Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Millerdraft

0 bejegyzést írt és 295 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Gladbach területe már a kőkorszakban is lakott volt (a Neander-völgy kb. ötven kilométerre nyugatra fekszik innen), a mai város történetét a gladbachi kolostor 974-es alapításától számítják. A XIX. század végétől, hogy a Köln melletti, hasonló nevű várostól megkülönböztessék,…..
Millerdraft 2025.03.23 20:39:41
@gigabursch: már annyira immunis vagyok rá, hogyha nem szólsz észre sem veszem, pedig pont azt a képet néztem hosszabban ?
                       A pár némi szünettől várja a megoldást, hátha elsimulnak majd alatta a kettejükben dúló ellenérzések. A pasi nem tudta, hogy a szünetet a csaj úgy értelmezi, hogy közben ismerkedhet mással is, és ha az bejön, akkor ennyi volt, még értesítést sem fog küldeni.              …..
Még a Meroving-korban létesült egy bencés apátság a Rajnától húsz kilométerre nyugatra, Strasbourg-tól mintegy hatvan kilométerre északra. Az apátság a Fehér Vár, németül Weißenburg nevet viselte, védőszentjei Szent Péter és Pál apostolok voltak.  Az apátság köré később kinőtt egy város, szokás…..
Herchen a Sieg folyó mentén fekszik, mintegy harminc kilométerre keletre Bonntól és ezáltal a Rajnától. Bár már a középkorban egy nagyobb falu lehetett, történetéről nem sokat tudunk, és amit igen, azt is főként egyházi forrásokból...
A Hamburger SV és az 1. FC Nürnberg a 2022/23-as szezonban a német másodosztályban szerepel. Száz évvel ezelőtt viszont ők vívták a bajnoki döntőt - méghozzá minden idők egyik legemlékezetesebb döntőjét.  Az 1922-es bajnoki döntő egyik jelenete..
Flammersfeld egy falu a Westerwaldban. Első írásos említése a XI. század végéről származik, de amúgy a történetéről nem sokat tudunk. A feljegyzések szerint a középkorban száz, talán kétszáz lakosa lehetett. ..
fáymiklós Lang Györgyi 2023.05.21 06:34:49
Valamikor a kétezres évek elején készítettem egy interjút Falusi Mariann-nal, és utána fölhívtak az újságból, hogy segítsek kiválasztani a képet a lapba, mert nem tudják, hogy a két Pa-dö-dőből melyik kicsoda. Ez ma már többé-kevésbé elképzelhetetlen, de akkor is furcsa volt. Igaz, hogy kerekdedek…..
                       Levélírónk úgy véli, elátkozták, mert bármit tesz, egy kapás se jön össze mostanában neki. Elmélete szerint a nők kiszagolják, hogy mire használható egy pasi és mire nem, így ő eleve hátrányos pozícióból indul, mert úgy érzi, párolog belőle a férfierő.                …..
Millerdraft 2022.11.12 13:09:10
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Köszönöm a tökéletes megfogalmazását a válasznak. A posztoló egy lúzer fasz aki nem elég, hogy szarul néz ki még csöves is mint a kukorica (ne legyenek kétségeink, ha gazdag lenne annyi nője lenne amennyit csak akar).
Egy negyvenes nő meg pont ezt nem akarja, vesztegetni az idejét egy szegény fasszal aki biztonsági őr valamelyik plázában vagy targoncás egy külvárosi raktárban.
                       Néha a nők nem tudják, mikor közvetítenek olyan félrevezető jeleket, amiktől a pasik felbátorodnak és tesznek bizonyos lépéseket. A sok bizalmaskodást Levélírónk zöld lámpának vette, de úgy tűnik, nem kellett volna.                                  Fedezd fel és…..
Millerdraft 2022.10.21 18:57:01
@God Harald: Elvitte cserébe a fogadat?
Millerdraft 2022.10.21 19:39:36
@God Harald: Nekem nem is volt soha lelkem, tehát én cinikus gecinek születtem.
(az összes volt és jelenlegi feleségem lájkolja ezt)
Millerdraft 2022.10.21 19:51:00
@God Harald: Én is még a múlt évezredben voltam 18. Mi mind kiégett cinikus faszok vagyunk. Egyébként ez a szar blog igazán felkérhetné a komment szekciót egy-egy posztra. Nem ez a sok picsogás meg tanácstalanság lenne, hanem a kőkemény valóság.
Szex, drogok fegyverek, na meg a pinák!
Thurant vára a Mosel felett a hegyoldalban található. Kiválóan lehetett a középkorban innen felügyelni a folyó menti forgalmat. A XIII. században egy várúr önkényeskedett az elahaladók felett, amivel sokak, köztük a trieri és a kölni püspök érdekeit is sértette. Ez komoly viszályhoz vezetett, ami a…..
                       Levélírónkat eddig teljesen másféle férfiak vonzották, inkább a határozott, irányító típusok, akikkel mindig egyszerű a képlet, nincs túl sok lelkizés, vagy bonyodalom. Most azonban esélyt adott egy feminin, romantikus típusú pasinak, aki az élete legnehezebb időszakában…..
Neuss Düsseldorffal szemben, a Rajna bal partján helyezkedik el, pár kilométerre a folyótól. Már római helyőrség is volt itt, és a régészeti kutatások szerint a város azóta is folyamatosan lakott. A település már a XI. században városi rangot is kapott.  A város védőszentje Szent Quirinus, akiről…..
                       „Ha ezt meglépem, annak az lesz az ára, hogy a volt pasijával és az egész baráti körével a barátságunknak örökre annyi, onnan el kell tűnnöm” – Posztolónk egy elhanyagolt nő megmentésére vállalkozna, mert már látja, hogy kapcsolatának lassan vége. Ismeri a rivális fickót, és…..
