Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szciklon

0 bejegyzést írt és 144 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mielőtt örökbefogadtam, Gitta hivatásos nevelőszülőkkel élt, akikhez rögtön születése után került. Adjunk nekik nevet is, hiszen nagyon fontos szerepet töltöttek be a lányom életében, szerették, vigyáztak rá, szülei helyett szülei voltak, és én ezért egészen komolyan hálás vagyok: legyenek ők…..
Nem tudom, más (nem csecsemővel rendelkező) anyukákat is felvilágosítanak úton-útfélen, hogyan kell gyereket nevelni? Most nem a néniről beszélek az utcán, aki szerint "le kéne szoktatni az ujjszopásról" (azt most hagyjuk, hogy nem is szopja az ujját, csak abban az időpillanatban, amikor az ő és…..
Lábjegyzettel kezdem, a bejegyzés címét bloggerkollega ihlette, helyesebben az ő családjából induló belsős poén, én meg a nem szégyen tanulni a jobbtól elve alapján szíves felhasználásra átvettem. Szóval ugye az idősebb (értsd: már nem csecsemőkorú) gyerek örökbefogadásánál mindenki, akit kicsit is…..
Aranykort jelentettek a nők számára a boldog békeidők, vagy kiszolgáltatottságukat és jogfosztottságukat vonta be csillámporral a polgári család -  többnyire csak elméletben létező - eszményképe? Munkácsy Mihály: Apa születésnapja  ..
A fonalkötött villamosnak elképesztő sikere volt tavaly, úgyhogy a Kézimunkások Szakszervezetének fonalgerilla csapata most újabb célpontot szemelt ki. Ezúttal a Gyermekvasútra csaptak le. Egyrészt személyes kötődések miatt, másrészt mert így gyerekekhez juthat el a…..
Nekem nagyon tetszett, szerintem zseniális ötlet, és abszolút motiváció. Bárcsak nálunk is lenne rá keret és ötlet, mint az ohioi rendőrségnél. Vagy lenne olyan cukrászda, aki szponzorálná. A gyereket, aki a bringán bukósisakot visel, felírja a rendőr... Még egy cédulát is…..
(Bár Puerto Vallartában sokszor jártunk, egy bejegyzésben írom meg)Puerto Vallarta nevét először a Balfácán című Pierre Richard filmben hallottam, kemény két „l”-lel mondták. Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok ide. Igaz, azt sem, hogy Dél-Franciaországba (Stop!…..
szciklon 2013.05.28 23:46:09
A Rákóczi út felüljáróra vezetve, a Duna felől nézve (támpontot a New York-palota tornya adhat) - forrás: Autó-Motor, 1965 via John Howard. Nagyításért katt  ide vagy a képre! Néhány évtizede még az volt a trend, hogy igyekezzünk mindent külön szinteken, kereszteződés…..
VAsárnap a criticalmass aktivisták elvittek 9 biciklit down kóros embereknek.Engem nagyon megérintett ez a dolog. Jó volt látni az örömöt ami sugárzott a downosokról és a cmesekről is. Mondhatni a mosoly napja vollt.A filmem erről a napról itt nézhető meg:…..
Többször jártunk már hajón, ám úgy, mint ma, még nem. A mai poszt szerzője ugyanis egy bárzongorista, aki sokat dolgozik óceánjáró luxushajókon (is), és bár szinte látom magam előtt a kétkedő hozzászólásokat (hogy finom legyek), annyit előre le szeretnék szögezni, hogy a…..
Az LMP tegnap éjjel többek között a következő döntést hozta: Az LMP a 2014-es országgyűlési választásokon nem köt választási együttműködést a jelenlegi  parlamenti pártokkal, és más szervezetekkel is ezen az alapon tárgyal. És ezt: Az LMP nem kíván…..
szciklon 2012.11.18 23:00:07
Ismét új sorozatot indít a Vincentblog! A holnap bemutatkozó rovatunkban visszatekintünk a múlt század híres gengsztereinek, maffiózóinak életére. Lemerülünk a korrupció, a zsarolás, a csempészet, a leszámolások, a swing, a charleston, a girardi kalapok és a hegedűtokba rejtett…..
szciklon 2012.09.07 10:39:31
Policity Lehetne máshogy is? 2012.03.21 08:00:00
Az LMP aláírásgyűjtésbe kezdett és mi kíváncsiak voltunk, hogyan csinálják. Eleinte izgatottan közelítettünk a barátságosnak tűnő standok felé, de valami félresiklott. Itt már csak a mosómedve segíthet? Az első helyen, ahol odamentünk a zöld pulthoz a következő jelenet…..
