Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bla

81 bejegyzést írt és 132 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy, a kerékpáros szervezetek által nem ismert embert nevezett ki a miniszterelnök a hazai kerékpáros ügyek koordinálására. „Orbán Viktor április 18-i hatállyal egy évi időtartamra megbízta Garancsi Istvánt a természetjáró és kerékpáros turizmus, úthálózat és…..
Ugye ha Szájer József blogja kommentelhető lenne, már legalább ezer olyan hozzászólást kapott volna, hogy "az Apple zsebében ücsörög", de ő bölcs módon nem élt ezzel a lehetőséggel, így a posztra tudunk koncentrálni: a fideszes politikus maga számolt be arról, hogy az…..
Ahogy dagad a botrány a Wikileaks-en nyilvánosságra hozott diplomáciai jelentések körül, úgy erősödik a hangja azoknak, akik a szabadság földje elleni borzasztó támadást, vagy az államok működését ellehetetlenítő öncélú pusztítást látnak a dologban. Négy altípusba…..
bla 2010.12.11 11:07:47
Ma reggel kishazánk népe olyat láthatott elő egyenes adásban, a dicső TV2 jó voltából, amit még soha. Ehhez hasonló eseményt, azt hiszem Magyarország még nem élt át, így új műfaj született. Hisz, olyan dolgot csinált meg politikus, amit ekte celebek szoktak. Csak azt nem tudom,…..
bla 2010.12.03 23:22:51
Webisztán Tweet It 2010.10.18 20:54:00
Nyilvánvalóan a következő mém lesz a weben ez a videó. "You better type, you better do it fast, don’t go above a 140 letters max, remember some devices do not support Flash!" A videót amúgy a Seedwell digitális médiaügynökség készítette, akik amúgy viralvideókban is…..
Nehéz ügy, amikor a Naiv Ügyfél úgy érzi, hogy a pincérek kinézik egy étteremből és megjegyzéseket tesznek rá, majd erről levelet ír a Homárnak. Nem voltunk ott ugye, nagyon konkrét vádak nem hangoznak el, az egész ügy hiperszubjektív és ellenőrizhetetlen. Sziszi például…..
Miközben a blogon épp arról jelent meg egy írásom, hogy Budapesten sem áll meg az élet hétvégén, és ahelyett, hogy az M7-es dugóiban töltenénk a vasárnapot, a fővárosban is találhatunk éppen elég szórakozást, és álnok módon az M7-esen araszolgattam a barátnőmmel.…..
bla 2010.08.23 10:10:25
Súlyosan nagy idiótát vittek be a bosnyák rendőrök a minap egy kis beszélgetésre, bár ezen a pofán a dumálgatás aligha segít. Nedzsad Kilicsics úr egy You Tube videónak hála került a hatóság figyelmébe. A szpotban az alábbi elmebeteg egy egész gerillacsapatnak elegendő…..
bla 2010.08.20 11:49:15
Azt gondolnánk, hogy a biciklitolvajlásnak két iránya van, a trükkös és a brutális. A trükkös az, amikor például filctoll házával nyitnak ki lakatot, a brutális, amikor flexszel esnek neki a láncnak. Most a két iskolát ötvöző, igazán piszkos trükk jelent meg Budapesten. A…..
"A busz kék, a villamos sárga, a troli piros, a HÉV zöld, ezt minden fővárosi gyerek tudja – és a taxik is beállhatnak a sorba." - foglalja össze a Totalcar Bojár Iván András MTI-hez eljuttatott tervét. A Fővárosi Önkormányzat városarculati tanácsnokának, amikor…..
A Londonban készül bringás okító film szerint egy kisebb bringaparkolóban szerzett tapasztalatok szerint a lelakatolt kerékpárok 30-40 százaléka 15 másodperc alatt lenne ellopható. A brit kerékpáros szervezetek azért kezdtek biztonságnövelő kampányba, mert az utóbbi egy évben…..
bla 2010.05.28 16:33:00
@Bukowszky: én tavaly vettem bicajt és lakatot is, utóbbi a bicaj árának 2/3-ába fájt, de azóta is megvan a bicajom. szerintem megéri

