Adatok
Tasnádi Kata
13 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A TASZ jelenti
Elfáradni sincs idejük a fogyatékossággal élő gyereket nevelő szülőknek
2019.09.17 16:23:10
Eljutni a fogorvoshoz, új mosógépet nézni, ha a régi elromlott, rendszeresen bejárni egy munkahelyre – ezek hétköznapi dolgok, mégis vannak szülők, akiknek hatalmas szervezést igényel, hogy mindezt megoldják, pedig már nem kicsi gyereket nevelnek. Egy pár napos nyaralás vagy egy esti mozi szinte…..
Éva négy évvel ezelőtt vesztette el a jobb lábát, és azóta teljesen megváltozott az élete, de nem csak a betegség miatt. Főállású aktivista lett, sikerült Orosházára hívnia az angol nagykövetet, és kiharcolta egy uszoda akadálymentesítését. Korábban egyáltalán nem érdekelte a fogyatékkal élők és más…..
A TASZ jelenti
TASZ25: Tiltakozásból jelentette fel magát tűcsere programban is dolgozó munkatársunk
2019.07.19 12:35:03
Segíteni szerettek volna, de az ügyészség szerint bűnsegéddé is válhattak azok a civilek, akik részt vettek a tűcsere programokban. Erre a problémára hívta fel a figyelmet egy radikális, önfeljelentő akcióval egy fiatal pszichológus munkatársunk 2005-ben. A tűcsere programokban részt vevők jogi…..
A múlt héten nagy médiafigyelmet kapott Eva Carneriónak, a Chelsea csapatorvosának az esete, akit Jose Mourinho vezetőedző azért kritizált és végül váltatott le, mert szerinte…..
Habár a szelfikészítés, mint jelenség az utóbbi pár évben vált divattá, ez a rövid idő elég volt az Instagram, a Facebook és a Tumblr népének, hogy olyan felfedezéseket tegyenek, amelyek evolúciós pszichológiai szempontból is megállják a helyüket. A kacsaszáj nem…..
A mai világban minden megtörténhet, akár az is, hogy a média leendő munkatársainak médiatudománnyal kapcsolatos tárgyakat kell hallgatniuk, például befolyásolást, manipulációt és médiaetikát. Múlt hét pénteken jelent meg a 444-en a közszolgálatimédia-képzés tantervét…..
Sajtófotók miatt megélhetési pereket folytató rendőrök, bíróságra járó fotóriporterek és képszerkesztők: az Alkotmánybíróság múlt szeptemberi határozata úgy tűnt, véget vethet ennek a tendenciának. A határozat kimondja, hogy a rendőrök arcuk kitakarása nélkül is…..
Magyarországon is népszerű az 1910-es, 1920-as években játszódó brit Downton Abbey, amelyet hazájában történelemhamisítással vádolnak. A Guardian december végén összefoglalta, hogy miben tér el a sorozat által közvetített korkép a történészek által hitelesített…..
Fatörzsön ücsörgő lefejezett leopárd, halott anyja hátába kapaszkodó gorilla kölyök, félbevágott óriáskígyó: a Sanctuary Asia kampányképei szokatlanul sokkoló módon figyelmeztetnek az esőerdők pusztításának súlyos következményeire.
Ki szeretne egy olyan világban…..
Nem győztek mentegetőzni a szervezők, hiszen alig volt olyan programpontja a Kreatív által szervezett Média 2015 elnevezésű konferenciának, amely az előre meghirdetett formában, a beígért résztvevőkkel valósult volna meg. A legfontosabb hiányzó a Nemzeti Kommunikációs Hivatal…..
Cyberbullying, közösségimédia-függőség, adathalászat… Az online térnek természetesen megvannak a maga potenciális veszélyforrásai, amikkel a felnövekvő generációk akár napi szinten is szembesülhetnek. Miközben az idősebbek sokszor nem nézik jó szemmel a fiatalok média- és…..
Májusi összefoglalónk után, tavaly év végi beszámolónk folytatásaként itt az idő egy újabb médiapiaci körképre, annál is inkább, mert az elmúlt félév kifejezetten fordulatos volt a magyarországi újságírásban. Az online lapokban felerősödött a munkatársak vándorlása,…..
A bűnözők is haladnak a korral, a bűnüldözők nagy bánatára, legalábbis ez derül ki azokból a jelentésekből, amelyek a bandák online tevékenységét vizsgálták az elmúlt években (FBI: National Gang Threat Assesment, 2009). A törvényen kívüli csoportok a tagok közti…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz