Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dunakeszi Local

85 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lázár János tegnap arról számolt be, hogy 24 önkormányzat fektetett be a brókerbotrányban bedőlt cégeknél. A legnagyobb város, ami bajba jutott, Győr, ők egymilliárdot bukhatnak. Újpest tartott nagyon sok pénzt ott, Törökszentmiklós és Fót a méretéhez képest sokat…..
Huszonnégy önkormányzat fektetett be a brókerbotrányban bedőlt cégeknél, 10,8 milliárd forint értékben - mondta Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kormány az Állami Számvevőszékhez fordult, és soron kívüli törvényességi vizsgálatot kért -…..
Felhívást tett közzé Facebook-oldalán a Dunakeszi Tenisz Klub. E szerint az egyik edzés után a pálya előtt várakozó kislányt két, fekete dzsippel közlekedő férfi megpróbálta elrabolni. – Szia, anyukád felhívott, és azt mondta, hogy nem fog ideérni és vigyelek haza. Én…..
Csütörtök kora reggel főbe lőtte magát egy rendőr a Dunakeszi Rendőrkapitányság épületében. Mindössze 21 éves volt – írja a VácOnline. A portál meg nem erősített információi szerint egy fiatal készenléti rendőr végzett magával. Beluzsáné Belicza Andrea, a Pest…..
Dunakeszi Local Így járt a Lajos 2015.04.15 17:24:56
A Nap utcai szellemi műintézmény (értsd: kocsma) előtt vitázott két, életük delén már jócskán túljutott, kissé borostás, kissé piszkos, kissé büdös úriember. Megfáradtak már a hosszú naptól, hajlott tartásuk egy élet kemény munkáját idézte. Szemük kissé üveges volt…..
Két budapesti mellett egy dunakeszi és egy biatorbágyi csapat nyert a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő első középdöntőjén. A mostani fordulóban Budapest és Pest megye diákjai játékos formában mérték össze pénzügyi tudásukat. A tapasztalatok szerint a…..
24 órás összeurópai sebességellenőrzést hajt végre április 16-án 6 órától április 17-én 6 óráig az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL. A Dunakeszi Rendőrkapitányság kijelölte a sebességellenőrzés helyszíneit és az időpontokat. Ezek részletezése…..
Politikai és üzleti kapcsolatainak egyengetésére Devecser Anikó szépségkirálynőt alkalmazza a Dunakeszi Járműjavító Kft. A Blikk szépe választás 2009-es nyertese legutóbb Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője mellett tűnt fel, az országgyűlési képviselő fogadóóráit…..
A MÁV-START folytatja a fokozott jegyellenőrzést az elővárosi vonatokon. A kedvező márciusi tapasztalatok után áprilisban a váci vonal mellett a ceglédi vonal járatai esetében is több jegyvizsgálóra lehet számítani. Márciusban a Budapest−Vác szakaszon találkozhattak az…..
Egy 32 éves fővárosi férfit és egy 28 éves dunakeszi nőt vettek őrizetbe a váci nyomozók. A gyanú szerint kannabisz növényeket termesztettek és gondoztak egy verőcei ház pincéjében. A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított kábítószer birtoklása…..
Ismételten díjtalan elektronikai és veszélyes hulladékgyűjtést szervez a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. április 11-én, szombaton 8 órától 14 óráig. Az elektronikai cikkek a Casalgrande téren, az OTP mögötti parkolóban, valamint a Szent István utca 1. szám alatt, a…..
Vagy csak így fogják az HBO-t? :D ..
Bűnügyi adatokat akart illetékteleneknek kiadni 50 ezer forintért egy dunakeszi rendőr a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) korrupciós tesztjén. A zászlóst a pénz átvétele után azonnal elfogták, vesztegetés vádjával állítják bíróság elé - hangzott el az M1 aktuális csatorna…..
