Adatok
Herczeg Sándor
246 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Érdekes méltatlansági-jogelméleti vita látszik kibontakozni Hódmezővásárhelyen, hiszen az önkormányzat hírszolgálata két fideszes önkormányzati képviselő esetében arra célzott, hogy akár a mandátumuktól is megfoszthatják őket, mert nem közöltek helyreigazítást egy (részben) elvesztett perben.…..
Az ellenzéki előválasztás gondolata 2010 óta a legjobb ötlet volt. Konkrétan arra adott lehetőséget, hogy minden egyes választókerületben az ott élők dönthessenek a kormánypártok ellen induló számukra legesélyesebb jelöltről. Az ellenzék ezzel valóban megülhette volna a demokrácia ünnepét, hiszen a…..
Ma 77 éve, 1944. március 19-én szállták meg Magyarországot a német csapatok. A Margarethe hadművelet keretében április 1-ig 70 ezer fős erő lépte át a határokat, amely annak fényében, hogy az 1956-os forradalom idején mintegy 60-65 ezres volt az itt tartózkodó szovjet katonák létszáma, nem mondható…..
A halálos ítélet kimondásakor mindössze 27 esztendős Mészáros István alakja köré már életében is legendák szövődtek. Mintegy 10 éves bűnözői pályafutása a második világháború utáni zavaros időszakban csúcsosodott ki. Több álnevet használt, "rendőr"igazolványt lopott, melynek segítségével eltüntette…..
Az ellenzéki pártok varázsszava ma az összefogás. A 2018-as választási kampányt követően, de főleg tavaly október óta egyre többen hangoztatják azt, hogy a Fidesz csak akkor verhető meg, ha egyetlen jelölt áll fel a kormánypártok aspiránsával szemben. Abban már van vita, hogy hány lista legyen, de…..
Márki-Zay Péter legutóbbi, december 20-i pervesztése utáni Facebook-ra kitett posztja egy dolgot mindenképpen bizonyít. Hódmezővásárhely polgármestere messzire rugaszkodott a valóság talajáról. Nem döbben rá, hogy már nem csupán a kormánypárti, hanem a vele eddig nem kifejezetten ellenséges média is…..
Ha egy politikus pert veszít, akkor rögvest elfogultsággal, és/vagy a hatalom kiszolgálásával vádolja a bíróságot. Ugyanakkor győzelme esetén az igazságot ünnepli. Függetlenül az éppen hatalmon lévő kurzusoktól, ehhez talán hozzászokhattunk már rendszerváltás óta. Az viszont példátlan, hogy egy…..
Szavazzatok az esélyes ellenzéki jelöltre, tökmindegy, hogy ki az! Nem érdekes, ha néhány éve még gárdista egyenruhában masírozott, netán részt vállalt bukott szocialista kormányokban, szidta/dicsérte a cigányokat, a zsidókat, a liberálisokat, vagy éppen a kommunistákat. Csak a közös ügy létezik:…..
Aktív és persze kicsit is normális politikai szereplő igen ritkán használ a nagy nyilvánosság előtt olyan jelzőket ellenlábasaira, mint az elmeroggyant, a kőbunkó, esetleg a féreg. Leginkább soha. Olyan pláne nem, aki az adott posztot még egy hónapja sem tölti be. Az pedig még megdöbbentőbb, ha az…..
Horváth Csaba egyetlen nap alatt visszakozott és már be sem akarja terjeszteni azt az indítványt, amely szélesítette volna polgármesteri jogköreit a zuglói ingatlanok ügyében. Tette ezt aznap, amikor Botka László kilépett az MSZP-ből, melynek korábban még miniszterelnök-jelöltje volt, s amikor a…..
Herczeg Sándor
2019.10.29 23:21:31
@math0: Nagyon ritkán szoktam reagálni bármire, de most kivételt teszek és megpróbálok olyan mélyre süllyedni, ahol maga él.
Nem tűröm el velem szemben a vulgáris hangnemet. Otthon a kutyáddal beszélj így, vagy az ateista blogod látogatóival, ha egyáltalán vannak. Ebben kételkedem, mert ha lennének, akkor oda írogatnál.
S nem csupán velem nem fogsz így beszélni, hanem senkivel sem. Azt ugyanúgy nem tűröm. A senkiháziak és a prolik oldalát te írod és nem én.
De ide sem fogsz többet íírni, mert ezt még ugyan elolvashatod, de utána repülsz. innen.
Nem tűröm el velem szemben a vulgáris hangnemet. Otthon a kutyáddal beszélj így, vagy az ateista blogod látogatóival, ha egyáltalán vannak. Ebben kételkedem, mert ha lennének, akkor oda írogatnál.
S nem csupán velem nem fogsz így beszélni, hanem senkivel sem. Azt ugyanúgy nem tűröm. A senkiháziak és a prolik oldalát te írod és nem én.
De ide sem fogsz többet íírni, mert ezt még ugyan elolvashatod, de utána repülsz. innen.
Herczeg Sándor
2019.10.29 23:26:08
A vasárnapi önkormányzati választásnak két olyan szereplője mindenképpen van, aki kiverte a biztosítékot. Különböző okok miatt, de teljesen egyértelműen méltatlanná váltak a polgármesteri tisztségre. Az érdekes inkább az, hogy a „Fidesz” és „nemFidesz” pártok egymáshoz nagyjából hasonlóan igyekeznek…..
A választókat nem lehet leváltani. Most bebizonyították, hogy a hitüket elárulókat még akkor is megbüntetik, ha ugyanazon a politikai oldalon állnak, ahol ők. A hódmezővásárhelyi példa megmutatta: a Fidesz berkein belül eluralkodott urizálás, egyes politikusok mérhetetlen harácsolása, helyenként…..
Hetvennégy esztendővel ezelőtt, 1945. április 20-án számos magas rangú náci vezető gyűlt össze megünnepelni Adolf Hitler 56. születésnapját. Négy napja dúlt a berlini csata, így közülük többen már a menekülést tervezték, ám akadtak olyanok is, akik a végsőkig kitartottak. Tíz nap múlva Führer halott…..
A politika iránt kevésbé érdeklődők számára is közismert tény, hogy az 1990-ben megválasztott Parlament megalakulásától beszélhetünk kormánypárti és ellenzéki frakciókról. Azt azonban biztosan kevesebben tudják, hogy 30 évvel ezelőtt, 1989-ben már megkezdődött az addig homogénnek gondolt állampárti…..
Előre eltervezte, hogy a lánnyal együtt megy a halálba. Nem valószínű, hogy tisztán gondolkodott. A szerelemféltés megölte a józan észt. Beszerzett egy forgópisztolyt, majd elment ahhoz a hódmezővásárhelyi házhoz, ahol ismerték és minden bizonnyal bíztak benne. Végzetes hiba volt. Egy 15 éves lány…..
1945. január 12-én az esztelen öldöklés 44 nő és 40 férfi életének vetett véget Budapesten, az oroszok által akkor már körülzárt fővárosban. A tömeggyilkosságnak ma egy emléktábla állít mementót a Maros utca 16. szám alatt, az elkövetők közül azonban nem mindenki bűnhődött meg, sőt akadt olyan, akit…..
„Jöjjenek, kérem, azonnal! Borzalmas hibát vétettem! Az egész életem és minden elveszett! A 6616/a. sz. vonat a helytelen vágányra haladt ki és összeütközött az 5565. számú vonattal!” – ezek a mondatok pontosan 50 esztendővel ezelőtt hangzottak el Mende forgalmi szolgálattevőjének szájából, de az…..
Los Isla de los Alcatraces – amikor 1775-ben Juan Manuel de Ayala, a San Francisco partjait felfedező spanyol hajós ezt a nevet adta annak a földdarabnak, amelyre első európaiként lépett, akkor bizonyára nem gondolta, hogy az elnevezés később mivel fog összeforrni. A magyarul Pelikán-szigetre…..
A 12 éves Gabriella az asztalánál ült. Tanult, ahogyan minden este. Érezte, hogy édesapja a háta mögött áll, de – félreértve a gesztust – nem fordult hátra. Horváth István, a Malév fedélzeti mérnöke aznap este búcsú nélkül ment munkába. Többé nem tért haza. Egyike volt annak a 11 magyarnak, akik…..
Elhanyagolt, gazos sír a helyi Dillinka temetőben. 1969-ben váltották ki, jövőre le is jár. Nem gondozza senki, az utolsó véset 2003-as. Azt hihetnénk, hogy akkor temettek ide utoljára, de az igazság más. A sírkő mellett, a földbe szúrva, van egy félig korhadt fejfa, melyen nincs névtábla. Megehette…..
Hadházy Ákos kilépett az LMP-ből. Botka László visszahúzódott Szegedre és látványosan távol tartja magát az MSZP-től. Mi a közös ebben a két politikusban? A választások után egy ernyőszervezetről hangosan gondolkodó Márki-Zay Péter, hiszen ő fújta meg azt a harasztot, ami Hódmezővásárhelyen zörög...
A múlt hét leginkább várt helyi politikai eseménye Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő találkozása volt, melyre végül a testület keddi ülésén kerítettek sort. A városvezető, aki kampányában békét és szeretetet hirdetett, Lázár beszéde után rögtön meg…..
A múlt héten azt hittük, hogy a kormányalakítás lesz a legérdekesebb történés. Tévedtünk...
Úgy tűnik, hogy Hódmezővásárhely nem csupán Márki-Zay Péter miatt érdekes. Az országgyűlési képviselőválasztáson ugyanis egy család három tagja is itt próbálkozott megszerezni Lázár János elől a parlamenti mandátumot. Nyilván nem sikerült, de aki azt hiszi, hogy a famíliából csak ennyien éreztek…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Érdemes elolvasni, hogy pontosan mit is írtam:
"Lehet, hogy semmit sem tud édesapja tetteiről, vagy ha igen, akkor azt mélyen elrejtette magában."
A történet idején a kisfiú 1 éves volt, tehát magától nyilvánvalóan semmire sem emlékezhet. Ha elkerült a családjától, akár a nevét is megváltoztathatták, így elképzelhető, hogy nem is tudja, kik voltak a valódi szülei. Ha mégis, akkor akár el is temethette magában a történteket. S végül: 1947-et írunk, a háború után két esztendővel, s ekkoriban még messze nem állt minden helyre az országban, a hadifoglyok közül még sokan haza sem értek, a nyilvántartások nem voltak 100 százalékban pontosak. A kisfiú sorsa változatos módokon alakulhatott később, amiben bőven benne vannak az általam felvázolt forgatókönyvek is.
A "lehet" szó pedig nem azonos "biztos" szóval, ergo semmilyen ellentmondást nem érzek.