Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fredddy

21 bejegyzést írt és 1421 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lázár Vilmos az egyetlen olyan aradi vértanú volt, aki ezredesként halt hősi halált a tábornokok között. Vagyontalan magyar nemesi családban született 1817. október 17-én Nagybecskereken a mai Szerbia területén (ma Zrenjanin), de örmény származású volt. A katonai szolgálatát a 34. gyalogezredben…..
Japánban létezik a világ legrégebbi monarchikus rendszere, sőt, jelenleg a világ egyetlen olyan uralkodója, aki császári címet visel. Ez a rendszer azonban nagyon komoly válságba került, de éppen most megpróbálják megmenteni...
Fredddy 2021.10.10 21:44:54
@nayzoli: Fujimori apja és anyja is japán volt, az ellenfelei támadták azzal, hogy esetleg még ő maga is azelőtt született, hogy a szülei átköltöztek volna- aki ugyanis nem Peruban született, az, ha jól tudom, nem lehet ott elnök. Annyit azért még tegyünk hozzá, hogy Dél-Amerikában elég jelentős japán diaszpóra él, szóval azért teljesen váratlanul nem éri az embereket egy japán felbukkanása.
Az amerikai polgárháború legészakibb (és legkülönlegesebb) százazföldi akciója egy bankrablás volt, amelyet olyan konföderációs katonák számára találtak ki, akik korábban már kudarcot vallottak az Unió hadseregével szemben. A küldetés lényege az volt, hogy bankot (vagy bankokat) raboljanak ki,…..
Régen írtam a Pajta-stílusról, bár többen is kérték már tőlem, hogy várnák a folytatást. Meg akartam azonban várni, hogy legyen elég, a témához legalább valamelyest kapcsolódó saját példám ahhoz, hogy erről a stílusról bővebben tudjak beszélni. A témában született legutóbbi posztomban ezen a néven…..
Helikopterrel tengerpartra szállított lakás és acél „otthonfa”. Így képzelték a szovjetek a hotelek kiváltását...
Fredddy 2021.10.01 11:51:02
@5valve: Orosz Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság, a Szovjetuniónak az orosz tagköztársasága, ami a mai Oroszország.
A parasztok nemigen aggódtak a háziállatok miatt költözéskor, azt be kellett adni a téeszbe, a Szovjetunióban járó magyarok furcsállták is vidéken a csöndet, hogy még egy kakas se kukorékol a faluban. De persze a többi érvnek a töredéke is elég ahhoz, hogy megértsük, miért nem lett ebből semmi.
Sziasztok! Remélem jól telt a nyár mindenkinek. Igen, mától teljes gőzzel robog az oldal, mindjárt itt az első Napi érdekes. Vágjunk is bele! 1884. A brit Kendall Green biciklis klub tagjai ..
Fredddy 2021.09.07 18:11:38
@Jadeite: Több oka is van ennek, a másik, hogy régen nem volt olyan gördülékeny a veszteségek feltöltése, mint a XIX. század végére. Minden hadjáratot azokkal az emberekkel kellett végigharcolni, akikkel elkezdték, ezért a hadvezérek sokkal kevésbé szívesen mentek bele a nagy veszteségeket kockáztató helyzetekbe- akit elveszítettek, annak a helyére hónapokig nem jött más.
Fredddy 2021.09.08 01:17:00
@CSOKKI MÁLNA: huzagolt elöltöltősök nagyon régóta vannak, főleg a pontosan lövő alakulatokat szerelték fel vele, általában a könnyűgyalogságot pl a napóleoni háborúkban. A baj az volt ezekkel, hogy ahhoz, hogy a golyót a huzagok megforgassák, elég passzentosnak kell lennie, ezért nehéz (lassú ) volt tölteni. Erre találták ki 1850 körül a Minié-töltényt, az olyan volt, mint egy tollaslabda, a szoknyájába befújt a gáz és úgy tágult ki, szóval befelé könnyen ment, kifelé volt csak passzentos. Ezzel már nagyon pontosak lettek a huzagolt csövű elöltöltősök, ki is szorították a huzagolatlanokat. Ilyen volt a Lorenz-puska is, meg az amerikai polgárháború puskáinak nagyja. Az első hátultöltők elég tökéletlen konstrukciók voltak, egyszerűen nem volt kiforrott a technika, el kellett telnie pár évtizednek, mire teljesen összeállt. Plusz elöltöltőt, mivel egyszerűbb szerkezet, könnyebben lehetett magas minőségben kisipari műhelyekben készíteni.