Április 17-én, 22-én és 24-én 8-16-ig áramszünetre lehet számítani több utcában Dunakeszin. Ez idő alatt az ELMŰ munkálkodik majd a hálózaton. Az alábbi helyeken lesz áramszünet: Tallér utca-Krajcár utca sarokTallér utca páratlan oldalFillér utca (Tallér utca-Nap utca…..
Minden eddiginél több, 172 ország csatlakozott idén a Föld Órájához! A világ 1.400 ikonikus pontján hunytak ki a fények helyi idő szerint szombat este 20:30-kor. Magyarországon is ünnepelték a tettek erejét, amellyel együtt változtathatunk az éghajlatváltozáson. A WWF…..
Elkészült a hat Duna menti ország három fővárosát - Budapestet, Pozsonyt és Belgrádot -, több más települését és a Duna-parti természetet, így például a Dunakanyart és Dunakeszit is hajóról bemutató Street View. Ez volt a világ első hat országon átívelő folyami Street…..
Május 2-án negyedik alkalommal rendezi meg a Dunakeszi Önkéntes Köztisztasági Napot Dunakeszi Város Önkormányzatának Környezetvédelmi Tanácsadó Testülete. A testület felhívása szerint közösségi összefogással az előző években 36 illegális hulladéklerakót sikerült…..
A költészet napja alkalmából irodalmi játékkal várja olvasóit április 9-én és 10-én 10-18 óráig a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár. Az intézményben ekkor magyar versek lesznek kifüggesztve, a vers költőjének és címének feltüntetése nélkül. A szerzők és címek külön…..
Idén kilencedik alkalommal söpör végig a világon a Föld Órája! Március 28-án, helyi idő szerint 20:30-kor történik majd a jelképes lámpaoltás, amelyhez 2009 óta minden évben Budapest is csatlakozik számos más hazai település kíséretében. Ismerős lehet, hogy az akció…..
Dunakeszi Local Az Áldott Hús 2015.03.26 20:25:20
Aztán, hogy valóban áldott volt-e, aztat én nem tudhatom. A zárt ajtókból ítélve mindenesetre feltételezhető, hogy szerencsés nem. ..
Mi sem jelzi jobban, hogy Dunakeszi valóban egy nyugodt, békés alvóváros, mint az, ha pártok és civil szervezetek verbálisan összerúgják a port csak azért, mert valaki a városba érkezik egy kis közéleti beszélgetésre. Jó, nem is akárki, hanem maga Bokros Lajos, akinek a róla…..
Dunakeszi Local A traktor húzza be 2015.03.25 09:22:33
Van egyfajta pszihedelikus élménye az embernek, amikor kora reggel a vonatra vár - amely természetesen késik - s egyszercsak ez a kép fogadja... De legalább a főnökömnek is meg tudtam mutatni kibúvóul arra az esetre, ha a jövőben elkésnék.   A kép, melyen a traktor húzza be,…..
Március 29-én, vasárnap ismét FutAKeszi a reptéren. A verseny szervezői között van Dunakeszi Város Önkormányzata, a Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás Sportegyesület és Bíró György és BARÁTAI. A részvétel ingyenes, előnevezni péntek 12 óráig lehet a rendezvény hivatalos…..
A reggeli kutyasétáltatás közben a párom egy yorkie-ra és a gazdájára lett figyelmes, a kiskutya ugyanis éppen a mi kiskertünkben végezte a dolgát. Mint korábban írtam, kutyások vagyunk, jómagam pedig elfogultabb vagyok az állattartókkal szemben, mint egy átlagember, de azt…..
A Nagy Könyvelhagyó Hétvége alkalmából ma "elvesztettem" egy könyvet valahol Dunakeszin. A kötetbe az alábbiakat írtam: „Ezt a könyvet szándékosan veszítettük el. Ha megtalálta, olvassa el, majd veszítse el Ön is! Tegye le a parkban egy padon, buszon vagy vonaton, orvosi…..