a
Simor elmozdításának helyességét az fogja igazolni, ha az új kormány a saját kinevezéseinél is ugyanazt a mércét alkalmazza. (Fotó: Reuters) "Nem offshore-lovagok szálláshelye" - utalt hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor az MNB-re, kedden…..
A mai iPhone vs Android konferencián tartott Pintér Robi (Ipsos) egy adatokkal és érdekességekkel teli előadást. Íme: Pinter Róbert: Mobil TrendekView more presentations from hirbehozo...
Orbán Viktor egy vidéki lakossági fórumon kijelentette, hogy amennyiben pártja kormányra kerül, legalizálja az otthoni pálinkafőzést. Ezzel gyakorlatilag elkötelezte magát a messze legtöbb közegészségügyi és társadalmi ártalommal járó drog szabályozásának liberalizációja mellett. Alapvetően lehetne…..
bla 2010.02.20 17:48:15
Talán az egyik legjobban sikerült party volt a tavalyi közös rendezvény, úgyhogy a szervezők idén is összehozták a két eseményt egy helyszínen. A geekek és az építészek/dizájnerek is ütős programmal készülnek, az előadások után pedig természetesen reggelig tart majd a…..
bla 2010.02.12 13:12:37
Megdöbbentően hasonlít a Duna Televízió félkésznek tűnő nyitóoldalán a grafika és a British Heart Foundation éves jelentésének weboldala. A különbség csupán annyi, hogy a brit oldalon a szívformát kiadó szavak és mondatok kattinthatóak, a Duna tévé szíve viszont statikus.…..
Decemberben, a koppenhágai klímacsúcson mutatták be a fenti, Koppenhágai Kerék névre keresztelt koncepciót. Mint a videóból kiderül, a bicikli két dolog miatt is figyelemre méltó. Az egyik maga a hibrid tulajdonság. Vagyis a hajtásból és fékezésből származó energiát képes…..
Elég rég óta követem a TED konferenciasorozatot. Az egyik legjobbnak tartom a maga műfajában. Sokféle téma, sokféle érdekes ötlet, egy sor nagyon jó előadó. Itt, a Webisztánon is sokszor szoktam hivatkozni TED-es előadásokat. Ez a rendezvény ugyanis minden évben kínál egy sor…..
bla 2010.01.28 15:02:15
@hírbehozó: érdekes, nekem pont az élőben prezentáló külföldiek, különösen Michel de Kemmeter előadása nem tetszett. illetve a délutáni "spirituális-blokk" szerintem kilógott az eseményből, és nem a témája, hanem a "szertelensége" miatt.

ami fontos különbség, hogy tegnap ez nem TED hanem TEDx volt. és nagyon igaz, amit gyurrka megfogalmazott: más egy többévnyi videóarchívból a legjobbakat a neten kiszemezgetni, mint élőben megnézni 28 kis- vagy mikro-előadást, amelyekből statisztikailag nem is tetszhet mindegyik.

"Erre belépőjegyet és időt áldozni hülyeség."

szerintem ez olyan, mint a mozi (és az Uránia miatt ül is szerintem a mozis hasonlat :) ): ha gyakran eljársz moziba, és megnézel mondjuk 20 filmet egy évben, abból statisztikailag nem fog mindegyik tetszeni. de mégis, _meg kell nézni_ ahhoz 20 filmet a félévben, hogy abból 10 jó legyen, és 3 überfasza (és 7 vacak). ennyit áldozni kell rá az ember idejéből, _meg kell dolgozni érte_, na.

tény, hogy a TED-es előadásokat otthon is meg lehet nézni, miként a mozifilmeket is DVD-n; az emberek mégis járnak moziba, mert más élményt ad, a popcorn, az eseményszerű hangulat, nagy vászon, jobb kép- és hangminőség, stb. miatt.

ugyanezek az extrák az élő TED(x) előadásoknál is jelentkeznek: az előadó személyes jelenléte és hangvétele, network-ölési lehetőségek, a nézők is jobban rászánják az idejüket és a figyelmüket, odateszik magukat. ez pl. a vetített előadásoknál is számít: más kisképernyőn, két email között megnézni a Bjarke Ingels videőját, mint nagyban.

Szóval szerintem erre belépőjegyet és időt áldozni nem feltétlenül hülyeség.
Mint bizonyára már mindannyian tudtok róla, a Vodafone elbocsátotta egyik, frissen felvett online marketingesét. Az ok pedig az volt, hogy a múlt pénteki nagy T-offline idején ki merte írni Twitterre ezt az üzenetet. A kirúgás híre egyöntetű visszatetszést keltett az Index…..
A közösségi web korszakának egyik, ha nem a legjobb fejleménye a Wikipedia megszületése és sikertörténetté emelkedése. A sikerhez egy kisebb csodára volt szükség, amiben korábban - a 90-es évek végén, 2000-es évek elején - majdhogynem senki nem hitt.A csoda az volt, hogy…..
bla 2009.12.02 13:34:49
@Meskó Berci: jó a tip, már donáltam is egy kicsi pénzt
A New Oxford American Dictionary idén is megválasztotta az év új szavát. A győztes az "unfriend", ami ugye annyit tesz, hogy a Facebookon egy ismerősünkkel megszakítjuk a virtuális kapcsolatot. Az igének nem igazán van magyar megfelelője. Az iWiW-en "kapcsolat…..
bla 2009.11.17 14:05:00
Sokan ki vagyunk borulva azon, hogy nem lehet szégyenkezés nélkül végigmenni a Nagykörúton, meg igazából sehol sem: csiricsáré, ronda, mérhetetlenül kelet-Európai a látvány, legfőképpen a teljesen vállalhatatlan üzletek és homlokzatok miatt. Ez egyébként főleg az…..
bla 2009.11.05 10:48:28
Erős a mezőny, van még 2 egész hónapunk a remek 2009-ből, így nem állítom, hogy ez a levél lesz az idei nyertes, de az tuti, hogy nagy esélyes. Katalin elképedve látta, hogy a Szob-Budapest vonat elfelejt megállni a Nagymaros-Visegrád állomáson, ahol reggel 7:40 lévén egy rakás…..
bla 2009.10.29 20:53:11
@erminavet: hát jahh