Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Laboda Georgina

7 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
..
Az egyesületünk adománygyűjtő kampányt szervezett 2015. július 30-án a Pécsett, István-aknán elő embereknek. Mivel egyesületünk nem túl jártas még a hasonló kampányok szervezésében, ezért úgy éreztük, hogy használt ruhákat kezdünk el gyűjteni, hogy tapasztalatot…..
Az „Élet a Jószerencsét Közösségi Házban” című kisfilm egy valamikor moziként funkcionáló épület helyén kialakított Közösségi Ház hétköznapját mutatja be az ott dolgozó tanárokkal és a rendszeresen odajáró gyerekekkel készített interjúkon keresztül. Bár a…..
Civil háló Nyitogató 2015.07.30 07:49:00
Bár lassan ez a video már archív felvételnek számít, - egy 2013 júniusában készült rendezvényünket mutatja be – valamiképp mégis időtálló: egyrészt emlékeztet MINKET arra, hogy a kulturális nap szervezésébe és lebonyolításába beleölt idő és energia nem volt hiába…..
A 2014. decemberében végetért Khetane misto familija (KMF), vagyis Összefogás a családért elnevezésű programunk, mely lehetővé tette, hogy elkészüljön kettő, szakemberek által felvett és megvágott kisfilm, amely az egyesület mindennapi működését hivatott bemutatni. „A…..
Április 2-án Húsvétváró ünnepséget tartott a Khetanipe. ..