Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Látnok187

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma már egyáltalán nem olyan egyszerű filmesnek tanulni, hiszen számos iskolában képeznek filmeseket. A legegyszerűbb út az ELTE Filmszakán át vezet, ahol egy ideje már szintén készülnek vizsgafilmek, a legnépszerűbb pedig a 150. születésnapját ünneplő SZFE. Eközben azonban a…..
Negyedik alkalommal indult el a köztévé eurovíziós dalversenye, aminek a győztese később Magyarországot képviselheti a bécsi eseményen. Számos változást eszközöltek a műsorstruktúrában, ezzel a köztévé pont azoknak a kertévéknek a nyomába eredt, amit kormány szinten…..
Közeledünk az X-Faktor végéhez ezt leginkább onnan tudhatja az, aki idén egy adást sem nézett még meg, hogy Istenes Bence most már alapjáraton is üvölt, amikor pedig nagyon lelkesnek kell lennie, akkor úgy racsít, hogy lejjebb kell venni a tévé hangját, mert a szomszéd még azt…..
Látnok187 2014.12.15 10:18:34
@sixx: Tudom, hogy nem kéne felületes emberekkel beszélgetnem, akik ráadásul előítéletesek és úgy használnak jelzőket valakire hogy nem is ismerik, de válaszolok. Az információ egy olyan embertől származik, aki benn dolgozott az RTL-nél, informatikai területen.
Bejönnek a szavazatok, és még azon a szerveren ami fogadja, egy ügyes kis program szépen elé tesz egy szorzót a végső szavazat számnak.
Például: Akit szeretnének kiejteni, kap szépen a szavazatai elé egy 0,90-es szorzót. Így az 1000 szavazatból lesz 900, vagy éppen ahogy akarják alakítani úgy variálják. Akit meg nyomni szeretnének, az kap pl. 1,2-es szorzót, így neki emelkedik majd a szavazata. És a közjegyző is a manipulált szavazatot látja már! Hidd el, nem én találtam ki, és olyan embertől tudom aki nem mesemondó.
De nem kell agysebésznek sem lenni ehhez, annyira kiszámítható az egész "produkció", a zsűri agyonhasznált közhelyei, mindig ugyan azt mondják el, stb,stb...
Látnok187 2014.12.16 10:23:15
@Irgum76: Csak sajnálni tudlak, hogy Te is eszed amit a nagyok főznek neked... Úgy látszik téged is könnyű felületes baromságokkal hülyíteni, de hát ezért is tart itt ez az ország ahol, mert rengeteg buta és ostoba ember van sajnos...Tisztelet a kevés kivételnek!!!