Adatok
meotisz
0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ami múlt héten történt, az itt elolvasható, nem ragozzuk, sokan és sokat kódorogtak Westeros különböző részein, a főszereplők meg egyre távolabb kerülnek egymástól. Rögvest az elejére itt egy csöcs meg egy pina, hogy azok, akik csak a 18-as karika miatt jöttek, elégedettek…..
Pártok szétválására számos példa akad a demokráciák történelmében, de az igen ritka, hogy mindkét utódszervezet életképesnek bizonyuljon, s legalább az egyik ne tűnjön el a Parlamentből a következő választásokon. Ehhez képest, ha az LMP alapítóiban valóban annyi…..
meotisz
2013.01.30 13:30:58
A múltkori helyszínekre bontott hogyvoltozás nagyon bejött a nyájas hallgatóságnak is, így most is ezt a módszert követjük - egy kis csalással, de ez majd csak a végén derül ki (és üt majd nagyot remélhetőleg). Deres Ott folytatjuk, ahol abbamaradt a történet, Theon arra ébred…..
Prodigy @ Papp László Sportaréna, 2012.04.28.
Legyünk túl itt a legelején a coming outtal felérő vallomáson: az elmúlt évek hazai és környékbeli Prodigy-koncertjein szinte egytől egyig jól szórakoztam. Persze egyik sem volt valami szofisztikált zenei élmény, de a Prodigy nem…..
meotisz
2012.04.30 21:24:43
@Tevepatkány: Köszi a választ.
A hétfői Andrássy úti tüntetés az ilyenkor szokásos büdöskurvaanyázáson, geciparasztozáson és szopdkiafasztozáson kívül alapvetően békés volt, leszámítva a radikális jobboldali ellentüntetőket, akik a hírek szerint több embert bántalmaztak. Az egyik ilyen Kövesdi…..
meotisz
2012.01.04 12:25:53
@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
"Viszont a beszámolója nem volt mindenben korrekt, ennyi."
Azt éppen a rendőrök mondták Andrásnak, hogy azért menjenek arrébb, mert sok ott a kamera. Az, hogy ti mégis tudtatok ott később fényképezni, nem cáfolja ezt.
"(nem kimenekítették, ez jól látható a videón, Kövesdi szabadon távozhatott volna, csak nem akart)"
Hát lemaradtatok az elejéről (ahogyan azt ti is írjátok). Addigra már arrébb ment kb. 20 métert. Ezzel szét is húzta vmennyire a támadókat, akiknek jól felfogott érdekében nem akart hátat fordítani, közben próbált hárítani.
"a Nagymező utca volt nekik kijelölve, a rendőrsorfal miatt nem szivároghattak át a balzöldcivilek közé"
Ezt egyébként honnan kellett volna tudni, hogy az a rész lett nekik kijelölve? Amúgy meg oda-vissza járkálás folyt. András sem véletlenül kereste ott egy barátját, amikor az inzultus kezdődött.

2012.01.04 14:09:37
@tesz-vesz:
"és azt ki mondta, hogy öljünk cigányt és zsidót? az lmp-s? mert semmi nem látszik, ha az utolsó mondat az lmp-é, akkor az öljünk zsidót hangja feltűnően hasonlít rá."
"na de várjatok, kövesdi slomó és bálint gergely nem ugyanaz, hát itt hány lmp-ést vertek meg?"
;)))))

"Olyan volt mint a Counter Strike-ban, hirtelen körbevettek, és nem tudtam hol védekezzek." Kövesdi Andrást tegnap az Andrássy úti tüntetés mellett a Nagymező utcában szélsőjobboldali tüntetők körbevették és csoportosan nekiestek, ütlegelték. "Földre kerültem. A…..
meotisz
2012.01.04 12:40:04
@Pepe001:
Ez a kövesdi hol volt amikor nem átkutatták az embereket, hanem lelőtték vagy épp megrugdosták őket?
Hát ha ismernéd, akiről beszélsz, akkor tudnád, hogy nagyon mellélőttél ezzel.
Nem kellene a szekértábor logikából kiindulni. Akkor az LMP-t is meg tudnád különböztetni.

2012.01.04 12:42:34
Tegnap jutott a fülembe, hogy két tagtársamat megverték másvéleményüket másként kifejezni nem tudó szélsőjobberek. Mindkettőjüket ismerem, a videóban látható Gergelyt kevésbé, vele csak mind rendezvényszervezővel találkoztam, András, más nevén Nyúlt viszont nála…..
Lehet Más a Politika, Budapest 6., 7., 8. kerület
Kidolboltatik: most vasárnap Terézváros választ!
2010.03.24 14:13:00
Vasárnap időközi önkormányzati választás Terézvárosban "Öten indulnak a vasárnapi időközi terézvárosi önkormányzati képviselő-választáson, amit Pócs Attila (SZDSZ) képviselő halála miatt írtak ki a VI. kerületben.A helyi választási bizottság már döntött a…..
meotisz
2010.03.26 12:02:12
@kombájn: Azok a polgárok szavazhatnak most vasárnap, akik a Munkácsy Mihály utca, Podmaniczky utca, Dózsa György út és Benczúr utca által határolt házak valamelyikében rendelkeznek állandó lakhellyel.
Házszámszintű bontásban itt lehet megtekinteni:
www.terezvaros.hu/valasztas_idokozi/14vk_utcajegyz.pdf
Időpont: Március 28. vasárnap reggel 6-tól este 7-ig. (Figyelem! Óraátállítás lesz azon a napon.)
Helyszín: JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Bp.Lendvay u.24.

A nyolcvanas-kilencvenes évek egyik meghatározó zenekara, a ki tudja hanyadik virágzását élő Mötley Crüe ismét tiszteletét teszi kontinensünkön, de rossz szokásunkak megfelelően ezúttal is kihagyják kis hazánkat a buliból. Eddig egyszer jártak errefelé, a Monsters of Rock…..
meotisz
2009.04.07 09:25:42
meotisz
2009.04.07 11:17:12
Drága olvasó, feltehetőleg ennek az index-cikknek a végéről ugrottál ide, ennek a posztnak egyetlen célja, hogy kommentárt írhass a publicisztikához, vagy csak jót mulass a többiek gyalázkodásain. Jó szórakozást!..
Az Indexen megjelenik naponta 50-70 cikk, és majdnem ennyi hírecske, ehhez jönnek még az indexes blogok. Ennyi anyaggal az Index sikeresen előállítja a saját médiazaját. A címlapon gyorsan cserélődnek az anyagok, könnyen előfordulhat, hogy aki délután néz rá, az már lemaradt…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Annyival egészíteném ki, amit a sixx által beillesztett képek is remekül megmutatnak, hogy
- Kisujj lezárja a Tywinn felé vezető utat bal karjával az eunuchék elől.
- Cersei nem is két centivel van közelebb Kisujjnál Tywinnhoz, hanem kb. a sarokra ült. Ahogy látható, kifele fordítja a székét. Így kb. Tywinn mellett ül. "Mi"
- Csak Tywinn két gyereke mer mozdítani egyáltalán a székén, és Tyrion szék csikorgatásában minden benne van. Az is, amit Tywinn gondol róla. A fekete bárányról.