Adatok
m e o w
174 bejegyzést írt és 676 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Csak mert régen volt, meg hogy tudjuk, nagyjából merre menjünk. Neked 3 kattintás, nekünk jövőkép! Szóval megköszönjük, ha válaszoltok.
Természetesen egyéb javaslatokat is szívesen veszünk, jöhetnek is ide kommentben...
m e o w
2020.07.04 14:05:35
@Flankerr: 200-ból 7?!
m e o w
2020.07.04 19:24:46
@AnnieC: igen, ezt februárban számoltam :) . Mármint a hetet, a kétszázat Stöki mondta.
És az adásoknál is hasonló az arány, alig pár női megszólaló, Patti pedig vállaltan nem gémer :)
De ezek szerint ez meglepően sok :)
És az adásoknál is hasonló az arány, alig pár női megszólaló, Patti pedig vállaltan nem gémer :)
De ezek szerint ez meglepően sok :)
m e o w
2020.07.08 07:35:19
@Stöki: azt nem én írtam, hogy kevés a hölgyvendég, én csak megállapítottam, hogy ez a megszokott.
Brigi volt már nagyon régen, biztosan megbocsátott az utolsó adás óta :) . Akkor egy másik adást terveztetek, amibe Grath bekavart, de az eredetileg tervezett azóta sem készült el.
Brigi volt már nagyon régen, biztosan megbocsátott az utolsó adás óta :) . Akkor egy másik adást terveztetek, amibe Grath bekavart, de az eredetileg tervezett azóta sem készült el.
Miután magunk maradtunk, leírom az újabb agymenésemet is. Elég sokszor találkozom párokkal, akik különféle párkapcsolati problémával jönnek hozzám. Már sokan sokféle modellt állítottak fel, hogy mitől működik vagy nem működik egy párkapcsolat, itt az ideje, hogy én is előálljak a sajátommal, amit…..
m e o w
2020.05.29 11:07:29
@morosa: szia, köszönöm, de nem vagyok pesti, és hiszek a személyes kapcsolatok fontosságában.
Eddig tartott a 2018 végi adásdömpinget követő pihenésünk: 4 adás felvéve, abból 3 már megvágva, szóval ideje, hogy ezekből az elsőt publikáljuk végre. És ha már számok: 2018-ban 61 adásunk volt (30 Mini, 30 vendéges, 1 besztof), a vendéges adásokból hármat élőben vettünk fel, és bár volt 3 olyan…..
m e o w
2019.01.20 13:30:06
@Stöki: Igénylik.
Tavaly nyáron úgy döntöttünk, hogy két lányunk iskoláztatását magántanulói jogviszony keretében fogjuk megoldani. Egyszer már leírtam, mi bajom van a jelenlegi oktatási rendszerrel, nem ismétlem. Úgy gondoltam, hogy egy évig megpróbáljuk, mit tudunk elérni, ha nem járnak iskolába, hanem itthon…..
m e o w
2017.08.01 13:52:09
@szemésfül: Az oktatási ombuciból én teljesen kiábrándultam. Pont azt kérdeztem, hogy mit szól ahhoz, hogy a szülő nem lehet bent. Ha érdekel, átküldöm a hivatalával való levélváltást, olyan szinten nem válaszoltak a feltett kérdésre, hogy vagy el sem olvasták a levelemet (ez a jobbik eset), vagy elolvasták és probléma az értő olvasás, vagy elolvasták, megértették és nem kívántak vele foglalkozni. Nem érzem úgy, hogy még egyszer bármivel is hozzájuk szeretnék fordulni.
Első két évben egy másik tanító páros tanította a kisebbiket, velük nem volt gondunk. Ez a tanító a nagyobbikat oktatta négy évig. Ott is megcsinálta, hogy valami hiba volt a mátixban, negyedik év végén valahogy ötösre állt irodalomból, gyorsan lefeleltette hangos olvasásból (hármas persze), és adott egy "hozzáállás, órai munka" fedőnevű négyest, mert nehogy már :). Míg nem voltak magántanulók is gyengéden szeretett minket :).
Neked van saját tapasztalatod?

2017.08.03 12:39:44
@szemésfül: Az igazgató semmilyen módon nem tekint engem partnernek. A férjemmel szívélyes, velem kioktató stílusban, tőmondatokban kommunikál. Érezteti, hogy rossz gyerek vagyok :). Ott fenn van a levele, nézd a stílust. A kedves, empatikus ighely a felsős, meghallgatott (informálisan), elszörnyedt, de ő csak a "saját" (felsős) tanáraiért felelős (és azt hibátlanul is teszi). Az alsós ighellyel beszéltem (formálisan), ő az, aki mindenre lesajnáló mosollyal azt válaszolja, hogy mivel én nem vagyok tanító, nem tudhatom. Ő a gyerek összes vizsgáján ott volt, szerinte a tannéni nem megszégyenítő és nem részrehajló, és mivel én nem voltam ott, ezt sem tudhatom.
