekintjük, miért...
Vannak, akik semmi kivetnivalót nem találtak abban, ahogy Erdősi néni beadta a népszavazási kezdeményezését a szimpatikus úriemberek gyűrűjében. Nekik nincs mit mondanom. Viszont vannak, akik nem értik, hogy miért nem mindegy, hogy kinek a kérdését hitelesíti a Nemzeti Választási Bizottság. Ők azzal…..
A sajtóban és a Facebookon olvasható megnyilvánulások alapján kijelenthető, hogy a pedagógusok jelesre vizsgáztak a szombati tüntetésen. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy ettől semmi nem fog érdemben változni, amit Orbán első reakciója (majd 2018 után megfontolja a KLIK megszüntetését, addig biztos…..
Képzeljünk el egy nagy hajót, amin egyedül hánykolódunk a tengeren. Megjelenik mellettünk 800 ezer ember, aki háború elől menekül. Ha nem vesszük fel őket, megfulladnak, vagy legjobb esetben közülük valamennyien eljutnak egy olyan helyre, ahol sátrakban lakva várhatják a háború…..
Tegnap meghalt egy fiú, kb. velem egyidős volt, harmincas évei közepén ment el. Az előző lakásomban lakott a párjával és a három gyerekével, akik egy, három és öt évesek. Tulajdonosként tartottam velük kapcsolatot, hiszen az én lakásomban laktak. Szerencsétlen sorsú ember…..
Illetve szart sem érünk, merthogy magam is közétek tartozom. Semmit nem számít Orbán Viktornak és a Fidesznek, hogy kik vagyunk, mit gondolunk, ki aláz meg minket, miért, mennyi értelemmel. Igazából az sem számít, hogy vagyunk-e, hiszen aki képes a saját erőforrásaiból egy…..
Ahogy ott állt az emelvényen, látszott az arcán, hogy Nagy Imre újratemetésén mondott beszéde után negyed évszázaddal újra valami komolyra készül. Sugárzott a tekintetéből az eltökéltség. Szerényen nézett szembe a sokezres tömeggel, pedig lett volna oka büszkének lenni. Öt…..
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy mostantól büntetlenül le lehet tépni bármely plakátot, jobban teszi, ha végigolvassa ezt a szöveget. Rengeteg on-line újság ugyanis azzal a címmel adott hírt a Szeles András és Kalocsai Kinga plakátrongálása miatt indult szabálysértési…..
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztában vagyok vele, hogy a kormányzás nem babazsúr, és azzal is, hogy nagyon kevés dolog van a politikában, amiben egyet tudnánk érteni. Így botránynak gondolom mindazt, amit menekültügyben Ön és Kormánya tesz, azzal együtt is, hogy a menekültek…..
A plakátháborúnak immár rendőráldozatai is lehetnek. Tegnapi hír, hogy a XV. kerületi Rendőrkapitányság vezetője vizsgálatot indított három kerületi rendőr ellen, akik nem vettek elég komolyan egy tejföllel vagy joghurttal megdobált plakátot. Az a helyzet, hogy ha ez így megy…..