Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Frankó Provolone

103 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Na, ugye” – Orbán Viktor ezt kommentálta a facebook-falára, mikor kijutottunk a Foci Eb-re, jelezve, hogy a siker igenis neki és a Fidesz focibarát politikájának köszönthető. Ebben az esetben most akkor vajon az andorrai vereségért ki a felelős? Ha ez nem lenne elég, miniszterelnökünk a…..
Amit a Néppárt megtehetett, megtett, hogy jobb belátásra bírja miniszterelnökünket a lex CEU miatt: egyes sajtóértesülések szerint zárt ajtók mögött keményen nekimentek a magyar miniszterelnöknek, illetve, amire eddig alig volt példa, a Fidesz európai pártcsaládja már nyíltan…..
Gulyás Mártonék egy arányos választási rendszert akarnak kikényszeríteni a Fidesztől. Az nem vitás, hogy Orbánék az előző ciklusban a saját érdekeiknek megfelelően alakították át a választási rendszert, azonban ez nem azt jelenti, hogy a kormánypárt egyszerűen…..
Még az Orbánék által barkácsolt Alaptörvényben is szerepel a lakhatási jog, igaz, ennek a biztosítására csupán „törekednie” kell az államnak. A szakértők egybehangzó véleménye szerint szükség lenne egy állami bérlakásépítési-programra. A kormány azonban egyelőre…..
A felcsúti fociakadémiához a tao-nak köszönthetően már 13,9 milliárd forint közpénz vándorolt az elmúlt években. Az eredmény: a Felcsút tavasszal kiesett az NB I-ből, az akadémia saját nevelésű játékosai pedig alig lépnek pályára. Az MLSZ gazdasági igazgatója elismerte,…..
Ha az embernek olyan bevételei vannak, amely után elfelejt adózni, akkor csúnyán megütheti a bokáját, kivéve, ha elég nagyban csinálja, és ismeri a vonatkozó jogszabályokat. Egy olyan adóamnesztiát fogadott el az országgyűlés még a múlt év legvégén, amely lehetőséget ad a…..
Bár sokan szokták azt mondani, hogy a Fidesz mindig kész elmenni a falig, sőt, még azon is túl, most éppen az olimpiai pályázat ügye mutatja, hogy van olyan pillanat, amikor végül belátják, mégiscsak jobb meghátrálni. Több „visszavonulós” esetben is az a közös, hogy leginkább csak azért léptek…..
Nyilvánvaló, hogy az OLAF-jelentések sorában azokkal a korrupciós ügyekkel nem kíván foglalkozni a Fidesz, amelyek szorosan kötődnek hozzájuk. Többek között itt van az Országos Roma Önkormányzathoz köthető Híd a munka világába programja, vagy éppen Tiborcz István, Orbán…..
„Magyarországon az emberek megtanulták, hogy [...] Nyugaton van keresnivalónk. Keleten semmi keresnivalónk sincs” - mondta Orbán még 2007-ben. Arra is emlékezhetünk, miként beszélt a jelenlegi miniszterelnök Putyin „pincsijeiről”. Mindezekhez képest Paks II.-nek köszönthetően tovább növeljük…..
Ha a 2017-es vizes vb összköltségvetése az eredetileg tervezetthez képest a négyszeresére emelkedett, akkor vajon a 776 milliárdra taksált budapesti olimpia mennyibe kerülhet a végén úgy, hogyha még az Állami Számvevőszék(!) is megjegyezte, hogy „a nagyberuházásokat, és különösen az olimpiák…..
Bienerth Gusztáv személyében egy kormánybiztost neveztek ki a Magyar Úszó Szövetség élére. A jelenség egyáltalán nem új keletű: már évek óta megfigyelhető, hogy a különböző sportágak szövetségeinek vezetői székébe kormányközeli potentátok kerülnek, akik, ha…..
Bár december végén körbejárta a sajtót, hogy eltűntek Orbán 2010 előtti nyilatkozatai, valószínűleg csak valami karbantartás lehetett, hiszen ismét elérhető a miniszterelnök beszédeinek archívuma. Ennek örömére összegyűjtöttük a legnagyobb szélkakaskodásokat…..
Utolsó részéhez érkezett visszatekintő összeállításunk. A jövő héttől mi is újabb vizekre evezünk, de még egy utolsó pillantást vetünk a mögöttünk hagyott esztendőre. A mostani blogban a legolvasottabb elemzéseinket mutatjuk be. 2016 a média totális fideszes…..
Szilveszter közeledtével némi vidámságot – komorabbaknak elkeseredést – hozunk olvasóink számára: összegyűjtöttünk néhány olyan kínos nyilatkozatot a magyar politikai életből, amelyek a 2016-os esztendőben hangoztak el. A lista teljesen szubjektív, a komment-szekciókban…..
A különböző felekezetek által fenntartott intézmények száma rohamosan növekedett az elmúlt években. Míg például 2010-ben 104 gimnázium volt az egyház kezében, addig ez a szám a 2014/2015-ös tanévre már 153-ra emelkedett. Mindez azonban egyáltalán nem a megnövekedett…..
A kormány már mintegy ezer dolgot, és mindazok ellenkezőjét is állította már Ghaith Pharaon szaúdi üzletemberről: ki ez az ember pontosan, tényleg ő az-e egyáltalán, akiről a sajtó állandóan cikkez,  van-e, vagy nincs ujjlenyomata, körözik, vagy nem körözik stb. Valószínűleg tudatos politikai…..
November 8-án választják meg az Egyesült Államok 45. elnökét: bár a közvélemény-kutatók Hillary Clintont látják az esélyesebbnek, az elmúlt héten Donald Trump, a republikánusok jelöltje közelebb tudott zárkózni ellenfeléhez, így jóval szorosabbá vált a verseny a következő amerikai elnök címéréért.…..
Több mint négyszer annyit költene Tokió az olimpiájára, mint amennyit eredetileg tervezett. Ha mindez nem lenne elég, a legfrissebb számítások szerint Rió legalább 10 milliárd dolláros veszteséget termelt az olimpia miatt. Ezek mellett elmélkedjünk egy esetleges budapesti olimpiára rendezéséről,…..
A kormány mintegy 13,5 milliárdot különített el a különböző ’56-os programokra. A pontos elszámolásra azonban várni kell, mivel az ígéretek szerint csak az egész ünnepségsorozat után fogják nyilvánosságra hozni tételesen, hogy mire is ment el pontosan ez a rengeteg pénz. Ez azt is jelenti például,…..
A hétvégén újabb súlyos csapás érte az egyébként is egyre szűkebb sarokba szoruló magyar sajtószabadságot. Az, hogy tisztán politikai döntés született, nem pedig „racionális gazdasági lépés”, pont az újság felfüggesztésének a módja bizonyítja: az új tulajdonosi kör megtehette volna, hogy esetleg a…..
Az ország húsz megyéjéből kilencben szinte nincs is más munkalehetősége az ott élőknek, mint a közfoglalkoztatás. Ráadásul az elmúlt hónapokban a közfoglalkoztatottak száma közel kétszer gyorsabban nőtt, mint a más magyarországi munkahelyeken dolgozók száma. A közmunkásbér havi 52 ezer forint, ami…..
Orbán Viktor tegnap esti győzelmi beszédében csak egyetlen apró dolgot felejtett el megemlíteni: a népszavazás jogi értelemben érvénytelen lett. Igaz, azt viszont bejelentette, hogy a parlament elé visz egy alkotmánymódosítási javaslatot, ez által úgy téve, mintha a népszavazás…..
Rendkívül undorító politikai kampányon vagyunk túl: mint megtudhattuk, a migránsok elveszik a romák segélyét, Csepelen az önkormányzati lakásokat, illetve persze nekik valójában több pénzük van, mint amennyi tíz jászberényi lakos bankszámláján található. A kormány legalább 10 milliárdot költött a…..
Még 2010-ben a kisebb és az olcsóbb állam ígéretével kezdte meg tevékenységét Orbán Viktor és kormánya. A plebejus és a puritán jelszavakkal hatalomra kerülő Fidesz-KDNP azonban egyáltalán nem tartotta be az ígéretét, sőt, a 2014-es országgyűlési választást követően sem tett semmilyen lépés az…..
A magyar munkaerőhiány tovább fokozódott, amit mi sem bizonyít jobban, hogy rekordmagas értéket ért el a betöltetlen álláshelyek száma. Ma már nemcsak arról lehet beszélni, hogy bizonyos magas kvalitást igénylő iparágakban nem találnak a cégek megfelelő munkaerőt, hanem az alacsony képzettséget…..