Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lesbőltámadószárítókötél

0 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szuper és még egyszer szuper, hogy az M2-es autóút bővítése elkezdődött. Tényleg nagy erőkkel folyik a munka, mindkét irányban útkorlátozással. Ezzel egyébként még nincs baj. Felkészültünk, tudjuk, ez mivel jár. Amire viszont szerintem a „Zokosok” nem számoltak, az a Budapestre bejárók reggeli…..
Lesbőltámadószárítókötél 2017.09.21 06:42:39
Subba Gyógymód merevedésre 2014.05.09 08:30:00
Nagyjából az egyetlen járható út. Mindenki fogadja meg a tanácsot B) ..
Lesbőltámadószárítókötél 2014.05.09 20:44:28
Tavaly májusban tudtuk meg, hogy Bayer Zsolt az NKA miniszteri keretből nyújtott 35 milliós támogatásával újraforgatja a régi nagysikerű Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatot. Bayer az Indexnek úgy nyilatkozott, a Magyarországon készülő, 14 részes és a…..
Három hete mutatkozott be itt a Lángoló Gitárokon is a pécsi SZOBA | Sessions, ami letisztult, akusztikus élő felvételek rögzítését tűzte ki célul, közönség nélkül, csak a produkcióra koncentrálva. Az első felvételük a Tej Esemény után című dala volt, most pedig itt egy…..
Lesbőltámadószárítókötél 2012.07.13 13:43:40
Ki is valójában Fehér Puzsér? Miért jött el? Mit képvisel? Mit tanulhat tőle a ma embere? Megannyi kérdés, mely joggal foglalkoztatja a közvéleményt. Alapos néprajzi kutatás után megkísérlem tehát összefoglalni a Fehér Puzsér eljövetele és rövid földi szolgálata kapcsán…..
Lesbőltámadószárítókötél 2012.05.16 12:30:43
Lesbőltámadószárítókötél 2012.05.16 14:00:21
@Ronald:
Na, mindegy is.....remélem szombaton visszatér a vérben forgó szemű, nagypofájú zsűritag, és segít az ilyen Juhász Marci-féléknek, hogy rájöjjenek,nem ott van a helyük a Csillag Születikben...
 Libamáj, kaviár, zsenge fürjhús finom mártásokkal bolondítva. Desszert  gyanánt banánhajó csillagszóróval és színes cukorreszelékkel. Mértékletes zabálás, utána pedig mértéktelen mennyiségű pezsgő és rövid. Alulöltözött pincérlányok, félhomály,…..
    Úgy terveztem, ahogy a legtöbben a szilveszteri posztban, én majd a háztáji első szülinapján foglalom össze a blog elmúlt évét. Mondjuk beteszek egy top akárhányat a legolvasottabb és legolvasatlanabb posztokból. Összefoglalom a nulláról…..
Lesbőltámadószárítókötél 2012.01.10 16:53:24
Megmondta a Főarc, hogy át leszen hamarost alakítva, végső soron ha elfogadjuk Hérakleitosz azonnali kérdésekre adott válaszát, miszerint kétszer ugyanabba az újjászervezésbe nem léphetünk, akkor igaza is van a főpofának, ez egy másmilyen szervezés lesz, mint…..
Lesbőltámadószárítókötél 2011.10.07 10:34:23
   Utca- és életképek az 1941-42-es New York-ból egy indianai fotós, Charles Weever Cushman jóvoltából. A 70 évvel ezelőtti színes felvételek akkoriban még ritkaságszámba menő, méregdrága Kodachrome filmre készültek.…..
Lesbőltámadószárítókötél 2011.09.29 13:08:15
Gabi: -          Ébresztő reggel 5 óra, három gyermeknek uzsonna, mindenkinek reggeli, a napi feladatok események megbeszélése. Legkisebb gyermek óvodába szállítása. -          Irány parlament.…..
Lesbőltámadószárítókötél 2010.09.16 09:52:04
Lesbőltámadószárítókötél 2010.09.17 09:51:00
@zzaza:
eszerint Bábiné Teréz anya reinkarnációja lehet(ne, ha később születt volna) ?
Hát tudod mit?
Kell a tökömnek (ja, nekem az nincs) ez a nő!
