Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mátészalkaleaks

882 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  110-es vasútvonal: A Debrecen—Fehérgyarmat viszonylatú személyvonatok – a Debrecenből munkanapokon 13:58-kor és a naponta 15:13-kor induló, valamint a Fehérgyarmatról 18:32-kor induló személyvonatok kivételével – Debrecentől csak Mátészalkáig, illetve csak Mátészalkától…..
Az elmúlt 25 év során, töretlen volt  a fejlődés a Budapest és Mátészalka, illetve a Budapest  és Vásárosnamény közötti vonatközlekedésben, negatív irányban, derült ki egy 1998.november 27-i újságcikkből. A Budapest és Mátészalka közötti távolságot  akkor még 239 perc alatt tette meg az Intercity,…..
Lassan egy évtizede lesz annak, hogy a MátészalkaLeaks és a Mátészalka és Debrecen vasútvonalt használó és használni kívánó emberek forszírozzák a vasúti pálya részleges vagy teljes felújítását. Voltak már részeredmények, de azok csak 3-4 perces menetidő csökkenést jelentettek, hiszen legtöbbször…..
Pár nappal ezelőtt kaptuk a levelet, Lázár János Építési és Beruházási Minisztertől, hogy nincs forrás a Mátészalka-Debrecen vasútvonal felújítására. Levelében a háborús helyzetre mutatott rá okként, hogy a miatt nincs pénz a Magyar Költségvetésben a szabolcsi emberek számára létfontosságú…..
A MátészalkaLeaks csoport közérdekű adatigényléssel fordult a MÁV-START felé, hogy kiderítsük, hányatott sorsa ellenére, országos szinten, hányadik legnagyobb utasforgalmat produkáló vasútvonala volt 2022-ben a Mátészalka-Debrecen vasútvonal.  A mellékvonalak közül a hetedik helyen végzett, hiszen…..
Harmincöt éve fennálló probléma oldódik meg a MátészalkaLeaks és a Közügyekben utazunk csoportok közreműködésével. Mindössze pár napja írtunk arról, hogy a Nyíregyházáról 13 óra 05 perckor, Fehérgyarmatra közlekedő buszhoz nincs csatlakozás Nyírkáta felé, Hodász, vasútállomás bejárati út…..
Közel húsz nyírkátai érintett kényszerül Hodász, vasútállomás bejárati út megállóhelyen várakozni csaknem egy órát, a buszközlekedés összehangolatlansága miatt, hívták fel figyelmünket az ügyre az érintettek   Sokan járnak az egyik nagykállói gimnáziumba minden nap, de nyíregyházi középiskolába…..
Lassan két hónapja próbálunk tenni annak érdekében, hogy főképp a pénteki napokon,  minden Nyíregyháza és Mátészalka között  busszal utazni szándékozó utas felférjen a kora és késő délutáni járatokra. Olvasói jelzések alapján közérdekű bejelentést tettünk a  VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó…..
A közelmúltban közérdekű adatigényléssel fordultunk a MÁV felé, annak érdekében, hogy a Mátészalka- Debrecen vasútvonal biztonsági helyzetéről tájékozódjunk. Egy éve történt ugyanis, amikor egy látássérült fiatalt megvertek és kiraboltak, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az…..
Több hónapja foglalkozik a MátészalkaLeaks és a Közügyekben utazunk csapata a sürgősségi hétvégi és ünnepnapi fogorvosi ügyelet ügyével. Próbáltunk már a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökéhez fordulni, de ő nem illetékes a témában, viszont válaszlevelében azt írta, hogy Vásárosnamény…..
Sokan ismerik már a plazma adást, amely során alkalmanként 7-10 ezer forintért, némi enni és inni valóért cserébe  embereken segíthet a plazmát adó. A szolgáltatás jelenleg térségünkben csak Nyíregyházán és Debrecenben érhető el, hamarosan azonban jön a változás, az új helyszín : Mátészalka - szúrta…..
A járványügyi veszélyhelyzet 2022.június 1-én megszűnt, így a közösségi közlekedés igénybevételével utazók joggal tették fel a kérdést, hogy miért nem kerültek visszavonásra a járványügyi menetrendek több mint egy tucatnyi mellékvonalon. 2022. június 18-án tette közzé a MÁV a legújabb, rendkívüli…..
Megújulhat pár éven belül a 471-es főút Nyírcsászári és Mátészalka közötti szakasza, hiszen megkezdődhet a 11,5 tonnás burkolatmegerősítés kiviteli terveinek elkészítése - írja a Közbeszerzési Értesítő. A leírás szerint, az út 11,5 t  teherbírásra történő burkolatmegerősítése mintegy 35 km hosszon…..
2022.január 19-én Debrecenből Mátészalkára közlekedő személyvonaton az egyik utast két tettes bántalmazta, és miután értékeit megszerezték a nyírmihálydi megállóhelyen leszálltak a vonatról. A Rendőrség előkerítette az elkövetőket. A MátészalkaLeaks csoport a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrkapitányság és…..
Még 2021.október végén járt le az M49 gyorsforgalmi út, M3 autópálya és Ököritófülpös közötti szakasz kivitelezési feladatainak elvégzésére kiírt  közbeszerzés ajánlatainak, részvételi kérelmeinek benyújtásának határideje. A napokban megjelent a  Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben egy összegzés,…..
Még 2020. szeptemberében írtunk közérdekű adatigénylést a Magyar Közút Nonprofit Zrt-hez az út esetleges felújításával kapcsolatban, amelyre válasz is érkezett, és azt ígérték, hogy lesz felújítás, hiszen a Magyar Falu Program 2021-re tervezett burkolatfelújításra javasolt útszakaszok jegyzékében…..
Több határidő  módosítás után végre eredményt hirdettek a  Zöldfa utca- (471-es főút)- Meggyesi út találkozásánál épülő körforgalom közbeszerzésénél. A nyertes ajánlattevő a  Colas Út Építőipari  Zrt, amely 912241630 Ft-ért vállalta a kivitelezést. A projekt keretein belül körforgalom épül a Zöldfa…..
Közel egy hónapja lépett életbe az új busz menetrend, mégis 2022. január 10-től az alábbi menetrendi változások lépnek életbe. 4216 Nyíregyháza – Nyírbátor – Mérk A hetek utolsó iskolai előadási napján 13:20-kor Nyíregyházáról Mérkre közlekedő járat 55 perccel később, 14:15-kor indul, valamint…..
Mint ahogyan még 2021. december elején írtuk, Mátészalka és Debrecen között több buszjárat is megszüntetésre került a decemberi menetrendváltástól. Az okokról, a döntés hátteréről az Északkelet-magyarországi Közlekedésszervező Irodát kérdeztük. A levél változatlan formában az alábbiakban…..
2021.december 12-től változik a vonatok és a buszok menetrendje. A vasúti menetrend változásáról már beszámoltunk, most a busz menetrendek változását vesézzük ki Mátészalka és Debrecen, illetve Mátészalka és Nyíregyháza között. Az újonnan életbelépő menetrend alapján szinte bizonyos, hogy a…..
Tegnap adtunk arról hírt, hogy a Fehérgyarmati CT berendezést  a szerdai napon megjavították, és újból végeznek vizsgálatokat Fehérgyarmaton. Ma délután kaptuk a hírt,  hogy ismét  elromlott a Fehérgyarmati berendezés,  el kellett küldeni a vizsgálatra oda rendelt betegeket. A Mátészalkai…..
2021.november 02-án üzemképtelenné vált  a Mátészalkai Kórház CT-berendezése. Mivel a javítás hosszabb időt vesz igénybe, ezért a normál CT vizsgálatokat Fehérgyarmaton, a sürgőseket pedig Nyíregyházán végezték. A legújabb, hiteles forrásból származó információink szerint, a fehérgyarmati…..
Egy hét alatt két videó is felkerült a YouTube-ra  a Mátészalka-Debrecen vasútvonalról. Az első videón Debrecen és Mátészalka "Csörgővel", majd  a másodikon Mátészalka és Nyírbátor között InterPicivel , majd a Hétmérföldes sebesvonattal utazik Kuhár Bence  Youtuber, aki rendszeresen járja…..
Három héttel ezelőtt egy olvasói levelet adtunk közre, amelyben a mátészalkai ivóvíz minőségét  kifogásolta  egyik olvasónk.  Akkor közérdekű bejelentést tettünk a közszolgáltatást végző Nyírségvíz Zrt. felé, amelyre a mai napon érkezett válasz. Értelmezésünk szerint a vízszűrő rendszer…..
A 471. számú főút Nyírmihálydi - Mátészalka közötti szakaszának 11,5 tonna tengelyterhelésre történő burkolatmegerősítésének a tervezésére írt ki közbeszerzést a NIF Zrt. A mintegy 35 km hosszú szakaszból , 22 km külterületi, míg 13 km belterületi. Két új körforgalom kerülne a tervek szerint…..