Adatok
Meth, Not even once
0 bejegyzést írt és 262 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Braavos
Arya takarítóból hullamosónak lépett elő a Fekete és Fehér házban, ez lehet egyfajta promóció, franc se tudja, mindenesetre rém lelkiismeretes és nagyon figyelmes, körmöt vág, hajat most, a hulla nagyon pöpec lett, tán életében sem volt ilyen jóképű. A hullát…..
Meth, Not even once
2015.05.19 14:02:27
@Thomas Dantes: Azért ez nem úgy működik, hogy csak úgy összeszedsz 1000 fegyverest és bevonulsz a fővárosba egy - a király által legitimizált - vallási szervezet ellen. Ez gyakorlatilag lázadást jelentene az uralkodóval szemben. Királyvárban jelenleg a Verebek a legnagyobb katonai erő, és mögöttük áll a korona, ezért azt csinálnak a városon belül amit akarnak. Ez olyan mint anno az első évadban az aranyköpenyesek. Ők voltak a legnagyobb katonai erő a városban, ezért az őket (pénz által) irányító Kisujj tudta eldönteni, hogy Ned Stark puccsa sikerüljön-e vagy nem. Az egy igen hasonló helyzet volt, egy nagy rivális egyik lordját lefogattak a Lannisterek, és a Starkok csak háború útján tudták (volna) kiszabadítani. Ugyanez a helyzet most is, csak most Cercei azzal kovácsolt magának hatalmat a városon belül, hogy szövetségre lépett a verebekkel, és most Lorast és Margery-t is olybá tűnik, hogy csak erőszakkal lehet megmenteni.
Meth, Not even once
2015.05.19 14:22:17
@Dekatlon: Nos hát Cercei sosem volt a legokosabb ember Királyvárban, abba nem gondol bele, hogy esetleg hosszú távon ő is megjárhatja, tekintve, hogy a Lannister kisköcsög akivel anno szexelt már veréb, hogy Jaime-ről ne is beszéljünk. Ő rövid távon akart megszabadulni a Tyrellektől, ezért kockáztatott, és egyelőre nyerésre áll.
Meth, Not even once
2015.05.19 14:35:00
@Thomas Dantes: Hivatalosan a király legitimizálta őket, bár nyilván Cercei műve volt, mégis királyilag van deklarálva, hogy létrehozhatnak militarista szárnyat. Jól látod, a keresztes háború idején is voltak ilyen szervezetek, volt amit kiírtottak, volt amiből pl. a Templomosok lettek, akik konkrétan királyokhoz hasonlítható hatalmuk volt. Persze idővel őket is eltették láb alól, de ahhoz azért elég sok idő kellett. Ők sem egyből úgy indultak, hogy 80 ezres tagsággal rendelkeztek, hanem csuhásokként, mint a verebek. Voltak köztük lovagok is, de a verebek közt is vannak, lásd Lancel Lannister. Plusz Cercei számára a Tyrellek ellenségek, mert egy paranoiás gyökér aki félti a hatalmát.
Tudjátok, van egy csomó ilyen hülye ivós játék, amivel fel lehet dobni a leülőben lévő bulikat. Például, hogy mindig iszunk, amikor a Dallas szereplői isznak, meg hasonló marhaságok. Na, ezt ültette át a MetalSucks a metálszíntérre, és kitalált egy csomó kritériumot, hogy…..
Meth, Not even once
2014.07.18 13:17:11
A Falon túl
Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, Havas kilép az alagútból, amit el kellene torlaszolni végre ugye, és megy a biztos halálba, mert ha pl. én vagyok Mance Rayder, a hátából font szíjjal akasztom fel a tökeinél fogva egy fára. De a sorozatban Rayder egy értelmes ember, nem…..
Meth, Not even once
2014.06.17 15:18:22
@Blobov: Igen, az kimaradt, de azt még megoldhatják, hogy Mance megemlíti Jonnak meg Stannisnek.
