Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zuglo007 (törölt)

0 bejegyzést írt és 75 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két stratégia -- az idővel feltehetően politikaivá acélosodni vágyó társadalmi mozgalomé és a létező balos pártoké -- határozza meg a baloldali alternatíva lényegét, de egyik sem lehet elég erős a Fidesszel szemben. A kettő nem csak egymást gyöngíti és részben egymás…..
zuglo007 (törölt) 2014.12.29 08:10:10
@unionista:

pl. azért mert decentralizáltabb, fogyasztó centrikusabb rendszert eredményez...

az oktatás kapcsán kiskorú esetében a "fogyasztó" a szülő

nagykorú esetében pedig a diák
zuglo007 (törölt) 2014.12.29 08:16:41
@unionista:

fentebb belinkeltem neked a brit rendszer példáját ahol az 1860-as évekre lényegében __mindenki__ számára elérhetővé vált - akár __ingyen__ is - az alapfokú oktatás közoktatás és tankötelezettség nélkül...

no minek volt ez köszönhető?

hát annak, hogy az oktatási piacon az állam nélkül is van egy rakás __nonprofit__, vagy urambocsá __karitatív__ szereplő

jelesül lásd pl. az __egyházakat__

szóval nem látom olyan súlyosnak az általad felvetett problémát, különösen egy olyan korban nem ahol internetkapcsolattal rengeteg egyéb, kiegészítő tananyaghoz is hozzá lehet férni akár __ingyen__ is... (pl videó, hanganyag, hangoskönyv, e-book, stb...)

sohasem volt még ennyire jó háttér az otthoni tanuláshoz/oktatáshoz...
zuglo007 (törölt) 2014.12.29 08:22:14
@unionista:

Különben pl. Indiában a profitorientált magániskolák vidéken is tarolnak...

‘Over a quarter of enrolments in rural India are in private schools’
www.thehindu.com/features/education/school/over-a-quarter-of-enrolments-in-rural-india-are-in-private-schools/article5580441.ece

a fejlettebb indiai tartományokban - pl. Keralában - a gyerekek cirka 70%-a (!!!!) jár magániskolába....
A Magyar Hírlapban (17.o.) Béndek Péter A politikai parancsolat címmel reagál Gusztos Péter SZDSZ-es ügyvivő és a szabad demokraták egyházfinanszírozással kapcsolatos elképzeléseire. A cikkíró megállapítja: a liberalizmus legfőbb hiányossága éppen a szabadság folyamatos…..
zuglo007 (törölt) 2014.12.29 08:01:52
@megamind:

Mendel elődje a kolostor genetikai kísérleteiben Ladimir Klacel volt...

lényegében ugyanazzal foglalkozott mint Mendel...

a kísérlet különben nagyon hosszú (majdnem 10 évig tartott) és drága volt (pl. üvegházat is építettek hozzá...) szóval igencsak kitett magáért az Ágoston-rend...
zuglo007 (törölt) 2014.12.29 08:04:28
@megamind:

persze, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy társadalomszervező erőként funkcionálnak

az egyik vallás ilyen társadalmat eredményez a másik olyat...

pl. a hinduizmus "állóképpé" merevítette az indiai társadalmat...

a katolikus egyház pedig az innovációra alapozott kapitalista termelési mód irányába indította el az európait...
zuglo007 (törölt) 2014.12.29 08:07:39
@megamind:

sőt továbbmegyek: az összes ideológia lényegében afféle "kvázi-vallás"

ezt különben egy ilyen blogban is nagyon szépen lehet látni, mindenki a saját "hitét" nyomja:)
Az illiberalizmus igézetében egymásra talált az autokratikus hajlamú fideszes hatalmi központ és a társadalomnak az a -- döntően -- két része, amely vagy a könnyű pénz lehetőségét látta a hatalmi központ kiszolgálásában, vagy menekült a kapitalizmus teljesítményelvű…..
zuglo007 (törölt) 2014.12.28 00:12:07
@yotta:

akkor tisztában lehetnél azzal, hogy egy eljegesedési fázis (glaciális) nagyságrendekkel súlyosabb következményekkel járt együtt mint az általad felvetett problémák...

