Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Alice Wonder

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megosztó. Nagyon szereted, nagyon utálod, vonogatod a vállad. Az már az első vélemények alapján is látszik, hogy a Csillagok között eme három hozzáállás gyakorlóit egyenlő arányban fogja képviseltetni - kb. úgy, mint utoljára a Prometheus. Az is kapott egy kibeszélő posztot,…..
Alice Wonder 2014.11.08 23:07:58
A film nagyon jól át tudta adni az érzelmeket, ebben nagy szerepe volt Hans Zimmernek is persze. Engem az elejétől a végéig lekötött teljesen. Érdekesek voltak a "családi dráma" részek is. Fizikához kevésbé konyítok, de a legtöbb dolog érthető volt. A végén az a fekete lyuk már zavarosabb volt.
Voltak benne bakik is így utólag végiggondolva. Pl:
- A B-terv: miért egyetlen egy nőt küldtek. Vagy hogyan terveztek oda folyamatosan embereket küldeni, akik béranyák lehetnek. Nem állt össze.
- Ez a szeretet áthidalja a teret és az időt dolog, ilyen nagy amerikai maszlag. Bár az érdekes gondolat, hogy az ember időtől és tértől függetlenül éli meg érzelmeit, tud a múltban és a jövőben is gondolkodni.
- Ha a jövőbeni emberek alakították ki a féreglyukat és a hiperkockát, akkor miért nem voltak pontosabbak, hogy hé ne próbáljatok ki 12 bolygót, arra az egyre menjetek. Na meg maga a bolygók vizsgálata. A tudomány mai állása szerint másik naprendszerben lévő bolygókat képesek vagyunk minimálisan elemezni, pl. élhető-e. Meg tudunk egész informatív szondákat is küldeni. Tudom a dramaturg meg a felfokozott izgalom miatt kellett ez a no melyik bolygóra menjünk dolog, de na. Lehet ezt egyszerűbben is.
- A fekete lyukban történteket nem nevezem egy az egyben marhaságnak, mert inkább a fantázia számlájára írtam. Érdekes megoldás volt, laikusként pont eléggé tudományos. És inkább elfelejtem azt, hogy jelen tudásunk szerint a fekete lyukba bekerülő dolgok szétszakadnak a hatalmas gravitációs nyomás alatt, valamint kijönni végképp nem jön ki belőle semmi.