Meth, Not even once
2014.06.17 15:48:33
@KingofHell: Egészen konkrétan valahogy így kellett volna kinéznie:
www.seanclosson.com/wordpress/wp-content/uploads/2014/02/seanClosson_WIC_LowRes.png
www.seanclosson.com/wordpress/wp-content/uploads/2014/02/seanClosson_WIC_LowRes.png
Meth, Not even once
2014.06.18 17:42:38
@bgandalf: Tyrion a könyvben szőke (még szőkébb is, mint a többi Lannister, ezüstös haja van), a sorozatban úgy tűnik nincs pénz hajfestékre.
Itt a kilences epizód, ami eddig minden évadban egyfajta minikatarzist hozott, Ned Stark lefejezése, Blackwater, Vörös nász, teccik érteni. Ebben az évadban a kilences a Falon játszódik, és csak ott, nincs csöcs ben, van viszont vér és erőszak bőven, meg egy képregényes…..
Meth, Not even once
2014.06.12 16:56:42
@Gyula_80: Még nem volt választás, Thorne csak Acting Commander a Fekete Várban.
Meth, Not even once
2014.06.12 18:48:14
@mbm: Hát nemtom nekem az jutott eszembe hogy aztakurva :D
Szerintem simán benne volt a top 5 legjobb jelenetben a GoT-ban (A robbanás Blackwateren, Oberyn halála, amikor elkezdik játszani a Castamere-i esőket a Vörös Nászon, Tyrion beszéde a tárgyalóteremben, és most ez).
Szerintem simán benne volt a top 5 legjobb jelenetben a GoT-ban (A robbanás Blackwateren, Oberyn halála, amikor elkezdik játszani a Castamere-i esőket a Vörös Nászon, Tyrion beszéde a tárgyalóteremben, és most ez).
Meth, Not even once
2014.06.13 23:59:40
@KingofHell: Tekintve, hogy Westeros egy fantáziavilágban van, természetesen lehetséges, hogy fantáziaakcentusa legyen az egyes karaktereknek. Am Ygrette-nél viccesebb Peter Dinklage félamerikai-félbrit akcentusa :D
A Falnál
Abban a Vakondtúrás vagy milyen nevű koszfészekben nyitunk, ahová Samu elsuvasztotta Szegfűt és a kis Samukát, hogy majd itt jó dolgotok lesz ill. biztonságban itten lesztek, nem másutt. A kocsma-bordély, ahol a gyereklány és csecsemője bujkál, igen vidám hely, most…..
Meth, Not even once
2014.06.04 16:51:31
@Felagund: Igen, azt megerősítette máshol is, hogy a hét a cél:
“I have a story to tell; the number of books is almost irrelevant,” he says. “I’ll do that in as many books as required. I’m still projecting it as seven.”
Amúgy írja meg a 7.-et, zárja le a történetet, aztán írogasson rövid történeteket Westerosból, úgy mindenki boldog lesz.
“I have a story to tell; the number of books is almost irrelevant,” he says. “I’ll do that in as many books as required. I’m still projecting it as seven.”
Amúgy írja meg a 7.-et, zárja le a történetet, aztán írogasson rövid történeteket Westerosból, úgy mindenki boldog lesz.
Meth, Not even once
2014.06.04 19:19:32
@vargatom: Mondjuk Joffrey gyilkosának a személye (számomra) a könyvben is egyértelműnek volt. De értem mire gondolsz, a Loras - Renly cuccon kívül ott volt az, hogy Stannis megtöcskölte Melisandrét, hogy Ramsey kiherélte Theont, ilyesmik.
Meth, Not even once
2014.06.04 21:23:38
@vargatom: Szerintem a Missandei - Grey worm románc az csak amiatt kell, hogy a romantikus érzületű nézőknek is jusson valami, hisz erre az évadra kb. semmi ilyen szál nem maradt. Robbékat megölték, Jon a kötelességet választotta Ygrette helyett, még a Tyrion - Shae vonalnak is lőttek. Szóval lehet nem ez a sorozat fő vonzereje, de szerintem a készítők úgy érezték, hogy egy ilyet bele kell csempészni (és a Dany - Daario vonalat romantikus kapcsolatnak eladni merész lett volna).
Hazafelé az jutott eszembe, hogy a kilencvenes évek elején Miskolcon két alkalommal is több órát vártam hiába az egyik helyi, kissé alkoholista lemezboltos "Rögtön jövök" táblája előtt. Végül harmadszorra csak sikerült megvennem a Somewhere in Time albumot bakeliten, amit…..
