Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Benedic

34 bejegyzést írt és 156 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
          Nógrádi György szélhámos. Semmi sem igaz róla, amit állít magáról, nem nagyon ért semmihez, de tudja, hogy mit várnak el tőle a rezsimek. Bármelyik rezsim. Tudja, hogy úgy se érdekel igazán senkit az, hogy ért-e valamihez, dolgozott-e valaha, tényleg ott volt-e…..
Az esemény fővédnöke Élőlánczi Tamás a Századvég Alapítvány izéje lesz. A Demokratikus Koalíció szeptember 21-i "Orbán nem lövethet" című, Parlament köré szervezett élőláncához igazítja akcióját a CÖF, de már az LMP és az MSZP is bejelentkezett. A tervek szerint…..
A Star Trek a kismillió mozifilm mellett öt tévésorozatot is felmutathat, és minden idők egyik legsikeresebb franchise-ja, de ahhoz, hogy a sorozatozásra nagyon rákapó Netflix egy új Trek-szériát forgathasson, nem elég csak a szándék, vagy a pénz. A Trek-jogok egy része ugyanis a…..
Van az ember, ami a férfit jelöli, meg vannak a nők, legalábbis ez derült ki az mti ma reggel 7:41-kor kiadott közleményéből: Mexikó-terrorizmus Összecsapás Mexikó középső részén, sok halottal Mexikóváros, 2014. július 1., kedd (MTI/AP) Egy összecsapásban a mexikói…..
Be-néz-tem Anyák napja 2014.05.08 13:36:00
Negyedik nap reggelre már nem volt semmi bajom. Így visszagondolva már az előző esti hőemelkedésem is teljesen elmúlhatott.Mikor anyu reggel bejött, én jó nagyokat és keserveseket nyögtem, de én is éreztem, hogy Oscart már nem kapnék az alakításért.– Hogy vagy kisfiam? –…..
Az idő egy lapos kör, és mindaz, ami egyszer megtörtént, újra meg fog történni a fény és sötétség örök harcában. Ennek örömére az Epizodisták podcast pár hónapos hiátus után visszatér a második évaddal, melynek első epizódjában mi másról beszélnénk bő másfél…..
Benedic 2014.04.01 20:42:19
@Bruzsy: Szia!

Ha ráklikkelek az iTunes linketekre, akkor a "Item Not Available. The item you've requested is not currently available in the Hungarian Store, but is available in U.S. Store" üzenet fogad. De ha keresem a Podcastek között, akkor se találom meg.
Tengermély köszönetem és tiszteletem Nyelvész Józsinak és Modor Gyurinak. abrosz anorák apanázs aranygaluska ász babakelengye baka bakfis banda baromfi baromi batyu (péksütemény) bébi bekrapekozik bélás (kétforintos) berek bibi blézer bomlik (ne…..
Az új-zélandi kormány közlekedésbiztonsági kisfilmje olyan, mint egy horrorfilm, amiben egy ponton reménykedsz, hogy elkerülhető a vég. De a pont nem ott van, ahol gondoljuk. Akkor már késő. Elképesztő, hogy hogyan vezetnek az emberek. Kétféleképpen osztályozom a dolgot…..
Múlt hét pénteken volt a Suzuki SX4 S-Cross ünnepélyes termelésindítója Esztergomban. Az efféle rendezvényen az újságíró csak másodrangú vendég a politikus után. Minket szűken kordonok mögé tereltek, ahonnan nem volt se ki, se be addig, amíg Orbán Viktor és köre el nem…..
Be-néz-tem világos óda 2013.08.04 09:36:14
Tőle tudom, ezért igaz: Isten nem van,hanem – és nem ellenben - Isten TI vagy...
Be-néz-tem BUÉK 2012.12.31 17:43:53
Valóban jöhet új, Míg a régit szorítod? Biztos elengedted  Amit idén tanított?   Gondolod végig kérlek, Merre visz az utad! Figyelj minden jelre Mit az élet mutat!   A leckét megtanultad A vizsgát letetted Lapozz végre egyet és Boldog Új Évet!…..
