Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ZmanUK

398 bejegyzést írt és 741 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sacha Baron Cohen utoljára 2006-ban, a Borat (a rendes címe hosszabb, de le nem írom) című mozifilmje előtt szerepelt saját műsorral a tévében, egy kétrészes, a Boratot felvezető műsorral. Amiben pontosan azt csinálta, mint amit 2000-ben, 2003-ban és 2004-ben is, akkor még az Ali G Show-ban:…..
ZmanUK 2018.07.16 15:05:20
@badadada9: Tokeletesen egyetertek
Pár hónappal ezelőtt olvashattátok Juditék történetét, akik egészen furcsa kacskaringóval jutottak el Las Vegasig. Az akkori poszt inkább az útjukról, mint a városról szólt, meg is kértem, hogy írjon arról, milyen az élet az egyik leginkább ikonikus, ugyanakkor talán leginkább…..
Kora reggel van. Csörög a telefonom. Látom, ki a hívó fél... tudom, hogy baj van. Tudom, hogy anyu meghalt. Érzem. Hagyom hagy csörögjön. Már az autóban ülök. Mellettem a kislányom. Megyünk a lovakhoz. Mostanában mindig ott vagyunk, velük vagyunk. Nehéz napok, hetek vannak mögöttem, ami felőrölte…..
Bevallom, kíváncsian vártam a magyar és a brit miniszterelnök budapesti találkozóját, méghozzá egyetlen téma miatt: ez pedig a brit szociális juttatások jövőjéről szóló egyeztetés. Az borítékolható volt, hogy konkrétumok nem fognak kiderülni, ám ez az az eset, amikor a…..
Most éppen a Samsung ült fel a botrányvonatra - a sokak által várva várt Note 5-ról ugyanis hamar kiderült, hogy egy apró tervezési hibával érkezett a boltok polcaira (mármint nem nálunk, mert Európába nem jön egyelőre - vagy mégis?): az Android Police fedezte fel, hogy az…..
Ma némi szünet után folytatódik a sorozat, melyben elintézendő ügyeinket vesszük sorra, azaz mi az, amire egy-egy ország esetében figyelnünk kell határátkeléskor. Németországot már kibeszéltük, ma pedig az egyik legnépszerűbb cél, Nagy-Britannia következik. Természetesen…..
ZmanUK 2014.11.14 10:18:38
@Határátkelő: Kuldtem neked emailt a magyar autoval kapcsolatban. Legyszives modositsd a posztot, mert kicsit felrevezeto. Koszi
ZmanUK 2014.11.14 12:41:40
@Határátkelő: Koszi HA
Szeptember 1-én a világ számos pontján tartottak tiltakozó megmozdulásokat a japán bálnákért és delfinekért. Ezen az oldalon megtekinthető, hogy mely országok vettek részt az akcióban. Azon a napon tartották meg az állatvédők a tiltakozásukat, amikor elkezdődik a 6 hónapos…..
Rohammal vette be a Facebookot az alábbi kép, amiből megtudhatjuk, hogy a Samsung küszöbön álló bejelentése Szeretett Vezetőinket sem hagyja hidegen (a pletyka amúgy valós, jövő héten kiderül, mi igaz belőle). [A képet állítólag a Magyar iPhone Közösség oldalán…..
ZmanUK 2013.03.05 15:51:31
Az angol és a magyar kulturális különbségekről esett már szó a blogon, arról azonban, hogy miként óvja a civil társadalom értékeit előbbi és hogyan kezeli ugyanazt utóbbi, jóval kevesebb. Ahogyan Sámán írja, Angliában az erőszak nem ott kezdődik, hogy valaki átvágja…..
ZmanUK 2013.03.01 17:39:59
@Mirjam2: Hat nem itelkezem, de azert ez az embert minositi akinek van rendorsegi priusza. Itt a "normalis" angol barataiknak egynek sincs .. pedig voltak ok is fiatalok ...

Aki a mai napig nem talalja gaznak a rendorsegi priuszat ott mar azert gond van szerintem ...
ZmanUK 2013.03.01 17:52:03
@Saman: Nos, en csak masodallasban nyomom a rendorseget, megvan a foallasu irodai mernoki munkam, szoval latom es atelem "mindket vegletet".

Angliaban, szinte Europaban egyedulalloan van az un. PUBLIC ORDER SHIFT, ami csutortok este, pentek es szombat este csakis kizarolag azert lett kialakitva hogy a clubok es pubok elott az emberek ne verjek agyon egymast es ne torjenek zuzzanak a varosban. Tovabba, ezert lepett eletbe a Section 27, Section 5, torvenyek is, mert valahogy kezelni kellett a nagyszamu randalirizot.

Szoval nekem ne mondja senki, hogy van meg olyan orszag ahol a binge drinking es az alkohollal osszefuggo buncselekmenyek nem ilyen kiemelkedoen magasak.

Ugy erzem a cikkedbol, hogy mintegy kimondtad, hogy milyen bekes hely ez az anglia es hogy az angolok milyen kedvesek egymassal es toleransak, ami abszolut nem igy van.

A munkahelyemen az osszes kollegam normalis (legalabbis 80%-uk), intelligens, okos, figyelmes, tolerans, stb, aztan meg elmegyek jarorozni es latom Anglia "masik arcat".

Ajanlom amugy mindenkinek, mert sokan ledobbennenek, hogy az angolok hogy tudnak viselkedni...
ZmanUK 2013.03.01 17:57:04
@Zlot: Es meg persze folytathatnam a sok keselessel, a kifejezett "KES AMNESZTIA" gyujtodobozokkal, a rengeteg CCTV kameraval, stb, stb, stb

En nem kergetek illuziokat, rengeteg a problema ebben az orszagban is, az alkohollal, fiatalokkal, antiszocialis viselkedessel, garazdasaggal, stb, amiket jo ha az ember nem rozsaszin felhon keresztul nez.

Itt kismmilio tinedzsernek, majdhogynem gyereknek van ASBO-ja, lakhelyelhagyasi talalma, stb, en ilyet komolyan mondom Magyarorszagon nem lattam, hallottam ...
Akinek volt már szerencséje Nagy-Britanniát, a szigetországot komppal megközelíteni láthatta Dover fehér szikláit, ami igazán lenyűgöző látvány. Ám, aki még valami ennél is szebbet szeretne látni az látogasson el a Brightontól nem messze fekvő Eastbournebe a Beachy Head-hez, az…..
Bár a nagy-britanniai munkavállalásról már jó néhányszor esett szó, álljon itt egy kis összefoglaló, hogy mit is javasol a hivatal, a határőrizeti szerv, vagyis a UK Border Agency. Megpróbáltam összeszedni a legfontosabbakat, a teljesség igénye nélkül – úgyhogy a…..
ZmanUK 2013.01.16 16:52:22
@Eltévelyedés: Creme Fraiche amit mi is tejfolkent hasznalunk. Szerintem tokeletes
A tavalyi utolsó poszt Angliából érkezett (meg is kaptam rögtön érte az ilyenkor kötelező „már megint Anglia" beszólást... :D), ráadásul szokás szerint akadtak, akik „kamut" kiáltottak. Így aztán a szerző, Wall-E, írt egy másik, részletesebb posztot, amiből kiderül, mit…..
ZmanUK 2013.01.11 12:30:32
@hogyne,persze,igazad van!: Jaja, ezert mondtam, hogy gettot es villanegyedet is talalsz mindket orszagban, ebben nincs kulonbseg.
ZmanUK 2013.01.11 14:06:11
@mariann49: ment az uzenet
ZmanUK 2013.01.13 08:31:38
@Philosoraptor: De, már írtam egyet

hataratkelo.postr.hu/onkentes-rendorkent-angliaban

De amúgy a privát életemről nem szándékozok külön bejegyzést írni, aki követ az már úgyis túl sokat tud ;)
Mai szerzőnk informatikusként Magyarországon sem keresett rosszul, mégis úgy érezte, ha előre szeretne lépni, akkor érdemes kipróbálnia magát külföldön is. London lett belőle, és az első hónapok kisebb nehézségei után be is jött neki. „Én idén júniusban döntöttem…..
ZmanUK 2013.01.03 12:32:15
@Thargoid: Szakmailag a 123-as pont lennek, fizetesileg 14. nemtom amugy kik irtak a listat es hogy (persze nagy a szoras beosztas es beosztas kozott)
ZmanUK 2013.01.03 13:11:02
@mommmmo:

Egyetertek, a szakmak kozott nagyok az elteresek megnevezesben is, es amugy nem minden orvos keres 80K folott.

Hat en azzal nem ertek egyet hogy mi miatt erdemes dobbantani. Termeszetesen a szakmai kilatasok es a kiszamithatosag szinte nalam is dobogos helyen van, viszont a penz is eroteljesen ott van.

Ha mar a lakhatas/rezsi levonasa utan megmarad 600eFt, Angliai elelmiszer,muszaki cikk, utazas, amazon, ebay, gumtree, hasznaltauto arak mellett abbol igen jo eletkorulmenyeket lehet biztositani.

Mig egy magyar netto 400eFt-os fizetesbol ha levonjuk a kozlekedest / lakhatast, stb, akkor a maradekbol mar nem tudod ugyanazt az eletszinvonalat biztositani magadnak.

Szoval nalam legalabbis a penz igenis nagy huzoero.
Despite not updating my blog at all I am still not ready to close it down. Probably in the next couple days I will come forward with a post about the events of the last couple months. Many things happened, many things have been done as always I am busy as hell. Still doing policing, it is now more…..
Pray for Success 382nd - 2012 2013.01.01 18:48:47
As 2012 is finally over and now we began a new year, I think this is time to put together the highlights of the past year.  - Started the year with a party in Hungary with my best friends  - Had snow in the UK in February - Went to Paris with my inlaws ... and guys this was AMAZING.…..
Ismét egy folytatásos történet újabb epizódja következik, ezúttal Londonból, ahová Ádám kevesebb, mint fél éve költözött ki. Mint írja, lassan kezdi felvenni a ritmust, lassan rutinos londonivá válik, noha bőven akad még, ami zavarja. Mondjuk az, hogy a brit főváros…..
ZmanUK 2012.12.21 13:52:27
@GolyofogoToni: En is otthonrol vagtam bele ... nekem speciel nem b@ssza a csorom semmi, csak az ha valaki durvan altalanosit 6 honap utan
ZmanUK 2012.12.21 14:33:52
@tildy:): Hehe, a Shardra en is ralatok ... csak sokkal kozelebbrol :)
ZmanUK 2012.12.21 14:35:31
@d.z.: Ha azt hiszed hogy itt nincs bolti lopas akkor tevedsz. Mert van egy csomo. Akiket persze meg is talalnak utana :)

Amugy a nagyobb uzletekben ugyanugy vannak biztonsagiak akik monitorokon at nezik azt aki esetleg lopni akarna. A bejarathoz meg altalaban nem a nagy erteku es kis meretu dolgokat pakoljak pont ezert ... Szoval a rendszer igenis jol mukodik.
Markocsán "MCM" Sanyi maratonit futott 30 év után. Már nagyon vártuk a beszámolóját, hiszen tökéleteset futott. Olvassátok nagy élvezettel! – angelday A maratoni karrierem valahogy úgy kezdődött, hogy ’82 októberében, még az alapozás megkezdése előtt, eldöntöttük az…..
Újabb autóval bővítette impozáns luxusautó-gyűjteményét Kim Kardashian. Az új szerzemény egy kétmillió dolláros Paganai Huayra. Állítólag amióta Kanye Westtel jár, Kim Kardashian elkezdte élvezni az egyszerűbb dolgokat az életben. Azt, hogy ez pontosan mit jelent, nem…..
ZmanUK 2012.11.06 14:29:43
@Roy: Talalt ... klitorisz/prosztata izgato ...
London nagyon kemény, óriási a verseny, de ha van megfelelő tapasztalatod, és több nyelvet is beszélsz, akkor simán boldogulhatsz – állítja mai szerzőnk, aki nem muszájból költözött a brit fővárosba, hanem az egyszerűbb, izgalmasabb, változatosabb, kiegyensúlyozottabb…..
Régen jártunk már Londonban :), szóval éppen itt az ideje, hogy ismét a szigetország felé vegyük az irányt. Linda egy szerelmet követve ment a brit fővárosba, a kint élet élménye még egészen friss, ám az odavezető út nem volt egyszerű. „Sajnos volt több mint egy évem…..
Határátkelő Ingázni Ausztriába 2012.10.15 06:53:00
Bevallom, mindig örömmel tölt el, amikor a kommenteken keresztül megismert olvasók (ha nem nagy merészség, akkor: virtuális ismerősök) billentyűzetet ragadnak és megosztják a maguk történetét. Ezért is örültem Nyulz of the World itt következő írásának. Utána meg jöhet az…..
ZmanUK 2012.10.15 16:36:42
@gabcigirl: Latszik sokat tudsz az iszlamrol ... gratulalok
ZmanUK 2012.10.15 17:53:15
@SilentDreams: En a cseheknel eltem ket evet csak angol nyelv ismeretevel ... az irodaban angol volt a "kotelezo" nyelv ...

Szoval minden lehet ...