Nagyon köszönöm a tanácsokat és az ötleteket, egy részüket próbáltam, más részüket -gyávaságból, féltésből, mit tudom én - nem akarom-merem. Egy évet kell kibírnunk a tannénivel, vannak még ötleteim, amit meg fogok próbálni (pl. engedélyét kérem, hogy a fogadóórán felvehessem becses szavait, nehogy megint elfelejtsek valamit stb.), és ha minden kötél szakad, élek törvény adta jogommal és független vizsgabizottságot kérek.

Hoztam nektek mára egy rettentő költői példát. Van a macskámnak egy olyan cucca, ami pofozgatás hatására körbe-körbe forog, és néha kidob 1-2 jutalomfalatkát, viszont annak nagyon örül a cirmos. Na, most kicsit ugyanezt érzem a Westworlddel kapcsolatban is: ugyanazokat a köröket…..
m e o w
2016.10.26 22:26:28
@zsitta: Egyelőre "megvettem a boltból", hétvégén lesz rá időm, hogy belenézzek.
A Westworld nem más, mint egy western stílusú park, ahová a látogatók szórakozni mennek - és különböző vágyaikat, perverzióikat is kitölthetik az ottani, androidokból álló staffon, következmények nélkül. Mivel a robotokba kódolva van, hogy élőlényeknek nem árthatnak, és…..
Ez a rész a hosszú ideig fennálló párkapcsolatokban szinte minden esetben bekövetkező szexuális problémáról szól, ami aláássa és meggyengíti, boldogtalanná teheti a kapcsolatot. Az itt leírt dolgokat kisebb-nagyobb mértékben mindenki, aki élt már egy-két évnél hosszabb ideig párkapcsolatban (közös…..
A pénzügyek területén sincsenek - ahogy a többiben sem - általános szabályok, hogy hogyan KELL csinálni a dolgokat. Amit le fogok írni, az inkább csak rámutat néhány dologra, ami tapasztalatom szerint több párkapcsolatot egyenlőtlenné, boldogtalanná tesz. Ebben a témában tényleg nincs tipikus férfi…..
m e o w
2016.05.25 22:44:03
@anyahajókabinajtóhajtogató: Figyu! Én nem ismerem a részleteket, úgyhogy nem szeretnék semmilyen tanácsot sem adni. Azt tudom, hogy nem muszáj vagyonőrként dolgozni, vagy érettségivel papírt gyártani.
m e o w
2016.05.26 13:30:37
@metal: Végig egyiknek van különjövedelme, másiké a gyerek és a háztartás. Olvasd el még egyszer, nagyon figyeltem rá, hogy ne cseréljem fel. Ha az "egyik" helyére férfit, a "másik" helyére "nőt" helyettesítesz a példában, rögtön látni fogod, hogy nincs felcserélve.
Mint már előrevetítettem, a jó párkapcsolathoz a kapcsolat egyenlőségen alapuló működtetése szükséges. Ma, Magyarországon az a terület, amiben ez a legkevésbé tud működni a tapasztalatom szerint, az a háztartás. A mai napig hallom - mindenféle embertől -, hogy van a női munka, meg a férfi munka.…..
m e o w
2016.03.19 14:16:20
@Paulus159: Nagyon jellegzetes csúsztatásokkal dolgozol, épp olyanokkal, amilyeneket a szóbeli bántalmazók is szoktak használni. Nagyon ajánlom figyelmedbe a Szavakkal verve c. könyvet, sokat tanulhatsz belőle.
Nem fogok tételesen mindenre válaszolni, amit írtál, egyszerűen azért, mert pont ez a célod. Annyit emelnék ki: ha olvastad az első részt, abban benne van: arról írok, amit a munkám során tapasztalok. Nem mondom egy szóval sem, hogy MINDEN párkapcsolatban ez a gond. Azt sem mondom, hogy nincsenek szóbeli bántalmazó nők. Annyit állítok (és ezt, légy szíves, ne vitasd, hiszen az én tapasztalataimról szól a blog), hogy a HOZZÁM FORDULÓK között ezek a problémák vannak.
Amennyiben te is segítőként dolgozol, és tele vagy olyan esetekkel, ahol a férfiakat nyomják el, bántalmazzák verbálisan a nők, akkor kérlek, írd le a tapasztalataidat, nagy örömmel fogom olvasni. Ha viszont csak magadból tudsz kiindulni, akkor kérlek, ne engem támadj.
A házvezetőnő tudod, miért nem merül fel megoldásként? Ez az első, amit szoktam javasolni a pároknak. 99%-ban az a válasz (és bocs, de a férfi válaszolja ezt), hogy ők azt anyagilag nem engedhetik meg maguknak.
Az egyenlőség pedig számomra nem valami elvont definíció, amit Szabóék és Kovácsék egyaránt tudnak alkalmazni. A pár számára elfogadható, mindkét fél számára kielégítő egyenlőségről beszélek. Ez mindig a két ember közös kompromisszuma kell legyen, ami páronként és esetenként teljesen eltérő.
Te párkapcsolatban élsz? Nektek van bejárónőtök?

2016.03.19 15:33:39
@Paulus159: Nem én kezdtem a személyeskedést. Nem kritikus hangot fogalmaztál meg, hanem túlzó általánosítást alkalmaztál, amivel te akartad hitelteleníteni az én mondanivalómat. Nem mondtam, hogy a te saját tapasztalatodból nem indulhatsz ki, azt kértem, hogyha nem áll rendelkezésedre többszáz olyan eset, ahol a nő bántalmazó, akkor kérlek, ne akarj engem támadni.
A bejárónő azért volt lényeges, hogy elmond a saját tapaszlatodat. Amire én tényleg kiváncsi vagyok, mert így tudom, hogy nem hazabeszélsz, nem saját magadat akarod védeni, amikor engem támadsz, hanem tényleg nem tudod, milyen fajta egyenlőtlen kapcsolat az, amiről én beszélek.
A mai magyar rögvalóság az, hogy férfi és nő nem egyenlő. Ebből az aspektusból számon kérni rajtam, hogy miért van több bántalmazott nő, miért velük foglalkozom, eléggé támadás-ízű szerintem.
Nem mostalak össze a bántalmazókkal. Megállapítottam, hogy az érvelési technikád hozzájuk hasonló. Ismered az erre vonatkozó szakirodalmat? Tudod, milyen érvelési hibákat követsz el?

2016.03.19 19:06:37
@Paulus159: Ha nem támadni, lenyomni, hitelteleníteni szerettél volna,akkor úgy kezdted volna, hogy nálatok házvezetőnő van, ami az egész problémát megoldja. Aztán rátértél volna, hogy feltűnt a kommunikációs posztnál, hogy csak nők elleni verbális agresszióról beszélek, neked ez így felemás, miért nem szólok a fordítottjáról.
Ebben az esetben elmondtam volna, hogy mert én a praxisomban nem találkoztam a fordított esettel. Szóbeli, fizikális és szexuális erőszakkal sokat, de mindnek nők voltak a szenvedő alanyai. És azt is, hogy nem kétlem, hogy van fordított eset, csak arról én nem tudok beszámolni.
Ehelyett először is alkalmazták egy túlzó általánosítást, mintha én az összes létező kapcsolatról beszélnék, majd egy csúsztatást (mert onnantól ezt vetted alapul a további érveidnél), majd számon kérted rajtam, hogy miért beszélek egyenlőségről, ha én magam részrehajló vagyok, ami személyeskedés.
Majd mikor megkaptad tőlem tükörként ugyanezt (túlzó általánosítás, csúsztatás és személyeskedés), kikérted magadnak, hogy miért akarom hitelteleníteni a te kritikákat.
Nem akarom hitelteleníteni. Ha valós dolgokat írsz, tapasztalatokat, nagy örömmel hallgatlak. Ha le akarsz nyomni, hitelteleníteni, akkor azt csinálom veled, amit te velem.

Sokféleképpen lehet gondolkodni az iskolák átalakításáról. Ezt ma és régebben is nagyon sokan nagyon sokféle szempontból megteszik és megtették.
Én nem.
Én egy kérdést igyekszem feltenni, körüljárni, és arra a magam módján válaszolni. A kérdés a következő: mit tanítson az iskola? Ez egy…..
Számomra egészen váratlan módon az előző írásom hihetetlen tömegű embert vonzott ide. Nem dicsekvésként mondom, de több, mint tizenháromezer emberhez jutott el. A visszajelzések (nem csak az itteni kommentek, hanem email-ek, facebook-os kommentek és üzenetek) elég vegyesek, a teljesen egyetértek-től…..
m e o w
2016.02.17 10:30:21
@Ballib Cenzúrázók Réme: De jó neked, hogy te ilyen magabiztos vagy! Neked biztosan nincsenek soha kétségeid, és soha nem bizonytalanodsz el. Csak azt ne felejtsd el, hogy te nem vagy mások bőrében. Nagyon könnyű kívülről, felülről megítélni másokat és megmondani a tutit. Csak nehogy olyan helyzetbe kerülj, mikor a tudásod és a magabiztosságod kevés lesz.
