Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Reckl_Amál

1321 bejegyzést írt és 3636 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Július 18-án elindult a Szófa! Merőben új vállalkozás a magyar kortárs irodalom piacán. Kísérlet, mellyel az ötletgazdák meggyőződése szerint sikerül igazolni: az irodalomra van fizetőképes kereslet. Csak értő szerkesztéssel kell összeereszteni a kínálattal. A Szófa szerkesztői blogunkról is…..
Sokan olvasással ütjük el azt az időt, amelyet a tömegközlekedésben vagyunk kénytelenek tölteni. De vannak olyan emberek, akik az utazás élvezetét nem zavarják meg holmi olvasással, cserébe viszont az olvasmányaik között helyet szorítanak kifejezetten a közlekedésről szóló könyveknek. Mai…..
Az internet népe által legjobbnak kikiáltott filmnek, A remény rabjainak legszebb jelenetében a főszerepet a Figaro házasságának híres duettje, a Sull'aria játssza. A film börtönben játszódik; az igazságtalanul elítélt főszereplő egyedül marad az irodában. Fölteszi hát a lemezjátszóra a Sull'airát.…..
Nem voltam csodagyerek, nem tudtam iskolás korom előtt olvasni. Sőt, elsős koromban még valami szakemberhez is elküldtek, mert nem tudtam némán olvasni, csak suttogva. (És az írás se ment. Vagy legalábbis hatodikig kegyelemketteseket kaptam a külalakra.)   De amikor aztán elsajátítottam végre…..
Megjelent a magyar horizonton az új közellenség: a munkanélküli. Hamarosan a rettegésre alapozott gyűlöletpolitika csúcsmodellje lehet. Egyszerre olyan ingyenélő - jószágfelzabáló, mint a migráns. Ráadásul képes ugyanazt a pszichológiai mechanizmust is beindítani, mint a hajléktalan. Ellentétben az…..
Karakter Ellenállni a kliséknek 2020.04.17 10:00:00
A kémfilmek nagy korszaka a hidegháború volt, amikor a csaták a két nagy világrend titkosszolgálatai között zajlottak le. Az ember, aki túl keveset tudott című filmet persze elsősorban térdcsapkodós vígjátéknak szánták, de mivel hibátlan karikatúrát rajzoltak általa a titkosszolgálati…..
Karakter Szabó István démonai 2020.03.20 10:00:00
Életemben először huszonegy éves koromban éreztem magam öregnek. Akkor vetíttetük le a Sörgyári capricciót az iskolai filmklubban, és a csupán pár évvel fiatalabb közönség udvariasan unatkozott. Kicsit lassú volt — fogalmazott egy másodikos tapintatosan. Szíven ütött. Szabó István új filmje erről a…..
Karakter A kezdet vége 2020.03.16 08:00:00
A halogatásnak is van jó oldala. Szűk két hete láttam Szabó István filmjét. Moziban. Rég megírhattam volna róla a kritikát. Bár nem tartozom a forgalmazó kommunikációs csapatához, azért a kritika mégis a kulturális produktum reklámozásának legnemesebb formája. Van-e értelme hát egy filmről beszélni,…..
A valaha volt legjobb reklámszöveg így szólt: Tanulja meg szeretni a tonikot! Mert, ugye, az üdítők nagy része nem túl bonyolult ízvilágú. Édes, vagyis inkább gejl. Aztán egyszercsak megjelent a Bambi országában ez a kesernyés, szódavíz külsejű ital. Aki jaffaszörpön nőtt föl, annak a kinin tartalmú…..
Karakter A robbanás elmarad 2020.01.24 10:00:00
Ha lecsupaszítjuk, két dolog okoz nekem minden egyéb körülménytől függetlenül örömet a színházban: a kardozás és az ordítozás. Mert ilyeneket a valóságban nem jó közelről látni, de a színházban veszélytelenül lehet. A Rózsavölgyi Szalon Diplomáciájában kardozásig nem fajulnak a dolgok, és még az…..