Meth, Not even once
2014.06.04 17:20:21
Királyvár
Ezen a héten a királyvári vándorcirkuszból csak pár szereplők kapunk, és nagyjából ők is mind egy dolgot tesznek: elmennek Tyrionhoz, mert beszédük van vele. Itt van menten Jaime, akit baszkurál a lelkiismeret, hogy nem tudja megakadályozni testvére kinyírását, amiben…..
Meth, Not even once
2014.05.20 20:17:24
@75. Vladys: 300 évig egész pontosan, ez alatt amúgy biztos foglalták már el őket, de a jelenlegi helyzet az az, hogy városállamként működnek. Ez azért jó mindenkinek mert:
- A dothrakiak nekik tudják eladni a portyázás során szerzett rabszolgákat, ezzel finanszírozva a saját háborúikat - meg amúgy is ostromhoz a dothraki seregek nem igazán alkalmasak.
- A szabad városok egyrészt messze vannak, másrészt innen szerzik be a rabszolgáikat (nem véletlenül hívják Rabszolga-öbölnek), nem nekik kell összefogdosniuk őket/dothrakiakkal üzletelni.
- Ők ha elkezdenének háborúzni egymás közt az egyrészt a kereskedelem felfüggesztődéséhez vezetne, és nekik a rabszolgakereskedelem a legfontosabb iparuk, másrészt odavonzaná a kalandra vágyó dothraki khalasarokat.
És azt se felejtsd el, hogy Dany hogy foglalta el a városokat: az elsőnél trükkel megszerezte a kor talán legjobb harcosait, és ostromolnia sem kellett, már a falakon belül voltak. Yunkainál már ez a kiváló minőségű sereg tudott bejutni - belső rabszolgák segítségével, Meereenben pedig egyszerűen fellázadtak a rabszolgák. Ezt csak valaki olyan tudta megcsinálni, aki deklaráltan a rabszolgaság megdöntésére törekszik, így azért látható, hogy ezt nem tudta volna akárki megcsinálni.
- A dothrakiak nekik tudják eladni a portyázás során szerzett rabszolgákat, ezzel finanszírozva a saját háborúikat - meg amúgy is ostromhoz a dothraki seregek nem igazán alkalmasak.
- A szabad városok egyrészt messze vannak, másrészt innen szerzik be a rabszolgáikat (nem véletlenül hívják Rabszolga-öbölnek), nem nekik kell összefogdosniuk őket/dothrakiakkal üzletelni.
- Ők ha elkezdenének háborúzni egymás közt az egyrészt a kereskedelem felfüggesztődéséhez vezetne, és nekik a rabszolgakereskedelem a legfontosabb iparuk, másrészt odavonzaná a kalandra vágyó dothraki khalasarokat.
És azt se felejtsd el, hogy Dany hogy foglalta el a városokat: az elsőnél trükkel megszerezte a kor talán legjobb harcosait, és ostromolnia sem kellett, már a falakon belül voltak. Yunkainál már ez a kiváló minőségű sereg tudott bejutni - belső rabszolgák segítségével, Meereenben pedig egyszerűen fellázadtak a rabszolgák. Ezt csak valaki olyan tudta megcsinálni, aki deklaráltan a rabszolgaság megdöntésére törekszik, így azért látható, hogy ezt nem tudta volna akárki megcsinálni.
Meth, Not even once
2014.05.21 11:43:56
@Littlewood: Igen a Poszáta a Baelish ház címerállata (Kisujj nyaktűjén is az van), az a üvegmadár amit a múlt részben adott a kisgyereknek az egy sas volt, ami az Arryn ház jelképe.
Meth, Not even once
2014.05.21 11:47:12
@chrisred: Amúgy a könyvben is végig lehetett érezni, hogy a Vérebnek van egy ilyen jó oldala. Legalábbis én mindig úgy éreztem, hogy valójában nem a pénz miatt segít Aryanak, és még korábban Sansát is segítette, és próbálta is megszöktetni, amikor elmenekült a Blackwater Bay-i csatában, sőt, ő volt az egyetlen királyi testőr, aki nem ütötte meg soha.
Politikai Innováció - Politológusblog
Trónok harca - Lesz-e Westerosban konszolidáció?
2014.05.18 09:12:42
Egy előrehezott választás, egy kormányfőcsere, és most egy elnökválasztás után alapjaiban változhat meg Westeros politikai élete. Az új elnök, Tommen Baratheon már egy gyengített államelnöki pozíciót lakhat be, és a hatalommegsztás kiszélesítése várhatóan visszaszorítja…..
Braavos
Hajót látunk felülről, ahogy bevitorlázik egy öbölbe, egy bazinagy kolosszus lábai között. Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy mégis, hogy a picsába építették fel ezt a nagyterpeszben álló, kétségkívül látványos szobrot az öböl bejáratához a braavosi zsiványok?…..
Meth, Not even once
2014.05.14 14:23:22
@Felagund: Mondjuk Brienne röhögve győzte le Jaimet is, pedig akkor még két keze volt (jó-jó elcsigázta a rabság, de akkor is).
Meth, Not even once
2014.05.14 20:19:08
@Bikli néni: Én pl. direkt soha nem nézem meg a trailereket, nehogy lespoilerozzon valamit abból, hogy mi hogy lesz a sorozatban (bár olvastam a könyveket).
Meth, Not even once
2014.05.15 18:16:09
@Tempus-Anh: A Danys jelenet majd a Sárkányok táncában lesz, az egész negyedik könyvben nincs egy Daenerys fejezet sem (szepi itt felettem leírta, hogy miért).
Királyvár
Ül Tommen, a gyerekkirály a kurva kényelmetlen Vastrónon, és miközben a szepton a fejére helyezi a kicsit nagy, bár átalakított koronát, másra sem tud nézni az ünnepségre megjelent tömegben, mint a kissé malacorrú vidéki szépségre hajazó Margaery-re, aki ugye az…..
Meth, Not even once
2014.05.07 17:40:17
@zizi77: Ha jól emlékszem Robert meg Cercei kétszer szexeltek. Egyszer a nászéjszakájukon (ez biztos, hogy megtörtént Cercei meg is mondja Eddardnak), egyszer meg még valamikor később amikor Cercei nagyon nem tudta lerázni magáról, és Robert érvényesítette férji előjogait. Asszem van is egy ilyen félmondat, amit Cercei mondott, hogy a nászéjszakán kívül egyszer sem tudta őt Robert felizgatni.
Meth, Not even once
2014.05.08 02:17:36
@zizi77: +1
Meth, Not even once
2014.05.08 15:10:45
@zizi77: Engem főleg az zavar, hogy Tyrion és Jaime haja évadról-évadra barnul, pedig szőkéknek kéne lenniük, főleg Tyrionnak, neki még világosabb a haja elvileg, mint a többi Lannisternek.
Elöljáróban csak annyit, hogy aki nem naprakész a könyvekből, (mint pl. én, aki a negyedik kötet első harmadánál tart) annak lesznek nagy meglepetések az epizódban.
Mereen
Szürke féreg nyelvleckét vesz Dany tolmács csajától, és a múlt időt menten nem a “tegnap reggel vettem…..
Meth, Not even once
2014.04.29 15:48:17
@Felagund: Lehet, hogy kitalentolta az árnymágiát is nem tudom :D De mondjuk a tűz árnyakat vet, szóval lehet köze egymáshoz, de mondjuk a tűzmágia hatékonyságát mutatja Lord Beric Dondarrion felélesztése is.
Meth, Not even once
2014.04.30 14:11:46
@Tehéntőgy: Nem, én sem hiszem, hogy R'hollor valóban létezne, és ő adná a mágiát a varázshasználóknak. Inkább úgy képzelem el, hogy van a tűzmágia és a jégmágia, a jégmágia a téltől erősödik, a tűzmágia pedig a sárkányok megjelenésétől. Ezt sajnos nem hangsúlyozzák eléggé a sorozatban, de a különböző mágiák a sárkányok visszatérése óta lesznek egyre erősebbek. Pl. a wildfire is sokkal erőteljesebb lett, ezt nem is értik a könyvben, hogy miért. Ugyanígy a sorozatban mondta Pyat Pree, hogy azért akarja bebörtönözni a sárkányokat, mert a közelükben sokkal erősebb a mágia.
Szóval maga a világkép valami olyasmi lehet, hogy a mágusok veszik valahonnan az erejüket, és ezt nem tudják ők sem mire vélni, így alkotnak különböző teóriákat, hogy Tűz istene meg Great Other.
Szóval maga a világkép valami olyasmi lehet, hogy a mágusok veszik valahonnan az erejüket, és ezt nem tudják ők sem mire vélni, így alkotnak különböző teóriákat, hogy Tűz istene meg Great Other.
Meth, Not even once
2014.04.30 14:16:21
@Tehéntőgy: Amúgy a királyi Segítőkre sem vár túl jó sors, az előző talán 4-et meggyilkolták. Ned Starkot ugye lefejezték, Jon Arrynt megmérgezték, Aerys utolsó segítőjét, a pyromancert Jaime ölte meg, mielőtt felrobbanthatta volna Királyvárat, és még az az előtti segítőt kivégeztette Aerys valami miatt. Szóval az utolsó Hand Tywin volt, aki túl is élte a tisztséget. És persze Tyrion is volt Acting Hand, ő meg épp királygyilkosságért ül a cellájában.
Dreadfort (mostantól: Rémvár)
Azzal nyitunk, hogy Ramsay Snow és egy csaj egy szerencsétlen szőkenőt kerget az erdőben, az meg az aljnövényzetnek és a rendező szemétségének köszönhetően csetlik-botlik, pedig nem kéne, mert két kutya is van a nyomában a szadista üldözők…..
Meth, Not even once
2014.04.15 22:12:20
@XocoLatte: Igazából a Margery-Joffrey házasságának okai most sem múltak el teljesen, a két legerősebb család szövetsége mindkettőjüknek jövedelmező. Erre a szövetségre jelentett veszélyt a Joffrey pszihopatizmusa általi rizikófaktor, így talán Tywin nem is annyira bánja a kis gyökér halálát. És ha ezért a szövetségért be kell áldozni esetleg Tyriont, akkor meg fogja-e tenni ezt Tywin? Beáldozni a saját fiát - bármennyire utálja is - a Tyrell-szövetség miatt? Viszont a Tyrelleket meg nem vádolhatja meg vele nyilván, és valakinek lakolnia kell a királygyilkosságért.
Meth, Not even once
2014.04.15 22:31:15
@XocoLatte: Szerintem amúgy épp ezért van szüksége mind a Lannistereknek, mind a Tyrelleknek a szövetségre. A Lannistereknek politikai és pénzügyi befolyása van, a Tyrelleknek meg hatalmas hadserege és - a tél közeledtével egyre fontosabbá váló - élelemkészlet (vagy ételretmelőerő, vagy hívd ahogy akarod), amit a háború nem érintett. Így az élelemért - amit pl. Margeryék osztogatnak Királyvárban - és a háborús segítségért cserébe a Lannisterek politikai pozíciókat juttatnak a Tyrelleknek (Cercei - Loras házasság (aki a könyvben Loras egyik testvére, de ez most mindegy), Margery - Joffrey, illetve Mace Tyrell kap egy helyet a Kistanácsban).
Meth, Not even once
2014.04.15 23:02:07
@XocoLatte: Sansa olyan költői, a szíve Arany, az agya Tompa :D
Hogy eddig mi volt Westeroson és Essoson, az innen kiderül, aki most kezdi a sorozatot, az meg azonnal hagyja abba az olvasás, és nézze meg az első 30 részt, mert egyrészt érdemes, másrészt meg anélkül fogalma nem lesz arról, miért keveri a szart a kisfickó, és miért van három…..
Meth, Not even once
2014.04.08 13:44:55
Ha esetleg már elfelejtetted volna, hogy mi történt a harmadik évadban, ha már nem emlékeznél arra, hogy feküdtél magzatpózban a kanapén és szűköltél, amikor a Vörös nász kezdődött, na akkor ez a videó neked fog nagyon jót tenni. Minden amit tudni kell és illik a negyedik…..