m e o w
2016.02.17 10:34:05
@töpöte: Ami ellen épp most tiltakoznak a tanárok, az nem minőségértékelés, hanem egy iszonyú adminisztrációval járó vacak, ami nem alkalmas a minőség értékelésére. Én például sokszor megkérdezném, hogy más állami állásokban (egészen tágan értelmezve: politikus, miniszter, köztisztviselő, stb.) miért nincs minőségértékelés. Bürokrácia van, meg egymásra mutogatás, meg kioktatás, meg kiégés. Valódi minőségértékelés nincs. Ennél a tanárok helyzete kicsit másabb, mert ott a szülőnek van lehetősége a visszajelzésre - más kérdés, hogy a maximum, amit tehet, hogy másik iskolába íratja a gyerekét, és erősen reménykedik, hogy ott nem talál olyan tanárt, mint amitől előzőleg elmenekítette. De ha egy hivatali ügyintéző nem áll a helyzete magaslatán, ott nem kereshetsz másik hivatalt... Ha egy miniszter nem hozzáértő, te, az egyszerű állampolgár nem tudsz vele mit tenni...
m e o w
2016.02.18 20:11:11
@Nohát: Nem tudom, mire érted, hogy embereket negatív színben tüntetek fel. Én nem szoktam személyeskedni. Az egyszem kiszólás, miszerint értő olvasás, arra a kommentre utalt, ami szerint ezt a technika meg a többi mellett 1-2 órában nem lehet oktatni - de én ilyet nem is írtam, hogy heti 1-2 órában oktatandónak tartom. Nem célom senkit sem negatív színben feltüntetni. Én rendkívüli módon együttérzek a tanárokkal, a mostani rendszer rettenetesen rossz minden érintettnek egyaránt. Túl vannak terhelve, óraszámilag és adminisztratíve is, ráadásul olyan mértéktelen tananyagot kell lenyomniuk a gyerekek torkán, és annyira merev a tanmenet, ami szinte lehetetlenné teszi a feladatot. Nincs sikerélményük, nem kapnak mást, csak letolást és értelmetlen papírmunkát, ráadásul a munkájuk alapfeltételei sincsenek biztosítva. Ehhez jön egy egyre nehezebben leköthető, csapongó figyelmű és egyre agresszívabb gyerekanyag, egyre agresszívabb szülők, és egyre kiégettebb kollégák. Tudom. Látom.
De ha látod a kommentjeimet is, akkor azt is láthatod: megírtam az álmomat. Egy nagyon szubjektív álmot, ami, mint hangsúlyoztam, egy pszichológus álma. Nem vagyok pedagógus, és nem is akarok abban a szerepben tetszelegni, hogy akár csak körvonalaiban átlátnám az oktatásügyet (bár, hozzáteszem, mivel nem ismersz, igencsak személyeskedésnek érzem, hogy úgy döntesz, nem is tudok rendszerben gondolkozni.) Ha ezt hinném magamról, akkor kiáltványt írtam volna, vagy tudomisén, valami fórumon felszólaltam volna. Én csak írtam a saját, eddig 10-15 embert érdeklő blogomba egy gondolatsort. Arról nem én tehetek, hogy tizenötezer emberhez jutott el, hogy sokan úgy olvasták, mint valami receptet az oktatásügy megjavításához. Én ilyet sehol nem állítottam, sőt, több helyen is közöltem: ez egy idea. Egy idealista álmodozása. Aztán, mikor a megvalósíthatóságot kérték rajtam számon, akkor azt is leírtam: ez csak egy több évtized alatt, a tanárképzéssel elkezdve, teljes szemléletváltással elképzelhető. De sehol sem írtam, hogy hajrá, most azonnal vezessük be. Azt meg főleg nem, hogy a jelenlegi rendszerben vezessük be.