Pedig, talán, nem nekem kéne! Tegnap, sétáltam az Andrássy úton. Sütött a januári nap. Mentem, kávét venni a Nespressohoz. Már az Oktogonnál láttam, rendőrök kettesével sétálnak, a Nagymező utcánál is posztolt egy főtörzs és egy őrmester. Visszafelé tűnt fel, hogy a…..
szciklon 2012.01.24 20:50:42
@lebenyi1: Nem az utcán alvási jogáért harcolnak a jogvédők, hanem azért, hogy legyen szociális bérlakás rendszer, és amíg ez nem jön létre, addig pedig ne vihessenek be senkit a rendőrök azért, mert az utcán él. Miért, hol éljen? Úri passzióból senki nem lakik az utcán.
LifeTILT Danielle Steel 2012.01.07 22:26:00
Lakik Gödöllőn egy nő, aki nagyon szanaszét cseszte az életét. Totálisan megbukott nőként, de az is lehet, hogy csak az élet nem szerette őt, mert amióta ismerem, az élete kudarcok és megpróbáltatások sorozata. Most 58 éves, a férje tavaly halt meg, akitől nem született…..
Dilbert magyarul RND 2012.01.02 09:00:00
2011-12-31 ..
Szívünk szerint a MrSale hírlevelek olvasását kötelezővé tennénk minden marketinget hallgató egyetemista számára. Az akciózási lehetőségek teljes tárházát kimerítik az ingyen kávétól kezdve, a hülye nevű ajánlatokon át a garantált ajándékokig, bónusz, hogy általában…..
Hazánkban a közlekedésben résztvevők biztonságát a törvényhozás igyekszik védeni; törvények, szabályozások születnek folyamatosan, mind magasabb büntetési tételekkel. A végrehajtó hatalmi ág, a rendőrség, növekvő szigorral lép fel a törvények betartatása érdekében.Ez…..
szciklon 2011.10.03 14:19:50
8ker Subbás 2011.10.03 08:32:00
 Egyre többen fedezik fel a fészbukon a csevegési lehetőséget - a kerület oldalán ilyen gyöngyszemeket lehet találni:Vicces amúgy, a kerület weboldalán nincs fórum - mondjuk a fészbukon mindenki névvel kommentel, posztol. Láthatjuk szabógáborunk szerkesztői hozzáértését…..
8ker Plakát vs. valóság 2011.09.28 19:30:00
 Blahán három rendőr és öt közteres felébreszt egy alvó embert, majd elviszik. Nem is bilincselnek annyi autót az elmúlt három napban, mint azelőtt, minden mozdítható ember hajléktalanra vadászik a rendvédelmi egységeknél. Sokkal jobb most...
szciklon 2011.10.02 17:43:51
@08.szabogabor: Akkor leszótagolom, bár Önnel igazából nem az a baj, hogy nem volna értelmes, hanem, hogy az eszét rosszra használja.
Szóval: Gipsz Jakab és Kovács Jenő olyan stílusban írogathat, amilyenben csak akar. Viszont valaki, aki többes szám első személyben az önkormányzat nevében válaszol, nem engedheti meg magának, hogy ilyen stílusban írjon vissza.
Nem tudom, egy banki alkalmazott, ha ilyen stílusban válaszolna vissza az ügyfélnek, elmehetne-e még a mosdóba, mielőtt kivágják. Gyanítom nem.
szciklon 2011.10.03 10:37:03
@08.szabogabor: Való igaz, ez a munkaadón is múlik. Amilyen a mosdó, olyan a törölköző.
                                                        Nagy nap volt a vasárnap. Az Autómentes Hétvége alkalmából lezárt Andrássy úton…..
szciklon 2011.09.20 16:46:36
@Áfonya a vagány: Biciklizett valaha életében? Nyolcéves kor előtt nem számít.
szciklon 2011.09.20 16:48:14
@musi: A vezető oldali tükör úgy van beállítva, hogy a vezető lássa a balról mellette lévő sávot. Az utas (anyósülés) oldali tükör úgy van beállítva, hogy a vezető lássa a balról mellette lévő sávot.
És ki száll ki az utas oldalról, na ki???
Fővárosunk - kulturális fellegváraként számontartani szeretett - Gödörje továbbra is halad a rothadás nemtelen útján.Burkolta permanens reves, útszéli díszfasora hiányos, infótáblái romokban, padjai kezeletlen koszlodtak. Ahogyan a tér díszeként megálmodott vízmedence is…..
szciklon 2011.09.12 11:00:15
@városjáró: Hát, szerintem ja.
zoli voltam Lipóti pékség 2011.09.07 10:43:00
- Integess! Integess a néninek! Integess, Marcell! Maaaarceeell! Integess! Integess a néninek!(nem, akkor se leszek ideges)- Integess a néninek! Nem értem, mindig szokott integetni. Marcell, integess a néninek! Sírni fog a néni, ha nem integetsz!(én fogok sírni, ha nem húztok már innen,…..
A most dúló kánikulában, lengén öltözött emberek között járkálva még feltűnőbb, mennyi túlsúlyos és elhízott férfi és nő rója az utcákat. Olyan sok, hogy már-már hozzászoktunk a látványhoz. Úgy tűnik, többségünk nem csak az utcán, hanem otthon a tükörben is. A…..