Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Noormális

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az ügyfélszolgálat hosszabb nyitvatartását, a parkolójegyek kölcsönös elfogadását, független panaszvizsgáló szervezet létrehozását javasolta Szabó Máté és pozitív válaszokat kapott. Indítványaival az érintett önkormányzatok jelentős többsége is azonosulni tud.Tarlós…..
Az Apple a Mac OS X 10.7 egy újabb fejlesztői verzióját adta ki tegnap, ami azonban továbbra sincs Gold Master állapotban. Ez azt jelenti, hogy a most bemutatott rendszer távol van még a megjelenéstől, amit egyébként az is bizonyít, hogy az Apple egy rakás figyelmeztetést adott az…..
Noormális 2011.03.31 09:50:11
Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőtől megint a kerékpárosokra fókuszál. A húsvéti időszakot is magábafoglaló fokozott közúti ellenőrzéssorozatban nagy szerephez jutnak majd a szondák.Az országos akció bejelentésénél Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti…..
A nyers politikai akarat leplezendő dolognak számított, amit szakmai köntösbe illett mindig csomagolni. Ennek most vége. A kormány úgy gondolja, legitimációja van arra, hogy minden ötletét nyíltan végigverje. A kormány brutálisan megtorolta, hogy a földrajzinév-bizottság nem azt…..
Noormális 2011.03.23 10:07:34
@Meloka: ez a történet nem erről szól. Az a fajta gusztustalan arrogancia, amivel minden döntést - legyen az értelmes vagy ostoba - lenyomnak az emberek torkán arra a kétmillió szavazatra hivatkozva, ami mellesleg kurvára messze van a választópolgárok kétharmadától, egyszerűen visszataszító.

A másik baj, hogy ahelyett, hogy leépítenénk a felesleges állami kontrollt, teljesen elburjánzik, mi meg hagyjuk...

