Adatok
TTrisztan
18 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Víz és Levegő erőteljes jelenléte az asztrológia képletben. A két elem, amely dinamizmust, kalandvágyat, ugyanakkor a világ egy érdekes megközelítését ajándékozza a személyiségnek. A Siófokon született énekesnő saját véleménye szerint egész életét meghatározta a Balaton közelsége, valamint a víz,…..
Cikksorozatunk harmadik részében (az első rész itt, a második pedig itt olvasható) Koncz Zsuzsa pályaképének harmadik szakaszát tekintjük át az 1998-as duettlemeztől a 2013 őszén megjelent Tündérországig olyan dalok segítségével, amelyek nem kaptak nagy publicitást és azóta szinte teljes mértékben…..
A nyolcvanas évek időszaka Koncz Zsuzsa számára a megújulás, hiszen a Fonográf-munkaközösség megszűnésével Bornai Tibor, mint zenei vezető szárnyai alatt új utakon indul el. Habár a legtöbb dal szövegéért még ekkor is Bródy János a felelős, egyre több új szerző jelenik meg az énekesnő körül, akiknek…..
Koncz Zsuzsa dalai több évtizede csendülnek bele mindennapjainkba. Az 1962-es Ki mit tud óta a világ többször is megfordult az énekesnő körül, aki a cserfes tinilányból komoly nemzedéki pop-rock előadóvá nőtte ki magát. Az életpályát aranylemezek, hazai és nemzetközi elismerések sorozata kíséri…..
“Mondd, merre visz ez az út?” - énekelte az Örökség zenekar 2012-es debütáló lemezén. A zenei formáció 2011-ben született, mikor Koltai Gergely, a Kormorán zenekar vezetője önkényesen lecserélte a teljes frontvonalat, és a mellőzött zenészekből létrejött az Örökség.…..
1988 őszén egy fiatal, teljesen ismeretlen énekesnő-dalszerző egyedi, éteri hangvételű dalával több ország sikerlistájának élére ugrott fel úgy, hogy korábban szinte senki nem hallotta a nevét. Ő volt Enya és az Orinoco Flow , amire mindenki emlékszik, aki valaha hallotta. Az…..
Doktor Fell barátom, akivel folyamatosan vitatkozunk a Blackmore's Night zenei munkásságáról, megkért engem arra, hogy véleményét, amely keményebb, mint az enyém, ő is nyilvánosság elé tárhassa az új lemez kapcsán.
Blackmore Mesternek, a gitár „Paganinijének” egyik,…..
Az idén tizedik sorlemezét megjelentető Blackmore’s Night zenekar fennállásának tizennyolc éve alatt több igényes, maradandó dallal szerzett örömet a stílus kedvelői számára. A kezdetben a középkori és reneszánsz zenei világot a rockzene sajátosságaival vegyítő…..
Manapság, ha a magyar zeneipar állapotát kicsit jobban szemügyre vesszük, rájöhetünk arra, hogy az igényes zene egyre kisebb teret kap. Kérészéletű sztárocskák küzdenek a fennmaradásért, a lemezeladások visszaestek, a régi nagyok egyre kevesebb lehetőséget kapnak arra, hogy…..
Azok a hetvenes évek.... a magyar rockzene történetének egy nagyon fontos és izgalmas korszaka, amikor a nagy hármas (Illés, Omega, Metro) egyeduralkodása után nagyon sok új, igényes zenét játszó zenekar bukkant fel. Ezek a csapatok közül sokan olyan egyedi zenei világgal,…..
Komor januári vasárnap délután borult Óbudára. Az utcák üresen várták az estét, a hőmérséklet fagypont alá kúszott. A Flórián tértől nem messze elhelyezkedő McDonald’s étterem harsánysága azonban éles kontrasztban áll a külvilág ólmos szürkeségével. Odabent emberek…..
Adott egy szép, szőke lány, akit amellett, hogy ezüstérmes olimpikon és világbajnok, komoly, több évtizeden át ívelő zenei karrierrel rendelkezik. Először a megújult Bojtorjánban hallhattuk jellegzetes hangját a rendszerváltás idején, majd ezt követte a Rockfort zenekar, végül…..
Csepregi Éva. A név, amelyet mindenki ismer, és a hang, amely annyira jellegzetes, hogy ezernyi közül kitűnik egyediségével. Az arc, amely hosszú évtizedek óta kísér minket végig változatlanul. A mosoly, amely sohasem tűnik el. A Kócbabák énektrió egyik Évája és a Neoton…..
Barcsik Vali nevét 1989-ben, a negyedik Napoleon Boulevard lemezen olvashattuk először a köszönetnyilvánítások között, majd egy évre már a billentyűk és vokálok felelőseként volt olvasható a csapat ötödik korongján, melynek címadó dala, a Legyetek jók, ha tudtok az ő…..
Vannak hangok, akik mellett nem lehet elmenni, annyira jellegzetesek és egyediek. Tulajdonosaik olyan ikonikus alakjai a magyar pop-rockzene immáron fél évszázados történelmének, akik óriásit alkotva folyamatosan megújulnak úgy, hogy tartják magukat az igényesség és az etika…..
A nagyszerű svéd popcsapat 1979 áprilisában kiadott hatodik sorlemeze egyike a hetvenes évek legjobb alkotásainak. Kiváló vokális technikák, pazar hangszerelési megoldások jellemzik ezt a több, mint egy évig készülő lemezt, amely talán a kvartett egyik legszemélyesebb…..
Géczi Erika egyike Magyarország legszebb hangjainak és azon tehetséges művészeknek, akik nem szerepelnek a bulvárlapok címlapján botrányaikkal vagy éppen aktuális szerelmi életükkel, mégis mindenki ismeri őt. Egy fiatal, kortalan szőke lány, aki annak idején ezüstérmet nyert az…..
Tegnap, a reggeli kávém elfogyasztásakor arra gondoltam, hogy felteszem a lemezjátszóra régi fekete lemezen az ABBA együttes 1977-es The Album című lemezét. ABBA-gyűjtőként a sorlemezek szinte mindegyik formája megtalálható nálam, így felmerül a kérdés, hogy miért épp az…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz