Adatok
InteriorLulu
0 bejegyzést írt és 998 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mivel nem láttam még Russell Crowe-ot negatív szerepben, nagy várakozásokkal ültem le a Téboly (Unhinged) című 2020-as thriller megtekintéséhez (főleg, hogy kimondottan jókat hallottam róla korábban). A rendező, Derrick Borte aki Németországban született, de amerikai állampolgárként vált filmessé -…..
A Nagy Szénbányász Díj
Ne hagyjátok becsapni magatokat: rossz a Rossz versek is!
2018.12.28 02:02:05
Elkezdték játszani a mozikban a Van valami irritáló és unalmas 2-t, vagyis Reisz Gábor új alkotását, a Rossz verseket. Mivel már a 4 évvel ezelőtti első episode-nál (a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlanról beszélek, ha valakinek még nem esett volna le) is tömegével verték át az embereket,…..
A zenekarok első, bemutatkozó albumai elsősorban hosszú évek után visszatekintve értelmezhetőek és értékelhetők. Vannak ezek között átütő erejű, akár stílusteremtő alkotások, de akadnak itt szinte teljesen jelentéktelenek is, melyeket csak a későbbi zenekari státusz és pályaív miatt, a komplett…..
Kevés varázslatosabb évtizede volt a rockzenének a '70-es éveknél: számtalan stílus alakult ki akkor, melyek máig hatóan írták meg több generációnyi rajongó életének filmzenéjét. A progresszív rock pedig a műfajon belül is egy külön miniuniverzum: zeneileg olyannyira szerteágazó és színes produkciók…..
InteriorLulu
2019.11.25 13:22:53
@wovbagger:
"...sokan a banda legjobbjának tartják, pedig csak a leghosszabb és legunalmasabb"
Kevered az objektív és szubjektív szempontokat; ne tedd, nem néz ki jól.
"Szerintem Oldfield nagyon nem progrock (figyeldoda: nem prog-rock!), max. progpop"
A szerző sehol nem írja, hogy Oldfield progrock lenne (figyeldoda!): a TB-albumot tartja annak, ami teljesen jogos, lévén a TB tényleg progrock-lemez.

PrehryFarkas
“A kék pólós fiú, Papa!” Avagy a gyerekek bőrszínvaksága Amerikában
2019.06.07 09:41:00
Az ihletet ehhez a szösszenethez gyermekeim és közöttem nem sokkal két egymás után lezajlott, elsőre látszólag semmitmondónak és egymástól függetlennek tűnő apró beszélgetésfoszlány adta...
InteriorLulu
2019.06.10 10:51:22
@eßemfaßom meg áll:
Az egyik, hogy egy szóval nem állítottam, hogy nem értem, mire gondolsz. Értem, mit akarsz mondani.
A másik, hogy ezzel a Tóta-írással is pont úgy vagyok, mint sok esetben az írásaival, amiket idáig olvastam: alapállásaikban, fő gondolataikban mindegyikkel egyetértek, hasonlóan látom és gondolom; egyes részleteiben viszont nem okvetlen, sőt sokszor nem. Itt magával a kiindulási ponttal, egyben következtetéssel nem értek egyet. Pontosan tudom, mert nyilvánvaló, hogy jellemzően a cigányok azok, akik a kocsmában balhéznak, és azt is, hogy akik balhéznak, azok jellemzően cigányok, jóllehet a népességbeli arányuk ezt a jellemzőséget messze nem indokolná.
Ez ugyanakkor mégsem indokolja, mert egy magára valamit is adó jogállamban nem indokolhatja kocsmárosunk tettét. Nem tilthatja ki a cigányokat, azaz minden cigányt, legalábbis ezt semmiképpen nem deklarálhatja, különben számolnia kell azzal, hogy egy feljelentés nyomán a tettét hatóságilag szankcionálni fogják. Mint ahogy nem tilthatja ki a fehéreket sem, a katolikusokat, a mozgáskorlátozottakat, a mélyszegényeket, a börtönviselteket (!), a pirézeket, semmilyen társadalmi csoportot nem tilthat ki. Az ok nyilvánvaló: nem minden betérő cigány balhézik, sőt megkockáztatom, a jászapáti esetben is maximum minden tizedik cigány tehette. Magyarul tízből kilenc cigány kizárólag azért nem fogyaszthat a kocsmájában, mert kocsmárosunk lusta és gyáva. Nem, balhé esetén nem testi épségét kockáztatva kést vagy baseball-ütőt kell rántania, hanem egyszerűen haladéktalanul rendőrt hívnia. Megteheti azt is - büntetlenül! -, hogy ha kell, segítséggel, de lefogja, és a hatóság érkeztéig visszatartja a balhézót. Megteheti, hogy ifjabb Lakatos Gazsit a kocsmájában megpillantva azonnal kitessékeli őt, és ha az nem megy, rendőrt hív, aki majd eldönti, mi is legyen Gazsi és a kocsma relációjában. Továbbá azt is megteheti, hogy a soronkövetkező választásokon, élve szavazati jogával olyan pártra/polgármesterre/egyéb helyi elöljárókra szavaz, akik nagyobb hangsúlyt fektetnek általában a cigánysággal való együttélésre, a rendfenntartás erősítésére, a törvények szigorítására stb.
Egyébként pedig fel kell vállalnia, hogy mondjuk Jászapátiban bizony sajnos gyakori a cigányok kocsmai balhézása. Nem kötelező vállalkoznia, kocsmát üzemeltetnie, sokmindent nem kötelező tennie, viszont ha már ilyet tesz, vállalnia kell a kockázatokat is. Minden vállalkozásnak van kockázata, ez evidens; a jászapáti kocsmázásnak például az, hogy sok cigány vendég balhézik, esetleg lezúzza a berendezést, kárt tesz más vendégben. Egy újdonsült kocsmárosnak egy ilyen kockázattal számolnia kell. Mint ahogy neki, mint vállalkozónak ismernie kell (kéne) minden, számára releváns jogszabályt, köztük pl. az egyenlő bánásmóddal kapcsolatosat is. A nem ismerete nyilván nem oldja fel az esetleges szankciók alól.
Ennyi.
Mindez nyilvánvalóan nem a fejemnek a homokba dugása, mint ahogy mindennek egyébként semmi köze a PC-hez. Szerencsére, sőt mindannyiunk szerencséjére jogállamban élünk, ennélfogva vannak például az egyenlő bánásmódra vonatkozó törvényeink, és ezeket mind-mind be kell tartanunk. Jogaink is szép számmal vannak: a millió ilyen egyike, hogy nem szankcionálhatnak pusztán azért, mert egy adott társadalmi csoportba tartozunk, vagy az, hogy szabadon megválaszthatjuk, hol üzemeltetünk vállalkozást; eleve hogy vállalkozzunk-e, vagy inkább (újabb) szakmát kitanulva elmegyünk egy üzembe alkalmazottnak, netán kimegyünk külföldre dologozni stb...

2019.06.10 11:39:31
@eßemfaßom meg áll: Amennyiben az áldozathibáztatással kapcsolatos véleményemre vagy kíváncsi, azt természetesen elítélem, mint ahogy a példád Gizikéjét illető áldozathibáztatást is.
Ennek viszont az égvilágon semmi köze a jászapáti kocsmáros esetéhez, mint ahogy az ahhoz hasonló, társadalmi csoportokat egy az egyben megbélyegző esetekhez sem. Két külön dolog, eleve két teljesen más dimenzió. Én azt értem, hogy az ember igyekszik egyszerűsíteni, amire csak lehet példát és analógiát hozni, mindent beszuszakolni a ránézésre hasonló fakkba; ilyen az ember, magam sem vagyok ez alól igazán kivétel. Csak épp ettől még nem feltétlen lesz igaza, a világ dolgai ennél azért bonyolultabbak (bármilyen banális is ez utóbbi).
Biztos vagyok benne, hogy jó az neked, hogy jogállamban élsz; márpedig a jogállamiság egyik igen fontos ismérve az emberi jogaidnak, köztük pl. az egyenlő bánásmódhoz való jogodnak a lehető leghatékonyabban való betartása és betartatása. Erről neked meg lehet a véleményed, pokolba kívánhatod ezt a jogodat, de attól még a tény tény marad, és méltán számíthatsz arra, hogy adott esetben (elméletben mindenképpen) érvényesítheted is ezt a jogodat.
Egyébként meg részemről nem folytatnám már a diskurzust, bocsi; építő jellegű meg minden, viszont ezer a dolgom. Elolvasom, amit reagálsz, de ne nagyon számíts kérlek válaszra!

2019.06.10 12:31:17
@eßemfaßom meg áll: Mármint ugye a te véleményed szerint.
Nézd, tényleg nincs időm itt faszkodni veled; és direkt használom ezt a szót, mert ha nagyon picit belegondolnál, megértenéd, miért két teljesen más dolog az, amit össze akarsz mosni. Nem hagyom magam olyan munkára kényszeríteni, amit te magad is el tudnál végezni, sőt eleve a te dolgod lenne (az értelmezés ugye). Minden jót neked!

Foglalkoztunk már vele itt a Karakteren nagy általánosságban, hogy mit jelent helyes és helytelen; hogyan ítéljük meg a téves (vagy annak vélt) alakokat. Ideje azonban a konkrétumok vizeire evezni, és kiemelni néhány példát. Mi az, ami engem a legjobban fölbosszant, ha szövegeket hallok és olvasok?…..
InteriorLulu
2019.03.09 13:59:41
@fittyerfutty: Az ingatlanosoknak igen jellemzően nincs az érettséginél magasabb iskolai végzettségük. Mint szinte minden más nyelvi-stilisztikai hiba, a terjengősség használata is jórészt olvasottság és iskolázottság függvénye.
Persze az összetett szavak különírása is ilyen (lásd pl. a példádban a "presztízs érték"), mégha az olyannyira el is terjedt, hogy a két saját mondatodban te magad is belefutsz egy ilyenbe... :p

2019.03.09 22:32:33
@ételizésítő: "Merthogy ezek már az élő nyelv részei lettek ebben a formában. A hogyan és az egyetlen sok esetben ma már modoroskodónak számít."
Írjál légyszíves legalább egyetlen példamondatot arra, amikor a hogyan vagy az egyetlen valóban modoroskodónak hat azokban az esetekben, amikor amúgy indokolt a hogy/egy helyetti használatuk! Köszi.

2019.03.10 10:28:19
@ételizésítő: "Az a helyzet, hogy sehol nem indokolt ma már a használatuk, max. félreértések elkerülése érdekében használják őket. Hülyék elleni védekezés gyanánt, mint Amerikában azt a használati utasításban, hogy a mikróban nem javasolt háziállatot szárítani."
(Ugye a hogyanról és az egyetlenről van szó).
Egy példamondatot kértem tőled, olyat, ahol az indokolt használatuk modoroskodónak számít. Nem írtál, ellenben
1. egy hajánál fogva ideráncigált hasonlatot hozol, aminek az égvilágon semmi köze a tárgyalt problémához,
2. érvként elismételed az alapállításomat: pontosan, csakis a félreértések elkerülése végett használjuk őket, semmi másért, és ez amúgy bőven elégséges indok a használatukra. Akkor használjuk, amikor a "hogy" és az "egy" értelemzavaró lenne. Lásd pl. az előző hsz-em mondatának első részét, amit nem véletlen fogalmaztam úgy, ahogy: "Írjál légyszíves legalább egyetlen példamondatot arra, amikor...". Az "egyetlen" helyett az "egy" a hangsúlyt a "példamondat" szóra tolná át, ami nem lenne jó, hiszen a tagmondat hangsúlya nyilvánvalóan nem azon van.
És (szerintem) az is nyilvánvaló, hogy a megkülönböztetést nem a "hülyék elleni védekezés" okán tesszük, hanem pusztán hogy a leírt mondatunkat úgy értelmezze a bármilyen intelligenciaszintű olvasó, ahogy szeretnénk hogy értelmezze.

Mik az esélyei annak a katonának, aki a döntő csata előtt nosztalgiázik? A kutya mindig túléli? Az a fránya autó pedig pont akkor nem akar indulni a horrorokban, amikor közeledik a baltás gyilkos. A tejössz blog összeszedte a legnagyobb filmes közhelyeket, avagy ami felrobbanhat, az fel is…..
A tudásalapú vetélkedőkre itthon mindig is hajlamosak voltunk úgy tekinteni, mint valamiféle kinyilatkoztatásra, a könnyen, tömegek számára elérhető Tudás alfájára és ómegájára, a kvízmesterekre meg a Tudás Őrzőire. Ilyen volt Egri János és az Elmebajnokság, azaz az angol Mastermind hazai verziója,…..
InteriorLulu
2019.01.04 11:25:59
@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
"Bezzeg, ha az lett volna a kérdés, hogy mit jelent a G az Q1G-ben, akkor rögtön dicsérné az index a tv2-t, mi?"
A nagy csodálkozásból felocsúdva igen, egészen biztosan dicsérné, és ezt helyesen is tenné. A mindenkori (!) kormány kritikája mindegyik (!) híroldal esetében alap kell hogy legyen, márpedig az O1G-ről nem véletlenül tudja tíz magyarból kilenc, hogy micsoda.

"Nem volt hatékony a lakás-takarékpénztári megtakarítások támogatása"- címmel jött ki az MTI friss híre. Ez eddig rendben is lenne, ha az első mondatból nem derülne ki, hogy mindez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2011-es tanulmánya szerint van így. Igen, 2018. októberében egy 2011-es tanulmányt…..
InteriorLulu
2018.10.18 20:35:21
@nick papagiorgo:
"Én (és talán nem vagyok egyedül) HÍREKET szeretnék olvasni, nem véleményeket máshol megjelent hírekről."
De igen, nagy eséllyel egyedül vagy azzal, hogy kizárólag híreket szeretnél mindenütt olvasni.

Szóval tele van a tököm azzal, hogy felmegyek a netre, és mindenhol ezzel találom szembe magam. A fészbúkon, a gyakorikérdéseken, a különféle szenny- és egyéb oldalak kommentszekciójában, a jutyúbon meg még a jó Isten tudja, hogy hány egyéb helyen.
Sírnak a pasasok, hogy:
- minden nő szemét…..
Az idei év egyik legnagyobb sorozatos sikere az AMC-n futó Terror, amiről remek Hogyvoltokat is írunk. A sorozat amerikai nézettsége remekül alakult, rendszeresen az öt legnézettebb kábelsorozat között szerepelt és saját csatornáján belül is csak a Walking Dead és a Better Call…..
InteriorLulu
2018.05.29 22:35:06
Az információáramlás elromlott. Nemcsak arról van szó, hogy különböző emberek teljesen eltérő következtetésre jutnak ugyanabból a bizonyítékból. Úgy tűnik, különböző intellektuális közösségek többé nem osztják ugyanazokat az alapvető hiedelmeket. Talán többé már senkit nem érdekel az igazság …..
InteriorLulu
2018.04.23 14:30:03
@werinter:
Egy negyedik okról lehet inkább szó, arról, hogy a merítési köröd egyszerűen nagyon nem (megfelelően) reprezentatív, bármennyire is hiszed, hogy az.
Ami a 800+ fős gyárat illeti: értem én, hogy elvben akár minden egyes dolgozóval kommunikálhatsz, de egyrészt valójában egészen biztosan nem ismered egy-két száz embernél több ott dolgozó valós (!) preferenciáit (mert nem mondasz igazat, ha azt mondod, hogy mind a 800+ emberét ismered, ennek a fele is képtelenségnek tűnik); másrészt, ami a fontosabb, hogy egy 70-80 ezres választókörzet egyetlen (közepes méretű városban álló) gyárában dolgozókról beszélünk. Márpedig közhely már, hogy az újabb kétharmadot a kistelepüléseknek zömmel a mezőgazdasághoz kötődő népe hozta el, de eleve ők adják az orbáni 49% legszélesebb csoportját is. A gyári/üzemi melós hagyományosan szocialista érzületű, emellett pedig sokkal inkább általában ellenzéki (többnyire jobbikos) érzelmű, mint fideszes.
Tehát a hiteddel ellentétben: nem, korántsem mindenféle szemléletű ember dolgozik nálatok a gyárban.
Ami a "viszonylag széles" ismeretségi köröd (barátok, rokonok, közvetlen kollégák) illeti: hiába írod, hogy "mindeféle buborékot kizárva", a kommented bizony pont egy ilyen véleménybuborék (információs buborék, ugye) meglétét mutatja. Ez a jelenség egyébként önmagában nem az ördögtől való, őszintébb pillanataimban én magam is elismerem, hogy valamennyire élek egy ilyenben; a gond az, ha valaki a nyilvánvalót tagadja. Rokonok, egyetemről megmaradó barátságok, közvetlen/közvetlenebb kollégák: mindegyiket illetően megvan a természetes magyarázat a hozzád hasonlóan Orbán-ellenes attitűdre.
Rokonok? Az egyén általuk, majd velük köcsönhatásban szocializálódik.
Egyetemi barátságok? Pontosan ismert a szoros összefüggés az iskolai végzettség és a napjainkban mért rendszerellenesség, illetve a "nem hagyományos", ám kétségtelenül demokratikus elkötelezettségű pártokra (LMP, Momentum, Együtt, PM, kutyák) való szavazási hajlandóság között. Minél magasabb, annál ilyenebb, minél alacsonyabb, annál olyanabb.
Közvetlenebb kollégák? A végzettséged alapján a gyárbéli munkaköröd egyértelműen értelmiségi, így a közvetlen kollégáid is hasonlóan értelmiségiek. Nyilván sűrűbb kapcsolatban vagy az egyéb - minimum érettségivel bíró - adminisztrációs kollégákon kívül csoportvezetőkkel, művezetőkkel stb, ám tudható, hogy attitűdben, gondolkozásmódban az eredetileg kékgalléros közegből származó utóbbiak közelebb állnak a fehérgallérosokhoz, mint a kékgalléros melósokhoz, akik között, ha a gyárban valahol, hát köztük lehet és nyilván van is jócskán fideszes szavazó.

2018.04.23 16:09:21
@werinter:
Az előbb a felsorolásba vehettem volna a (nem barát, nem kolléga) ismerősöket is. Általában elmondható, hogy az ember azon ismerősi köre, akikkel olyan viszonyban van, hogy megbeszélhetik egymással szavazói preferenciáikat, ez a kör azért nem egy mindenféle tekintetben heterogén halmaz. Nem véletlen vagy (maradsz, maradtál) velük kapcsolatban. Az Orbán-rendszerhez való pozitív vagy negatív viszony ma már egy markáns vízválasztó: jócskán túlmutat önmagán az akár pro, akár kontra attitűd. Ha ma valaki mellette van, támogatja, annak megvan az oka, azaz egy olyan fajta beállítódása, világlátása, igényszintje, tájékozódási köre van, ami okán természetes módon szavaz Orbánra (vagy éppen kimondottan bármelyik ellenzéki erő ellen), és ez sokminden másban is megnyilvánul nála. Olyan dolgokban, amik mondjuk tőled nagyrészt tejesen idegenek, és így nemigen találnál vele közös hangot.
(Persze annak is megvan az oka, ha valaki kimondottan ellene van és ellene szavaz, ám az szerintem messze nem annyira behatárolható beállítódást, világlátást stb mutat, mint a támogató).
(És emellett mondjuk furcsállom azért, hogy az "igencsak széles" ismeretségi körödből csupán egyetlen fideszes szavazót ismersz. Elhiszem neked, pont ezért furcsa. Több kéne hogy legyen, az az életszerű, hisz amikről írok, azok nyilván általában, jellemően, azaz kivételeket akár bőven megengedve értendők. "Igencsak széles" ismeretségi körben nincs olyan, hogy csupán egyetlenegy az olyan, aki nem illik a mintázatba).
A kiábrándult fideszesek jellemzően pont nem az iskolázatlanabb, képzetlenebb és falusi szavazókból kerülnek ki. Sőt, jórészt épp ellenkezőleg, így itt is az van, amit állítok: eleve velük vagy bármilyen kapcsolatban.
Igen, pontosan így van. A nem túlzással óriási jelentőségű következményekhez képest hihetetlenül bagatell dolgokért vásárolható meg egész tömegek szavazata, és ez már önmagában is a rendszer torzságát és a társadalom, az ország hamarosan erőteljesebben is meginduló hanyatlását mutatja...

Kedves tüntetők,
Először is, hadd szögezzem le, örömömre szolgál, hogy vannak még az országban, akik unják az Orbán-rendszert. Bár azt gondolom, ha nagyon a részletekbe mennénk, az jönne ki eredményül, hogy nagyon nem vagyunk egy platformon, egy poszt erejéig most vállaljunk…..
KARAMBOL
Amit az ellenzék ezüsttálcán nyújt át a Fidesznek: Budapest 6-os számú választókerület
2018.04.07 17:18:52
Egy nappal a választások előtt az Apokalipszis réme lebeg Budapest 6-os választókerülete fölött. Közeleg az Armageddon....
Merthogy körvonalazódni látszik annak mintapéldája, hogyan feledkezett meg a változást akaró polgárairól az ellenzéki oldal, és hogyan nyújtják át a kerületet ezüsttálcán…..
InteriorLulu
2018.04.08 10:58:57
@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
"Én tudatos szavazóként most listán rájuk szavaztam, bár ezt soha nem tenném, mint baloldali érzelmű szavazó."
Soha nem tennéd, mégis megtetted, ráadásul teljesen értelmetlen módon. Ha balról történő kormányváltás a célod (márpedig amit írsz, az alapján az a célod), akkor listán a biztosan bejutó négy párt közül a Jobbikot leszámítva bármelyikre szavazhattál volna.
De nem, te a ("hisztériát fenntartó") Jobbikra szavaztál. Úgy látszik, a tudatos szavazók között is nagy különbségek vannak a tudat minőségét illetően...

#Konzervtelefon
Írj 10 mondatot, megmondom, ki vagy! Nyelvészet a bűnüldözés szolgálatában
2018.03.23 09:00:00
Ujjlenyomat, DNS, beszédhang, kézírás. Csak néhány példa az emberek egyedi tulajdonságaiból, amelyeket nap mint nap használnak bűnügyek megoldására. De mi történik, ha bizonyítékként csak egy nyomok nélküli, géppel írt levelet találnak a nyomozók? Vajon kideríthető valami…..
InteriorLulu
2018.03.24 17:55:37
@Sanda gyanu: Szerintem még most is nagyon kevés ilyen "térben homogenizálódott" kifejezés, szófordulat van az akár szóban, akár írásban használt kifejezéseinkhez, fordulatainkhoz képest. És nem is tűnik úgy, hogy ezeknek az ilyen-olyan okokból homogenizálódott fordulatoknak a mennyisége egyhamar szignifikánsan növekedne - mert mitől is történne ez, ha az elmúlt évtizedek alatt nem történt meg?
A legnagyobb parasztság az, ha valaki nem tartja be a követési távolságot. Ez elég balesetveszélyes, hiszen elég csak egy pillanatra elbambulnia, és meg is történik a baleset. Nem csak magát veszélyezteti, hanem mindenkit körülötte...
InteriorLulu
2018.01.19 15:12:04
@psbm:
Igen, ezekkel teljesen egyetértek. Sok esetben kontraproduktív is ez a seggedbe mászása, és valóban nem nyer többet száz km-en pár percnél. Ám míg ezek racionális ellenérvek, az ő permanens nyomulása ahogy írtam is, ösztönös alapú, nagyrészt tudatalatti által vezérelt. Így aztán a jelenség az idők végeztéig fennmarad,mármint amíg léteznek élő, nem robot sofőrök.
Egyébként ez a kétféle megközelítése ugyanannak a dolognak elég mindennapos: racionálisan végiggondolva tudjuk, hogy manipulálnak (a reklámokkal, az áruházak a térkialakítással, az áru elrendezésével stb stb), ennek ellenére igencsak gyakran döntünk ösztönösen, érzelemvezérelten, kvázi irracionálisan, és ez is így marad, amíg emberek vagyunk.

A bitcoin biztosan 2017 legnagyobb storyja. Nem új dolog, de az árfolyam szárnyalása most volt igazán látványos. A gond csak az, hogy az elmúlt időszakban volt két olyan tapasztalat is, amikor azt láttuk, a piac olyan termékeket áraz be kívánatos és jó termékként, amik egyáltalán nem azok. Ilyen…..
InteriorLulu
2017.12.28 13:17:45
@Válasszunk:
Én azt gondolom, hogy a bitcoinos kisbefektetők, spekulálók csupán egy kisebb része használ fel erre hitelt, és ők sem akkora összegeket, ami egy majdani bedőlés esetén súlyosan eladósodottá tenné őket.
Persze ez nem tudhatom biztosra, de te sem az ellenkezőjét.
Ezen kisbefektetők, "kisemberek" száma idén, és főleg nyár végétől nagyságrenddel nőtt, javarészt ezért a drasztikus árfolyamemelkedés, és ezért beszélhetünk tömeges jelenségről: ám ez a tömeg még mindig relatív, és a bitcoin rendkívüli kiszámíthatatlansága miatt várhatóan az is marad.
Amúgy minden más, a posztban és a kommentjeidben írottakkal nagyjából egyetértek.

Szebeni István otthagyja a hétvégi tényeket, Andor Éva új párja január első hétvégéjétől Váczi Gergely lesz. Szebeni az Echo Tv-hez megy a TV2 közleménye szerint. Innentől a szó szerinti közlemény:..
InteriorLulu
2017.12.24 15:22:11
@Steppenwolf:
A probléma ott van, hogy a kétféle műsor közül az egyik becsapja a nézőjét, a másik nem.
Az egyik komoly műsornak állítva be magát igen keményen manipulál, ferdít, csúsztat, hazudik, a másik szimplán szórakoztató műsornak állítva be magát nem csinál mást, mint - itt teljesen mindegy, milyen szinten, de - szórakoztat.
Márpedig kurvanagy különbség van aközött, hogy igazodunk-e a néző elvárásaihoz, várakozásaihoz, vagy totálisan hülyének nézve őt ignoráljuk a várakozásait, és mondjuk az -
újságírókhoz, politológusokhoz, egyéb társadalomtudósokhoz méltó - objektivitásnak legalább a látszatára való ügyelés helyett kőkemény propagandát tolunk az arcába.
Magyarán miután a kétféle műsornak az égvilágon semmi köze egymáshoz, nem is szerencsés dolog az egyik kapcsán a másikkal bezzegelni.

szinkronjunkie
Filmcímek magyarra fordítása, avagy Sziki-szökevény és ciki társai
2017.11.22 20:08:50
Amióta csatlakoztam a blog szerkesztőségéhez, hatványozottan több időt töltök szinkronnal kapcsolatos tartalmak böngészésével, mint azelőtt tettem. Az azóta eltelt pár hónapban rendszeresen találkoztam két olyan témával, amik igazán megosztóak a magyar filmnézők, kritikusok, kommentelők körében. Ez…..
InteriorLulu
2017.11.24 21:09:22
@Terézágyú:
"...de lehet, hogy éppen emiatt nézték meg sokan, és éppen a Gilmore-lányok cím "rettentette" volna el őket..."
Ez szerintem igen valószínűtlen. A rendszeres telenovella-fogyasztóknak és a Szívek szállodája rendszeres nézőinek ugyanis elég kicsi lehet a közös halmaza. És amennyiben ez így van, akkor ez a magyar cím valóban teljesen, mondhatni végzetszerűen óriási melléfogás: a tipikus telenovella-fogyasztó az első részt talán végigszenvedte, de aztán ejtette is a dolgot, mondván ez neki "túl magas". A telenovellákat rühellők, és egyben sok-sok potenciális Gilmore Girls-kedvelő pedig - szintén a kezdetekkor - már a címet látva hanyatt-homlok menekültek, és jórészük minden bizonnyal sosem lett már a sorozat nézője.
Persze mindez csupán az én véleményem, ám az biztos, hogy pusztán önmagában egy ilyen cím olvastán, mint a Szívek szállodája, bőven nemcsak engem kerülget a hányinger.

Az ember és a gép kapcsolata napjaink egyik legaktuálisabb témája, hisz a társadalmunk fontos láncszemévé vált a folyamatosan fejlődő technika és a mindennapokban már rengeteg elektromos eszköz elengedhetetlen még a magánemberek számára is. Erről a témáról filmet készíteni…..
InteriorLulu
2017.06.22 10:05:36
@FroG: Nem olyan célból kritizáltam, hogy valami rekcióra késztesselek, tudom hogy három év távlatából az ember az ilyenre nemigen tud érdemben reagálni. Én most néztem meg a filmet, így elolvastam a te kritikádat is, melynek linkje egyébként a porton az Automata alatti kommentek között van. Aki esetleg szintén mostanában vagy a jövőben nézi meg a filmet, és idetéved, az majd reagál rám, vagy nem.
Amúgy pedig köszönöm a reakciód. :-)
Amúgy pedig köszönöm a reakciód. :-)
B1 BLOGCSALÁD
Orbán bevallotta, mi volt az olimpiai pályázat visszavonásának valódi oka
2017.02.24 10:24:28
Csúfos kudarc lett volna, ha Budapest versenyben marad: lehet, hogy egyetlen szavazatot se kapott volna...
Nem először melegeznek le, nem is utoljára, ahogy a kommentelőket ismerem, de az kétségtelen, hogy most jött a legváratlanabb helyről. Nem mintha magamra venném, nem erről van szó, csak ennyire nyíltan, a tévében még soha nem mondták. Hiába mondja a FEM3 egyik műsorvezetője, Várkonyi Andrea, hogy a…..
Érdekes interaktív tévéfimet vetített le az ARD a napokban: egy bírósági tárgyalásról szólt, aminek végén a nézőknek kellett eldönteniük, hogy mi legyen az ítélet. A történet szerint egy Al-Kaida-sejt a levegőben eltéríti a Lufhthansa egyik Airbus A320-as gépét (164 fővel a fedélzeten), majd a gépet…..
Sok helyen megénekelték már, hogy a zebrán - azaz a kijelölt gyalogátkelőhelyen a kerékpért tolva szabad csak átkelni.
Ennek az oka elég nyilvánvaló: az autós gyalogosra számít, nem pedig negyvennel bezuhanó bringásra.
A fenti bringás balról érkezett a zebrára, neki is sikerült megállni meg…..
InteriorLulu
2016.10.09 10:12:50
@qwertzu: "Nem. Teljesen egyértelműen rátekert a zebrára biciklis-tempóval, és ott állt meg az út közepén a féket használva. Amúgy rohanni például gyalog is tilos a zebrán"
Nem. Teljesen egyértelműen rátekert a zebrára egy siető gyalogos tempójában (vagy ha tetszik, egy lassú biciklis tempójában: pl. az én biciklis utazósebességem a négyszerese lehet annak, ahogy ő a zebrára rátekert), és ott állt meg az út szélén (a zebra hosszának kb. egyötödénél) a féket használva, mert nem lehetett biztos benne hogy közeledő poszter barátunk nem üti el. És igen, a zebrán le kell szállni a bringáról a kresz szerint, szóval csúnya dolgot tett az amúgyis nem kellően körültekintő bácsi. Ami semmiben nem menti fel a zebrához nem megfelelő tempóban érkező, és itt méltatlankodó posztert.

Párkapcsolati Kovácsmester társkereső blogja!
3 ok, hogy miért használd a 60 perces randi szabályt!
2015.11.09 17:19:05
Amikor az ember először találkozik lehetséges partnerével sok mindenre kíváncsi. De ami a legjobban foglalkoztatja az mégis csak az, hogy vajon az, aki vele szemben ül az asztal túloldalán lehet-e az, akivel végre jól érezheti magát, és kialakíthat vele egy…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A férfi kimondott célja mindvégig Rachel móresre tanítása; a végefelé ki is mondja, hogy nem az életét, nem Rachel életét akarja elvenni, hanem egy életre meg akarja őt leckéztetni. Amivel pedig a legnagyobbat tudja ütni, az nyilván a nő gyereke életének elvétele.... És mivel nincs már vesztenivalója, hisz pontosan tudja, a nap végére vagy holtan végzi, vagy halálra ítélik/életfogytot kap, bármit megtehet, hogy az minél jobban fájjon a nőnek. Bármit, az életének elvételén kívül.
A film szerintem amúgy 7/10.