akár idézhetünk az általad belinkelt anyagból is...
zuglo007 (törölt) 2014.12.28 00:12:50
@yotta:

a többi is csak felszínes propaganda...

meglehetősen silány kivitelben...
Általában nekem könnyű a toll, gyorsan írok. Most napok óta piszkál a redaktor úr, hogy írjak 1989 romániai decemberének huszonöt éves évfordulója kapcsán valamit a Mandinerre, de egyszerűen nem tudom rávenni magam. Nem akarok erről írni. Nincs kedvem hozzá. Huszonöt év után…..
zuglo007 (törölt) 2014.12.27 21:30:41
@Kandeláber:

tévedsz, kis hazánkban az uniós jog került a joghierarchia csúcsára, az meg imádja az efféle kisebbségeket...

a globalizmus ellenes tüntetők túlnyomó többsége pusztán állami szubvenciókat és privilégiumokat akar

és lényegében tök mindegy nekik, hogy kitől kapják meg azt, ezért lett olyan elsöprő siker az EU nevezetű förmedvény...

az állami vagyon felett pedig nem a közösség, hanem az államot vezető elit regnált

máskülönben a valódi közösségi, azaz közösen birtokolt tulajdon, arról ismerszik meg, hogy a tagoknak tulajdonrészük van amit bármikor eladhatnak
zuglo007 (törölt) 2014.12.27 22:28:00
@Kandeláber:

az Európai Gazdasági Térségbe tartozó államok - így Norvégia is - a belső piac tekintetében teljes mértékben az EU joganyag hatálya alatt állnak...

www.efta.int/eea/eea-agreement/eea-basic-features#4
zuglo007 (törölt) 2014.12.27 22:30:25
@Kandeláber:

a "hőseid" leginkább szubvenciókat és privilégiumokat akarnak

pontosan ezért van nyert ügye a bank-kollektivizmusra épülő új világrendnek...
Vendégszerzőnk, Mike Károly, közgazdász, egyetemi oktató írása. Az üzletek vasárnapi nyitva tartásáról folyó vita gyorsan félrecsúszott, de talán még helyes mederbe terelhető. A kereszténydemokrata párt azzal az érvvel nyitott, hogy a bolti dolgozók akaratuk ellenére…..
2014. november 23-ám az AVM női csoportja, a Hajléktalan Nők Egymásért (Hanem) azért tartott fórumot az Aurórában, mert tapasztalatink szerint sok szülőtől jogtalanul veszik el a gyermekeket csak azért, mert szegények és lakhatási problémákkal küzdenek...
zuglo007 (törölt) 2014.12.27 14:53:41
@Éhes ló:

attól tartok, hogy gumicsontokra vetődsz és egy pillanatig sem gondolkodsz el a honlap valódi célján...

mit is akarnak itt?

un. "lakáspolitikát" és __lakbértámogatást__

no mi történik akkor ha lakbértámogatást adnak a szegényeknek?

a válasz pokoli egyszerű:

a ___szubvenció___ beépül az érintett lakóingatlanok árába...

ergo

ez az __állítólag__ szociálisan érzékeny rendszer jelentős mértékben __megdrágítja__ a legszegényebbek számára elérhető lakóingatlanok árát...

gondolom a hatalmas ingatlanállomány fölött csücsülő megabankok lelkesen fognak tapsikolni ehhez a remek "szociálisan érzékeny" lakáspolitikához...
zuglo007 (törölt) 2014.12.27 15:14:18
@Éhes ló:

ezt a szisztémát egyébként a number 1 lakáspiaci buborékot összehozó UK-ban fejlesztették tökélyre

az ottani rendszer három pillérből áll:

1. környezet és városképvédelmi célokra való hivatkozással megvalósított jelentős __kínálatszűkítés__ (rohadt nehéz az UK-ban lakást építeni...)
2. olcsó hitelkínálattal megvalósított jelentős __keresletnövelés__ (a brit lakosság semmiből teremtett bankhitelekkel licitál a szűkösen rendelkezésre álló lakásállományra)
3. államilag finanszírozott lakbér-támogatási rendszerek, amelyek - mivel lényegében a tulajdonosnak biztosított __szubvencióról__ van szó - még a lerobbant, rossz helyen lévő ingatlanok esetén is __extraprofitot__ biztosítanak a boldog tulajdonosoknak...

és mivel extraprofitot biztosítanak jó drága lesz az az ócska ingatlan...

a harmadik pontnak köszönhetően Londonban még egy lerobban görénylyuk is csillagászati értéket képvisel...

no vmi hasonlóért száll síkra ez a "szociálisan érzékeny" honlap...

a kínálat szűkítés már megvan, olvass bele pl. a budapesti agglomeráció területrendezési tervébe, büszkén hivatkoznak arra, hogy ők a londoni rendszert tekintik a követendő példának...

a nagy hitelpiaci felfutás idején a mesterséges keresletnövelés is megvolt

azonban - fájdalom - azóta elment az emberek kedve a nyakló nélküli hitelfelvételtől, gondolom ezért került előtérbe a lakbértámogatás nevezetű eszköz, amely lényegében a további ingatlanpiaci lejtmenet ellenében ható __árfelhajtó__ szubvenció...

és persze a buliban a szociális munkások, a szociológusok és környezet- és városképvédelmi bizniszből élők sem fognak rosszul járni...

ennyi...

ez a cél...

a szegényekre szerintem csak __hivatkoznak__ itt...
zuglo007 (törölt) 2014.12.27 15:28:13
@Éhes ló:

ami pedig a konkrét poszt keretében elkövetett "szociálisan érzékeny" izébizét illeti:

valahol felettébb komikus, hogy az un. "szakértők" jóformán soha sem gondolnak bele abba, hogy az underclass mit kapott az un. "jóléti" állam nevezetű szisztémában...

hát mit is kapott?

kb. 80%-os adót abban az esetben ha legálisan munkába áll...

munkavállalót, munkáltatót sújtó adók, járulékok, ÁFA, szabályozási terhek, infláció, stb....

végül mindent az élőmunkára terhelnek rá...

és százezreket áraznak ki a legális munkaerőpiacról....

a kiárazottak száját meg szociális segélyekkel fogják be...

és persze menet közben a "szegény biznisz" is vadul virágzik...

hisz egy efféle trutymórakást csak "szakértők" menedzselhetnek:)
Január 2-án erődemonstrációra készül a társadalmi ellenzék, amelyen a mai állás szerint meg fog jelenni a parlamenti hivatalos ellenzék egy része -- konkrétan a DK -- a saját zászlói alatt. A tüntetés fő szervezője, Várady Zsolt, illetve néhány másik szervező is megkérte…..
zuglo007 (törölt) 2014.12.26 22:12:34
@egyetmondok:

ez a többi parlamenti pártra is 100%-ban érvényes...
zuglo007 (törölt) 2014.12.27 14:22:00
@bekerült:

a fidesz célkitűzése a GDP-arányos eladósodottságra vonatkozott

és azt - a magánnyugdíjpénztárak államosításával együtt - többé-kevésbé tartották is

ezzel párhuzamosan pl. a környező államokban látványosan nőtt a GDP arányos eladósodottság az utóbbi 4 évben

ha nem hiszed nézz utána pl. a tradingeconomics.com-on

Ausztria kivételével az összes szomszédos országban nagyon jelentős növekedés volt ezen a téren...
zuglo007 (törölt) 2014.12.27 14:23:18
@bekerült:

a baj inkább ott van, hogy az un. "ellenzék" sem állt elő semmilyen értelmes alternatívával
A korábbi években decemberben, a karácsonyhoz közeledve mindig is nagy ugrásokat produkált a forint, de ez most más, mert most egyszerűen nincsenek meg a megszokott kemény 5-6 napos erősödési periódusok, amik 5-6%-al erősebbé billentik a forintot. A mai nap annyiban különleges, hogy…..
zuglo007 (törölt) 2014.12.26 22:21:39
Beszakadó rubel, összeomló költségvetés, menekülő tőke, lefújt Déli Áramlat, infláció, áruhiány, pánik: pár nap alatt megrendült az elemzések illiberális sztárja, Oroszország. Pár nap múlva lesz a 15. évfordulója annak, hogy Vlagyimir Putyin először Oroszország elnöke…..
zuglo007 (törölt) 2014.12.26 21:58:12
@huKKK:

az is lehet, hogy a Putyin-Obama galeri lényegében egy csónakban evez...

elvégre az orosz kardcsörtetés valóságos __áldás__ a transzatlani __birodalomépítő__ álmok számára

hiszen az orosz veszélytől rettegve az összes k-európai állam ész nélkül ugrik fejest az európai , ill. a transzatlanti integráció elmélyítésébe...
Mi is slamasztikába kerülhetünk, s már kerültünk is, a kiszámíthatatlanná váló oroszországi viszonyok miatt. Az idő Putyin ellen dolgozik – közli az Index. A cikk szerzője azon kesereg, hogy a városokban „A gyenge rubel miatt áruhiány és kígyózó sorok alakultak ki, az…..
zuglo007 (törölt) 2014.12.26 12:36:11
@Fekete Pestis:

"az ö érdekük is [mint minden magyar rezidensnek[, hogy az eu és az atlanti világ jól funkcionáljon"

ezzel van néhány alapvető probléma, pl.:

- a túlzott hatalomkoncentráció általában nem szokott jól végződni, az európai, ill. a potenciális transzatlanti integráció pedig főprofilban erről szól...
- az un. "demokratikus" modell elsősorban lokális szinten működőképes... minél inkább elszakad a lokális szinttől annál kevesebbet értenek belőle a tisztelt választópolgárok...

pl. gondolj bele mit tud egy átlagos magyar választópolgár az EU működéséről, vagy magáról az EU-ról?!

kb. semmit...

lényegében odaterelik 4 évente a jó népet az urnákhoz, hogy ikszeljenek egyet oszt kész...

és még ha ért is hozzá, mit ér a szavazata egy 450 milliós klubban?!

lényegében SEMMIT...

hát ez a legnagyobb kockázat a szupranacionális álmokkal...

alapvetően rossz az irány...

nem fölfelé kéne delegálni a kompetenciákat, hanem lefelé...

pl. kis hazánk EU provincia helyett lehetett volna vmi svájci mintára kialakított magyar államszövetség, 20 kvázi független megyével

no ott lett volna verseny...

persze ez mindössze __alaptalan álom__ csupán a realitás egy __rémálommá__ váló transzatlanti BIRODALOM lesz ahol kb azt a szerepet fogjuk megkapni amit ma a dél olasz tartományok játszanak Olaszországon belül

a belső periféria szerepét, amely elsősorban csak munkaerőt exportál a központ felé, illetve kitűnő állami szubvenció kifizetőhely a transznacionális vállaltok számára...

ennyi.. ez a jövő... lehet tapsikolni hozzá...
zuglo007 (törölt) 2014.12.26 12:40:40
@Fekete Pestis:

nem rajongok a putyini modellért, de azért azt el kell ismerni, hogy jelentős gazdasági fejlődés volt ott az utóbbi 15 évben

az pedig mindig is egyértelmű volt, hogy Oroszo. jelentős mértékben a nyersanyag-kitermelésre épül

most zuhanórepülésben vannak a nyersanyagárak emiatt zuhant a rubel, azonban a nemzetközi környezetet elnézve nem hiszem, hogy ez sokáig fog tartani

egyáltalán nem lepne meg ha 1-2 éven belül újabb rekordot döntene pl. az olaj ára...

és abban az esetben __ömleni fog a pénz__ Oroszországba...
Pangea Thomas Jefferson álma 2014.12.10 14:44:12
Képzeljünk el egy katonákból álló felfedező expedíciót, mely komoly tudományos célokkal és ehhez mért felszereléssel vág neki, hogy egy alapvetően ismeretlen szárazföldi úton átszeljen egy teljes kontinenst, kibékítse és egy idegen zászló alatt egyesítse az ott élő,…..
zuglo007 (törölt) 2014.12.25 17:19:04
@lezlidzsi84:

az is lehet, hogy a coureur des bois-k esetében a Charbonneau kapcsán felhánytorgatott negatív tulajdonságok inkább előnynek számítottak:)