Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ianas

0 bejegyzést írt és 1537 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
John C. Lennox, nyugalmazott brit matematikaprofesszor könyve, a Hol van Isten a koronavírus idején? magyarul a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg, és egyike az első könyveknek, amelyek a vírus apropóján születtek meg. A legelső ilyen könyv, az olasz író és fizikus Paolo Giordano Járvány idején-je…..
Ianas 2020.05.12 14:46:43
@midnightcoder2: Kedvenceim pl. a pedofil papok. Bűnözők mindig lesznek, és sokuk tudja is, hogy rosszat tesz. Akkor is volt bűnözés, amikor mindenki hívő volt. A legtöbb maffiózó hívő. Ugyanis lehet gyónni. Mint valami szelep, amit leeresztek. Szóval amit írsz, az nem túlságosan releváns ebből a szempontból.

Én nem bűnözök, nem vagyok hívő, tehát cáfolom az alapállítást. Nem igaz az állítás. Ennyi. Nincs mit szépíteni.

Annyi lehet igaz, hogy vannak emberek, akiket a hit tart vissza a bűnözéstől, másokat meg nem tart vissza (és bűnöznek, miközben hisznek), megint másokat meg nem az tart vissza.

Ez a két dolog elég gyengén korrelál.
Ha az ember unatkozik, sok mindent csinálhat, hogy szórakoztassa magát – a DNS-teszt talán nincs az elsők között a sorban. Egy brit pár azonban úgy döntött, a vizsgálattal próbál megtudni többet a családfáról. A nem várt eredmény nem várt következményekkel járt.....
Ianas 2019.04.24 16:36:49
  Bedő Imre A húsvéti locsolás a Férfiasság próbája? című, a Férfiak Klubja honlapján megjelent írásával ma délelőtt találkoztam. Mint minden húsvéthétfőn, ezúttal is egy kerti partin vettünk részt, melyen - a sztenderd forgatókönyv szerint - a gyerekek bokrok tövébe rejtett csokitojásokat…..
Ianas 2019.04.23 14:17:52
@MAXVAL bircaman közíró: Persze, sőt létük célja. Már csak az a kérdés, hogy mi van akkor, ha ők nem akarják a szépségüket megosztani valakivel, aki vödörrel közeledik?
Ianas 2019.04.23 14:20:04
@Minden ballib bérretteg: A húsvét ünnep, de nem a csajok lelocsolásának az ünnepe. Ha elfelejtetted volna, Krisztus feltámadásáé. Namost nem emlékszem, hogy kapcsolódik ide az, hogy nőknek vizespóló-versenyt kell tartaniuk a férfiak szórakoztatására, néhol erőszakos keretek között.
Ianas 2019.04.23 17:41:58
@MAXVAL bircaman közíró: A szépség nem erőforrás. A szépség egy szubjektív érzet, és a női szépség különösen kötődik dolgokhoz, amik egy nő számára személyesek. Pl., hogy a teste csak és kizárólag az ő tulajdona. Vagyis annak mutatja, akinek ő akarja. Ennek megfelelően semmi értelme "jav"-ként hivatkozni rá, mivel nem elidegeníthető.
A sci-fi, azaz science fiction (vagyis tudományos fantasztikum) műfaji meghatározását sok vita övezte mindig is. Sokszor felvetődött már, hogy végülis mitől sci-fi a sci-fi. Ha  például egy történet a világűrben játszódik, attól már feltétlenül science fiction lesz belőle? Ha egy űrhajón megölnek…..
Ianas 2019.03.06 17:27:42
@Zabalint: Nagyon szomorú film, különösen a rajzfilmes rész a végén, mikor menekülnek a földön gördülő, lezuhant űrhajó elől. Tom és Jerrybe oltott Benny Hill show. Valamit igyál előtte, az a lényeg.
Ianas 2019.03.06 17:30:02
@Equalizer.: Ez a sztori ALAPVETŐEN gyermeteg és fantáziátlan. Miért? Mert kb. ha leveszel egy UFÓ magazint az újságosnál a polcról, kapsz 5 jobb sztorit az első 10 oldalon.

A kommented meg majdnem ugyanaz, mint @Argusé:

" A Prometheusban a sztori a legjobb. Boncolgatja, hogy kik lehettek őseink és a különböző földi kultúrákban közös motívumokat keresi. Majd jön a meglepetés: őseink (teremtőink) egy másik bolygón vannak. Aztán több fordulat után a végső surprise: ugyan ők teremtettek bennünket, mégis el akarnak pusztítani, mégpedig egy biológiai fegyverrel. Ebből és az ősök keveredéséből jön létre az Alien-világ. Szerintem zseniális. Egyéb szempontból (látványilag, vagy mint horror) kevéssé kiemelkedő! "

Te az ikertestvére vagy?
Ianas 2019.03.06 18:29:24
Mert erre adott utasítást valaki az MTV belső szerkrendszerében, írja a 444.hu. A képen jól látható, hogy a "migráns" témájú szegmenshez azt a megjegyzést fűzte az Ismeretlen Köztévés Szerkesztő, hogy  NE LEGYEN GYEREK A DEMON!!! ami, még mielőtt, nem azt jelenti, hogy ne…..
..
Ianas 2015.06.23 15:09:27
@rémTündér /aprócska kismacska./: Ma költészeti napot tartok, mert lassan sül az FPGA.
Ianas 2015.06.23 15:35:46
@pavor nocturnus:

Mély ellentét, ősi átok,
Mely megőrít, ha jól látok,
Anonim volt minden álmod,
De hiába tombolt lángod...
Gyűlölet hát, mely benned ég,
Mely ánusz-szomjadból kelék',
S mely mély és olthatatlan,
Mint a vágy, hogy lankadatlan
Légy övé.

(Bocs @Anonym User: úgy fest, tényleg egy mély, s igaz szerelem keseredett meg a mi jó nocturnusunkban...)
Ianas 2015.06.23 20:44:38
Ez legalább súlyos. @Anonym User: Hogy bírod tartani a stílt ily rendületlen? Nem fárasztó e klavia túra?
Állást kapott a kis Huba a bankban. Ahogy mondják, kvalitásai és korábbi pályafutása messzemenően alkalmassá teszik a feladatra. Aha, és véletlenül pont most, amikor apu, a versenyszférát csak hírből ismerő guru, a Szabadság tér farkasa, az unortodoxia önmagát naponta…..
Ianas 2015.04.01 18:23:29
@condemnation: valószínűleg Orbi se tehet róla, hogy egy tahó törpediktátor lesz, a probléma nyilván az apjával való viszonyában keresendő.

De valahol határt kell szabni. Akkor majd igazságtalan lesz. De kell.
Ugyan konteóban nem vagyon én sem rossz, de az ötlet nem az enyém. A lehetőséget tagadó érvelés azonban ("Miért lépne például úgy az Orbánhoz lojális, matolcsystákra lecserélt személyi állománnyal működő MNB, ahogy Simicska fütyül?") nem feltétlenül zárja ki ezt a…..
Ianas 2015.03.31 14:49:32
@maxval bircaman szerkesztő bircahang org: @Tudományos libsizmus: na mi van, köztetek is fellángolt a Szánkós-Örökítőanyag háború? Meg, Birka, mi ez az újabb nick?
Azért az egyre kiterjedtebb, és a FIDESZ-t egyre inkább fojtogató Quaestor-botrány mellett ne menjünk el az olyan apróságok mellett sem, mint az a hír, mely szerint a köztársasági elnökünk kirúgta a TEK-et, és inkább a Köztársasági Őrezredet bízta meg a saját védelmével,…..
Ianas 2015.03.30 21:43:19
@retrovírus: Ez a baj. Ezért nem ezt a szakmát választottam végül. Megértem, hogy miután leépítettek benneteket az mszpnél, kénytelenek voltatok átsunnyogni a pálya másik felére. Nem kell ezt szégyellni. El kell tartani a családot. Egy ilyen országban, ha az ember hazafi akar lenni, és nem egy multinál lopni szét a szépmagyar jövőt, áldozatokat kell hozni. Meg aztán, komcsiból komcsivá nem nehéz átavanzsálni.
Ianas 2015.03.30 22:48:33
@retrovírus: Hát, a cégem részvényárfolyama ma asszem, megdöntötte az 5 éves csúcsot, úgyhogy jelenleg jó a helyzet. Remélem, kitart nyárig, meg az erős dollár is. Szerencsére ebből egyik pártkasszába se fog befolyni egy kanyi se. Az egésznek csak annyi a szépséghibája, amitől majd megkeseredik számban a donperinyon, hogy szép hazánkat már a 60-as években cserbenhagyó gaz karvalytőkés főrészvényesünk zsebét is mélyebbre fogja húzni a számolatlan transzatlanti tallér.
Ianas 2015.03.30 22:53:57
@retrovírus: Azt sajnálom egyébként csak, hogy én ezekben a békebeli időkben, amikről szólottál, még tanulásra fecséreltem az időm abban a hiú reményben, hogy egy mérnöki diplomával a zsebemben többre viszem, mint akit a képletek helyett az AISEC IHB bulijai, vagy a HÖKös politizálás, netalán apuci-anyuci összeprivatizált milliói, esetleg politikai kapcsolatok juttatnak a csúcsra. Így vagy úgy.

Nos, a jó hír az, hogy nem tévedtem nagyot.
Elképesztő eset történt egy hatodikosok által szervezett zsúron. Tizenkét és tizenhárom éves diákok egyik barátjuknál szórakoztak, amikor a buli orgiába torkollott. Minderről az egyik közösségi oldalon számoltak be. Az esetet már a rendőrség is vizsgálja. Szexuális…..
Ianas 2015.03.30 10:22:17
@GQ: semmi baj nem lenne azzal, amit mondasz, ba ezeket a következményeket közvetlenül a tettek okoznák. Csak ebben az esetben, ha keletkezik pl. lelki sérülés, azt felnőttek okozzák teljes tudatossággal. Mi az, hogy gyerekeket kihallgatunk a rendőrségen?
Ianas 2015.03.30 10:22:50
@GQ: semmi baj nem lenne azzal, amit mondasz, ba ezeket a következményeket közvetlenül a tettek okoznák. Csak ebben az esetben, ha keletkezik pl. lelki sérülés, azt felnőttek okozzák teljes tudatossággal. Mi az, hogy gyerekeket kihallgatunk a rendőrségen?
AKIK 1990 ELŐTT SZÜLETTEK, AZOKNAK KÖTELEZŐ VÉGIGOLVASNI – NAGYON IGAZ!!! (A közösségi oldalakon időnként felbukkanó, a "régen minden jobb volt" közhelyes nosztalgia-érvelésekkel teletűzdelt írás paródiája.) Mi még tudjuk, milyen az, hogy trágyás talicskával menni a…..
Ianas 2015.03.27 22:21:31
@Hácsé77: mondjuk ki.
Ianas 2015.03.27 22:22:29
@Hácsé77: mondjuk ki.
Nagy-Britanniában a Lordok Háza is megszavazta azt a törvényt, melynek eredményeképpen három biológiai szülővel rendelkező gyermekek jöhetnek világra. A februári alsóházi szavazás után már csak ez választotta el az utópiának ható elképzelést a valóságtól. Innentől zöld…..
Tudtad-e? Nem mindenki hetero! 2015.03.16 08:20:00
Százból akár nyolc ismerősöd meleg, leszbikus vagy biszexuális, de sokuk rejtőzködni kényszerül.   Általában az emberek azt feltételezik, mindenki heteroszexuális. Ám a leszbikus, meleg és biszexuális (LMB) személyek arányát a társadalomban a kutatók 4-10 %-ra becsülik.…..
Ianas 2015.03.16 14:46:15
@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: néha neki is pihennie kell.
Már ott tartunk, hogy a kormány nemcsak nem vállalja a felelősséget a döntéseiért, de ha valami balul üt ki, kifejezetten el akarja titkolni. Az utóbbi néhány nap a Fidesz számára maga volt a vesszőfutás, van mit elhallgatnia a királyi médiának. Már azon se feltétlenül…..
Ianas 2015.03.14 18:54:03
Ianas 2015.03.14 18:55:37
@maxvall bircaman szerkesztő: ez még tőled, a Melegek És Pedofilok Védőszentjétől is gyenge volt. Tudsz te jobbat is.
Ianas 2015.03.14 18:56:28
@apro_marosan_petergabor: valami konkrétum esetleg? Ez így kevés.
Miközben álszent módon elnézést kért a szerénytelenségért, a miniszterelnök úr úgy fogalmazott a közszolgálati rádió pénteki imaműsorában: "ha én irányíthatnám az igazságszolgáltatást". Majdnem teljesen mellékes a hátborzongató kijelentés folytatása, de tegyük hozzá:…..
Ianas 2015.03.08 01:27:35
@kvadrillio: Ilyenkor kicsit fáj ott bal hátul?
Gondolkozott már a szexuális fantáziáin, illetve azon, hogy ezek a fantáziák egyáltalán mit jelentenek? Amennyiben igen, biztos, hogy az alábbi két aggodalom, már felmerült Önben: „Valóban ennyire unalmas és konvencionális lennék?” vagy „Lehetséges, hogy egy undorító…..
Ianas 2015.02.10 15:51:18
@maxval bircaman szerkesztő: Természetesen az első hozzászóló. És persze, hogy megjelennek a melegek és a pedofilok.

Keep up the good work.
  Miközben a Fidesz két napja hallgat egykori pénzügyi gurujának meglehetősen zajos szembefordulásáról Orbán Viktorral, a Simicska-birodalom jobboldali médiában betöltött szerepére pályázó Széles Gábor többféleképpen is értelmezhető nyilatkozatot adott közre. A…..
Ianas 2015.02.08 16:40:38
@♔bаtyu♔: eddig kérdés nélkül torokra vetted volna Simicskáét, most hirtelen ballibsi kedvenc? Ejnye-bejnye. Hát igen. A fideszes becsület ilyen.

Ó. Mielőtt még éles ésszel visszavágnál: úgy nagyjából mindenkit a jelenlegi politikai "elitből" ugyanazon az állatkerti kifutón szeretném látni fellépni, mint Orbánékat.
Végre fellélegezhetünk: mégiscsak van valami közös az Obama és az Orbán család magatartásában! Barack Obama kellemetlen szokása, hogy úton útfélen rágógumizik. Ezzel nemrégiben Kínában verte ki a biztosítékot, most pedig Indiában. Az amerikai elnök Új-Delhiben többek…..
Ianas 2015.01.30 00:48:25
@beszélő majom: Nem voltak elnyomva? :D Nem, sőt, nőuralom volt. Kicsit nézz már utána. "Fehércseléd" vs. "ember". Csak a nyelvhasználat...

Nézd, még vitatkozni is kár ezen, egyértelműen a férfit tartották a felsőbbrendűnek, és még ma is van sok keresztény, aki úgy hiszi, a férfit teremtette az Úr a saját képére.

De ha elkanyarodunk a vallástól, akkor is egyértelmű, hogy mennyire patriarchális gyökerű a társadalmunk, és ezen a téren semmi különbség a 19-20. sz. elejei (vidéki) kereszténység, és a mai iszlám között.
Ianas 2015.01.30 00:51:30
@Húsleves: Ezek legalább lényeges kérdések, nem úgy, mint az a kurva fejrongy.
Nesze!szer Horgolt naci apunak? 2015.01.24 17:56:02
        Nincs új a nap alatt, vagy mégis? A horgolt darabok hordása már nemcsak a hölgyek kiváltsága, mert egy cég úgy gondolta, vintage takarókból nadrágokat gyárt az uraknak. Néhány képet össze is gyűjtöttünk nektek róla, szerintünk teljesen aszexuális darabok…..
Ianas 2015.01.25 12:32:37
@maxval bircaman szerkesztő: milyen színűt rendelsz? ;-)
Első fokon elrendelte a bíróság a kuruc.info 2013-as, holokauszttagadó cikkének hozzáférhetetlenné tételét. A TASZ-nak több problémája is van az ítélettel: indokolatlanul szóláskorlátozónak tartjuk a holokauszt tagadását büntető szabályt, és aránytalanul szélesnek azt a kört, amiben elrendelhető egy…..
Nem azért, mintha bármi jelentősége lenne S. Zsolt megélhetési politikus legutóbbi mondókájának, és nem is az ünnepek miatt, hanem csak úgy teljesen véletlenül jutott eszembe: a KDNP pontosan ugyanolyan, mint a Transformerek! 1. Mára a KDNP és a Transformers is egy valaha…..
Ianas 2014.12.28 19:45:39
@polyvinyl: Sajnos találó.

A jobbik egyértelműen rosszabbik, a fidesz pedig nemFiatal nemDemokrata hát... itt vagyok bajban, legyen mondjuk szindikátus. De ez így kilóg a sorból.

Az Ildikós tippeddel gondban vagyok. Ha nem vagy látens homoszexuális, akkor nem tudom mire vélni.
„Ezt dobta a gép.” Ennél azért valamivel kidolgozottabban dől el, a fiatalkorú bűnelkövetők közül ki kerül börtönbe, ki pedig javítóba előzetes letartóztatása alatt. Jó tudni, óriási a különbség. A gyereknek, ha már fogva tartják, az a legjobb, ha javítóintézetbe…..
Idén talán nem volt fontosabb cikksorozat, mint Panyi Szabolcs gólyatábori nemi erőszakokról szóló sorozata az Indexen. A korábbi történetek mellé most került egy harmadik is, amely talán legdurvábban mutatja meg az aljasságot, amely az ilyen eseteket körüllengi. A mostani cikk…..
Ianas 2014.12.16 23:18:45
@maxval bircaman szerkesztő: fontos, hogy mindenhova odaírj valami önmagadat, meg a konzervatívnak álcázott náci nézeteidet lejárató baromságot.

Kezdek rájönni. Te egy szélsőségesen menthetetlen balliberális vagy, aki így próbálja teljesen befeketíteni a nemzeti konzervatívizmust.

Zseniális. Ördögi.
Eljött a „traktoros lányok” korszaka a munkaerőpiacon. Na nem az 50-es években kapott értelmében. Arról van szó, hogy egyre nagyobb az igény a nőkre az olyan hagyományosan férfi szakmáknak tartott területeken, mint a mérnöki, vagy az IT. Érdemes kihasználni. Sokkal jobb…..
Ianas 2014.12.16 00:15:25
@$pi$: Postolj be pár ajánlatot, csak a rend kedvéért. Én is szoftverfejlesztő vagyok. Tudom, hogy a jelenlegi fizetésemet meg se tudnám közelíteni távmunkával / freelancer feladatokkal.