Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vkatuss

13 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ezt igencsak kevés dologra mondanám, mivel levesek terén magas a mércém, de évek óta nem ettem ennyire király levest. A helyszín az immár hivatalosan is menőnek számító Kazinczy utca Kis Parázs nevű thai étterme. A Parázs Presszó kisebbik éttermében a curry-k és tészták…..
A törökországi kis utunkról hazajövet a repülőn olvasgattam és találtam egy újabb céklás receptet, hell yeah! Lassan, azt hiszem össze tudnám állítani a 100 céklás recept-gyűjteményemet (amiről állítólag a vas-hiányom tehet)... Sokféle fűszer kell bele, a hozzávalók egy…..
Na hát akkor most írok egy rövid receptet, és aztán szép lassan posztoljuk a többit is, amiket tanultunk. Rengeteg mindent hoztunk haza, amiket mind ki kell próbáljunk, úgyhogy majd szép lassan megírjuk azokat is..Nem főztünk olyan sokat, mint amennyit szerettünk volna, mint…..
Holnap kezdődik az a törökországi főző workshop, amire jj-vel megyünk.A programnak van egy honlapja is:http://eskisehirtastes.com/index.phpde terveink szerint mindennap megírjuk, mi történt velünk, úgyhogy majd kövessetek :)..
Az egyetem végének közeledtével egyre sűrűbbé váló egzisztenciális válságom eredményeképpen egyre többet főzök. Jó tudni, hogy az ember csak összerakja a dolgokat és tá-dámm, kész is van, semmi agyalás, hogy mi lesz vajon ebből, biztosan ezt akarom-e, mi lesz, ha nem…..
vkatuss 2011.01.23 22:52:36
@rpanni: Igen, én is hallottam a szódabikarbónás tippet, de még az így főzött csicseriborsót sem lehet olyan krémesre pürésíteni. :( Én azt hiszem maradok a konzerv változatnál.
vkatuss 2011.02.12 21:57:37
A recept Segal Viktor Színek és ízek című könyvéből származik, amibe teljesen szerelmes vagyok.... Lehet, hogy végig főzöm az egész könyvet...Hozzávalók: 2 nagyobb padlizsán1dl olaj2 gerezd fokhagyma, finomra aprítvasó, bors 2 darab közepes méretű kovászos uborka, apróra…..
Találtam a szekrényben egy kis diót, szárított áfonyát és zabpelyhet, úgyhogy megszületett ez a keksz. :)Hozzávalók:20 dkg zabpehely10 dkg lisztfél teáskanál szódabikarbóna2 tojás8 evőkanál méz10 dkg sütőmargarin vagy vajdióbél és szárított áfonyaElkeverjük a száraz…..
Ez a süti a családi, ún. "10, 20, 30" nevű sütemény receptjén alapul, ami iszonyúan egyszerű és viszonylag könnyű megjegyezni, hogy a hozzávalókból mennyi kell bele (mi csak azt szoktuk elfelejteni, hogy miből mennyi)... Az eredeti recepthez képest annyi változás…..
Répatorta van?Hozzávalók:20 dkg reszelt répa4 tojás,15 dkg porcukor vagy barnacukor15 dkg dió,10 dkg liszt,1 citrom reszelt héja,csipet sóElkészítés:A sárgarépát megtisztítjuk és finomra reszeljük. A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a sárgarépát, a…..
Tulajdonképpen mindent megmagyaráz, hogy a menü apu 70. születésnapjára készült. Lazac, mert éccsanyám nem volt otthon és olyankor lehet halat sütni, prósza pedig azért, mert apunak ez volt a kedvenc süteménye gyerekkorában, a háború után. Ez utóbbinak nem volt olyan egyszerű…..
Már régóta kedvem volt a Chili és Vanilia féle sült paprika salátát megcsinálni, egyrészt mert nagyon egyszerű, másrészt mert szuperek a színei. Vettem is hát paprikákat, szépen megsütöttem, meghámoztam, jött rá egy kis só, bors, olívaolaj, fehérborecet és a tetéjére…..
Teknősleves Padlizsánt télire 2010.07.28 17:53:00
Eljött az ideje, hogy végre kipróbáljam hogyan is lehet padlizsánt eltenni télire (a piacon már 250 forintért is kapni kilóját, 300-ért szép nagy darabokat). Gondoltam csak szépen beütöm a Google-be hogy "padlizsánt eltenni télire" és máris meg lesz a tökéletes…..
Teknősleves céklaleves 2009.03.29 13:07:00
 Mi sem melengeti fel jobban a szívet egy hideg, esős napon, mint egy elképesztően pink színű céklaleves...Hozzávalók (4 teknős részére):2 közepes méretű nyers cékla (itt kicsi gumókat lehet kapni, abból lehet 3-4, otthon vagy egy nagy gumó, vagy kettő közepes)1 közepes…..