Regisztráció Blogot indítok
Adatok
JuliBobi//WheyHoLetsGo

16 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nekem az ajvár igazi nyári alapanyag, ami valószínű annak köszönhető, hogy általában az adriai nyaraláson elfogyasztott csevapcsicsa mellett találkozhatunk vele. Kalóriából keveset, ellenben ízből rengeteget tartalmaz, így bármikor bevethető, ha valami unalmas ételt szeretnénk…..
Ez a recept azoknak jöhet jól, akik alacsony szénhidrátos diétán vannak, vagy esetleg hintáztatják a napi szénhidrátmennyiséget. Hála a különböző édesítőknek, pofonegyszerű olyan édességet összehozni, amiben kevés a szénhidrát. Általában ezeknek viszont nagyon magas a…..
Először is szeretném leszögezni, hogy ha valaki, aki már odáig eljut, hogy lemegy rendszeresen az edzőterembe, vagy eljár futni, esetleg részt vesz valami csoportos órán, dicséretet érdemel, mert már ezzel sokkal többet tett önmagáért, mint azok a nők, akik csak nyavalyognak, hogy…..
Még tart a világ egyik legjobb dolga (az eper- és a spárgaszezon után), a medvehagymaszezon. Tele a net jobbnál jobb recepttel, de sajnos az olyan isteni dolgok, mint a medvehagymás pogácsa tiltólistásak csak mértékkel fogyaszthatóak, ezért ki kellett találnom valami olyat, ami…..
A répatorta egy bármikor bevethető süti. Karácsonykor a fűszerezése miatt, Húsvétkor, mert répából van. Az meg olyan nyuszis. És amúgy meg bármikor máskor az évben, mert finom és mert egészséges. Ez a verzió különösen. Sok benne a rost, és fehérjével is fel van turbózva.…..
Pár hete rám tört az érzés, hogy nekem márpedig mákos guba kell. Igazából, ha a cukrot lecseréljük, az eredeti recept sem annyira ördögtől való egyszer-egyszer, főleg, ha nem fehér lisztes kifliből készítjük. De most nem kompromisszumra törekedtem, hanem arra, hogy egy teljes…..
Ha már megvan a jegyed a Balaton Soundra, akkor ez a válogatás nem Neked szól. Ez itt kérem rákenroll! A poszt ötlete akkor pattant ki a fejemből, amikor észrevettem, hogy sikerült csupa olyan számot összeválogatnom az "edzős mix" lejátszási listámba, aminek a címe valahogy…..
A Kérdőívnek köszönhetően kaptam pár megjegyzést és kérdést. Írni fogok pár dologról ezzel kapcsolatban a közel jövőben. Valaki megjegyezte, hogy több receptet szeretne látni a blogon. Ez a téma elég gyakori a diétázás körül, így tiszta vizet öntök a pohárba, hogy én,…..
JuliBobi//WheyHoLetsGo 2015.03.25 12:40:00
Ne haragudj, de egyáltalán nem értek Veled egyet. Az, hogy valaki diétás recepteket keresgél, egyáltalán nem jelenti azt, hogy amúgy mellette szarul étkezik. Ez mégis miből jön? Az fel sem merül, hogy esetleg azért keres ilyen recepteket, mert alapból egészséges életmódot követ? Persze, vannak olyanok - nem is kevesen -, akik össze-vissza esznek, aztán belenéznek a tükörbe, meglátják, hogy dagadtak, és gyorsan sütnek egy zsírszegény, szénhidrátcsökkentett sütit, amiből betolnak fél tepsivel, és akkor egy napra nyugodt a lelkiismeretük, másnaptól meg folytatják a szokásos életüket. De itt a másik ember, pl. én, aki az esetek 95% százalékában okosan, egészségesen étkezik. Jól főzök, elég nagy rutinom van, így szinte bármilyen ételt kapásból átalakítok úgy, hogy az egészséges, sőt fogyást elősegítő legyen, talán más észre sem veszi, hogy diétás. Mégis szívesen keresgélek mások diétás receptjei között. Egyszerűen azért, mert néha kellenek az új ötletek, hogy változatos ételeket tudjak készíteni.