A visszatérő olvasók biztosan, a többiek talán észrevették a minden posztunk alatt megjelenő hirdetést, amely a Baumgarten-emlékdíj oldalára juttatja az odakattintót. Kukorelly Endre kezdeményezte a Baumgarten-díj föltámasztását. Ezt mi a magunk szerény eszközeivel csak támogatni tudtuk, hiszen mára…..
Mindenkivel előfordulhat, hogy olyan munkahelyen kénytelen dolgozni, ahol kifejezetten kellemetlen a légkör, fagyos, bizalmatlan a kollégák közötti viszony. Egy ilyen helyzetben nem csak pár rossz napot kell kibírni, előfordulhat, hogy hónapokra, évekre megmérgezi az életünket a rossz munkahelyi…..
Karakter Miért pont a németek? 2019.12.13 10:00:00
E cikk megjelenésének napján tartják a céges karácsonyt. Nem az én műfajom, de elmegyek. Mert nem kötelező. Korábban, egy másik helyen minden ilyen kötelező volt, és ez különösen utálatossá tette ezeket a rendezvényeket. Ki is találtam, hogy afféle sznob felmutatott középső ujjként egyszer a…..
Karakter Fáraó karórával 2019.11.29 10:00:00
Ha operáról ír az ember, a monumentális jelző elcsépelt. A műfaj alapeleme a monumentalitás. Már csak a zene miatt. Mi történik azonban akkor, ha a zenét a minimalizmus legnagyobb élő mestere írja? Minden más lesz monumentális. Philip Glass Ehnatonja már harminc éve bukkan föl az operaházak…..
Karakter Miért pont én? 2019.11.01 10:00:00
Akik maradtak - filmkritika A túléléssel kapcsolatban általában a döntő pillanattal foglalkoznak a filmek. Azzal, amikor éppen sikerül megúszni a végveszélyt, a dráma csúcspontját ér ábrázolni, az az érdekes. Ott lángol a kataklizma a szemünk láttára, de az utolsó pillanatban a hős mellé szegődik a…..
Karakter Egy év 2019.10.04 10:00:00
A blog három állandó szerzője közül legalább ketten nem vagyunk túlságosan oda a nagybetűs ünnepekért. A nemzeti ünnepek okán szervezett iskolai ünnepélyektől mindig borsódzott a hátam. Az ünneplőruhát például úgy tettük idézőjelbe egy kedves barátommal, hogy a kötelező fehér inghez/ fekete aljhoz a…..
Karakter Opera a vásznon 2019.09.06 10:00:00
Töretlenül fennáll a szándékom, hogy minél több embert rábeszéljek az operára. Persze megértem, hogy egy operaelőadás a súlyos zenéjével és nagyívű gesztusaival, no meg sokszor a több órás hosszával elsőre valóban félelmetes lehet. Pláne ma, amikor a koncentrációs képességünk pár perces etapokra van…..
Karakter Top 5 mai crossover 2019.08.09 10:00:00
Kezdetben vala az easy listening, amely a korai jóléti társadalom konzervatív válasza volt a hatvanas években a félelmetes, nyugalom megzavarására fokozottan alkalmas, még Istent se félő rock and rollra. A zene nem azért van, hogy mindenféle állati ösztönöket ébresszen, hanem, hogy aláfesse a…..
Reckl_Amál 2019.08.10 19:48:27
@sirSör Béla:
A crossover öndefiníció. Valóban akusztikus földolgozásokról van szó, talán azért érdemes, mert nem csupán eljátszanak egy-egy ismert dallamot. Szerintem sem komolyzene, amit csinálnak. De összehozza annak a hangzását (igen, erősítve van) a lazasággal. Ha hallgatnál ún. mai popzenét, forradalminak éreznéd ezeket a darabokat. :)

A Piano Guys nagyon sok vallásos zenét is földolgoz, mivel büszke mormonok. A koncertjükön volt közös zsoltáréneklés, amit nagyon élveztem. Esetleg hallgasd meg ezt, ami szintén nem komolyzene persze.

youtu.be/CHV6BjuQOZQ

De van klasszikus is: youtu.be/Ry4BzonlVlw

"Nem szavazok, mert nem lehet. Mindegyiknek más a zsenialitása. Egy dolog közös bennük: mind virtuóz hangszeresek.
A gyerekemmel pedig biztosan megosztom ezeket. Főleg a hangszerek alternatív felhasználását bemutató videókat."

Ennek külön örülök. A koncerteken főleg korunkbeliek vannak, kevesen hozzák el a gyerekeiket.
Karakter Gátlások nélkül 2019.07.12 10:00:00
Azt hallottam egyszer, hogy minden tantárgy közül idegen nyelvet tanítani a legnehezebb, és elnézve azt a gyalázatot, hogy majd' minden második diplomát a nyelvvizsga hiánya parkoltat egy-két évig, talán tanulni sem olyan könnyű. Nekem mindenesetre eddig minden nyelv könnyen elsajátítható volt,…..
Karakter A kínai átok 2019.06.14 10:00:00
Élj meg érdekes időket! — hangzik a nem túl jóindulatú kínai kívánság. Ennek beteljesülését éreztem a múlt héten, amikor láttam az Átrium közleményét, amely egyrészt az új bemutató (Kasszasiker) elmaradásáról tájékoztatott, másrészt a tavaly július óta a…..
Térey János A GYÖNYÖRŰ GYÁR Olyan az ország, mint a gyönyörű gyárA Révész utca végén, kulcsra zárva.Emlékszik, mint a játszótéri pázsit,A felnőtt század kisgyermekkorára. Egy rész téglából, egy rész műanyagból,Kétholdnyi föld, világtól elhagyott.Kemény…..
Karakter Cifra nyomorúság 2018.10.06 13:56:57
Napszállta - filmkritika Nemes Jeles Lászlónak megint sikerült olyan filmet készítenie, amely semmihez sem hasonlítható. Hiába alkalmazta újra az általa kitalált főszereplőre fókuszáló látásmódját, a Napszállta egész más élmény, mint a Saul fia volt. Ezért a bravúrért meg is érdemli a szinte…..
Reckl_Amál 2019.06.06 20:23:30
@Csöncsön:
Nagyon örülök, hogy tetszett. Nekem is, másodszorra is.
Az új évet különleges újdonsággal kezdtük: Márton László új Nibelung-fordításából közöltünk részletet még a megjelenés előtt. Akkor megígértük, a későbbiekben segítséget is adunk a mű földolgozásához, melyet irodalomtanárok figyelmébe is ajánlunk. A Karakter…..
Karakter Tizennyolc magas C!!! 2019.05.10 10:00:00
Gaetano Donizetti: Az ezred lánya, opera Az első operás írásunkban arról lelkendeztem, mennyire más már az operajátszás manapság, mint akár csak huszonöt éve volt. Milyen hangsúlyt fektetnek arra, hogy ne csak a zeneszeretők legelemibb szükségleteit szolgálják ki, hanem a teljes…..
Szevasztok! Van az a pénz! 2019.04.23 18:42:00
UPDATE! 2020.03.23 - Frissített post link.   UPDATE! 2019. szeptember 9-től az Index címlapján régi-új nevén Blogketrec, tőle jobbra Blog.hu Címlap néven működik, ami korábban i2 volt. A névváltáson kívül minden maradt a régiben! Az i2 Blog.hu kézzel készült címlapjára rengeteg friss…..
Reckl_Amál 2019.05.05 17:35:46
@Le a spammerekkel:
Vagy a bélbajos nő életmód-tanácsai.

A címlapszerkesztés az utóbbi időben számomra teljesen követhetetlen.