Adatok
BogatinB
14 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Kerek évfordulókban sűrű időszak következik a Budapesti Corvinus Egyetem életében, hiszen különböző jogelődjei alapításának hetvenéves jubileumát, majd centenáriumát ünnepli 2018-ban és 2020-ban. Az ünnepségsorozat egyik egyik fontos látványossága a Corvinus Tours nevet viselő egyetemtörténeti…..
Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének vezetője első magyar egyetemen tanító oktatóként kapta meg szeptemberben a Közép-európai Egyetem (CEU) társadalom- és bölcsészettudományok kiváló oktatásáért járó európai díját. Megkérdeztük a…..
Talán nem tapogatózunk rossz helyen, ha Kadarkai Endre portréműsorának, az ArcKépnek a genezisét valahol a Záróra 2011-es közszolgálati tévéről való eltűnése környékén keressük. Az akkoriban a Zugló Televízió szűk közönsége által látható adások bár önmagukban is magas minőséget képviseltek, minden…..
Továbbfűzvén a zárt stúdiókat és a műtermi körülményeket messziről kerülő portréműsorok szálát, ezúttal az évtizedes múlttal rendelkező Propagandánál sokkalta újabb, és merőben más utat járó DTK: Elviszlek magammal kerül terítékre. D. Tóth Kriszta immár harmadik évadát élő sorozata azon kívül, hogy…..
Az évtizedek múlásával mind különlegesebbek lesznek azok az alkalmak, amikor valaki elsőkézből tud mesélni nekünk a közgazdaságtudományi egyetem szerepéről egy olyan történelmi fordulópont idején, mint amilyen 1956. október 23-a volt. Ezúttal Berend T. Iván, a Corvinus jogelődjének egykori rektora,…..
A Portrébank e heti vizsgálati alanyának atmoszférája nemcsak az előző körben feldolgozott Záróráétól tér el jelentősen, hanem gyakorlatilag minden egyéb, ezen a szent fórumon a feldolgozás sorsára jutó portréműsorétól. Till Attila Propagandája a televíziós műfajok kereteit a végsőkig feszegetve…..
Bár adná magát az a stílusbravúrnak legkevésbé sem beillő retorikai megoldás, hogy a Zárórával zárjam televíziós portréműsorokat bemutató bejegyzéseim sorát, mégis több érv szól amellett, hogy Veiszer Alinda korábbi műsorával indítsam útjára a nagy portrészemlét.
Egyrészt ez volt az a…..
A színház mellett a hétköznapi beszélgetést szokták soha ki nem haló, örökké aktuális és közérdeklődésre számot tartó „műfajként” emlegetni. Utóbbiból általában hiányzik a szándékolt dramatizáció, mégis közbejátszhatnak olyan tényezők, amelyek folytán valahogy mégis képes meghaladni a kívülálló vagy…..
Az Uber körüli vita köztudottan átnyúlik a nemzetállami határokon, tágabb értelemben pedig sokkal többről szól, mint egyetlen iparág problémájáról. Az ügy gazdaságpolitikai vonatkozásairól Dr. Bod Péter Ákost, egyetemünk oktatóját kérdeztük, aki 1990-ben kereskedelmi és ipari miniszterként…..
Kevesen tudnának hitelesebben mesélni arról, hogy miben áll a televíziós portrébeszélgetések jelentősége, mint Rónai Egon. Az ATV Húzós című műsorának – amely idén ősszel már ötödik évadát éli – házigazdájától egyebek mellett azt is megtudhattuk, hogy miért nem…..
2013. augusztus 22-én este az Al-Sadd elleni mérkőzés 23. percében Raúl egy háromszázhuszonnegyedik, nem hivatalos alkalommal is gólt szerzett a Real Madrid színeiben. Ekkor már harmadik éve nem állt a klub alkalmazásában. Búcsúmeccsét játszotta éppen, amelyen akkori katari…..
A migrációs terhek elosztásának szellemében mutatta be javaslatát az Európai Bizottság, amelynek értelmében arányosan osztanák el a menedékkérőket a tagországokban. A testület 2017-ig 20 000 menekült befogadását helyezte kilátásba.
Az intézkedésre azért lenne szükség,…..
Közgazdász Online
Észérvekkel és önkritikával kell harcolni a vulgármarxizmus ellen
2015.04.16 23:54:30
Az Erzsébet téri Design Terminálban több, mint száz érdeklődő előtt zajlott a találkozó, melyen mind az oktatói-hallgatói, mind a piaci oldal képviselői kifejthették véleményüket. A beszélgetésnek a kormány azon szándéka szolgáltatott aktualitást, hogy átalakítaná a…..
A Rádiókabarénak minden évben van szilveszteri különkiadása, olyan azonban már egy szűk évtizede nem fordult elő, hogy a felvételt promótáló plakátokról hiányozzon Bödőcs Tibor és Kőhalmi Zoltán neve is. A mai kabaré nemcsak a húsz évvel ezelőttitől különbözik, hanem…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz