Regisztráció Blogot indítok
Adatok
throbi

319 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindhárommal reggel 5 óra 12 perc és 6 óra között, az erdőben, a szíves ösvényen futottam össze. Ott szoktam futni.  Az integető bácsi volt az első. Őt még nem láttam ilyen korán az erdőben, inkább délelőtt szoktam vele találkozni. Nyolcvan körüli ősz feje mellé emelt kezeivel folyamatosan…..
Biztonsági kamerákat szereltem Manhattan közepén egy irodában. Több napig tartott a munka. Már minden szerszám, kellék ott volt, ezért inkább metróval jártam be Queensből. Gyorsabb volt, mint autózni és parkolással sem kellett bajlódnom. Épp hazafelé indultam, mikor eleredt az eső. És New Yorkban…..
bikbora Az én fiam! [1] 2020.10.01 09:11:02
Reméljem, hogy a gyerekeim majd valóra váltják meg nem valósult álmaimat? Hát ezt a szívességet nem fogják megtenni nekem. De bőven kárpótolnak érte, másképp! Lehel még nem volt három éves, de már nagylegény volt. Jó messzire el mert bóklászni, ha látótávolságon belül maradtunk. Az ismerős…..
bikbora Ingyenmunka 2020.05.31 23:58:07
– Ötvenkét szütyő! Ötvenkét szütyő! – kiabálta Levi boldogan. Ma is ő lett a győztes. Nekem sem kellett panaszkodnom, mindennap leszedtem a 45-48 szütyőnyi barackot. Huszonöt forintjával számolva ez napi legalább 1200 forint bevételt jelentett, ha levontuk a szállás, étkezés és buszozás költségeit.–…..
bikbora Lett útlevelem 2020.05.31 13:14:08
– Tóni harmadik lett, Kinga dicséretet kapott, és... – szívem gyomromban vert, éreztem pisilni kell...– ... és Roli tovább jutott! Megy Szekszárdra, a magyarországi döntőre! – újságolta boldogan Bögöziné. Mindig is kedvence voltam, most meg valóságos dicshimnuszt zengett rólam. Jól esett. Igaz,…..
bikbora Az első csekk 2020.05.10 16:52:50
Második hete munkát kerestem. De nem találtam olyant, ahol túlórázni is lehet. A magammal hozott száz dollárom elfogyott és már negyvenkét dollár tartozás is összegyűlt. A jövő heti lakbért sem fogom tudni kifizetni. Feladom - gondoltam. – Rendben, elfogadom – mondtam ez egyik mekiben, ahol heti…..
bikbora Fagyos szauna 2019.12.01 20:37:05
– Van csilis, szusis és sima –  mutattam utolsó három pár tiszta zoknimat Timnek a Nagy Bejelentés hajnalán. Négy harminckor indultunk, hogy hatra leérjünk Davosba. Még rendbe kellett szedni a pavilont, héttől már a legtöbbünknek találkozója volt.– Köszi, jó lesz a sima – vette ki a kezemből a…..
bikbora rnb513 2019.10.14 22:06:29
You're serving. You're not a servant. Serving is a supreme art. God is the first servant. (La vita è bella) Az erősebb vigyáz a gyengébbre. A felnőtt a gyerekre. A fiatal az öregre. Az autós a biciklisre. A bringás a gyalogosra. Próbálom ezt életbe ültetni, gyerekeimnek megtanítani. Elvárnám,…..
bikbora Bejött a matek 2019.10.06 21:46:18
Iván mosolygós kis gömböcként különös figura volt. A többi tanártól eltérően tökéletesen beszélt angolul. Publikált, konferenciákra hívták előadni. Mindig jókedvű volt, és tanártársain is viccelődött. Már a megnyitón felhívta magára a figyelmemet. A többi proftól eltérően nem dumált hosszasan. Két…..
bikbora Pap gatyában? 2019.09.06 13:51:17
Tokaj borvidék, Erdőhorváti. Templom a turistaútvonal egyik oldalán, papi lak a másikon. Ez utóbbiban éjszakázott Sanya néhány haverjával egy kiadós túra után, amely során több pincét is meglátogattak, megkóstoltak. Az erdőhorváti pap Sanya gyerekkori barátja, hosszúra nyúlt az este, borból is…..
bikbora Körforgalom New Jersey-ben 2019.09.06 12:42:03
Az ezredfordulón még rengeteg körforgalom volt New Jersey államban, utálta is mindenki. – Kibaszott Jersey, utálom, hogy minden kereszteződésbe körforgalmat raktak! – kapart ki egy lapos joint-ot a farzsebéből, amint kikanyarodtunk a legutóbbiból. – Meggyújtod? – dobta az ölembe. – Hülye vagy?…..
napi fotó Mediterrán 2019.08.20 11:11:00
ül egy néni, kékben...
napi fotó Ülőpárna 2019.08.11 11:11:00
és még masszíroz is!..
napi fotó Foga 2019.08.10 11:11:00
Demineralizált...
napi fotó Burjánzás 2019.08.09 11:11:00
Kultúra?..
napi fotó Búcsú 2019.08.08 11:11:00
a tengertől...
napi fotó Reggel fél ötkor 2019.08.07 11:11:00
kabócát fotózni!..
napi fotó Dugó 2019.08.06 11:11:00
Vonattal már ott lennék, és olcsóbb is volna! Domnia și prostia se plătesc...
napi fotó Reklám 2019.08.05 11:11:00
csapp.hu..
napi fotó 100 lépcsőfok 2019.08.04 11:11:00
A kívánság-harang nem ott van!..
napi fotó Halacskák 2019.08.03 11:11:00
napnyugtakor...
napi fotó LED-fal 2019.08.02 11:11:00
hátulról...
napi fotó Árnyékok 2019.08.01 11:11:00
Ljubljanaban...
napi fotó Csodás 2019.07.31 11:11:00
Műemlékvédelem?..
napi fotó Felújítás 2019.07.30 11:11:00
Karbantartás - mi az?..