Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bazs1

77 bejegyzést írt és 71 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az amerikai egészségügyről sokan gondolják azt, hogy ismerik (leginkább talán a rengeteg kórházsorozat miatt), ám a valóság kissé talán más, mint amilyennek elképzeljük. A rendszer finoman szólva is kissé ellentmondásosnak tűnik, legalábbis innen, a távolból. Hogy milyen…..
Talán emlékeztek még Kata kalandjaira, melyek legutóbb Csehországban, meglehetősen kalandos körülmények között szakadtak félbe (aki nem emlékezne, itt pótolhatja). Ma folytatódik a sztori, eljutunk Hollandiába és kiderül, hogy ott sem minden fenékig tejfel,…..
Lássuk be, nem kockázatmentes egymásnak ereszteni 2*11 férfiembert, hogy a világ egyik legjelentősebb sporteseményén küzdjenek egy aranyozott kupáért! Ha ehhez még hozzávesszük, hogy talán a VB az egyetlen labdarúgó esemény, amelyet még a nők is viszonylag nagy arányban néznek,…..
Gulyásdemokrácia Benne van 2010.05.25 14:08:35
Azt írja az index, hogy "Szijjártó Péter újságíróknak nyilatkozva elmondta: a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a leendő miniszterelnök által benyújtott program teljes egészében tartalmazza a választásokon általa vezetett politikai szövetség képviselte…..
Pendulum – Immersion (Warner) A Pendulumról megoszlanak a vélemények. Van egy jelentős réteg, ami meg van róla győződve, hogy ez egy szuperjó zenekar, nagyon bulizós zenével, csodálatos hangzással. Aztán van egy réteg, ami szerint régen nagyon reményteljes volt az…..
Sárdobáló Kire szavazok? 2010.04.09 07:00:00
A poszt egy hatrészes sorozat utolsó darabja. Az első rész a Fideszről, a második a Jobbikról, a harmadik az LMP-ről, a negyedik az MDF-ről, az ötödik pedig az MSZP-ről szólt. Az ötlet a következő volt. Fogtam az öt, érdemi országos listát állított pártot, és programjukat…..
Tardai történetek Nyolcvanhárom 2010.02.20 09:32:00
Na, mit csinálnak az agysebészek a Panoráma névadó-parti után, amikor szügyig ér a hó? A Deutsch Volvójával rodeóznak úgy, hogy a nagyember a hátsó ülésen dől jobbra-balra, és kurjongat, hogy sose volt ilyen jó, geci, mellette a Jancsival, aki meg két kézzel kapaszkodik és…..
w No megállj csak! 2010.01.21 07:00:00
„Egy gyerek fejlődését két dolog tudja tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia.” Para-Kovács Imre, Klubrádió „Könyörülj meg Szűz Mária országán, hiszen az ateizmus miatt sokan nem tudják, mit cselekszenek. Add meg nekik a megtérés kegyelmét, hogy…..
comment:com Madárszar vagy UFO? 2010.01.20 13:00:00
Azt valahogy már eddig is sejtettem hogy az ún. ufológusok, meg idegenlény-szakértők között az átlagosnál több az elmeháborodott, aki ha reggel felébred, a macskaszarban is ET-t látja, de hogy valaki olyan igazi marha legyen, hogy képes legyen a TV2-be betelefonálni azért, mert egy…..
Ismerjék meg az embert, aki - levelezgetésben kimerülő - harcot indított a híres hamburgeres ellen, mert az megerőszakolja a magyar ábécét. Mártont sérti, hogy a McDonald's CBH-nak nevezi a csirke-bacon-hagyma-szendvicset, pedig a csirke szó cs-vel kezdődik. Engem aztán nem zavarnak…..
Hétvégi tévézés ... A múltkori Kékfényben egy 50 perces dokumentumfilmet mutattak be. Olyan súlyos volt, hogy nem is tudtam továbbkapcsolni ... Két hétig forgattak a tököli fiatalkorúak börtönében, 34 mély-interjút készítettek, a 2000 perces nyersanyagból pedig készítettek…..
w Hé, paraszt! 2010.01.11 12:00:00
Kedves barátaim – illetve maradjunk inkább az ismerősnél –, ezúton üzenem, hogy megkaptam a rénszarvast. És a szamarat, a pizzát, a forró csokit, meg a felkérést, hogy csatlakozzak a moszkvai maffiához. Nagyon kedves, igazán, azelőtt sohasem kaptam rénszarvast, és…..
Csepregi J. Botondnak maximális tisztelet, az év egyik legjobb cikke az Indexen a magyar futballmaffiáról. Nu, jönnek a részletek, meg egy kis kutatómunka: - "Fordulónként 3-4 meccs megvett meccs..." - "Nem is mindig a végeredményt veszik meg, mivel manapság mindenre…..
comment:com Napi képrejtvény 2009.11.03 17:27:00
Nu, ki volt az a vicces kedvű hollywoodi apuka, aki így csinált magából hülyét Halloween alkalmából? NEM ÉR GUGLIZNI! ..
Bohócliga, Fradi-Diósgyőr, 65. perc, 1-3: És akkor: "A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy két rendőr a feléjük dobott üvegektől könnyebben megsérült, és egy rendőrségi kisbusz megrongálódott. A…..
Tegnapi beharangozó posztunk kérdése következik:Tudvalevő, hogy Csikós és Bende részt vettek életük kirándulásán, Angliában. Négy nap alatt a crova-készlet Pege Aladárja, a szerkesztőségi patina őrzője, Csikós, 4141 fotót készített. Igen, annyit. Tippelje meg, hány bájtot…..
bazs1 2009.10.09 13:31:49
A következő zabálnivalónk a gyros, házilag. Az, hogy normális gyrost csak nagyon kevés helyen lehet kapni, mondjuk úgy, elszomorító. Viszont szart aztán bőségesen találhat bárki. Kajakra nem értem, hogy ezek a "szakácsok" mégis kit akarnak átvágni? Fogják a húst,…..
bazs1 2009.09.24 03:07:26
A múlt héten már egy reklámdilemma erejéig feszegettük azt a gyakorlatot, amivel a reklámok igyekszenek mágikus kifejezéseket, tudományosnak hangzó, kreált vagy éppen valós termékelőnyöket és exotikus, sokszor beazonosíthatatlan terméktulajdonságokat beleépíteni a reklámok…..
Nagy becsben tartjuk a talált szóvicctárgyakat, így hangosan ünnepeltünk, amikor befutott a fenti fotó és az alanti levél egy magyar reklámmogultól. Tényleg, írjátok meg, mi volt a legszarabb szóvicc, amit cégéren láttatok.servustok,fogadjatok sok szeretettel a csatolt fenykepet.…..
bazs1 2009.06.11 14:06:27
A Blikk információi szerint a letartóztatott H. család és Sz. András (21) készül öngyilkosságra, amit a rokonok szerint meg is tesznek. – Idősebb H. Dezső egyszer már megkísérelte az öngyilkosságot, így nem meglepő, hogy újra erre készül. Mivel többen ártatlannak…..
Tardai történetek Hatvanegy 2009.05.13 10:00:00
Egyelőre lövése sincs senkinek, hogy megkerült-e Raban kelyhe, de hogy a Vladi meghalt érte, elvileg elég csúnyán, az tuti. Ráadásul nem sokon múlott, hogy a szakács Bandi basz a fejébe egy buzogányt, de végül aztán egy baltaarcú szlovák faszi nyársalta fel egy trükkösen…..
coin toss Heineken - Álomház 2 2009.04.29 12:34:00
..
coin toss Kálmán bácsi interview 2009.04.04 19:52:00
..