Meth, Not even once
2014.04.06 14:17:18
comment:com
A zsűri kedvencei és a Depresszió jutott tovább A Dal első középdöntőjéből
2014.02.15 23:43:43
Lezajlottak az elődöntő a Dalban, a két középdöntőt pedig egy hétvége alatt akarja lezavarni a közszolgálati tévé. A műsor tavaly óta nem lett jobb. A második adásnál ledöbbentünk, hogy aztán utána már totál érdektelenné váljon az egész. A középdöntőre ráadásul…..
Az van a hétfőn bejelentett Iron Maiden-koncert sajtóanyagában, hogy "a jegyértékesítés február 13-án reggel 6 órakor kezdődik. Exkluzív elővásárlási lehetőség a hivatalos Iron Maiden rajongói klub tagjai számára február 12-én egész nap." Ez szinte minden, az esemény…..
Meth, Not even once
2014.02.11 14:55:19
Lezárult a baloldali összeborulás is, innentől kezdve bármiféle formai változásra várni teljesen felesleges. A különböző oldalak hatalmi erővonalait innentől kezdve színes ceruzákkal lehet bevésni a nagy magyar politikai bizonyítványba.
Eljött tehát az ideje, hogy…..
Bár eddig nem volt minden rendben a Slipknot házatáján, végre úgy tűnt, hogy normalizálódik a helyzet és mindenki 2014-re, és egy új Slipknot lemezre fókuszál majd, ami igazság szerint készül is, olyannyira, hogy Jim Root gitáros éppen a Slipknot új dalaira szeretne koncentrálni…..
Meth, Not even once
2013.12.15 12:48:59
...és Bajnai a legnépszerűbb politikus - legalábbis a politika iránt érdeklődő iPhone tulajok szerint, vagyis úgy néz ki, ebben a körben én vagyok a nagyátlag :-)
Na kezdem elölről.
November második felében megjelent egy új alkalmazás az AppStore-ban, a következő…..
(Erről az egész klasszikus hétről, illetve a posztok összesítője.)
A Gladiátort elemző poszt után most A rettenthetetlen kerül sorra. Őszintén megmondom, hogy én ezeket az alkotásokat „rokonoknak” tekintem, mert megnézve őket szembetűnően hasonlóan tálalják a tartalmukat,…..
A legnagyobb paródiák akkor születnek meg, ha az alapanyag is minőséget képvisel. Gondoljunk csak a Horrorra akadva filmekre, a Csupasz pisztolyokra vagy éppen a most terítékre kerülő Űrgolyhókra. Mel Brooks rekeszizom megmozgató filmje olyan műveket vett alapul, mint a Star Wars, az…..
Meth, Not even once
2013.12.03 23:39:40
@kkn: Igaz, a sorozatok a vígjátékokban is nagyon erősek. Szvsz a sorozatok kezdik elvenni a filmektől az "igényes szórakoztatás"-t. Míg a filmek egyre inkább a látványra avagy a család-barátságra mennek, a sorozatok egyre igényesebbek (lsd. Breaking Bad, Game of Thrones, stb.). De persze a sorozatok-filmet szerepe a mai popkultúrában egy másik témához tartozik, szóval erről majd máskor :)
(Erről az egész klasszikus hétről, illetve a posztok összesítője.)
Sokaknak nem fog tetszeni az, amit most leírok, de úgy gondolom, meg kell osszak veletek egy olyan írást, ami megmutatja, hogy mennyi vélemény, kritikus szemlélet létezik a filmek világában. Azt tudjuk, hogy vannak…..
Nálunk simán lebuzizhat valaki élő adásban bárkit, ahogyan Sebestyén Balázs tette azt nemrégiben egy egyetemistával, Teczár Szilárddal, aki arról híres, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult azért, mert vannak olyan szórakozóhelyek, ahol a lányokat ingyen engedik be a…..
Fájdalommal tekintek meg minden olyan filmalkotást amelyikben Nicolas Kim Coppola játszik. Nem kell sokat várni, 10 perc és repkednek a közhelyek. Minden rendben lesz, hallgass a szívedre, jaj kiscsaládom visszamegyek hozzátok. De egyébként is csak a jobb cél érdekében csinálok néha rosszaságokat.…..
Meth, Not even once
2013.11.10 21:24:03
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz