Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rónarider

0 bejegyzést írt és 700 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A CV lebutítása, hogy ne látsszon, hogy túlképzett emberünk, rendszeres probléma, régen ilyen feladatokkal kerestek meg álláskeresők, és vívódtam is az etikai megfontolások között rendesen. Értettem, hogy emberünknek most egy fizető munka kell, toporzékolt bennem az ellenérzés: ez az ember több…..
Rónarider 2019.07.15 21:13:02
@Túl sok felhasználó:

Bárhonnan el lehet jönni :)
Soha, fél pillanatig sem hagytam, hogy munkaidővel/pénzzel/pszichikai nyomásgyakorlással befolyásoljanak, meg is lett az eredménye. 15 év, 10 munkahelyen.

Persze nem bántam meg. Vagy partnerek vagyunk, vagy léptem. Ebben nincs kompromisszum.

És legalább fele olyan volt, ahol a hr-es rém komolyan vette a feladatát, még azt is feljegyezte, hová ültem a tárgyalóban, vagy időre kellett monotónia-testeket csinálni, ilyesmik. Jobban betanított rendőrkutyák is átlátják a turpisságot, a hülye kérdésre pedig be kell csomagolni a sablon választ, vagy ami néha működik, az a nyers őszinteség.

-Miért szeretne itt dolgozni?
-Egyelőre a pénzért, kérdezze meg egy év múlva, miért szeretek itt dolgozni!

Itt már koppan a körömreszelő :)
Rónarider 2019.07.15 21:14:55
@Rónarider: *teszteket
Rónarider 2019.07.16 11:28:38
@БУММЕР: Ehhez azért az is hozzátartozik, aki a szamárlétrát mássza, az a szakmától is egyre messzebb kerül az adminisztráció felé. Kivéve ha az adminisztráció maga a szakma.
Ha anyagilag akarnak megbecsülni, tegyék a saját pozíciómban, nem hagyom a szakmát! :)
Hajónapló Hétfő. 2019.07.15 08:47:28
08:47 Húúú. ANNYI jókívánságot kapok, hogy nehezen győzöm megköszönni. Elnézést ha valakinek elfelejtem. Ezúton köszönöm MINDEN kedves barátnak, ismerősnek, kedvelőnek, aki gondolt rám abból az alkalommól, hogy 1945 július 15.-én  délután fél hatkor megszülettem. Boldogult anyám gyalog ment be az…..
Rónarider 2019.07.15 22:19:05
Rónarider 2019.07.16 10:33:19
@A Tengerész: Lehet egy találós kérdésem születésnapod (utáni nap) alkalmából?
Néztem a posztot a virágzó kaktuszokról. Ha jól látom, szabadban vannak most, vagyis szabadon járhatják a méhek.
A kérdés az lenne, egy közeli kaptárban szocializálódott méhnek olyan-e a kaktusznektár, mint szabolcsi gyereknek mangót enni? Szóval az nekik vajon "déli gyümölcs"? :)

(nagy tisztelője vagyok a méheknek és a méhészeknek is amúgy)
Sokszor érthetetlen döntéseket vagy nemdöntéseket hoznak cégek. Amikor ezeket a sztorikat hallom, élem, elgondolkodom: valószínűleg sok, szakmailag kiemelkedő HR-est ugyanúgy lebegtet a főnöke vagy a munkaerőt kereső szakmai vezető a döntéssel, mint ahogy ő lebegteti az álláskeresőket. Vagy éppen a…..
Rónarider 2019.07.15 22:02:35
.
Hajónapló Kedd. 2019.07.02 23:12:36
Gyakran emlegetem itt és máshol, hogy mennyire szomorú, hogy alvizi ország létünkre szenvedünk hol a szárazságtól, hol belvíztől. Hogy a "vízgazdálkodás" a Vízüggyel mint intézménnyel együtt kihullott az idők rostáján, felfalta a gengszterváltás, aminek a trójai falova  Bős-Nagymaros volt. Hogy…..
Rónarider 2019.07.04 14:50:44
@A Tengerész:
A turkesztáni szil kb. 10-(12) évig tud sövény lenni, utána (közben) újítani kell. (amúgy ez a "csodasövény" néven reklámozott, igazából fa-faj). A kiültetés utáni harmadik évben akár 3-5 m magas sövényed is lehet. Cserébe nyírni kell :) (lehet nem árt beszerezni hozzá valamiféle gépet)
A lényeg, hogy két sorban érdemes elültetni őket, a tőtáv mindkettőben azonos (azt mondanám 40-80 cm, hely és igényfüggő), de féleltolással.

Vagy ott a puszpang. Sajnos annak pár éve lett már Magyarországon is komoly károsítója, én szégyen nélkül permeteztem, persze nem állandóan, mert fészkek voltak benne, tojástól kirepülésig nem tudtam/akartam mérgezni még melegvérűekre ártalmatlan(nak) tartott permetszerekkel sem, ősz végére szárazra ették a hernyók. Amikor kihúztam a növényeket, téli álomra bevackolt lepkék ezrei hullottak a nyakamba. Nem tartom jónak (már).

Néztem a linkelt bambuszt, és engem bevonzott. De egészen biztosan valami fémdobozt süllyesztenék alá, lehetőleg rozsdamenteset, ami viszont drága mulatság. Ha jól értem, semmiféle átlapolás nem játszik, és további utánajárást igényel még, hogy pl. tejesrekeszben elég vastag talaj tud-e neki lenni a fejlődéshez. (Ez lenne a "b"-terv).

A paradicsomkaróhoz csak titkos tippem van, és az sem valami organikus, cserébe tartós.
Egy villanyász barátomtól kaptam egyfajta telefonkábelt, ez kb. 8-10 mm átmérőjű üvegszálas botot jelent, hosszában végig futó "núttal", amiben a hajszálnyi kis vezetékek foglalnak helyet, és az egész be van vonva fekete, műanyag szigeteléssel. Ilyenből kaptam kb. 20 éve 15db másfél méteres szálat, azóta ez a 15 paradicsom/uborkakaróm van, elpusztíthatatlan. Ha a blogot olvassa villanyismerő, vagy távközlési szerelvényekkel foglalkozó szakember, vagy neked van ilyesmivel foglalkozó mesterember a baráti körödben, talán ráismer a leírásból (ha még használják), és akkor meg van mentve a karó-projekt is.

A sövényből karót nevelni dolgon agyaltam kicsit, a bambusz nekem szimpatikus, mást pedig nagyon nem tudok.
Most elfásodó szárú, de egyéves (gyom)növényeken gondolkodom, de akkor azok veszik át az uralmat a kertben (ha sikerül magot érlelniük).
Esetleg napraforgón. A szára egy évet talán kibír karóként, viszont egy sor nem nevezhető sövénynek, talán három. De jó illata tud lenni, bevonzza a pillangókat/lepkéket/szendereket/méheket/dongókat. Csak nem évelő.

Kender! Most esett le. Semmi hallucinogén, sima magkender! Csodás illata van, a szára elébb karó, később tüzelőnek is kiváló. és rengeteg lombja tud lenni. Viszont ez sem ével.
Hajónapló Szerda. 2019.06.26 16:36:40
Házban 27°, télikertben (árnyékolással)  32°, tornácon árnyékban huzatban ( a tornácon még ha áll is kint a levegő, mindig lengedezik valami áramlat) 33°, napon fogalmam sincs, ha kiraknék egy folyadékos hőmérőt, lehet szétdurranna. Annyit tudok mondani, hogy a hajón a napkollektor szabályzóját…..
Hajónapló Hétfő. 2019.06.17 15:31:16
Itt mindenki süteményt eszik...szóval talán mégis egész jól sikerült. Mindenesetre nem lehet azt mondani rá, hogy " a kutyának se kell". Rettenetes ahogy tombolnak a szúnyogok. Nekiálltam paradicsomot kötözni, csak úgy felhőznek ki a levelek közül, ráadásul mindkét kezem elfoglalt a munkával,…..
Rónarider 2019.06.18 23:11:56
@solidarity1: cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1207/20120713-gyogyulj-veszelyes-betegseget-terjeszt-a5.jpg

a lepkeszúnyog pedig így.

m.life.hu/drlife/20120713-pici-de-veszelyes-leishmaniasis-betegseget-terjeszt-a-lepkeszunyog.html

Ebben a cikkben pedig írják miért baj, ha van.
Egyébiránt tavaly láttam kb. kéttucatot Eperjeskén, az pedig Szabolcs megye eléggé északi része, vagyis a cikkben említett előfordulással ellentétben bárhol lehet ezek szerint. Tudom nem jó hír, de meglehetősen biztos vagyok a dologban. Szóval figyelni, vigyázni. ;)
Rónarider 2019.06.19 09:00:20
@A Tengerész: Igazad van, arra értettem figyelni magunkon oda nem illő tünetekre, és a vigyázás meg lehet a citromfüves bedörzsölközés, szúnyogfelhőn keresztül tett kirándulások alkalmával. Én sem rohangálok dokihoz minden aprósággal, de a fertőzésektől tartok, ezért megjegyzem nagyjából mikor mi csípett meg (ha látom/tudom), a kiszedett kullancsokat is őrzöm gyufásdobozban, míg úgy nem érzem nincs kokárda-folt, sem fejfájás-hányinger.
Azért amúgy, hogy legyen egy támpontja a dokiknak baj esetén, és ne toljanak tele minden ötletükre egy antibiotikummal.
Aztán mostanában ilyen hátfájós dolgaimat, kiütéseket amelyekkel nem boldogulok egy állatorvos haver szokta rendbe szedni.
Röhej, de századrész mellébeszéléssel és legalább dupla hatásfokkal csinálja, mint a normál doki, és eddig egyszer sem tévedett :)
Rónarider 2019.06.19 10:03:11
@A Tengerész:
No, ott még csak nem tartok :D
Hajónapló Vasárnap. 2019.06.16 12:01:19
12:00 Tréningezek. Mielőtt a rétesbe belevágnék, egy egyszerűbb süteménnyel próbálkozok. Ez egy ilyen meggyes izé. Most lett kész. Minden ment mint a karikacsapás szerintem jól néz ki, az íze meg majd kiderül ha kihűl. Este elmesélem. 17:22 Első nekifutásnak nem is rossz. Kicsit tömött a…..
Hajónapló Vasárnap. 2019.02.03 12:55:01
Kerti munkához készültem, merthogy felmelegedett az idő, reggel már +5° volt, de rákezdett az eső. Na akkor indul a beltéri laborprojekt, sterilizálni kell a palántáknak a földet. Miután növénytermesztést tervezek, ehhez magam akarom a tavaly elrakott magokból előállítani a palántákat. Egyszer már…..
Rónarider 2019.06.12 08:59:33
@A Tengerész: Ha felülről fóliáztad, akkor ez még így is hatalmas mázli, de a későbbi bejegyzések tükrében hasonló hatalmas gratuláció is.
A gombák ellen a sterilizált talajon és vegyszereken kívül (főleg réz, lisztharmat esetén kén), a szellős, páramentes mikrokörnyezet a legjobb védekezés. Metszésnél is ez az egyik szempont, besüssön a Nap a koronába, szabadon járja át a legkisebb szellő is. Mindenesetre kiváló kertésszé kezdesz válni. Ez a szép benne, a lelkiismeretes munka meghálálja magát.
Hajónapló Szombat. 2019.06.08 22:48:07
Növényekről. Saját termésű hagymát eszem reggelire a szalonnához (az sajnos nem saját termés), a meggylevest J saját meggyfa terméséből főzte tegnap. Ennek azért örülök különösen, mert két éve győzköd, hogy vágjam már ki ezt a meggyfát, csak bajnak van, beteg, fertőzi a többi növényt. De sajnáltam,…..
Robert Zemeckis különleges szatírája, mely hat Oscart nyert 1995-ben és amely Winston Groom hasonló című regényéből készült (eredeti címén: Forrest Gump, avagy "Egy együgyű fickó feljegyzései") óriási sikert aratott világszerte és mára az egyik legismertebb dráma lett a Föld összes kontinensén.…..
Rónarider 2019.03.17 18:58:15
@bandiras2: nem kell mindenkinek szamárvezető két gondolathoz egy film kapcsán :)
Ott folytatják, ahol abbahagyták karácsony előtt: akciózik az ellenzék, Semjén mindenkit lehülyézett, aki nem ért velük egyet...
Rónarider 2019.02.19 10:33:18
@havrilla: Te pedig egy ostoba O1G-szopó. az durvább.
Rónarider 2019.02.20 00:11:35
@CaptainG: dec.25.
az előző géniusz akkor hagyta el a sapkáját.
ez is legkésőbb akkor. már ha van igazság.
Rónarider 2019.02.20 09:05:00
@paraszthajszal:
nem mindenki "lipsi" aki gyülöli orbán hazug maffiáját és féregforma jellemét, de mindenki ostoba barom aki bedől neki.
Elismerem a miniszterelnöki médiaszemlélet hatékonyságát. Tizenkilencre nyerő lapot húzott, amikor bizalmi embereivel fölvásároltatta a megyei sajtót. Lebutított üzenetei több mint négyszázezer példányban jutottak el a vidéki Magyarországra, például a falvakba, ahol a megye egyetlen napilapját…..
Újév van. Nekem ez az évkezdet azért is becses, mert az idei év második negyedében indul a zarándoklatom. Különös, megható érzés egyben, ahogy halad a megvalósulás útján. Fokozza bennem a befelé fordulás igényét, talán ezért sem jelent meg hosszabb ideig poszt. De most újra hetente jelentkezni…..
Rónarider 2019.01.15 20:08:21
Sok embernek nem jön be ez az O1G logó. Én nem csak az idősebbekről van szó. Beszéltem huszonévessel és beszéltem politika iránt érdeklődő tizenévessel is, aki azt mondta, hogy ez sok. Gusztustalan. Én magam is így gondolom. De! Minden szerveződő mozgalomnak szüksége van egy szimbólumra. Olyanra,…..
Rónarider 2019.01.11 19:43:38
@Ellenzéki Tüntető:
szemkilövetés?
az megvan, hogy a figec 2006-ban halottakat akart? vagyis éles lőszert a fakabátoknak... utána persze a szokásos hazugság és szemforgatás napjainkig.
A fideszes publicista soros-csicskák ellen hergel, az ellenzék a provokátorokra figyelmeztet. Polgárháborús a hangulat a közéletben...
A 444 lelt rá erre a Híradó-részletre, amiben a tüntetésekkel foglalkoztak, egészen pontosan azzal, hogy micsoda mocsok maradt a felszínen a túlóratörvény miatt utcára vonuló, de jóval, több sérelem miatt ideges tüntetők levonulása után. És hát maradt egy olyan is, amin egy akasztott ember látható,…..
A magyar társadalom egyértelmű nemtetszése ellenében is áterőltette Orbán a rabszolgatörvényt - ugyanis politikai túlélésének a záloga. Az ügy azt is megmutatja: csak magunkra számíthatunk...
Rónarider 2018.12.14 17:26:30
@morph on dear: pont hogy releváns az ábra, ezek szerint pont hogy nem érted.
kb. azt magyaráztad el, hogy egy ac|dc koncert közönsége szerint a klasszikus rock a legjobb a világon, és ne csodálkozzunk, ha ez így van. Miközben az egész lényege a minta minősége és véletlenszerűsége de ha neked magas, akkor jelentkezz a tartótisztednél, jár a cap-sapi :P
Rónarider 2018.12.14 18:12:58
@morph on dear: Csak épp a körzeteknek és az indult/indított kamupártoknak mind köze van hozzá.
Bármikor meg tudok ejteni egy közvéleménykutatást bármilyen eredmény iránti elvárással, csak olyan helyre kell mennem, olyan embereket kell kérdeznem.
Na ha őket körülkerítem egy képzeletbeli körzethatárral, akkor adott kérdésben mindig nyerő leszek. Ha ügyesen csinálom és mondjuk 3 körzetem van, akkor az első régió harmada mindhárom körzetben szerepelni fog, ott ha nem is egyharmadról, de egy jó vastag 10%-ról, vagy vékonyabb 20-25%-ról indul a számláló. Nem egy ördöglakat. Vagyis a válztási rendszer ebben a formájában nem reprezentál semmit. Ami pedig semmi egyebet nem jelent, a figec "támogatottsága" egy művi válogatás eredménye, önmagában nem jelent semmit.
Történt ugye tavaly nyáron, hogy vettem magamnak egy Peugeot 103-as mopedet. Akkor megírtam az első benyomásaimat, azóta már a benyomások kiérlelése is megtörtént, úgyhogy erről is hamarosan beszámolok. Ami a vásárlást illeti, ehhez a manőverhez egészen Sopronig kellett autózni, de nem bántam meg.…..
Rónarider 2018.12.05 13:33:45
Aszongya, hogy: Ezt a tények+origo+nézettség guglizás után kaptam, illetve ízelítőt, amiből ide fotósoppoltam egy képet fentre, de nem is Photshoppal hanem egy ingyenes online szerkesztő appal, de ez mindegy is, a lényeg, hogy ugye a jobber sajtó eddig kényszeresen hangoztatta a Tények fölényét,…..
Szándékom szerint, ahogy a blog folyama hömpölyög tovább, vissza-visszatérek majd korábban felvetett, félbehagyott témákhoz. Így van ez most is. Az autóvásárlásról, autóátalakításról szólok egy "eltérő" ember szempontjából. Sokszor néztem, foglalóztam, vettem már egyedül autót. Nem tudok vitatkozni…..
Magyar idő szerint hétfő hajnalban ment le az amerikai HBO-n a Last Week Tonight with John Oliver idei utolsó adása, ami a világszerte egyre népszerűbb tekintélyelvű vezetőkkel foglalkozott. Az epizód fő szegmense végül természetesen Donald Trumpra futott ki, de a példák között ott volt Putyin és…..
Rónarider 2018.11.19 23:34:14
@histar007: attól, hogy nem lett jobb. Ugyanolyan bürokratikus vízfej van, csak rosszabbul működik, tanárhiány, orvoshiány, rendőrhiány (ezt nem bánom, semmire sem valók), tűzoltóhiány van, elvándorol az országból a munkaerő és az ész is, a közbeszéd annyira mélyen van, kb. mint a nyilasok idejében, szabad sajtó nyomokban ha egyáltalák, a közszolgálati agitpropot nyomat, hazudik a kormáky és akinek esze van látja, személyre szóló pályázatok (közbeszerzésen főleg) vannak, polt egy nyomorult bólogatójános, aki egyértelmű köztörvényes ügyeket seper le az asztalról amikor a figec érintett, és nincs eu-ügyészség, ráadásul még a saját magukra szabott törvémyeiket sem tartják be, ja és a választás elcsalása így fejből, de kósa forinthintáztatása, a quaestor, brókernet, svájci örökösnő, letelepedési kötvények és "ellopott" dokumentációjuk, most Gruevszki stb. Hazugságok-hazugságok-hazugságok...
És ugye közben napi 2000000000 Ft nagyobb része nyomtalanul eltűnik, vagy galázatos projektekben húgy minőségben jelenik meg 2010 óta. Ausztria Marshall-segélye volt kb. hasonló nagyságrend, itt ennyi pénzből csak a figec-maffia és strómanhálózat nőtt. Nem az életszínvonal, nem a közoktatás színvonala, nincs több okos ember (sőt).
Aki nem vak vagy figecfan látja.
Rónarider 2018.11.19 23:36:05
@John Nethem: Az általa alapított és támogatott egyetem ügyében?
Rónarider 2018.11.19 23:40:24
@John Nethem: Te kevered (gondolom szándékosan, vagy tudatlanság okán) a baloldal-jobboldal, liberális-konzervatív dolgokat.
Aki nem ért egyet a gazdáddal az mégcsak nem is feltétlenül baloldali (miközben o1g egy bolsevikabbá alakul), és pláne nem feltétlenül liberális.
Lehet hogy csak szúrja a szemét a kisgömböc és jeles társasága miképpen ejti túszúl, lopja szét az országot.
Habsburg főhercegként már az is rendkívüli volt, hogy a gimnázium négy alsó osztályát nyilvános iskolában, a bécsi bencéseknél végezte. A társai által csak Főkárolynak (Erzkarl) szólított ifjú azonban már nem tehetett nyilvános, polgári érettségit, mert Ferenc József ezt rangon alulinak tartotta.…..
Rónarider 2018.11.18 15:37:19
@Kercerece: Tekintve hogy hová vezetett a dolog, végeredményben lehetett volna elszántabb is az a támadás.
Van még az országban valaki, aki meglepődött Orbán legújabb húzásán?..
Rónarider 2018.11.17 22:48:21
Rónarider 2018.11.17 22:50:22
@Sir Bates dö Hól: Nemcsak termelésről van szó, felelősségről is. (Mármint a versenyszférában)
Leleményes fajként régóta megoldjuk a sörünk hűtését, de azt hiszem, a kezdeti jégvermek, középkori pincék és kutak már neked sem hiányoznak! A jégtömböket lovaskocsiról árusító kereskedők kiabálása is sokáig visszhangzott az utcákon, de ez maradjon is történelem (és nem a lovaskocsik miatt)...
Mondhatnám, hogy ez egy szokásos cikk, hiszen már 2015-16-ban is írtam erről, és még éppen időben vagytok, hogy rendeljetek valamit, ami vélhetően meg is fog érkezni az ünnepekig, ha a Magyar Posta is úgy akarja. Ezért átfutottam a mostani kínálatot, amiben találhattok mini gépet szobába,…..
Rónarider 2017.11.20 11:52:46
@Dinkainka: Azt értem, hogy nincs szénkefe, de akkor mi van helyette? Aszinkron motorból láttam is olyat (nem drón, hanem ipari motort), azért kérdezem, hogy tudjam hová tenni a "brushless" kifejezést. :) Szóval ezek szénkefe nélküli, de nem aszinkron motorok? Csak mert olyat még nem legeltem :))