                       „Azt is mondja, hogy a hapsija nagyon kedves... Én meg úgy tudom, hogy ilyen helyzetben minden pasi kedves, hiszen akar valamit” – Egy aggódó anyuka írt nekünk, mivel sehogy sem tudja elfogadni lánya udvarlóját, aki nála 20 évvel idősebb, de még annál is többnek látszik,…..
                       A nő barátja külföldön van, Posztolónk pedig gyakran megy fel hozzá, és valahányszor így tesz, határozottan az az érzése, hogy közelebb kerülnek egymáshoz, mert a nő mindig tudja, mikor kell kihívóan öltöznie. Még nem történt semmi, és talán azért is, mert a pasinak a…..
Millerdraft 2022.07.11 15:05:02
@AntiChrist: Ennyi. Érdekes, hogy ide nemtől függetlenül de mindig csak lúzer spiri picsák írnak meg madarak akik nem veszik észre a kínálkozó lehetőséget. Írjon már egyszer valaki a valóságról is
                       „… csak érett emberek között működik. Viszont ha az egyik fél többet akar, az ne fél év után és robbanásszerűen, számon kérően derüljön ki” – Több kapcsolat formálta Posztolónk jelenlegi megállapítását, így most már tudja, mit akar és mit nem, de arra külön felhívná a…..
A Maifeld egy termékeny termőterület az Eifel-hegység délkeleti sarkában, a Rajna és a Mosel folyók által határolt területen. Itt létesült egy apátság a Meroving-korban, a VII. században. A Maifeld-apátság, azaz Münstermaifeld elnvezés később ráragadt az apátság köré épült városra is, amelyet mind a…..
Sosem gondoltam, hogy hivatalosan részt vegyek teljesítménytúrán, most sem ezt tettem. Pusztán kíváncsiságból vágtam neki (nem is a hivatalos túranapon), hogy megtudjam, képes vagyok-e a 42 km-es távot lejárni, mert ennyit még sosem mentem egyhuzamban...
                        „Ha ő ezt a szabadságot megengedi magának, akkor én is megtehetném. Csakhogy nem akarom, mert nem ezt keresem” – A pasi nem kívánja nyirbálni a barátnő szabadságát, amikor haverozik, bár köztudott, hogy egyetlen bepiált férfit sem hátráltat az a tény, ha valaki foglalt.    …..
Egy talán kevésbé ismert hely, féltve őrzött és megbecsült Árpád-kori emlékeink közül. Az Árpád-kori templom egykori helyén most nem templom, hanem egy dögkút áll. Nem erre van kiélezve a bejegyzés, de a dögkút valóban ezen a helyen van, ezen nincs mit szépíteni. Használatban, vagy használaton…..
… ez volt a címe egy régi szovjet filmnek, valóban. Itt van most az újabb példa, hogy az oroszok mennyire nem hisznek a könnyeknek. Az oroszok a humorban sem ismerik a tréfát. Az a sajátos orosz humor! „Békefenntartók” vonulnak át az ukrán-orosz határon, a tankoszlopok előtt már füstoszlopok…..
Millerdraft 2022.02.24 17:33:15
@birkamenet: Mindig érdeklődve olvaslak, nálad nagyobb kretén nincs a blog.hu-n.
A honfoglaláskori magyar fegyverzet Az alábbi grafikán egy honfoglaláskori magyar harcos látható – régészeti leletek és írott források alapján. Legfőbb fegyverei a visszacsapó íj és a szablya voltak.   A visszacsapó íj nagy szakértelemmel, természetes anyagokból, fáradságos munkával készült. Nagy…..
De ne szaladjunk olyan brutálisan előre, meg hát tulajdonképpen a cím már mindent elmond. Kész, ne is olvass tovább. Ugye vannak az ilyen taxisbajszos, autóstáskás öregfószerektől mindig a nagyotmondások, hogy ők az NDK-s lányokat hogyan hegesztették minden éjjel Siófokon 77-ben, mert a lányok…..
Millerdraft 2022.02.05 05:54:19
Öt komment, amitől az olvasók nem bírnak leállni a lájkokkal: Ceglédi Zoltán egyszemélyes hadseregként vette fel a harcot a becsapós klikkbét-címek ellen. (Naná, hogy ez is klikkbét-cím, de nem eléggé hoz már kattintásokat, meglehetősen elavult, már-már annyira patinás, hogy csak a…..
Millerdraft 2022.01.20 13:51:42
@gigabursch: Te egészen biztosan nem vagy nímand. A saját területeden több embert érsz el, többen figyelik a mondandódat stb stb. Ez abból is látszik, hogy te hányod itt az epét Czeglédire nem fordítva. Szánalmas életed lehet.
„Mindig pedzegette, hogy elég nagy a házam, elférne itt ő is. Ekkor már szólt bennem egy vészjelző, és nemet mondtam” – Egy meg nem adott kölcsönt nem ellensúlyoz az, ha a pasi halk szavú és alapvetően kedves.   Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős…..
Millerdraft 2022.01.14 07:22:40
@bordon: Már bocs, de milyen beforgatás? Az, hogy kölcsönkért egy húszast meg kajált egy jót a szülinapján minden csak nem beforgatás. Véleményem szerint amelyik nő a harmincas évein túl kb két perc alatt nem vágja le, hogy egy pasi milyen anyagi helyzetben van és lesz a jövőben az megérdemli a sorsát.A jelenleg nincs munkám meg hihetően hangzik egy egyetemről most szabadult bölcsész szájából de nem egy 30-40 éves férfitől.