Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hetkoznapibridgetjones

16 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nos, visszatérek ide, mert a másik blogszolgáltató felfüggesztette a bejegyzéseim, hogy törölni kell ezt, vagy mi. Ezt pedig nyilván nem töröltem, hisz a lelkem egy darabját tükrözik.Jó kacifántos pár hónapon vagyok túl és most sem tudom úgy leírni a gondolataimat, ahogy azok pőrén a szívemben…..
Drágáim!Nyugi! Nem haltam meg. Viszont, mivel sok olyan kislány és ismerősei olvassák ezt a blogot, akik betolakodnak a magánszférámba, véleményt fomrálnak és az én drága Dantesemnek mondanak szépeket rólam és előszeretettel hivatkoznak az itteni írásaimra, és mivel ÉN nem vagyok olyan mint ők és…..
Sziasztok!Nos:sok mindennel próbálom elterelni a gondolataim és agyondolgozni magam, ami hellyel-közzel megy is, de sajnos a szervezetem nem így gondolja.Ez volt a 3. éjszaka, hogy 5 perc, nem sok annyit sem aludtam, pedig mindent megpróbáltunk. Tegnap már drága kersztlányom vígasztaló ölelése sem…..
Mostanában egyfolytában Kowalsky-t hallgatok. Szeretem őket, a hangszínét, a pozitivuzmusukat, a hitüket. Jók, na. Már rég nem lennének a palettán, ha csak én szeretném őket. Sőt koncerten sem voltam soha. Nem vagyok egy első sorban tombolós típus. Bryan Adams meg LGT. ez a két emlékezetes koncertem…..
Nos, a tegnapi nap vége jobban sikerült, mint hittem. Köszönöm szépen az érdeklődést, csodák csodája, jól vagyok. Azaz Bea barátnőm után szabadon: én egy ijesztő bivaly vagyok, csak az utóbbi időben megborultam:DMa kétszer volt eddig olyan röhögőgörcsöm, hogy szerintem 10 km-rel arrébb is hallották.…..
Nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy megírjam-e ezt a postot vagy írjak e még erre a helyre, ami már az ellenfeleim :) előtt is publikussá váltak. De a tegnapi bejegyzés kapcsán kaptam 2 szívmelengető emailt és a ma reggeli csúfos bukásom után lelket öntöttek belém. Két…..
Tanulságos este volt. Azt hiszem, hogy életemben nem sírtam ennyit, amikor kiszálltam az autóból, hazafelé összeestem. ott feküdtem a földön és sírtam. De a modern hófehérkék tündérmeséi úgy zárulnak, hogy összeszedik magukat annyira, hogy feltápászkodjanak a jeges útról és megtegyék a lépéseket a…..
Épp egy sms írást hagytam félbe az én Dantesemnek. Azt akartam tőle megkérdezni, hogy Hányszor?  Az első, hogy hányszor tudja ugyanaz az ember összetörni a szívemet? Aki követi a blogot, az tudja, hogy márciusban ismerkedtünk meg és én nagyon intenzíven adtam át magam az érzelmeimnek. Nagyon…..
Kardiológiai fejezet következik. Csak azért írok, mert ha nem tenném, begolyóznék. Most egy barátommal beszélgetek, mára vége a munkának. Nem is tudok nagyon mit kezdeni magammal. Még csak este 6 óra van. Hol van még a másnap?Szarul vagyok. Nem tudom, hogy mennyire kell, vagy nem kell irodalmian…..
Mindig, amikor visszaolvasom a blogot, jövök rá, hogy igenis, majdnem napi szinten kellett volna benneteket zaklatnom az írásaimmal és akkor talán nem egy Öreg halász és a tenger hosszúságú posztot kellene írnom, ilyenkor, amikor, tudjátok, terápiás jelleg.Azt hiszem, vállalkozást kellene indítanom.…..
Nos, elég zűrös 3 héten vagyok túl és nem mondanám, hogy vége, pedig azt hittem.Van az az időszak az ember életében, amikor muszáj dolgozni. Talán édesanyám munkabírásából és neveléséből adódóan a munka számomra nem 8 órás. A munka addig tart, amíg lehet dolgozni. A munka számomra az egyetlen módja,…..
Régóta nem írtam már ide, pláne nem ilyen témában, de most meg van kötve a kezem és nem tudom mit tehetnék még. Amiről írok az egy vallomás Nektek kedves olvasóim, de főleg Gracenek, akiről már tudtok ha Facebook-on ismerőseim vagytok.  Márciusban megismertem egy lányt, aki…..
hetkoznapibridgetjones 2015.10.26 18:01:19
<3
Nyilván nem lehet minden áldott nap pozitív szemléletű bejegyzést írni, de ha mérlegre tesszük a mai történéseket, még mindig a mosoly matrica felé hajlik a mérleg. Nagyon jól éreztem…..
Nos, nem Weöres Sándor kötet...de úton vagyok. Keskeny úton, ahonnan könnyű lelépni, ahonnan sokan leránthatnak. Hiszek magamban. A jövőben. A szeretetben. Tudom, irtó közhelyes. Utálom is magam azért, hogy…..
Sokszor eszembe jutott, hogy most aztán folytatom, de nem jött az ihlet, pedig Lőrincz L László is megmondta: az íráshoz 1% tehetség és 99% veríték szükségeltetik. Nagyon pozitív napjaim vannak…..
Vannak időszakaim, amikor egyfolytában az jár a fejemben, hogy folytatni/elkezdeni/ujraindítani kell ezt az online naplóírást. Ilyenkor rendszerint, mint sokan mások is, lelki válság/rossz gondolatok ütik fel a fejüket. Ma…..
A hosszú párkapcsolat egyik alapja, hogy a nő és a férfi életében egyaránt kölcsönös szexuális összhang legyen. Két fiatal megismerkedését követően az együtt eltöltött szép napok (séták a Margit szigeten, színház, mozi, vacsora, bulik, egy-egy érzelmes csók) majd az…..