Én azt hiszem, komolyan arról kellene mennie a vitának (amiben az én véleményem egyáltalán nem számottevő, hiszen, mint többször is hangsúlyoztam: semmi közöm az oktatáshoz), hogy milyen alapelvek szerint szeretnénk működtetni a jövő iskoláit. A most megfogalmazott 25 pont nagyon fontos, és hihetetlenül drukkolok annak, hogy eredményt érjenek el. Amit én szülőként megtehetek, hogy 29-én nem viszem iskolába a gyerekeimet. De. Azt is gondolom, hogy a jelenlegi rendszer tarthatatlan. Tarthatatlan, hogy hiába jó száz évvel ezelőtt elindultak a reformpedagógiai irányzatok, Magyarországon még mindig a frontális tanítás az egyetlen alkalmazható módszer (mármint hivatalosan, tudom, hogy vannak alternatív iskolák, ahol nem). Tarthatatlan, hogy a tanár nem abból és úgy tanít, ahogy ő szeretne. Tarthatatlan, hogy nincs ideje órára felkészülni, dolgozatot javítani, gyereket nevelni, pihenni, szórakozni, kikapcsolódni - mert jelenleg erre mindre nincs ideje. Tarthatatlan, hogy az iskola szorongó, gyomorgörcsös gyerekeket nevel. Tarthatatlan, hogy azok, akik tanítani szeretnének, nem mennek tanárnak, mert abból nem lehet megélni, vagy ha mennek is, hamar pályaelhagyókká válnak. Tarthatatlan, hogy nincs megbecsülve a pedagógus szakma, nem csak anyagilag, de erkölcsileg sem, pedig ők a jövő záloga, mert ők tanítják a gyerekeinek. Sorolhatnám még, de szerintem te ezeket nálam jobban tudod, mert - velem ellentétben - te tudsz rendszerben gondolkozni.
Kérlek, fejtsd ki, hogy te milyen értékeket tartanál meg, milyen iskolarendszert szeretnél, nem most azonnal, hanem úgy, hogy az minden érdekeltnek jó legyen. Könnyű velem személyeskedni, mert én álmodtam egyet. Mondd el, kérlek, hogy szerinted hogy lenne jó. Mert azt, hogy mi nem jó, sokkal könnyebb megmondani.

Szeretném kifejteni, hogy én, a gyakorlott tanácsadó szakpszichológus milyen oktatásnak örülnék, és mit szeretném, ha tanítanának a gyerekeimnek, hogy ők már ne legyenek olyan veszettül elrontott, szorongó generáció, mint az összes többi.
Szóval. Gyakorlatilag az…..
m e o w
2016.02.14 22:19:51
@Turchi: @Nohát: Rendben, nevelje meg a szülő. Szerintem is az lenne a legjobb, ha mindezen képességeket már kezdettől átadnánk a gyerekeinknek. Én igyekszem is a sajátjaimmal.
De. Pszichológusként egy csomó olyan felnőtt emberrel találkozom, akik nem képesek minderre. Nem tudnak asszertívan kommunikálni, sosem hallottak a relaxációról, felnőttként is szoronganak, teljesítménykényszeresek, úgy érzik, hogy akkor lesznek jó szülők, ha mindezt a gyerekeikbe is átnyomják. A saját szüleiktől is félnek, félnek nem megfelelni nekik, és ezt adják át a gyerekeiknek is. Azt mondjátok, ők neveljenek boldog és szabad új generációt? Oké, én benne vagyok. Csak akkor tartsunk országszerte szülők iskoláját, ahol előbb a szülőknek vagy a jövendő szülőknek átadjuk mindezen ismereteket, hogy ők aztán továbbadhassák a gyerekeiknek.
Én teljesen megértek minden pedagógust, aki arra panaszkodik, hogy ő nem tud csodát tenni, ha a család nem áll mellette, ha nem úgy jön a gyerek, hogy már tud viselkedni, és alapértékekkel tisztában van.
De. Elmesélek egy esetet, ami az én lányommal történt meg. Okos, kedves, remek kislány (hát persze, az enyém :D). Nagyon várta az iskolát, és eleinte nagyon boldogan és örömmel ment oda. Aztán egyre kevésbé. Most másodikos, és már utálja az egészet. Hosszas utánajárással kiderült, hogy mi is a baj. Van egy héten egy, azaz egy darab németórája. Az azt tanító pedagógus ordít a gyerekekkel. Nem vádaskodom, fogadó órán ő maga közölte, hogy vegyük tudomásul, mi, szülők, hogy neki nincs más eszköze a gyerekek fegyelmezetlenségeivel szemben, mint hogy kiabáljon velük, mert másként nem fogadnak neki szót. És ő kénytelen ezt tenni, ha tanítani akar (ismétlem: általános iskolás, elsős-másodikos gyerekekről, 6-7-8 évesekről beszélünk!). És hogy mondjuk meg a lányomnak, hogy ne legyen ilyen érzékeny, ha a tanító néni kiabál, az nem neki szól.
Az én lányommal nem volt baj régebben. Soha, sehol. Képes korának megfelelő viselkedésre, összeszedett, fegyelmezett. Mostanság viszont folyton tünetel. Hol a feje, hol a hasa fáj. Én természetesen megtanítottam relaxálni, sokat oldom a feszültségeit, de sajnos, a németes tanító néni ártó hatása folyamatosan érezteti a hatását.