Be-néz-tem Pyry 30. 2012.08.31 09:53:07
Harminc éves lettél? Szerintem csak húsz. Messzire kerültél? Innen nem megy busz… Egyedül maradtál? Hogy maradtál volna? A párod a társad, nem hagy cserben soha. Az álmaid elszálltak? Csak cserélődtek. Járod az utad, szép táj van előtted. Gyerekáldás még nincs? Nem…..
Újabb jó hír az Apple-rajongóknak: az iPlastic segítségével ezután elég lesz egy kütyü. Nem kell tovább szomorkodniuk azoknak, akik iPadjük miatt mondtak le iPhone készülékükről. Az Apple ugyanis bejelentette: augusztus közepén piacra dobják azt az eszközt, amellyel…..
Feri tanácsai Érettségi 2012.05.07 16:36:00
 Mint azt sokan tudjátok, a mai nap elindultak az érettségik. Ha valaki el lenne keseredve a munkaerőpiaci helyzet jelenlegi állától, bíztassa az, hogy az én időben sem volt jobb!..
Itt állok veleda világ tetejénMost senki más nincs,csak te meg én.Tudod Angyalom,Mintha évszázadok ótaLenne a lelkemVeled összefonódvaEz a pár év együttCsodával volt tele,De hitem szerint ezCsak a történet eleje.A mosolyodból látom,Turkálsz a fejemben Tudod már miért kell…..
Majdnem minden reggel találkozunk. Valami puliféle, még az is lehet, hogy fajtatiszta, de az biztos, hogy labda vagy rugó volt az ősei között. A munkakörét, illetve a munkája rám vonatkozó részét ismerem: szigorúan meg kell ugatni minden autót, ami a kerítés mellé parkol. Nincs…..
Az alábbi kis esszétlen levelet küldtem el a Nők Lapjának pár napja. Válasz még nem érkezett. Se pozitív, se negatív. Élek a gyanúperrel, hogy nem sikerült megugranom az érzékelési küszöböt :-D Sötét a szoba, bár vigyorogva belóg a napfény a lehúzott redőny résein.…..
Egy blogár élete Jack check... 2012.01.18 08:32:00
Egy marketing fotózásnak hála, hozzájutottam a Jack Jack együttes albumához. Becsülettel meghallgattam a számokat. Négy tehetséges zenész, négyféle stílus képviselője összefogott és megtanult együtt dolgozni, hogy ilyen magas szinten, maximalista hozzállással és sok éves…..
Az emberi bélműködés legjobb barátja a könyv. Könyv nélkül csak az első pár másodpercben létrejövő felszabadulás érzése az igazi, de utána egy neuralgikus eredményorientált rész következik. Ha könyvet viszel magaddal, akkor egy jobb fejezet után örömmel szembesülhetsz a…..
Be-néz-tem Bujjék 2012! 2011.12.31 12:05:51
Én azt kívánom neked, hogy kivánj egy új évet,és valósítsd meg pontról pontra az egészet. Legyen tele bendőd, de maradj mindig éhes;Soha ne azt akard, mit úgy dobnak elébed. És ha néha feketébe öltöztet az élet,használd azt is arra, hogy jobban lásda sok sok…..
Kivételesen semmit sem írok. Csak idézek. Egy méltatlanul elfelejtett részletet egy fontos parlamenti vitából. 2010. szeptember 13-án, az őszi ülésszak első napján a kormányfő „alkotmányos szokásainknak megfelelően” szót kért, hogy “tájékoztassa a magyar…..
Be-néz-tem A látogatás 2010.12.14 15:20:00
Nyugodt vasárnap délután. Orsi a konyhában főz valami istenit, az illatok már eljutottak ide és szinte érzem a kész étel ízét a számban. Én a tévét kapcsolgatom, majd megrendülten pillantok anyura, aki mellettem ül. Már egy ideje kedvesen mosolyogva néz rám. – Szépen…..
Be-néz-tem Villamos kalandok (2.) 2010.11.10 15:13:00
Mielőtt elindultam volna kinéztem az ablakon. Láttam, hogy újra csak borult égbolt és köd vár rám. Rosszkedvűen mentem le az utcára. A szokásos út a villamosig és a szokásos téli szürkeség kísér – gondoltam. Az árnyékom beelőzött és nagyot nyújtózott a nedves…..