Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Aszusz

0 bejegyzést írt és 145 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kérem szépen, minket is elért a podcastláz, szerda este 8-kor Facebook live kibeszelot tartunk a sorozatról SzabóZ kollégával, kommentekben előzetesen is lehet kérdezni, a félórás műsor alatt meg folyamatosan. A live itt lesz majd. Királyvár alatt Aki azt hitte, hogy Jaime csak attól meghal,…..
Aszusz 2017.08.15 12:25:27
@borzlány: Tényleg nem szoktak, de mondjuk egy koronaherceg esetén a kellő mennyiségű örökösjelölt eléggé fontos. A könyv szerint Elia már az első szüléssel is megszenvedett, a másodikba majdnem belehalt, és a mesterek szerint harmadikat nem is szülhetett volna. Rhaegar márpedig meg volt győződve arról, hogy az ő 3 gyereke lesz majd a sárkány 3 feje, szóval kellett neki még egy gyerek. Mivel a feleségét szerette annyira, hogy ne akarja az életét kockára tenni, meg amúgy is belezúgott már Lyannába azon a ponton, ezért elvált az asszonytól és elvette Lyannát, hogy a 3. gyerek is törvényes legyen. (legalábbis az eddigi információ alapján szerintem ez lehetett a motivációja.
Mondjuk nem tudom, hogy a sorozatban miért a házasság érvénytelenítése mellett döntöttek, ez ugyanis azt is jelentette, hogy utólag az első két gyereke lett fattyú. Legalábbis az angol nyelvű rajongói oldalakon ez az általános vélekedés. Valós történelmi példákkal spékelve.
Aszusz 2017.08.15 12:26:39
@Ruadhnait: A sorozatban. A könyvben ilyen nem történt. Martin is megerősítette, hogy Dany tűzállósága egyszeri eset volt. A sorozatban viszont tűzálló, akárhányszor. az előbb is ezt írtam.
Aszusz 2017.08.15 13:04:32
@Dekatlon: Khm, első évad cold open? A zombikkal és a White Walkerekkel? Tény, hogy akkor a mágia még csak nagyon halványan volt jelen, de a Mások szálán jelen volt.

A tűzpap Thoros lenne, de az a kard Bericnél van. és már a Véreb ellen is azzal küzdött, valamikor a 3. évadban.
A hetedik évad ötödik epizódjával folytatódott az HBO-n a Trónok harca. Posztunkban spoileresen tárgyaljuk az epizód főbb eseményeit...
Aszusz 2017.08.15 09:24:11
@atisatis: Mármint a délen nem elégetett halott felkel? Mégis mitől?

Amúgy a Falon túl is csak azok válnak zombivá, akiket a Night King konkrétan feltámaszt. Nem tudjuk, mekkora a hatósugara. Meg lehetne tenni azt, hogy kivisznek a kapun túlra valami random bűnözőt, és ott megölik, majd várnak, amíg megzombul. Csak jó eséllyel addigra a nyakukon lenne az egész sereg.

A könyvben elvileg azok is automatikusan zombivá válnak, akiket a Walkerek fegyvere öl meg, ilyen volt az a kettő, akiket az első évadban találtak. De ők is északabbra haltak meg, csak zombiként vándoroltak a Fal felé. Azért nem mozogtak, amikor megtalálták őket, mert akkor nappal volt, és a zombik (meg a Walkerek is) csak éjjel jönnek elő - többek között ezért szívás a Hosszú Éjszaka. A sorozatban ez kivitelezhetetlen volt (nem lehetne semmit sem látni), szóval itt éjjel-nappal mennek.

@chrisred: Mármint a hamut, ami maradt belőlük?
Hancu kolléga szúrta ki, hogy van ez a videó, amit úgy érdemes nézi, hogy gondoljunk bele: Maisie Williams, az Aryát alakító színésznő jobbkezes, viszont a karaktere ballal vív. Ha agyonvernek sem tudnám megtanulni...
Aszusz 2017.08.14 18:13:33
@Neoprimitív: "Nagy pacsi a rendező-operatőr-vágó triónak, hogy kivételesen LÁTNI is lehet valamit a harcból, nem csak hörgés és kamera kapkodás."

Inkább nagy pacsi a két színésznőnek, akik kaszkadőr nélkül végigcsinálták az egész koreográfiát. Ezért lehet látni a harcot, mert nem kell szarrávágni az egészet, meg kapkodni a kamerát, hogy ne látszódjon a kaszkadőr.

Amúgy Arya Stark balkezes hivatalosan. Az első évadban, amikor vívni tanult, ha jól tudom, mondták Maisie-nek, hogy csinálja nyugodtan jobb kézzel, de ő inkább gyakorolt ballal.
Égivár alatt Távozik a Lannister-sereg, gyönge szekereken zsenge gyökereket visznek Királyvár felé, meg aranyat, perszehogy, az arany és a kaja az, amiért jöttek, így ugye elégedett lesz a vasbanki bankár is, és nem hal éhen a nép (értsd: a királyi család, a sameszeik és a katonaság) ha Dany felkel…..
Aszusz 2017.08.08 11:33:41
@Bicepsz Elek: "-Nem számít, hogy mit gondol a nep, azt követi, akinel az erőt latja es akitol jobban fel."

A nép pont leszar minden ilyesmit. Jól látszott, hogy a királyvári aljanép, aki pár évaddal ezelőtt Cerseit gúnyolta, most Ellariáékkal bánt ugyanúgy. Nekik mindegy, csak cirkusz és kenyér legyen. A nagypolitikával nem foglalkoznak.
Az a kérdés, hogy a sereggel rendelkező urak mit gondolnak. Itt már számíthat az, hogy kitől félnek jobban, kihez állnak - mert a katonáik is oda fognak állni.
Persze az is számíthat, mivel tudnak azonosulni. Stannis katonáinak nagy része nem véletlenül dezertált pont az után, hogy megégette a saját lányát. Danynek talán ezért is kell vigyázni, nehogy az erőfitogatást túlzásba vigye.
Aszusz 2017.08.08 20:33:51
@nota19: Ezzel egyetértek, én sem látom a hatalmas fejlődést a könyvben sem. Kicsit, igen, de nagyot?
Az ál-Aryának szerintem két szerepe van, ami miatt nekem az a megoldás jobban tetszik Sansánál: Az egyik, hogy így Theon egy noname lányt szöktet meg, akinek semmivel sem tartozik, tehát az egész szökés inkább róla szól, nem a lányról. Ezt a sorozatban Sansa elvette tőle, itt róla van szó, Theonnak bűntudata van miatta, stb. A másik, hogy Jon konkrétan Arya miatt akar Deres ellen vonulni, ő az egyetlen, aki miatt az esüjét is képes lenne megszegni. Na ezt helyettesítették Sansával, Rickonnal és persze azzal, hogy Jon addigra már kilépett az Őrségből, szóval nem okozott neki gondot az esküszegés.

A sorozatban ez túl bonyolult lett volna, nem is haragszom, hogy Sansa átvette ezt a szerepet, de ezzel az egész jelleme megváltozott, és ezzel nem nagyon tudnak (hitelesen) mit kezdeni.
Aszusz 2017.08.09 11:44:04
@mézescsók: Én nem hiszem, hogy Tyrion is Targ lenne. Nála pont az a lényeg, hogy Tywin fia.

Theon esetében szerintem lesz még annak szerepe, hogy nagyon jó íjász. A könyvben Ramsey több ujját is levágta, alig tud egy kupát megfogni, de valahol olvastam, hogy azok az ujjai, amelyek az íjászathoz szükségesek, pont megvannak. A sorozatban ráadásul ez nem is téma. Talán a nővére kiszabadítása érdekében kicsit megembereli magát, és akkor talán még hasznára is válhat a történetnek.
Későn eszmélő vallási fanatikusok és szarkavaró arisztokraták - tömeggyilkosság. Határaikat próbálgató, handabandázó északi hadurak és egy zombi - asztalracsapás. Háttérben pecsenyét sütögetni akaró sunyi kis geci és rendszeres nemi erőszaktól megmentett nemeslány - összenézés. Töketlen kalóz és…..
Aszusz 2017.07.25 08:23:48
@papucsorránpamutbojt: Kisujj jó karakter, és jó szarkavaró (Tyrion s az, na de Dany?), viszont Északon nagyon elszámította magát. Először is: hozzáadta Sansát Ramseyhez, mert nem tudta, hogy egy szadista barom, és ezzel a lépéssel sikerült Sansát is eltávolítani magától. Így aztán Sansa Jonhoz fordul, akit Kisujj nem tud manipulálni, de még mindig reménykedik, hogy Jon majd segít Deres visszafoglalásában, de Sansáé lesz az érdem, mert ugye a Völgy serege miatta jött. Egyszerűen nem hiszi el, hogy az Északi urak Jont, a fattyút választják meg Sansa helyett királynak. Ezek után egyetlen esélye van: Sansát Jon ellen fordítani, és valahogy rávenni Északot, hogy Sansát támogassák Jon helyett. Képes lesz erre? Majd meglátjuk. Én nem jósolok túl nagy jövőt neki.
Aszusz 2017.07.25 18:37:34
@papucsorránpamutbojt: Kisujj nélkül sok minden nem lett volna. Eleve Jon Arryn sem hal meg, szóval Ned nem viszi a lányokat Királyvárba, de ha mégis, Kisujj nem árulja el, szóval lehet, hogy megússza. Ha mégsem, akkor Sansa hozzámehetett volna Lorashoz és elkerül az Égikertbe (ha jól emlékszem, ezt is Kisujj hiúsította meg, de ebben nem vagyok biztos). És ha mégsem, akkor is Joff nem hal meg az esküvőjén, és nem fogják az egészet Sansára.

Kisujj elég sok dologba beavatta Sansát, szóval pont ő nagyon jól tudja, hogy Kisujj mire képes a háttérben. És azt is tudja, hogy pont ezért megbízhatatlan, mert csak a saját javát nézi. Lehet, hogy eddig nem ártott direkt Sansának, de nincs rá garancia, hogy nem tesz a jövőben olyat, amivel majd ártani fog.
  Királyvár I. Cersei, Tommen, a Főveréb és Margaery készül a tárgyalásra, ami persze egy koncepciós per, de ebbe most ne menjünk bele mélyebben. A jelenet elképesztően erős, a zene, pontosabban annak hiánya még erősebbé teszi, az operatőrnek meg innen is kalaplengetés, nagyon jó dolgokat csinált…..
Aszusz 2016.06.30 10:13:29
@pocokman: Ha Havast lefejezik, akkor ottragadnak Sansával, aki rohadtul nem alkalmas arra, hogy vezesse őket egy Más-invázión és egy kemény télen keresztül. Szóval szerintem simán átsiklottak ezen az apróságon, praktikus okokból.
Az HBO tegnap leadta a Trónok Harca 6. évadának 9. epizódját. Kibeszélőnkben spoileresen tárgyaljuk az epizód eseményeit...
Aszusz 2016.06.21 22:54:44
A legnagyobb probléma valóban az volt, hogy elhatározták, hogy Kisujjnak kell megmentenie Jonékat, hogy legyen dráma, és ehhez igazították a sztorit.
Ha ezen túllépünk, akkor csak Jonhoz fűznék annyit hozzá, hogy
1) Nem hülye, a stratégiája teljesen jó volt, akár még működhetett is volna.
2) Két választása volt: vagy megy Rickont menteni, vagy nem. akárhogy is van, nem örültem volna, ha rájön, hogy mi Ramsay terve, és ezért aztán hagyja meghalni az öccsét. Értem, hogy egy embert illik beáldozni több ezer javáért cserébe, de ez Stannisnek sem vált be, ugye. Feláldozta a saját lányát, hogy megmentse a seregét, azok meg hálából dezertáltak másnapra. Jonnak semmi respektje sem maradt volna az emberei előtt, ha hagyja az öccsét meghalni, és akkor hiába nyerik meg a csatát (akkor is sokan meghaltak volna...)
3) Ha már egyszer ott volt a mezőn, nem fordulhatott vissza, mert az íjászok azonnal hátba kapják. Abban a pillanatban látszott rajta, hogy tudja, hogy meg fog halni (eddig sem értette, hogy miért él még/ár megint), és továbbment. DE! a sereget nem ő hívta magához a harcba, szóval Davos akár tarthatta volna magát a tervhez, ha már Jon ilyen "ügyesen" elérte, hogy a Boltonok előbb támadjanak.
4) A klasztrofób - újjászületős rész zseniális volt. Szerintem itt döntötte el Jon végre, hogy élni akar. Remélhetőleg a hozzáállása meg fog változni, és a sarkára áll egy kicsit. Na meg továbbra is csak bizakodhatunk, hogy nem folytatják a karakter lebutitását. Legalább annyi a javára szól, hogy Szellemet nem vitte magával a csatába. Ezt nem élte volna túl szegény.
Aszusz 2016.06.21 23:32:30
@Janos Mohacsi: Na igen, de Jon nem azért szállt harcba Ramsayvel, hogy visszaszerezze Derest vagy bosszút álljon Sansáért, hanem hogy kiszabadítsa z öccsét. Ez volt az egyedüli ok, ami miatt elkezdett hadat gyűjteni - miután Sansa erősködött, hogy nem hagyhatják Rickont Ramsaynél.
Majd ezek után Sansa lazán közli, hogy Rickon úgyis halott - ennyi erővel elmehettek volna nyaralni, ahogy Jon tervezte, nem kellett volna háborúba menni, ha csak úgy simán beáldozzák Rickont. Mert Sansa hozzáállásából ez jött le. Jon legalább megpróbálta. Amúgy meg amikor péppé verte Ramsayt, nem tűnt egy nagy rakás szerencsétlenségnek, szóval van remény.
Aszusz 2016.06.23 09:39:58
@adamskij: Igen, Sansa valóben azt mondja. És Jon nem megy bele, hogy vele menjen harcolni. Csak akkor bólint rá, amikor megkapják a levelet Ramsaytől, és Sansa azt mondja, hogy "a monster has our brother...". vagyis elsősorban Rickon miatt ment oda, nem azért, hogy Derest visszafoglalja.
Meereen Tyrion nem egy beszari csávó, illetve, de, alapjáraton az, csak néha hodori méretű tököket növeszt, például Királyvár védelmekor, de ez most nem releváns, hagyjuk. Miközben az öböl rabszolgatartó kiskirályai Meereent lövik a tengerről, és a városra méretes, égő golyóbisok záporoznak, (néha…..
Aszusz 2016.06.22 23:20:56
@Janos Mohacsi: Karstarknak és Umbernek lehetnek még élő rokonai, gyerek, unokatestvér, akármi, aki örökli a földet. Boltonból viszont nincs több, Ramsay tett róla.
  A Falon túl Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, azaz Meera húzza maga után Brant, mint a szánkót, az meg tejfehér szemmel haluzik maga elé sok mindent, és hiába jönnek gyorsan a képek, azért azt látjuk, hogy vannak benne White Walkerek, Bran kisése a toronyból, az apja a Tower of Joynál, az őrült…..
Aszusz 2016.06.01 10:30:57
@Littlewood: Arya biztos, hogy lelép, nem véletlenül volt a beszélgetés a Cerceit alakító színésznővel. Be fog állni a társulathoz, és velük együtt lép le szerintem. Itt is tanulhat egy-két dolgot, pl az sem árt, ha egy nőiesebb szerepre rákészülve ő maga is kicsit nőiesebb lesz.
Aszusz 2016.06.01 12:25:59
@Dr. Fred Edison: Én nagyon a Jon/Dany dolog ellen vagyok, nem látom értelmét, stb, de annyi biztos, hogy benne van a pakliban.
A szerelmet sem érezném helyénvalónak, az érdekházassággal meg annyi a bajom, hogy értem, hogy Danynek miért jönne jól Jon, de Jon vajon miért menne bele? Mit nyerne vele? Ő nem akar a Vastrónra ülni, szóval nem látom, hogy miért kötne ez ügyben érdekházasságot a saját nagynénjével. Ő inkább Északon akarna maradni.
Ha meg valamiért a nép annyira ragaszkodna ahhoz, hogy ő legyen a király, és ő ezt kelletlenül elfogadja, akkor meg főleg nincs oka Danyvel házasságot kötni.
Aszusz 2016.06.01 12:50:48
@Janos Mohacsi: Akkor meg főleg minek menne bele...
Az HBO tegnap leadta a Trónok Harca hatodik évadának ötödik részét. Ismét megpróbáljuk összefoglalni az eseményeket. Spoilerek a tovább mögött...
Aszusz 2016.05.24 14:39:02
@Eldoron: A Tully-k rühellik Jont...
Aszusz 2016.05.24 15:55:29
@Zerke: miről beszélünk, a sorozatról vagy a könyvről? A soriban Robb nem beszélt a Blackfish-sel Jonról és örökösévé sem tette, hiszen gyereket vártak és Branékről sem tudott biztosat. És Jon léte veszélyes a törvényes, Tully-rokon gyerekekre, ha rátermett, akkor meg főleg.
És nem ismerik személyesen Jont, Blackfishből kinézem, hogy tisztelni fogja Jont, ha egyszer megismeri jobban, de addig nem. És Sansát még mindig jobban fogja támogatni, vagyis a sereg inkább lesz Sabsáé mint Joné.
Aszusz 2016.05.25 09:30:36
@Giggsy: Nekem egy kicsit más a véleményem Ned politikai képességeiről, mégha bele is bukott a végén. Tywint pl mindenki zseninek könyveli el ezen a téren, pedig ő is belehalt a legnagyobb hibájába: nem vette emberszámba Tyriont.
És ha megnézzük, hogy hol tartanak most: Tywin halálával a Lannistereknek kb vége. Kevanban még lehet valami, de nem sok, Cersei paranoiás, Jaime pont leszar kb mindent, tyriont megüldözik, és egy másik kontinensen dekkol éppen. Jelenleg a legfontosabb szövetségeseik a Tyrellek, akik ugye megmérgezték Joffreyt. Közös ellenségük van most éppen, azért álltak össze, magyarul nem a legmegbízhatóbb szövetségesek.
Ned halálával persze Északon is káosz lett, Robb bele is halt, de a gyerekeinek jelentős része olyan helyzetbe hozta magát, hogy van esélyük visszatérni, alkalmasak a feladatra, amelyet éppen tanulnak, és nem fognak egymás torkának esni nagy valószínűséggel, mint a Lannisterek. És bár még nem kaptunk róla megerősítést, pont Ned "munkássága" miatt sok északi ház még ennyi idővel Ned halála után is lojális a Starkokhoz, legalábbis van rá remény, hiszen Jonék épp most mennek toborozni.