Aki kezdő diétázó, ne adj Isten kezdő szakács, annak nagyon nagy segítség lehet egy diétás recept, mert önmagától nehogy egészségesen főzni, de még főzni sem tud.
A másik amivel nem értek egyet, ez a leves dolog. Milyen leves? Vegyünk egy zöldséglevest. A kalóriatartalma alacsony (feltéve, ha a szakács nem nyom alá két kanál kókuszsírt, mert az jó alapanyag), valószínű fogyni is fog, aki főleg ezt eszi, de hogyan? Hol van benne a fehérje, milyen lesz annak a fogyásnak az eredménye? Kilókban lehet, hogy jó, de látványban biztos nem...
Persze lehet olyan levest is csinálni, ami jó arányban tartalmazza a makronutrienseket, minden téren kielégítő. De ehhez azért egyeseknek biztos jól jönne egy recept. Éppen ezért én olyan recepteket posztolok, amikhez megadom az adagok kalória-, szénhidrát-, fehérje- és zsírtartalmát. Klassz dolog, ha találsz egy süti receptet, amit megcsinálsz, és három napra megvan a kiegyensúlyozott, finom és egészséges reggelid, amitől ráadásul fogyni is fogsz, ha mellette a többi étkezésedre is hasonlóan odafigyelsz. Eddigi tapasztalataim alapján nagyon sok ember van, akinek fogalma nincs, hogyan kezdjen bele a diétába, egyáltalán milyen alapanyagokkal, hogyan dolgozzon. Meglát egy kaját, és megtippelni sem tudja, hogy mennyi szénhidrát vagy zsír lehet benne. Lehet, hogy egy férfit kielégít a reggeli zab almával, fehérjeporral, aztán a nap hátralévő részében a csirkemell+rizs+brokkoli, de egy nőnél ez egyenes út a bukáshoz.
Ezúttal egy kifejezetten rossz receptet hoztam Nektek! Tudom, hogy általában finom ételeket illik ajánlani, de remélem ezzel a bejegyzéssel sikerül megelőznöm, hogy Te kedves Olvasó az idődet és a pénzedet pocsékold a hangzatos, egészséges desszertre. ;) Gondoltam legyen valami…..
Minden lustaság meg zabálás ellenére azért van minek örülni:) Rég csináltam táblázatot, úgyhogy íme az eredmény. Ma ugyanis nem is annyira rendes edzés volt (persze volt bemelegítés, meg lazítás a végén), mint egy szintfelmérő, pont, mint a legelső alkalommal. Nagyon…..
JuliBobi//WheyHoLetsGo 2015.03.19 08:45:34
Szia!
Itt egy kis motiváció:
bodybuilding.blog.hu/2015/03/17/-86kg
Ő annyit fogyott, amennyiről te indulsz kb:)
Ne felejtsd el, hogy a fogyás 70%-ban a kaján múlik. Kell az edzés, de fontosabb, hogy az étkezére odafigyelj!
Tegnap volt edzés, ma nem lesz, pedig kéne, megint sokat zabálok, a súlyom épp 82,7, szar volt a tegnap éjszakám nagyon, elment a kedvem az éjszakázástól úgy egy életre, de gondolom majd jövő hétre ez elmúlik. Most halálosan fáradt vagyok, ma is dolgoztam, mint a hét minden…..
Szinte minden nap zabkását reggelizek. Annyiféleképpen variálható, hogy szerintem lehetetlen megunni. Viszont nem a legjobban szállítható kaja, és időt is igényel reggel, ha valaki frissen főzve szereti, mint én. Ezért néha kísérletezek olyan reggelikkel, amiket előre el lehet…..
Whey ho let's go! Diéta Deluxe I. 2015.02.19 09:52:00
Megálmodtam egy olyan rovatot, amiben olyan receptek szerepelnek, amik kicsit magasabb gasztronómia élményt nyújtanak a csirke-rizs-zöldség szentháromságnál, amiket bátran letehetünk vendégeink elé úgy, hogy ők talán észre sem veszik, hogy a diétánk kellős közepébe csöppentek…..
Nálam az év eleji diéta nem újévi fogadalom, hanem egyszerűen praktikus okokból esik mindig erre az időszakra. Meggyőződésem, hogy a január-február semmi másra nem jó, csak arra, hogy rendbe tegyük kissé elhanyagolt testünket. Ilyenkor úgysem lehet mit csinálni, hát marad időnk…..
Nem tudom megmondani, honnan jött ez az egész egészséges életmód mánia. Talán ezzel próbálom jóvátenni életem első 20 évét. Az a gyerek voltam, aki semmilyen zöldséget nem volt hajlandó megenni. Még a mekis sajtburgerből is kiszedtem az uborkát és kikotortam azt a kevés…..
Első körben leszögezném, hogy nyilván akkor a leghatásosabb a testmozgás és a fogyási folyamatok, ha van mellettünk szakember, aki tud ezekben segíteni. Könnyebben elkerülhetőek a sérülések vagy akár az, hogy rosszul csináljuk a gyakorlatokat és így rontsuk az edzésünk…..
JuliBobi//WheyHoLetsGo 2015.01.16 12:28:29
@m_balage: Ezt mintha én írtam volna:) De továbbra is azt mondom, hogy ha egyelőre nem engedheted meg magadnak, akkor csináld otthon. Csak keményen! Nem tudom, ismered-e a body rock tv-t. Azok HIIT jellegű edzések, és állítólag nagyon durvák. Egyik barátnőm szép eredményeket ért el vele, persze rendes kajálással. És tényleg ne félj a kaja mennyiségétől! A lényeg, hogy miből készül. Ne fogyókúrázz, hanem változtasd meg a szokásaidat!
Sok ember szükséges rossznak tarja a sportolást. Csinálni kell, mert különben dagadtak leszünk, gyenge lesz az immunrendszerünk, 50 éves korunkra bottal járunk, stb. Ilyen hozzáállással általában a nagy sportos élet terve rövid időn belül kudarcba is fullad. Számukra…..
Kezdjük a száraz tényekkel: még mindig 88,4 kg környékén járok. Ismét kicsit beragadtam, mert már 3 napja ugyanez a súlyom. Természetesen most is a halálba frusztrál a dolog, de hát így jár az, aki naponta méri mérlegen magát. Na de most, hogy már 10 napja tart az új…..
Szerettem volna csinálni egy nagyon karácsonyi, nagyon szép, semmiképpen nem kispórolós gyümölcskenyeret, ami a lehetőségekhez mérten azért egészséges is. Diétásnak semmiképpen nem nevezhető, mivel egy tonna aszalt gyümölcs és mag van benne. Legyen tehát reformnak titulálva.…..
Él egy barátom Melbourne-ben, aki évek óta győzköd, hogy látogassam meg. Idén jó pillanatban hozta fel a témát, úgyhogy hirtelen felindulásból vettem egy retúr repülőjegyet (YOLO ;)).  Mivel ez nem utazós blog, nem fogom Ausztrália / Victoria állam / Melbourne szépségeit…..
JuliBobi//WheyHoLetsGo 2014.11.25 08:33:49
Úgy gondolom, hogy az ember legjobb motivációja önmaga. Nem ad semmi nagyobb löketet az edzésekhez és a diéta betartásához, mint amikor látjuk a tükörben a munkák eredményét. De mi van, ha éppen rossz passzban vagyunk, fáradtnak, kedvetlennek érezzük magunkat? Ilyenkor lehet,…..
Whey ho let's go! Viva Mexico! 2014.11.11 11:58:55
Írtam már korábban, hogy a kedvenc konyhám az olasz és a mexikói. Ez az étel leginkább az utóbbi jellegzetességeit viseli, bár nem hinném, hogy autentikus mexikói fogásról beszélhetünk. Inkább olyan, amire az európai azt mondja, hogy mexikói. A lényeg, hogy finom és…..
Whey ho let's go! Egy kis kelet 2014.11.05 11:03:52
Nagyon szeretem a nemzetközi konyhát. Vezet ugyan nálam az olasz és a mexikói, de szívesen kísérletezek más konyhák ízvilágával is. A shawarma a gyros, vagy kebab arab megfelelője. Izgalmas fűszerezéssel, így a - sokszor már unalmas - csirkemellet is könnyen izgalmassá tehetjük…..