Adatok
igazgató
0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Magamhoz ragadom a felelősséget, hogy mi is tudósítsunk róla: több száz (!) pszichiátriai ellátásra szoruló beteg tűnt el az orvosok szeme elől az OPNI tavalyi bezárása óta. Lipótmező - emlékszünk jól - a so-called kórházreform Molnár Lajos-féle elsőkörös…..
igazgató
2008.01.28 15:09:09
Zártosztály kell annak is, aki önmagára veszélyes, tehát például öngylkosságot kísérelt meg. Vannak olyanok, akik katatón állapotba kerülnek, nem esznek, nem isznak, szinte kőszoborrá változnak. Pedig mindent értenek, és ÉREZNEK. A zárt osztály nem örök életre szól, amikor jobban lesznek, kiengedik őket. És innentől figyelni kell rájuk. Vagy a családnak, vagy az intézetnik, nyitott háznak /ilyen sincs nálunk/, vagy a szociális munkásnak, aki rendszeresen látogatja őket. Vagy első fecdkeként megemlítem az Ébredések Alapítványt, ahol nappali kórház is működik, némi foglalkoztatás is van. Persze kevés a megrendelés, ebben is kellene valami segítség. szitanyomást vállalnak. De kevés az ilyen hely, és őket is nyomorgatják.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz