Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sheriff az égből

0 bejegyzést írt és 141 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Krómozott acél, kalapált réz, például ezekből az anyagokból is készülhetnek radiátorok, méghozzá igen szépek...
31 éve ilyenkor szirénák ébresztették Bázel lakosait békés álmukból. A Rajna baljós, vörös színben játszva hömpölygött, a levegőt rothadó tojásra és égő gumira emlékeztető, szörnyű szag töltötte be. Az embereknek elképzelésük sem volt, mi történhetett, habár egy ilyen fontos gyógyszer- és vegyipari…..
Érdekes, hogy miközben a Ryanair az egyik oldalról behozott az elmúlt pár évben jó néhány utasbarát intézkedést, a pitiáner lehúzások nem értek náluk véget, sőt bejött egy vadi új is. Az, amikor egy két szülő plusz egy gyerek alkotta család csak akkor tud egymás mellé ülni a gépen, ha mindkét szülő…..
Neményi András MSZP- és Volner János Jobbik-alelnök mellett meghívták Baló György műsorába Kovács Gergőt is, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökét. A téma a népszavazással kapcsolatos ellenzéki zűrzavar volt, és Kovácsnak sikerült olyat produkálnia élőben, hogy Neményi és Volner láthatóan kisebb…..
Sheriff az égből 2016.09.07 14:12:56
@aananda: Tenni akarok? Az olyan mint a Judea nepe front?
  Baromi szar úgy újságot írni, hogy az ember Trónok harca-rajongó, mert le kell írni, hogy például egy fontos szereplő, akit eddig halottnak hittünk, visszatért a hatodik évad forgatására. Ez egy évadra bőven elég is lenne - pláne a könyvek megjelenése előtt - a…..
Sheriff az égből 2015.10.06 15:02:33
@lilcsi manó: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Külföldön már évek óta kapni, a magyar drogériák polcaira azonban csak mostanában került fel az ún. PISILŐ TÖLCSÉR Tény, hogy a találmány kissé bizarr, azonban sok nő életét könnyítheti meg. Nem kell sokáig gondolkodni, hol is lehet rá leginkább szükség; egy…..
Ha azt hittük, hogy a hotelbe egyértelműen a konfliktusgenerálás és a pornó miatt bezavart egykori Aranypart-szereplő Mandula Ádám és a csaja, Csiszér Melanie (megérdemlik, hogy teljes névvel szerepeljenek) üzekedésénél lejjebb már nem lehet menni a valóságshow-ban, a harmadik…..
Sheriff az égből 2015.04.04 01:22:38
@sixx: helyen kell helyen kell, hade bakker, amig a viasaton volt, ilyen alpari faszsag ha volt sem kerult bevagasra, igy egy kicsit mas elvarassal indult neki az ember.
Persze lehet, h nagyobb nezettsegu adon kotelezo a kevesbe iskolazott reteget is szorakoztatni, de ez igy mar tenyleg trash es kovetkezetesen vele egyutt sullyednek ezek a bejegyzesek is :(
(es a kommentek is :)
Kimegyünk a hegyoldalba, és egy farmeres-Ramones-pólós Gólemet találunk ott, akinek kibaszottul fogalma sincs arról, milyen zenekar neve van a mellére írva, de nem is azért tartja a TV2, hogy rocklexikont írjon. Mélyvíz gyön ma, kinyílik Pandora katonaládája, és kijön belőle a…..
Sheriff az égből 2015.03.07 09:49:46
20. James Gandolfini (1961-2013) Noha Gandolfini egy sorozattal, a kultikus Maffiózókkal vált ismertté, szerepelt még jó néhány olyan filmben is, amikben igazán emlékezetes alakítást nyújtott. A 2013-ban elhunyt színész első nagy mozifilmes dobása az 1995-ös Szóljatok a…..
A 19 éves Mirjana Puhar holttestét egy Charlotte-i házban találták meg a rendőrök két másik társaságában kedden este. Egyelőre csak annyit tudni, hogy egy 19 éves férfit, bizonyos Emmanuel Jesus Rangelt a rendőrség letartóztatott, és a gyilkosságok "kábítószerrel…..
Sheriff az égből 2015.02.26 11:22:10
@sixx: miaza gugizas?

szepen tessek vagy tessek szepen?
Sheriff az égből 2015.02.26 11:32:51
@sixx: azert nemkell tulzasokba esni, barkivel elofordulhat.. :P
Akinek elege van a hagyományos karácsonyi zenékből, kereshet egészen szokatlan ünnepi albumokat. Van ugyanis ezekből is bőven, mert minden valamire való előadó úgy gondolja, nagyon fontos kiadnia karácsonyi lemezt még akkor is, ha a téma egyáltalán nem illik hozzá. 22 olyan album…..
Belsőség Így terjed a hülyeség 2014.12.01 19:51:58
Ha így megy tovább, a rákgyógymódokkal vetekedő víruskarriert fog befutni az a videó, amit először az Origón láttam, aztán kiderült, hogy a Jalopnik irányából fúj a szél. Így vernek át a használt gumival. Jajaj! Eladják neked újként. Bármerre lépünk, életveszély…..
Nem minden katonai találmány válik be. Többször is találkozhatunk olyanokkal, amelyek mögött remek ötlet lakozik, de mégsem sikeresek, mert az elméletben jó ötletek nem mindig működnek jól a gyakorlatban. Ha a statisztikákat tanulmányozzuk, észre fogjuk venni, hogy sok sikertelen…..
A hónap híre ez, akárhogy nézzük: személyes kedvencem, az egyik legviccesebb magyar reality visszatér a képernyőre, de nem oda, ahol elindult, azaz a Viasatra, hanem a Super TV2-re. A Viasat két évadot forgatott le a műsorból, aminek az a lényege, hogy pár pasit meg csajt…..
Reviczky Gábor - akinek a Wikipedia-oldalán mindig jót derülök, mert az ismertebb szerepeinek felsorolása a Família Kft.-vel kezdődik - összesen 33 évig volt a Vígszínháznál, tavaly viszont átment a Nemzeti Színházhoz Vidnyánszky Attilához, erről is kérdezték tegnap este a…..
Sheriff az égből 2014.08.19 23:43:58
Nem poénkodunk, sőt kegyeletet sem sértünk, inkább csak dühösek vagyunk, de meglehetősen: a köztévé M1 nevű kormányszócsövén csatornáján ma este 19:30-kor leadott Híradójába volt idő a kormány tankönyvprogramjának dicsérgetésére, az ellenzék baszogatására két…..
Sheriff az égből 2014.08.07 01:32:43
@bazzyjoe: bevan mar tervezve?
Sheriff az égből 2014.08.07 01:37:18
Észak-Koreába tehát egyáltalán nem lehetetlen, de még csak nem is nehéz bejutni - ez az előző posztból már kiderült.Hogy miért vagyunk hajlamosak ennek az ellenkezőjét hinni, arról még fogok írni.Akkor most lássuk, én hogy jutottam be. Nem szívesen deheroizálom magamat, de ki…..
Ha valakinek a véleményére még súlyos szükség volt az egész kormány kontra RTL Klub pofozkodásban, az nyilván Rogán "Louis Vuitton" Antal, akinek a legújabb Facebook-posztja szerint egészen addig tetszik a bulvár világ, ha ő mondja meg, hogyan mutogassák benne. Most nem úgy…..
Sheriff az égből 2014.06.24 19:18:08
Ezt kiálltotta a srác cimborája, miután az beleugrott a vízbe Sydney kikötõjében. Szerencsénkre volt nála egy GoPro kamera, így nem csak kép, de videó is van az esetröl! Téged meggyõzött a videó vagy csatlakozol azokhoz akik szerint fake? Mit gondolsz?..
A főszerkesztő menesztése miatt érthetően zabos origósok címlapja előtt megemeljük a kalapunkat.  ..
Sheriff az égből 2014.06.04 20:24:04
A felkészült fapados júzer az utolsó bötűig elolvassa a szabályzatot, pöccre betartja a csomagok méret- és súlyhatárát, majd azt gondolja, őt már nem érhetik meglepetések. Sokan aztán mégis dobnak egy jókora hátast, amikor azon találják magukat, hogy épp a gondosan…..
Hatalmas pénzeket ölni a márkaépítésbe, teljes haderővel folyatatni a hidegháborús küzdelmet a konkurenciával, majd derült égből villámcsapásként nevet változtatni – ha valami, akkor ez a stratégia elsőre igencsak megalapozatlannak tűnik. Márpedig az apród.hu esetében…..
NHL Luongo a bottal halászta ki 2014.01.28 09:23:15
A nap védése most Roberto Luongoé, a Vancouver kapusáé. A Canucks az Edmontontól kapott ki a kedd hajnali fordulóban, Luongo még 2-3-nál mutatta be a nap védését. A korong az egyik edmontonin pattant fel és éppen behullott volna a kapuba, ha nincs ott a Canucks-hokis, aki hátranyúlt…..
Sheriff az égből 2014.01.28 10:25:33
Jáksó László, a Marslakók című, bukott köztévés sorozat producere a Borsnak azt állítja, hogy Boronyák Gergely állításaival szemben kifizették az MTVA-tól kapott pénzből a színészeknek a lelépési pénzt. Azokat pedig,akik az ellenkezőjét állítják, beperelik. Mint azt az…..
Sheriff az égből 2014.01.19 10:07:35
@Boka1: :DDDDDD