Hosszú távon úgy tűnik Ned politikája sokkal sikeresebb, mint Tywiné, mert olyan örökséget hagyott maga után, amelynek van esélye túlélni. Tywinnak ez nem sikerült.
A 6. évad 4. részével folytatódott tovább az HBO, Trónok Harca című sorozata. Akik már látták az epizódot spoileres kibeszélőnket a tovább mögött olvashatják...
Aszusz 2016.05.17 17:30:38
@nota19: Valószínűleg a Mormontokra lesz kihegyezve. Reedékre is lehetne számítani de ők nem jönnek ki a mocsárból, meg amúgy is annyira délre szerintem nem fognak lemenni. Szóval még a klánok lehetnek, de mivel erről eddig nem volt szó, gondolom, találnak majd még valami kisebb házat a Mormontok mellett.
Arra kíváncsi leszek, hogy Jon mennyire lát esélyt az Umberekkel való szövetségre (Smalljont biztos ismeri "régebbről", és tudja, hogy viszonyulnak a vadakhoz). Szóval lehet, hogy oda eleve nem mennek, mert tudják, hogy hiába. Nagyon szeretném látni ezeket az eszmefuttatásokat.
Aszusz 2016.05.18 09:04:41
@Zerke: Ned szülei is első fokú unokatestvérek voltak. Arról nem is beszélve, hogy eredetileg Martin pont Jon és Arya között tervezett szerelmi szálat (ráadásul úgy, hogy még azt hiszik, hogy féltestvérek, ezért próbálják kerülni egymást... gondolom aztán kiderült volna, hogy unokatesók, és az már teljesen legális dolog Westeroson, ahogy jó néhány országban ma is.)
Aszusz 2016.05.18 09:21:59
@Zerke: Ha a könyvben a Jon-Arianne kapcsolatnak lenne valamiféle jövője, akkor a sorozatból nem hagyták volna ki a csajt. Ugyanez igaz Valra is.
Sajnos jelen pillanatban Jonhoz csak 3 lány passzol, és mindegyik a rokona. (Dany, Arya és Sansa). Rajtuk kívül csak Marg játszik, de nehogy már, ha ezt meglépik, lázadni fogok.
A 3 rokon közül meg simán Aryára szavazok, mert ha van ember Westeroson, aki Aryát ki tudja rángatni a Senkiségből és visszaadni neki Arya Starkot, az Jon.
Sansát sosem szerettem, de legalább nem utálom, és kezd érdekesebb lenni, hogy merre viszik. Szerelmi kapcsolat közöttük nem lenne reális.
Dany: vele meg valószínűleg meglépnek valami szerelmi kapcsolatot (bár én jobban szeretném, ha ellenfelek lennének), de nem örülnék neki, ha ez lenne a végső párosítás. Jon szereti az erős, harcias nőket, de abban a pillanatban, hogy Dany elkezdi a titulusait sorolni, ki fog ábrándulni belőle.
  A Falon túl Bran és Max Von Sydow egy bazinagy fa gyökerei között fetrengnek tejfehér szemekkel, azaz beütött a cucc, de nagyon. Bran, mivel az őt alakító színész közben 17 éves lett, nem az a kisgyerek, aki a negyedik évadba bemászott a gyökerek közé, hanem egy nyúlánk fiatalember, remélem ezt…..
Aszusz 2016.05.04 09:30:56
@lilcsi manó: Jon nem tűzálló (mint ahogy senki sem - a Targok sem), szóval simán megégett volna. Ha mégis így oldják meg, akkor meg amiatt reklamálna mindenki, hogy hatásvadász, és nem konzekvens, mert Jon az első évadban is megégette a kezét.
Mivel Mel nyaklánca nem világított a szertartás alatt, én arra tippelek, hogy csak Mel mágiája nem volt elég a feltámadáshoz (a Fal közelsége, és Szellem is közrejátszhatott valamilyen szinten). Nem tudom, Jon wargságát behozzák-e (szerintem igen, de nem vagyok benne biztos), ez attól is függ, hogy milyen típusú személyiségváltozása lesz. Ha nem komoly, akkor azt lehet azzal magyarázni, hogy warg, és Szellemben átvészelte a kritikus időszakot. Mivel Arya épp most vak, nála is aktuális lenne legalább elejteni a morzsákat.

Roose: a halála lehet, hogy semmilyen volt, de a "nagyok" így halnak meg - Tywin is a budin végezte. És Roose halála pont olyan volt, mint Robbé, szóval megérdemelte.
Aszusz 2016.05.04 15:45:29
@a keresztényeket bántani tilos: Dany esete egyedi volt, köszönhetően a vérmágiának, Mirri Maz Duur kántálásának és a sárkányok születésének. Amúgy simán meghalna bármilyen tűzben, ahogy több Targ is tette korábban. Nagyobb a hőtűrőképességük, mint az átlag embernek, de ennyi. Martin is megerősítette. A könyvben volt, hogy Dany megégette magát. A sorozatban ezt nem domborították ki annyira, szóval ott ki tudja. De Jon biztos nem tűzálló, megégette a kezét az első évadban.
Aszusz 2016.05.04 19:12:07
@adamskij: A "meereenese knot" valami kitekert testhelyzet volt, amit az egyik leányzó produkált a kupiban, amikor Podrickot vitte oda Tyrion.
A végtelenül leegyszerűsített válasz az ugrás után, spoilerfób olvasónknak is legyen egy jó napja.  ..
Aszusz 2015.06.25 21:42:39
@anyadahalor: Ne haragudj, de hogy lenne Brienne 5. könyves szereplése a 4. könyves előtt? Nem mondom, hogy nincs ilyenre példa, mert van, de ennek itt pont semmi értelme. Brienne-t pont azért hagyták végül életben a 4. könyvben, hogy elhozza Jaime-t. És pont ezt teszi az 5. könyvben. Nem látom a problémát.
A Griffes vonulat meg lehet, hogy fontos, lehet, hogy nem. Lehet, hogy mire Dany végre rászánja magát, hogy Westerosra jöjjön, addigra KisGriff régen halott - akkor pedig tényleg simán ki lehetett hagyni. Valamilyen szerepe biztos lesz, de azt meg más karakterek is eljátszhatják. Pl a szürkehámot nem JonCon, hanem Jorah hozza be Westerosra.
Ha ragaszkodtunk volna a könyvekhez, akkor is lett volna Dorne (Jaime nélkül) ÉS lett volna Jaime-féle bohóckodás a folyóvidéken. Dupla játékidő, értelem nélkül.
RamseySansa helyett lett volna Sansa a Völgyben, akinek a legnagyobb eredménye manipuláció terén, hogy ráveszi a kis Robert Arrynt, hogy megegye az ebédjét. ÉS lett volna RamseyJeyne, gyakorlatilag ugyanazzal a sztorival, mint RamseySansa, csak épp még durvábban (hiszen kit érdekel, mit csinál Ramsey egy random lánnyal, bezzeg, ha Sansát erőszakolja meg...). ÉS akár még Jon sztorijához is hozzá lehetett volna kötni. TRIPLA játékidő.
Szóval ezek nem művi, beírt szálak voltak, hanem meglévő szálak kreatív átírása. Lehet azon pörögni, hogy jól oldották-e meg, én sem örülök minden esetben, de szükségtelennek ítélni őket, bezzeg Griffék, akik hű de fontosak... enyhén szólva is túlzás.
Részemről egyébként szükségtelen és unalmas minden szál, ami nem Északkal (Deres, Falon túl - Brant is ideértve - és a Fal), vagy Aryával foglalkozik. Akár ki is hagyhatnák az egészet (Sansát is beleértve) és odaadhatnák a játékidőt ezeknek a helyszíneknek. Mert nekem így sokkal jobban tetszene.
De ez nyilván nem érv. Nem mi határozzuk meg, hogy mi szükséges és mi szükségtelen szál - valljuk be, hogy ez nagyban függ mindenkinek az egyéni preferenciáitól.
Meereen Dany ugyan a harci veremből kihozatta Ser Jorah-t, a titkos vírusgazda/hősszerelmes lovagot, és kistermetű kísérőjét, Tyriont, a nagyszájút, de ez egyelőre csak azt jelenti, hogy nem egy poros gladiátorarénában fejezik le őket, hanem mondjuk egy piramis belsejében. Jorah…..
Aszusz 2015.06.03 09:40:23
@XocoLatte: Azért nem olyan sokkal... Anno fizkém gyakorlaton -14 °C alá nem sikerült levinni a fagyáspontot, pedig sóztuk rendesen. És a tenger sótartalma jóval kevesebb. Ez max pár fokot jelenthet. Inkább a nagy víztömeg lehet a gond.
És a Mások azért nem 0°C fok körüliek. Északon ennyi a hőmérséklet nyáron (tekintve, hogy a Fal még mindig áll...). A Télből simán kinézem a -50°C-t is, de legfeljebb -30.
Aszusz 2015.06.04 22:49:17
@vastyúk is ..: Lehet, hogy Jon Snow nem véletlenül ment tanulmányútra Hablatyékhoz? :)
Aszusz 2015.06.05 00:20:17
@vastyúk is ..: (Én tanulmányút alatt inkább arra gondoltam, hogy Kit Harington szerepelt az Így neveld a sárkányodat 2-ben. Ő Eret fia Eret, és még sárkánya is lesz a végére :) )
A falon Hideg van, és kurva hideg, de hát ugye #winteriscoming, használnák a hashtaget a varjak, már ha nem lennének elfoglalva a birodalom védelmével, és egymás (virtuális) baszogatásával. Havas komolyan gondolta az északi expedíciót, és Tormundot is viszi magával, amivel…..
Aszusz 2015.05.29 09:05:40
@nota19: Arya pont ezt tette Harrenhalban, illetve az összes olyan helyzetben, amikor fogságban volt. Lenyelte a véleményét és tűrt. (a könyvben még erőteljesebb ez a szál).

Amúgy én nem vagyok különösebb Sansa-fan, és sose értettem, hogy miért bízik mindenki abban, hogy majd Sansából valami mester-manipulátor lesz. Én ennek eddig semmi jelét nem láttam. Az egyetlen erőssége Sansának, hogy lelkiekben nagyon erős, hogy felemelt fejjel tudja viselni, ami történik vele, és eddig nem tört meg, valószínűleg ezután sem fog.
Az előző évad végi "manipulációja" meg... LOL. Olyan embereket "manipulált", akik, miután elmondta, ki is ő, biztos lehetett abban, hogy elhiszik, amit mond, és hogy mellé állnak majd. Ez nem túl sok.
Sansa története érdekes, de én nem látom benne azt, hogy alkalmas lenne akár Észak Őrzőjének, akár bármi más vezető-típusú beosztás betöltésére. Egyszerűen nem látom rajta azt, hogy átlátná, mi történik, és lennének önálló gondolatai akármilyen nagyobb volumenű probléma megoldására.
Aszusz 2015.05.29 10:46:07
@vastyúk is ..: Bármelyik kisöcsinek még elég sokáig régensre lenne szüksége. Bran ki tudja, visszatér-e, szóval marad Rickon, aki a sorozatban most kb 8-9 éves lehet. Kb 10 évig még nem nagyon kormányozhat. De Sansa meg nem alkalmas arra, hogy régensként vezesse Északot. Arya sem annyira, bár róla hamarabb el tudom képzelni.
Abban én sem vagyok biztos, hogy mit is jelent, hogy Sansa elvesztette a farkasát, de attól még szerintem ugyanúgy része a falkának. Inkább a régi istenekkel való kapcsolat erősségét fejezheti ez ki, ha tippelnem kéne. De a sorozat alapján nehéz ezt megítélni, itt pl Sam sokkal inkább tagja a Stark-falkának, mint Jon, ha csak azt nézzük, hogy ki találkozik többet Szellemmel. (az egyik legnagyobb problémám amúgy a sorozattal pont az, hogy a rémfarkasoknak teljesen leredukálták a szerepét)
Érdekes lenne ezen a ponton egy Arya-Sansa találkozó, szerintem a lányok nem utálják egymást, és monst is inkább örülnének egymásnak. És Sansa sosem utálta Jont, bár különösebben közel sem voltak egymáshoz, hiszen Sansa azt tette, amit elvártak (az anyja és az általa értelmezett társadalom): udvariasan távolságot tartott.
Aszusz 2015.05.30 08:03:19
@Duke Silver: A könyvben, igen, 15-16 évesen már vezethetne. A könyvben Jon 16 éves, amikor megválasztják LC-nek, Robb 15, amikor elindul háborúzni.
De ez a sorozat. Itt Jon és Robb a kezdet kezdetén 17 éves, szóval simán voltak 18-19 évesek, amikorra vezető pozícióba kerültek. És sokan még úgy is túl fiatalnak tartották őket.
Ha meg a könyvről akarunk beszélni: ott Rickon 5-6 éves jelenleg. Szóval ugyanúgy 10 év kell még neki.
Volantis Nehéz a volantisi halászemberek élete, nem elég, hogy büdösek a haltól, és hajnaltól napnyugtáig melóznak, még le is ütik őket néhanapján, és elviszik a csónakjukat, hogy abban szállítsanak egy gúzsba kötött és kipeckelt szájú törpét Mereenbe. Mint teszi azt a…..
Aszusz 2015.05.06 16:00:12
@Dekatlon: Észak (a Boltonok is) a régi istenekben hisznek. Nem tudom, Roose mit tervez, de a déliek meggyengülésével lehet, hogy neki is vannak valamiféle függetlenedési ambíciói. Márpedig akkor simán semmisnek mondhat egy házasságot, amely nem a varsafák előtt köttetett. A régi istenek előtt Sansa nem számít férjezettnek. Persze ez csak egy kiskapu, de zavaros helyzetekben lehet rá hivatkozni.
Aszusz 2015.05.06 18:15:23
@oszt jónapot: A banya megdugása nem tudom, mennyire lett volna jó ötlet... Mel egyértelműen árnyékbébit akart Jontól (aki ezt nyilván nem tudta), és ennek lettek volna komolyabb "mellékhatásai" is, bár nem vagyok benne biztos, hogy a sorozat ezt mennyire helyezte előtérbe.

Mint ahogy abban sem vagyok biztos, hogy átjött-e, Észak mennyire komolyan veszi az esküket. Az Őrséget nem lehet elhagyni. Nem tartozik egyetlen király fennhatósága alá sem - ezért egy királynak sincs hatalma felmenteni valakit az esküje alól. Persze, ezek csak szavak, de sok múlik azon, hogy Észak népe ezt hogyan ítéli meg. Ha Jont esküszegőnek tartják azért, mert kiugrott az Őrségból, akkor megszívja. Ha elfogadják (ennek is van esélye), akkor szerencséje van. És ez nem Stannisen múlik.
És mi a fontosabb? Lord Commanderként felügyelni a Fal védelmét egy olyan helyzetben, ami 8000 éve nem volt, és senki sem vesz komolyan (ráadásul alig van embere), vagy délre vonulni vérbosszút játszani egy újabb háborúba, ahol újra sokan fognak meghalni - és akkor ki védi meg a Falat? És Jon ezt már az első évad végén belátta, azért maradt az Őrségben, és nem szökött meg újra.
Jon karaktérét sokan tartják egysíkúnak, balfasznak, unalmasnak, pont azért mert ragaszkodik a becsületéhez. Csak éppen ha megkapargatjuk a felszínt, akkor látjuk, hogy Jonnak eddig többször kellett olyan opciók közül választani, ahol a "helyes" és a "becsületes" út eltért. Segítsen a családján, vagy legyen hű az esküjéhez? Haljon meg hősként a vadak ellen, vagy bélyegezze meg magát, hadd higgye a világ, hogy esküszegő, és ölje meg Qhorint, és váljon kémmé. A szerelmét árulja el, vagy az Őrséget? Fogadja el Stannis ajánlatát egy rendkívül fontos küldetésben, vagy folytassa a másik rendkívül fontos küldetést? Melyik a becsületesebb dolog? És melyik a helyes? Mindkettő mellett szólnak érvek. És mindkettő ellen is.
Aszusz 2015.05.07 14:00:01
@mokamini: "Stannis feleségétől meg a hideg kiráz... Ha valakit megint muszáj felgyújtani, remélem ő lesz az. Persze erre kicsi az esély, mert az a nő valami miatt feltétel nélkül (miért is?) megalázkodik a banya előtt..."

Melnek nincs oka megégetni Selyset, benne nincs királyi vér. Csak Stannisnek és Shireennek van. (amúgy fun fact: Selyse Sam anyai nagynénje, Sam és Shireen másodunokatestvérek :) , ha jól emlékszem)
Nem állítom, hogy ez volt minden idők legjobb évadnyitánya. De moziteremben megnézve az első részt, nyugodtan ki lehet jelenteni: a látvány és a kedvenc konspiráló szereplőinket (Tyrion, Varys és Kisujj) alakító színészek megbízhatóan jó játéka bőven kárpótolt mindenkit az…..
Aszusz 2015.04.14 10:23:59
@-Szűcs Gyula-: Dany simán lehet tűz, de Jon képviselheti a tüzet és a jeget egyszerre.
22 év nagy idő, ennyi idő alatt például egy regénytrilógiából, amit nevezzünk most az egyszerűség kedvéért Trónok harcának, hét részes könyvfolyam lett, megváltoztak az eredetileg tervezett történetszálak, és a karakterek sorsa sem úgy alakult, mint ahogy azt George RR…..
Nekem csak az a kérdésem, hogy csak ennyi? Ez derül ki a Samsung friss kutatásából, amiben az európai tévénézési szokásokat vizsgálták. De akkor ki az a maradék 29%? Akik úgy sétálnak az utcán, hogy hangosan kiabálják a Walking Dead legújabb részének a végét? Én már akkor…..
Aszusz 2014.11.26 09:35:46
@fran7: Egyetértek, maximálisan.
Én nem szoktam spoilerezni, se kommentben, se baráti társaságban, viszont nem zavar, ha spoilert hallok, sőt. Az a típus vagyok, aki inkább elolvas sokadszorra is egy könyvet, ami tetszik, mint hogy elkezdjek egy újat (és azt is akkor kezdem el, ha az alapsztorival tisztában vagyok). Új sorozatot is akkor kezdek el, ha már végigolvastam az ajánlót és az összes kommentet (ami nyilván spoileres). Amit fontosnak tartok, az a végkifejletig bejárt út, az író stílusa (sorozatban színészi játék, felépítés, stb), és nem az, hogy X.Y meghal-e a végén vagy sem, vagy ki kinek az apja.
Aszusz 2014.11.26 12:46:43
@juhaszvik: Egy könyv irodalmi értéke sem feltétlenül fogadható be első olvasásra. Kedvenc Jókai könyvemet (a Lélekidomárt) legalább hússzor olvastam már el, és a második tíz alkalommal jobban tetszett, mint az első tíz alkalommal. (Más Jókaik meg nem tetszettek annyira).
De pl a Trónok harca-könyvek is jobban tetszenek második-harmadik-sokadik olvasásra, mert akkor már nem a "mi a franc lesz most???" miatt olvasom, hanem tudok a részletekre figyelni. Filmeknél, sorozatoknál ugyanez. A Trónok harca 4x02-t másodszor-harmadszor nézve (vagy könyvolvasóként nézve) sokkal izgalmasabb, mint elsőre, mert tudsz figyelni az apróbb részletekre, amelyek elsőre, a sztori miatt nem tűnnek fel.
Amúgy a Trónok harcáról az első élményem az origón a "...." kategóriában nevezett 1x09-beli esemény volt, majd végigolvastam az első évad hogyvoltjait, majd ezek után elolvastam az első könyvet, majd megnéztem az első évadot. És mindegyik tetszett.

És sokszor előfordul az is, hogy nincs időm azonnal megnézni egy epizódot, csak egy-két hét késéssel, és attól még elolvasom a kommenteket, amelyek nyilván spoileresek. Ha az adott sorozat kaszaszinten van, lehet, hogy a kommentek hatására már nem is nézem tovább. De nézős sorozattól sosem tántorított el a spoilerek ismerete, sőt, volt, hogy ennek hatására előrébb vettem az adott részt a listámon.

És csak mert felmerült: kedvenc Agatha Christie-krimijeimet is képes vagyok akárhányszor végigolvasni. Élvezem a stílusát. Pedig tudom, ki a gyilkos.
Megmondom: Hodor. Kristian Nairn azt nyilatkozta az ausztrál tévében, hogy most van egy év szünete a Brant játszó Isaac Hempstead-Wrighttal együtt, úgyhogy lógathajta a lábát, nyomhatja a Rave Of Thrones partikat orrvérzésig. Az HBO nem kommentálta Nairn elkottyantását, de…..
A hajás elé csak egy kép, mást nem merünk kitenni. Csak az klikkoljon, aki nem bánja a spoilert. Mehet? Szóltunk. A könyveket ismerő Trónok harca-fanok a negyedik évad végén azt várták, hogy jó nagy cliffhanger vágja majd arcon a be nem avatottakat, és már előre tervezték,…..
A Falon túl Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, Havas kilép az alagútból, amit el kellene torlaszolni végre ugye, és megy a biztos halálba, mert ha pl. én vagyok Mance Rayder, a hátából font szíjjal akasztom fel a tökeinél fogva egy fára. De a sorozatban Rayder egy értelmes ember, nem…..
Aszusz 2014.06.21 10:45:00
@kumisz2: "A másik amit a könyv felfedett (legalábbis nekem), hogy Rhaegar herceget Robert ölte meg, a sorozat alapján (ahol kb. alig említették) olyannak tűnt, mint valami régmúltban élt, elfeledett Targaryen hős."
S01E01: Robert a kriptában sírdogál Lyanna Stark szobra előtt, hogy az a galád Rhaegar elrabolta és ki tudja hány százszor erőszakolta meg... Úgy emlékszem azt is megemlíti, hogy ugyan megölte (mármint Robert Rhaegart), de ez vajmi kevés büntetés volt a galádnak.
Itt a kilences epizód, ami eddig minden évadban egyfajta minikatarzist hozott, Ned Stark lefejezése, Blackwater, Vörös nász, teccik érteni. Ebben az évadban a kilences a Falon játszódik, és csak ott, nincs csöcs ben, van viszont vér és erőszak bőven, meg egy képregényes…..
Aszusz 2014.06.12 21:48:04
@GépBalta: Ha a kapu be van temetve, nem kell Jonnak kimennie. Akkor a vadaknak nincs esélyük. Max, ha valahol messzebb megint átmegy egy osztag, hogy délről támadjanak.

Nekem nagyon tetszett az egész epizód, pedig nem vagyok annyira oda a sok gyakásért. Viszont nagyon kellett már a lelkemnek egy olyan rész, ahol van idő a Fallal foglalkozni. Meg lehetett volna csinálni jobban is, nekem is vannak ötleteim, de nem volt rossz így sem. Külön dicséret a sarlóért, és az íjász óriásért.
Aszusz 2014.06.13 11:10:56
@Dekatlon: Az alagút feltöltésének egyetlen módja van: Elárasztani vízzel (ehhez van is apparátusuk) és megvárni, míg befagy. Esetleg törmelékkel feltölteni, és utána elárasztani vízzel, majd megvárni, míg befagy. Berobbantani nem tudják (nincs robbantószer), meg ki tudja, mi lesz akkor a Fallal.
Amíg várakoztak, fel lehetett volna tölteni, és mivel hideg van, meg is fagyott volna, mire Mance megjön. Erre most már nincs idő, ezért is mondta Thorne a Fal tetején, hogy talán tényleg meg kellett volna csinálni, amíg volt rá lehetőségük.
Királyvár Ezen a héten a királyvári vándorcirkuszból csak pár szereplők kapunk, és nagyjából ők is mind egy dolgot tesznek: elmennek Tyrionhoz, mert beszédük van vele. Itt van menten Jaime, akit baszkurál a lelkiismeret, hogy nem tudja megakadályozni testvére kinyírását, amiben…..