Most én is mondhatnám, hogy a diszfunkcionális és nevelésre képtelen iskola tolja át a feladatait a családra. Sok mindent mondhatnánk. És én nem is szeretnék senkire sem mutogatni. A rendszer a rossz, nem a gyerekek, a családok vagy a tanárok. Ahogy @Carmichael írta, az egész gondolkodásmódot kellene megváltoztatni, azt, hogy a cél ne a gyerek betörése, fegyelmezése és megregulázása legyen, hanem a képességeinek kibontakoztatása, hogy képes legyen fejlődni, és önmagát fejleszteni.
Szerintem írok még egy bejegyzést, a tapasztalataimról, hogy világosabb legyen, miért gondolom "áttolni" az iskola területére a feladatokat.

2016.02.14 22:24:03
@Kovács Patrick: Örülök, hogy egyetértesz velem, de kérlek, kissé finomabb hangnemben tedd. Nem kérek duplázást, három felkiáltó jelet, és lázítást, uszítást sem. Nincs ellenemre a mindenféle vélemény, se pro, se kontra, de kérlek, maradjunk a kulturált vita keretei között. Köszönöm.
m e o w
2016.02.15 14:24:57
@KM Kinga: Nyilván kimaradt egy csomó dolog, ami szükséges a mindennapi élethez, én tényleg csak azokat gyűjtöttem össze, ami pszichológusként folyton a szemem elé kerül, hogy miért is nem tanítják az iskolában. :)
@lysandeer: Bármilyen furcsa, vannak egészen más oktatási rendszerek is, ahol egészen 20-22 éves korra kitolják a végleges elköteleződést egy-egy területre, és mégis remek szakembereket nevelnek. Azt mondják, mindenki merítsen annyit a közösből, amennyit képességei és érdeklődése enged, aztán majd kikristályosodik benne, hogy mennyi motivációja és eltökéltsége van, ami egy-egy hivatás vagy szakma felé indíthatja. Mint ahogy nagyon sokan felnőtt korukban váltanak, mert rájönnek, hogy gyerekként túl korán elköteleződtek, és mégsem azok akarnak lenni, amit 14 éves korukban gondoltak. És ők is, akár 35-40 évesen képesek megtanulni valami teljesen mást. És nem azért, mert még emlékeznének arra, amit kötelezően meg kellett tanulniuk az általános iskolában.
Azt hiszem, túlságosan misztifikáljuk a "kötelező" dolgokat. Látni kellene, hogy a gyerekek mennyire alaposan képesek dolgokkal foglalkozni, ami nem kötelező, és mennyire felületesen, csak a megúszásra apellálva végeznek el dolgokat, amik kötelezőek. Az érdeklődés, kíváncsiság és a szabadság sokkal nagyobb hajtóerő, mint amit ebben a kötelező iskolai rendszerben szocializálódva gondolunk.

Pirlo21 kommentben feltett kérdéseit igyekszem megválaszolni sorjában.
A tanácsadó szakpszichológushoz valóban egészséges emberek fordulnak, akik aktuálisan valami életvezetési nehézséggel, problémával küzdenek. De azért ez egy elég tág kalap. Nekem pl. nagyon sok "pánikos"…..
m e o w
2015.09.16 00:31:48
m e o w
2015.09.16 00:46:42
@Pirlo21: Igen! És egy már ezelőtt majd húsz évvel is pontosan így volt, másik egyetemen. Én is azt éltem meg, hogy amit én csinálni akarok (akkor: börtön), az nem felel meg a klinikai képzésnek (nem fogadják el munkahelyként), márpedig én máshová nem akarok menni dolgozni. Viszont amit csinálni akarok, ahhoz nem is kell klinikusnak lenni.
Azt tudod, hogy van egy csomó más szakpszichológus is? Van pl. egészségfejlesztő szakpszichológus, meg szexuálpszichológiai szakpszichológus, meg egyéb nyalánkságok?
Azt tudod, hogy van egy csomó más szakpszichológus is? Van pl. egészségfejlesztő szakpszichológus, meg szexuálpszichológiai szakpszichológus, meg egyéb nyalánkságok?
m e o w
2015.09.16 00:58:42
@Pirlo21: Anno nem volt ennyi választék. Klinikus vagy tanácsadó lehettél, ha kliensekkel akartál foglalkozni :). És nem volt kérdés, hogy klinikus nem akarok lenni, már csak a munkahelyem miatt sem. Az teljesen el volt határozva bennem, hogy 40 éves koromra magánrendelőt akarok, sajátot, és nem akarok pszichiátrián dolgozni egy pillanatot sem. Akkoriban ez volt az egyetlen lehetséges válasz a kérdésre. De nem bántam meg, egy kicsit sem. Még most sem érzem azt, hogy hej, ha akkor másként döntök, akkor... Nem érzem hiányát annak, hogy nem vagyok klinikus.
Nem tudom, mennyire triviális az olvasónak, hogy mi a különbség a különféle lélekkurkászok között, de a mindennapi életben elég gyakran futok bele olyanokba, akik nem tudják. Ezért gondoltam, hogy az első "komoly" poszt erről szóljon, hátha valaki nem ismeri.…..
m e o w
2012.09.10 11:18:43
@Sztragovin: Az lenne jó, ha kérdeznél, hogy mire vagy kíváncsi. Én szívesen leírom közérthetően, hogy melyik mi, és igazából mire jó, csak tényleg annyi rengeteg irányzat van (és egyre több lesz), és olyan sok hangzatos elnevezés, hogy nem is tudom, hogy kezdjek hozzá. Ha van konkrét kérdés, úgy könnyebb lenne legalább elkezdeni...
Köszönöm a dicséretet :).
Köszönöm a dicséretet :).
m e o w
2015.09.12 14:45:36
@Pirlo21: nem kaptam meg, írtam neked emailt, de nem írtál választ, lehet, azt meg te nem kaptad meg. Zavar lehet az erőben :-). Kérdezz bátran, figyelek :-) .
m e o w
2015.09.15 21:28:51
@Pirlo21: Írtam egy külön posztot a kérdéseidre adott válaszokból, mert kommentbne nem fért volna el. Itt találod:
valaszut.blog.hu/2015/09/15/miert_jo_tanacsado_szakpszichologusnak_lenni
valaszut.blog.hu/2015/09/15/miert_jo_tanacsado_szakpszichologusnak_lenni
„Fordulj, fordulj szép ara, ne készülj semmi alázatra! Csak is valami gonoszra.” - A rabló vőlegény
Esküvői próbán vagyunk, az anyakönyvvezető Nick napszemüvegére kérdez rá, erre…..
m e o w
2015.08.18 22:01:46
„A királynő rettegésében a királyság összes kincsét elígérte a kis embernek, amennyiben az életben hagyja az újszülöttet.” – Rumpelstiltskin története
Adalind épp a hűtőszekrényt üríti ki, Sean a kislányával ismerkedik, ekkor jelentkezik be a portás, Nick érkezett…..
m e o w
2015.08.09 13:19:38
@Pácsó Ármándó: Nem, nem szeressem őtet, csak a klisék zavarnak. Megjön, öldököl kicsit, eltűnik valami nagyon értékessel - ld. az első évadot. Aztán most megint ugyanez.
„Minden káoszban van kozmosz is, minden rendetlenségben rend is rejlik.” – Carl Jung
Nick az esküvőn mereng, Hank próbál tanácsot adni, nem lenne jó, ha a Grimm lemészárolná a vendégeket, rokonokat. Nick végül úgy dönt, hogy lemond a tanúságról, Hank rögtön fel is teszi a…..
Ilyetén körülmények közt, akármily gonosz lakozzék az emberben.” - Át a Brazil vadonon (Through the Brazilian Wilderness)
A történetünket egy vidámparkban/cirkuszban kezdjük, a porondmester lelövi az egyik átalakult mutatványosát, majd figyelmezteti a nézőket, hogy a szörnyek…..
m e o w
2015.07.02 15:18:51
Nekem ez egy nagyon szomorú rész volt. Nagy kedvencem volt a pszichopata tekintetű Sebastian, azokban a gyönyörű szemekben folyton elvesztem, még ha összesen csak pár percig is szerepelt a részekben. Meissner hasizma nem rossz, de a szépszeműt személy szerint nagyon sajnálom.
@Kapitánylány: Remek hogyvolt volt, köszönöm. Bocsánat, hogy nem írom oda mindegyikhez, egyszer-egyszer, ha van időm, tömbösítve olvaslak, de úgy még nagyobb élvezet :).
@Kapitánylány: Remek hogyvolt volt, köszönöm. Bocsánat, hogy nem írom oda mindegyikhez, egyszer-egyszer, ha van időm, tömbösítve olvaslak, de úgy még nagyobb élvezet :).
m e o w
2015.07.02 23:16:07
@Pácsó Ármándó: Most nagyon elszomorodtam. Anno, mikor először feltűnt a sorozatban, még én írtam a hv-kat, és hosszasan méltattam (ha nem a szövegben, akkor kommentben) a pszichopata tekintetét, és hogy az nekem mennyire tetszett. Szóval még fel is volt rá hívva a figyelmed.
m e o w
2015.07.03 00:38:54
@Pácsó Ármándó: Helyesbítenem kell, amikor először hosszasabban felbukkant a sorozatban (előtte volt két villám-telefonálás, ott még hallgattam vonzalmamról). Íme bizonyság:
hogyvolt.blog.hu/2013/02/11/grimm_2x10_a_veg_oraja
középtájt, még kép is van róla.
hogyvolt.blog.hu/2013/02/11/grimm_2x10_a_veg_oraja
középtájt, még kép is van róla.