Fredddy 2021.09.08 10:30:55
@CSOKKI MÁLNA: igen , máshol meg két huzagolt puskát vittek, hogy biztos mindig legyen töltött, szóval volt baj vele.
A Dreyse-puska is max az elöltöltőkhöz képest volt jó, mert pl a papírhüvely+feketelőpor kombó eléggé koszolt, úgyhogy pár lövésenként ugyanúgy puskavesszőzni kellett, mint az elöltöltősöket.
A világszerte virágzó illegális fosszília-kereskedelem sok esetben jelentős leletektől, pótolhatatlan információktól fosztja meg az őslénykutatókat, és ezáltal az élővilág őstörténetével kapcsolatos egyetemes tudásunkat. Időről időre napvilágra kerülnek olyan hírek is, amelyek arról szólnak, hogy…..
Fredddy 2021.08.29 12:29:40
@Fitos Attila:
1.) olvastam, csak nem akartam elhinni, az nem lehet, hogy egész műanyagdínós gyerekkoromat hazugságban töltöttem.
2.) hála Istennek nekem nincs szükségem ilyesmire, de állítólag Szibériában óriási gond az illegális mammutcsontgyűjtés, amiből ugyanúgy kínai faszkeményítő varázsitalt készítenek, mint a kortárs elefánt- és orrszarvúfajok mára egyre nehezebben beszerezhető alkatrészeiből.
Kevésbé közismert, de a kereszténység védelmében nem csak a Szentföldre vezettek keresztes hadjáratokat, hanem Európa területein is voltak harcesemények, amelyek közül kiemelkedik az Ibériai-félsziget araboktól való visszafoglalása. Máskor a kereszténység terjesztésének okán került sor háborúkra,…..
Fredddy 2021.08.26 20:35:17
@gigabursch: a lovagok kemények, de igazából sokan sose voltak, pláne, hogy az itteni embereikre, ahogy a cikk is írja, nem számíthattak. Ezzel állt szemben a tipikus Árpád-kori magyar sereg: a királyhoz hűséges, 20-30000-es létszámával a kor mércéjével nagynak számító, nyugati és keleti hadviselésben is otthonosan mozgó had. A lovagok egyetlen esélye az lett volna, ha a pápától komolyabb segítséget kapnak, de még úgy is necces lett volna.
Nem valószínű, hogy véletlenül szól mostanában minden második poszt a BKK Facebook-oldalán az elsőajtózás népszerűsítéséről. Ez nyilván annak a jele, hogy radikálisan növelnék az ilyen vonalak számát, s e növelési szándék pedig alighanem egy lázas bevételmorzsa-keresős játék darabkája. A nem…..
A holttestek bebalzsamozása és fémkoporsóba helyezése, a szív különtemetése, kopogtatási szertartás - a Habsburgoknak idővel számos különleges temetkezési szokása alakult ki. A császári család temetkezési helyén, a bécsi kapucinuskriptában található koporsók győzelmekről és kudarcokról, szerencsés…..
Fredddy 2021.07.22 16:12:26
@nofret: az igaz, hogy Habsburg Ottó volt az utolsó, aki tényleg még életében volt konkrét koronás király trónörököse, de kérdés, hogy mennyire akarja a család ezt hangsúlyozni. Illetve mennyire hagyják nekik az osztrákok.

Ami a belső szervek eltávolítását illeti, annak praktikus oka van, a belső szervek nélküli hulla lassabban rohad. Vadászaton is azonnal, még a helyszínen ki kell zsigerelni az elejtett vadat (kivenni a belső szerveit), vagy ennek híján legalább felvágni a hasát. Mikor az utolsó nóta véget ér, akkor először a belső szervek kezdenek bomlani, ezen belül is a gyomor és a belek- tulajdonképpen folytatódik az emésztés, csak most már kontrollálatlanul. Ez, amellett, hogy mindenféle fura gázok és folyadékok képződnek, jelentős hőtermeléssel is jár, ami a hús (izmok) bomlását is gyorsítja- enélkül a plusz hőhatás nélkül az izomszövet maga jóval tovább ehető, illetve emberi holttest esetén ízlésesen ravatalozható marad. A parasztoknál nem volt ez gond, a faluban egy-két napon belül lezajlott a temetés, de egy királynál, ahogy írod is, sokkal tovább tartott maga a szertartás is, az előkészületekről nem is beszélve.
Fredddy 2021.07.26 14:11:51
@nofret: ahhoz, hogy ez a belső melegedés megálljon, illetve ne induljon el, rendes fagyasztás kell, szóval amíg nem voltak modern fagyasztók, addig nagyon észnél kellett lenni. (Amúgy nyugi, ennyire nem barátaim a hullák; csak a vadászat miatt a nagytestű állatoknál tudom, hogy megy- aki egyszer érezte azt a szagot, mindent megtesz, hogy legközelebb ne kelljen :P )

Hűtő ide vagy oda, a mi családunkban a temetések viszonylag gyorsan lezajlottak, az utolsó dolog, amit valakiért megteszünk, hogy normálisan eltemetjük- én méltatlannak érzem ezt késleltetni, ha Mucika néninek fontosabb dolga van aznap, akkor majd hoz virágot később. De persze ez csak az én véleményem, minden család és minden helyzet más, nincs erre általános recept.

A királyi temetéseknél viszont nem csak az elhunyt és a rokonok miatt fontos, hogy flottul menjenek, ez egy nagyon fontos üzenet a rendszer stabilitásáról bel- és külföldre egyaránt. Az új akárki első fontos feladata mindig a régi eltemetése, ha ez jól sikerül, az mutatja, hogy nyugi van, rendben ment a hatalomátadás és az utód is rátermett ember, ha nem sikerül, az viszont éppen az ellenkezőjét kiáltja világgá, és ugye első benyomást csak egyszer lehet tenni.
Ragyogó szépségként kezdte Marie Antoinette életét Franciaország trónörökösének jegyeseként majd feleségeként, egész Európa csodálta kecses alakját és mozgását, kedvességét és vidám természetét, udvarhölgyei kiszolgálták frivolságát, az udvar beszállítói körbedongták, hiszen ő költötte a legtöbb…..
Decemberben három egymás utáni héten - a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből - kizárólag magyar fotókkal jelentkezett a Napi érdekes. Most egy újabb hasonló összeállítással búcsúzunk a rövid nyári szünet előtt. Néhány hétre elköszönünk Tőletek egy kicsit, mert szükség van a pihenésre, az erő gyűjtésre.…..
Fredddy 2021.07.18 17:09:03
@30-06: a géppisztoly MP-40, a csövén egyértelműen látszik. Sokat adtak át a fronton a németek. A nadrág simán a magyar katonai nadrág, a lábszártekercs miatt volt ilyen szűkre szabva az alja, lábszártekercset valóban nem használtak akkor már, de a nadrág maga 1943-ig használatban volt. A bal oldali katona tábori csendőr, a jobb mellkasán ott csillog a kör alakú jelvény: 1941-ben még más nem hordott ilyet, a határvadászoknak egy hímzett sas volt,a csapatcsendőröknek a bal mellzseben volt a jelvény. A kakastolla csak vsz nem látszik a fényképen a sötét háttér előtt.
Fredddy 2021.07.18 18:11:09
@HgGina: akkoriban a katonai rendészek csendőrök voltak, a hivatalos nevük tábori csendőr, csapatcsendőr, illetve hadtápcsendőr volt.
Fredddy 2021.07.18 21:05:37
@kekegsm: lehet az is, külsőre annyira minimális különbség volt a két altípus között, hogy én ebből a képből meg nem mondom :)
Hogy mikor történt? Valamikor 1959-ben vagy 1960-ban (a pontos dátum nem teljesen egyértelmű). A CIA "Studies in Intelligence" című témakörben megjelent minősített dokumentumok egy része továbbra is titkos, a szöveg nagy része az ügynökség cenzorai által ki van húzva. De a történet nagyvonalakban…..
Történelmi Tudakozó Inkvizíció 2021.07.12 23:02:07
Az inkvizíció a késő középkorban kezdődött. Katolikus nevén szent inkvizíciónak nevezték.   Célja az eretnekek (a keresztény hit ellen cselekvő emberek) felkutatása, majd felszámolása volt. 1230-ban alakult ki. Létrejötte után a pápa szentesítette. Ezek következményeképp a római katolikus egyház…..
Fredddy 2021.07.14 22:18:19
@Lzr.Bálint: A korabeli háborúkban is volt sokféle halál, amit például a harmincas években műveltek a felek egymás lakosságával, hát az még mai szemmel is elborzasztó. Másrészt viszont a legtöbb ilyen trükkös kínzóeszköz későbbi csinálmány, általában XVIII. századi perverz műgyűjtők ijesztgették velük egymást.

Ami az ártatlan embereket illeti, igen, bárki belekerülhetett a szórásba, főleg, ha rosszakarói voltak. A bírák se voltak azonban hülyék, például a Magyarországon lefolyt összesen kb ezer boszorkányper többsége felmentő ítélettel zárult. Na persze itt is megtörténhetett bármi, a fentebb említett 5000 ember nagy része egyszerűen a korabeli börtönviszonyokba halt bele, miközben az inkvizítorok által követelt zsíros váltságdíjra várt.
Fredddy 2021.07.14 22:20:21
@Lzr.Bálint: (amúgy jó bejegyzés, persze! Kellenek az értelmes blogok.)
Fredddy 2021.07.14 22:22:02
@Fredddy: harmincas években... szóval a harmincéves háborúban, az 1630-as években :)
A világ első modern utasszállító repülőgépe, a Boeing 247D, 1933. február 8-án emelkedett először a levegőbe. A Boeing 247D rendkívül korszerűnek számított, futóművét vissza tudta húzni a szárnyába, áramvonalas törzsét pedig fémköpeny burkolta. Csúcssebessége elérte 300 km/órát, vagyis gyorsabban…..
Fredddy 2021.07.13 22:09:52
@Bandibacsi34: Pontosan. Én inkább a Junkers F-13-at mondanám elsőnek, de nehéz meghatározni, mert a nagyobb első vh-s gépekből is alakítottak ki utasszállítókat a háború után.
Chris Carberry szerző az Alcohol in Space: Past, Present and Future című könyvében a "földönkívüli" italozás történetét mutatja be, a Mercury kapszula fedélzetén becsmpészett első mini palacktól a jelenig. Az alábbi összefoglaló részlet a Mir űrállomás mutatja be...
A litvánok monarchiája, mint egy zöldmezős politikai projekt. ..
Fredddy 2021.07.05 17:11:20
@nayzoli: máshol is vannak ilyen fogdmegafaszom egyletek, ahol lehet az ember császári főpohárnok meg tábornok. Az értelme igazából az, hogy Senky József sóhivatali segédasszistens-helyettes pózolhasson, mint ,,lovag senkiházy Senky József ge. vezérőrnagy", akár csináltathasson szép egyenruhát hozzá, meg mindent, és mindig lesz néhány ember, akinek nem esik le egyből, hogy a ,,ge'' az a gittegyletet jelenti. Aztán a gátlástalanabbak ezzel vissza is élhetnek.
Mária Terézia pici szobra még meg sem melegedett, de újabb apróságoknak örülhetnek a váciak és Kolodko Mihály szobrászművész rajongói. A héten két Kolodko szobor is otthonra talált a Duna-parti kisvárosban. Egyelőre(?). Míg Mária Terézia a Diadalívhez talált vissza, addig Petőfi Sándor Váchoz való…..
Igen - jól olvastad. A korai orbitális küldetéseknél az űrhajósok számára biztosított NASA túlélési készletek részeként cápariasztót tartalmaztak. Ugyanis a missziótervezők egyáltalán nem voltak biztosak abban, hogy a visszatérő kapszula mindig a kijelölt landolási zónába érkezik, és elképzelhetőnek…..
Mindig nagyon szeretjük, és szívesen reklámozzuk, ha a döntéshozók kikérik az érintettek véleményét egy-egy fejlesztésről – noha azt is tudjuk, hogy a lakossági konzultáció (általában) a kész helyzetek művészete. A Budakeszi úti buszsávok konzultációján is kissé látszik ez az ambivalencia, de…..
Fredddy 2021.07.01 16:56:24
@gigabursch: a nagy képet tekintve lehet, hogy lenne haszna, de a budakesziekkel irgalmatlan kibaszás lenne, a Budaörsi-Alkotás út forgalmának egy részét is a Budakeszi útra terelné, miközben magukon a budakeszieken sokat nem segítene, Budakesziről nem Solymárra meg Fótra jár az ember dolgozni.
Fredddy 2021.07.03 00:06:42
@gigabursch: @bozon: hiába mennének az Újpestre vágyú budakesziek körbe plusz 40 kilométert, csak azt érnéd el vele, hogy nem a Budakeszi utat dugítják, hanem a Vácit. Cserébe meg a Budakeszi utat dugítanák a II. kerületben dolgozú újpestiek, szintén +40 km autózás után :) Az M0-s nem sokat csinál az agglomerációs dolgozó forgalmon, ez hiú ábránd. Az M0 a dugó csillapításához az átmenő forgalom kiiktatásával tud hozzátenni. Egyébként megépül a körgyűrű, és még Budakeszit se basszák szét vele, a Bécsből az M3 felé igyekvő románok-ukránok meg miért is jönnének be a Pilisbe: www.portfolio.hu/gazdasag/20210208/itt-a-nagy-bejelentes-megepul-az-m0-nyugati-szektora-csak-kicsit-mashogy-468814

Abba kár belemenni, hogy ki hova járkál vagy nem járkál, mert ennyi erővel a Bp környéki járások is lezárják az átmenő forgalmat, aztán lehet patkányt sütni az üres boltok polcaiból rakott tűzön, mint Leningrádban az ostrom alatt.
Először Istvántól átemelek egy részletet a történelmi háttér bemutatására: Az olasz és német csapatok megtámadták Jugoszláviát (1941. április 5.). Április 11-én a magyar 3. hadsereg megkezdte Jugoszláviában a Bácska és a Bánság régióinak elfoglalását. A magyar csapatok a határt Eszéknél és…..
Sziasztok! A mai Érdekesben már nem hívom kedvencnek a kiemelt képet, mert több olvasó nehezményezte hogy nekem hogy lehet kedvencem ez vagy az a szomorú téma. Mivel nincs kedvem a kommentszekcióban mindig elmagyarázni az index címlapról egy-egy alkalommal beszédülő futóbolondoknak, hogy ez egy…..
Fredddy 2021.06.27 13:13:42
@MIG-31: síri csend, elszeparált asztalok, nincs állandó mászkálás? most nem azért, de ez egy k_ jó irodának hangzik :)
A náci vezetés az élet minden területét igyekezett leuralni a Harmadik Birodalomban - nem volt kivétel ezalól a szexualitás sem. A népesség drasztikus csökkenése miatt komoly demográfiai problémával nézett szembe az ország. Ahogy sejthetitek, Hitler az árja "fajjal" akarta benépesíteni birodalmát,…..
Fredddy 2021.06.17 23:53:59
@Namely: de nem átlag volt megadva, hanem abszolút szám. De közben utánanéztem, a lakosság 10%-át vesztette el Versaillesnél, ez nem indokolja a felére csökkenő gyerekszámot. Persze ehhez hozzájön a válság és az első vh-ban meghalt 2 millió gyermeknemző-családfenntartó korú férfi.
Korábban szó volt a portugál királyi dinasztiáról, mely sokáig magyar eredetűnek vallotta magát. Rajtuk kívül még létezik pár dinasztia, amelyik számon tartja a magyar kötődéseit. Azt viszont valószínűleg kevesen tudják, hogy az egyik legmagyarabb dinasztia a mexikói. Róluk lesz szó ebben a…..
Fredddy 2021.06.15 21:12:34
@nayzoli: az északiak győzelme egyáltalán nem volt biztos. A gazdasági fölényük már az elején megvolt hozzá, de az elszántságukat mindenki alábecsülte (ne feledjük, a Dél kétmillió négyzetkilométer, dupla akkora, mint Franciao és Németo együtt! És a délieknek elég lett volna megvédeni a győzelemhez, az északiaknak el kellett foglalni). A háború elején az is a pakliban volt, hogy Anglia esetleg besegít a Délnek (Északban felemelkedő versenytársat látott, Dél megbízható gyapotszállító partnere volt), ezt a rabszolgatémát ügyesen kihasználó északi diplomácia akadályozta meg.