(Megjegyzem, a konkrét esetben még csak nem is ellenezte a bizottság Liszt Ferencet, nem azt mondták, hogy nem. Csak annyit, hogy másképp.)
Talán ez az egyetlen megoldás a közelgő demográfiai katasztrófa és az annak hatásait előrehozó eltartotti csapda kivédésére. Radikális megoldás, de a maga korában az általános választójog vagy az amerikai polgárjogi törvény is az volt. (Fotó: syracuse.com) A hírek…..
Lázár komoly fejtörést okozhat a Fidesznek, hiszen a párt az elmúlt években nagyon tudatosan próbálta meg ezt a fajta, méltán közutálatnak örvendő viselkedést a baloldalhoz kötni. (Fotó: Egyenlítő blog) Úgy tűnik, Lázár János luxusautó-bérlésének ügyét egy hamar…..
Az előzményeket már tudjuk, csak idő kérdése volt, hogy egyszer hivatalos legyen a dolog, hát most itt van. Megegyeztek a mobiltelefon-gyártók az Európai Unióban kötelezően használandó töltők szabványáról, 2011-től mindenkinek támogatnia kell a Micro USB-t, hogy az Unióban…..
ProgBlog Értéktelen évek 2011.02.08 08:37:00
 Tisztelt Miniszterelnök úr! Túlzás lenne azt állítanom, hogy életem jobbra fordulásának bejelentését vártam az Ön tegnapi beszédétől, de arra nem gondoltam, hogy épp azokban az órákban, amikor Ön nyomja a sódert a semmiről, kapom éppen kézhez az új…..
Noormális 2011.02.08 16:38:25
Olyan egyszerűnek tűnik. Tik-tak, mennek a másodpercek, aztán amikor a dátum megegyezik azzal, amit előre beállítottunk, szól a dallam, ébresztő. Ha a telefonos óraalkalmazásban bennfelejtett bugok számát nézzük, az Apple mindenképpen éremesélyes.Most már harmadik napja…..
Ami falba vésett huliganizmus pár évig, az száz év elteltével történelmi emlékké nemesül. Ezzel a papírdarabbal ugyanez a helyzet. Nem tudom, annk idején kinek lett volna kötelessége eltávolítani ezt a választási felhívást - mindenesetre kissé elkésett vele. Szerencsénkre.…..
Noormális 2010.11.18 16:48:43
@Ya Basta!: Megosztod velünk? :)
A maces szoftverek fordítása egy neuralgikus pont az érintetteknél: a kilencvenes évek első felében elterjedt nyelvezet ugyanis tájidegen a legtöbb új felhasználónak, akik már a Windows 95 magyarított verzióján szocializálódtak. Egy apró, de erőteljes ortodox csoport komoly…..
Na addig sírtunk a MacBook Airek enyhén szólva is rohadt hosszúra nyúlt termékciklusa miatt, hogy az Apple bejelentette, egy hét múlva, szerdán egy keynote keretében mutatja be, min dolgoztak ilyen sokáig. A Back to the Mac event a nevével is utal az újdonságok körére, a MacBook Air…..
Noormális 2010.10.14 09:06:54
@AtillA: az eddigi logika szerint snow lion. :)
Noha iPhone-t nem kapunk a héten, a T-Mobile vigaszképp ingyenes magyar térképet ajánl a Navigon szoftveréhez. Íme a közlemény:Az App Store-ban elérhető Navigon select T-Mobile Edition navigációs szoftvercsomag számos kényelmi funkcióval és a NAVTEQ térképgyártó legfrissebb…..
Noormális 2010.08.26 13:18:04
A 33 éves New York-i festő, David Kassan ilyen durván fest az iPaden (az ige a cselekvést kifejező jelentésre utal):Korábban iPhone-on is dolgozott, de elmondása szerint az iPad sokkal jobb, mert nagyobb. Ki hitte volna.Ilyenekre kényszerülnek fényképezőgép híján az emberek. Nem…..
Varánusz Taxi dress 2010.08.03 08:00:00
Új ruhát kapnak a fővárosi taxik, ha elfogadják az egységes arculatot szorgalmazó javaslatot.Ideje felzárkózni New Yorkhoz ami elképzelhetetlen yellow cab nélkül, vagy Londonhoz, ahol ugye az esetlen Austin Fx-ek tartoznak hozzá a városképhez. Kell nekünk is egy ilyen egységes…..
A politikában nem szeretem a következetlenséget. Se jobboldalról, se baloldalról. Azét siralmas a közéletünk, mert mást tesznek, mint amit egy pár évvel ezelőtt mondtak, vagy elvártak az aktuális politika csinálói. Pedig a tettek minősítik az embereket. A szavak szintjén…..
Belsőség Számlázni tudni kell 2009.05.23 12:00:00
 A sztori olyan egyszerű és jó, hogy nem is kell neki körítés, önállóan fogyasztható, a puszta tények tálalásával is.Adva van egy állami szervezet és annak egyik szolgálati autója. Az autó egy 1.2-es, háromhengeres VW Polo. Lényegében egyedi példány, ezt főleg…..
Imádom az ilyen ötleteket. Amikor van egy termék, annak egy kézzelfogható, jól ábrázolható terméktulajdonsága, és a reklám nem tesz mást mint demonstrálja azt, csak éppen egy érdekes és jelen esetben látványos módon. Az például, hogy egy fúróval lyukakat fúrjunk nem…..
Vagy lengyelek. Vagy románok. Mindegy is, a lényeg a letörölhetetlen, feledhetetlen keletiblokk-érzés. Nem is értem azt az öt százalék reményt, ami bennem volt a TV2 új arculatát illetően. Arra számítottam, hogy majd jól megalkotják a frankót, és beállítanak valami elegáns,…..
Érdekes számolgatásba fogott winterspan, az Appleinsider egyik kommentelője, megnézte a kedvenc híroldalainak subpage-eit, kizárva a hosszú, flashekkel és grafikai elemekkel tarkított nyitóoldalt. Leellenőrizve az oldalak méretét, az alábbi számokhoz jutott:engadget.com (blog post…..