„Mégis, kis idő múltán a család fájdalma növekedett, és a megkönnyebbülésnek nyomát sem lehetett észrevenni.” - Hansel & Gratel
A félévadzáróban ott hagytuk abba, hogy Nick-re rátámadt Eddie apja, mi pedig körmünket lerágva vártuk, hogy most ugyan mi lesz. Hát semmi,…..
m e o w
2015.06.07 15:40:22
@Gabba: Szerintem öregszem.
@Pácsó Ármándó: Sajna, nekem kell, hogy érdekeljen a sorozat, amit olvasok, bocsi. Valami nyomozós-túlvilágos-misztikussal nem szeretnél próbálkozni?
@Pácsó Ármándó: Sajna, nekem kell, hogy érdekeljen a sorozat, amit olvasok, bocsi. Valami nyomozós-túlvilágos-misztikussal nem szeretnél próbálkozni?
m e o w
2015.06.07 17:05:41
@Pácsó Ármándó: Ez annyira magas labda, hogy méltóságon aluli reagálni rá. Ha akarok, fogok neked udvarolni a fogalmazási készségeid okán (ahogy már megtettem párszor), de ennyire nyilvánvalóan kikényszerített módon biztosan nem. :)
Azt mondjátok meg: Biri hová tűnt a Grimmek alól?
Azt mondjátok meg: Biri hová tűnt a Grimmek alól?
m e o w
2015.06.07 19:32:31
@Pácsó Ármándó: Mán bocsánat, de a Grimmben nincs túlvilági szál. Ezer meg egy nyomozós, túlvilágos és misztikus sorozat létezik, ez most a menőség, szóval semmi ilyes szándékom nem volt, csak az általam preferált érdeklődési kört vázoltam.
„Örülök, hogy ma éjjelen nem veted reám tekinteted, mivel őszintén szégyenlem, amivé változom.” - A velencei kalmár
Egy kávéházban vagyunk, Nick érkezik a csajokhoz. Alicia ígéri, hogy most nem megy vissza Joe-hoz, még ha bocsánatot is kér. Alicia kivonul a mosdóba, Nick…..
m e o w
2015.05.19 11:08:37
@Kapitánylány: Megírjam azt az egy részt? :D Számomra döbbenetes volt az évad, imádtam, egészen visszaszerettem a soriba. Olvasnálak, mert azért közben átmentem read onlyba, csak nem volt, amit olvassak. Lécci, vegyél erőt magadon :).
Egy dolgot tudok mondani (az éjszakai alváson kívül), amit határozottan és valószínűleg mindörökre elrontott bennem a gyerekvállalás. Nem, nem a testem, az isteni szerencse és némi sportolás mellett számomra elfogadhatóan nézek ki, jó, nem a tizenhét éves kori alakom van, de…..
Aki esetleg a kecskeszimulátor vagy a kavicsszimulátor után feltette a kérdést, hogy "Mi lehet a következő, teadélután-szimulátor???", most megkapta a választ. Igen, az. Tea Party Simulator 2015, a Steamen meg lehet venni potom tíz euróért. Van trailere is, mutatom.
Igen, ez is egy…..
Az van, hogy én többnyire szeretek problémákat megoldani. És értetlenül és bosszankodva szoktam nézni, amikor más meg nem.
Kezdjük az alapokkal. Van az embernek az úgynevezett megküzdési stílusa, ez azt jelenti, hogy ha nehézséggel szembesül, akkor jellemzően hogyan reagál. A…..
De most komolyan, ez tényleg ennyire szokatlan / patológiás, hogy egy házasságban a két félnek saját pénze is van? Az egyetlen elfogadható verzió a mindenünk közös, persze drágám, használd nyugodtan a tusfürdőmet? Ha nem közös a bankszámlánk, akkor az nem is igazi kapcsolat?…..
hogyvolt
A titkok könyvtára (The Librarians) S01E08 – A sötétség szíve (The Heart of Darkness)
2015.01.28 11:00:00
A szomszédoknál kezdjük a történetet, Szlovákiában járunk egy sűrű erdő közepén. Egy véres arcú lány rohan ki egy baljós kinézetű házból. A hőseink autója elé veti magát, majd arról hadovál, hogy meg fogják a többieket ölni a házban. Eve és Jacob próbálja…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz