Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Benedek Szakolczai

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lassan egy hetes hír, de nekem eddig kimaradt. Csak most olvastam, hogy Ferenc pápa szerint „nyitva kell hagyni az ajtót a párbeszédre az Iszlám Állammal”. Párbeszédre nyitott. Az Iszlám Állammal. A pápa. Hát, ilyen nincs, és mégis van. A pápa még strasbourgi beszéde után…..
Benedek Szakolczai 2014.12.03 01:00:43
Kedves Balogh Gábor!

Kicsit meghökkentő volt olvasnom az Ön írását. Maga egy újságíró, legalább is igyekszik írogatni, de jobban tenné, ha ezt bölcsen tenné. Olyan embert akar Ön megalázni, és kioktatni, aki a legnagyobb keresztény közösség vezetője. A Szentatya nem véletlenül van ott ahol..

Én teljesen megértem a felháborodását. Bennem is felmerül a kérdés, hogy ilyen helyzetben mi lenne a megoldás. Nem nézhetjük tétlenül, hogy keresztényeket mészárolnak le kegyetlen módszerekkel, csak azért mert Krisztust követik. Ha erre gondolok egyik pillanatba sírok, másikban pedig nagyon dühös vagyok, hogy hogy viselkedhetnek emberek ilyen állatias módon.

Azonban több dolgot is meg kell jegyeznem. Az Ön írása durva és féligazságot tartalmaz. Ferenc pápa nem mindegy, hogy mit mond. Ő ha szeretne se publikálhatna ilyen szövegeket, mint Ön. Gábor, maga ezt megteheti, mert nem felel sok millió emberért.... úgy látom ha dühös, csak ír valamit.
Igazából szerintem nem sok mindenkit érdekel, hogy Szentatyának tartja e Ferenc pápát, valljuk meg őszintén.
Ha egy kicsit is ismerné a Bibliát meg se fordult volna a fejében, hogy egy ilyen szöveget publikáljon. A Szentatya nem csak egy valamilyen típusú ember (pl. karizmatikus) hanem teológus is. Számtalan krisztusi példázattal lehet alátámasztani cselekedeteit.
Krisztus azt mondja, hogy nem hétszer hanem hetvenhétszer kell megbocsájtanunk felebarátunknak. Jézus továbbá A KERESZTEN IS imádkozik megfeszítőiért is. Példát mutat. És lám lám a megfeszített keresztények a 21. században is ugyan így tesznek. Erről miért nem írt?
Krisztus mindenkinek megbocsájt, ha nem hiszi, vagy nem tudja ajánlom magának a Könyvek Könyvék sok szeretettel. Ha pedig Krisztus mindenkinek megbocsájt, hogy engedhetjük meg magunk mi keresztények, hogy ne ugyanúgy tegyünk?
Nem szeretném kioktatni Önt :)
Számtalanszor kerülök én is olyan élethelyzetbe, amikor nem tudok megbocsájtani, amikor elragad a düh, amikor nagyon félek és amikor nagyon nehezemre esik követni Krisztust.
De talán amiben különbözünk, hogy ezt nem ragasztom át másra.
Maga pontosan ezt csinálta a cikkében. Ebben a helyzetben nem tudja megélni a krisztusi utat, ezért semmibe veszi azt, aki az Úr prófétája lehet.
Szóval Gábor, önnek nem Ferenc pápa tanításéval, hanem Krisztus üzenetével van baja: tűrni, tűrni, szeretni, szeretni.
Sokszor nem tudjuk ezt olyan könnyen megélni, főleg ilyen helyzetekbe! Ilyenkor egy keresztény embernek (ha annak tartja magát) Istenhez kell imádkozni a kegyelemért, hogy világosítsa meg.
Mondott már imát egyébként ezekért a keresztényekért?