Menjen haza Püspökszilágyra málnát kapálni!
Kicsit nem figyelünk oda, és a BKV egész leharcolt járműállománya a falut fogja díszíteni!
Villamos a dunaparton bameg! Mér nem egy kiszuperált hajó? Azt még megérteném...
Áááááá.....
retro gastro Katica tortabevonó 2010.02.12 16:15:00
Katica tortabevonó. A magyar édességipar ’80-as évek elején piacra dobott terméke. Nem csokoládé, nem nugátszerű tábla, nem kakaós szelet, hanem tortabevonó. Nálunk ebből mindig volt otthon. Nem azért, mert szerettük, hanem éppen azért, mert ehetetlen volt, így lassan…..
Végre! Mindig is szerettem volna, ha valaki nem unalmas csikkeket, legyeket, csavarokat meg hasonlóan fád cuccokat találna konzervben, hanem valaki tényleg izgalmasat. Landornak kijutott a jóból, párja ugyanis - velőtráző sikollyal - egy azonosítatlan rákszerű miniszörnyeteget talált…..
Egészen friss élménye van Tamásnak: a Deák téren találkozhatott a magas beosztásokban fehérgalléros tolvajokat, alacsony pozíciókban pedig agresszív bűnözőket alkalmazó BKV ellenőreivel. A boldog végkifejletet némileg akadályozta, hogy az ellenőr olvasónkat el akarta…..
Miután a Lukács szekrénéyből ellopták Drew cuccait, sokáig azt hitte, csak egy boldog ügyfél poszt jön ki a sztoriból: kártérítést kapott az uszodától és később a banktól is. Ám ekkor úgy döntött, hogy az Arena boltjában vásárol úszószemüveget, ezzel kiérdemelve a…..
Lesbőltámadószárítókötél 2009.10.14 13:20:29
@Kitalátor feljegyzetei: Muhahahaha!
Nem eu-szabvány orr!
Lehet, hogy pl. a Holt-tengerben nem lett volna gondja a szemüveggel..vagy a Genezáreti tóban, vagy ilyesmi :)
Nes többszörösen félreinformálták a K&H-nál, ráadásul egy halom pénzt akarnak legombolni tőle a bank hibájából elmaradt bankszámlakivonatért, plusz rávették két szolgáltatás megrendelésére tök feleslegesen, úgyhogy most kiakadt. Joggal. Mivel cégnek kötelező…..
Lesbőltámadószárítókötél 2009.10.01 11:52:08
Paja és haverja nem a legegyszerűbben intézték a mozijegy vásárlásukat, és a problémázásra reagálva még egy "leszarom" szitok is beficcent az Cinema City Aréna pénztárosának címezve, de szerintük ahogy erre a hölgy reagált, azt mindenképp panaszkönyvet ért.…..
Lesbőltámadószárítókötél 2009.09.30 12:00:34
nagyon kispályás....
Néha érzem, hogy nekünk, a kereskedelemben dolgozóknak is kijárna egy panaszkönyv.
Minket lehet
leb@szni mindenért, elvileg le kéne nyelni a békát, de mikor valami f@sz kedvesvevő folyamatosan egrecíroztat a hülyeséégével, akkor szerintem érthető, hogy nem bírjuk tovább, és szakad cérna (vagy a drótkötél..ez most mindegy)
Lesbőltámadószárítókötél 2009.09.30 12:20:11
@AnonHun: persze lehet, hogy az idegeim is cafatokban lógnak már laza 14 év kereskedelem után, és inkább remetének kéne mennem az erdőbe, macskák lenyúzott bőréből cipőt varrni, és galagonyát reggelizni..nem tudom..lehet, hogy azt kéne....
Naiv ügyfél úgy gondolná, hogy a Samsung talán elég tőkeerős ahhoz, hogy saját maga kicseréljen egy mai árfolyamon 11ezer forintos merevlemezt. A meghibásodás életének második betöltött éve után jelentkezett, amire azonban megszűnt a cég, amelyik eladta. Viszont…..
Lesbőltámadószárítókötél 2009.09.17 16:58:50
Lesbőltámadószárítókötél 2009.09.17 17:00:08
Az alábbi panasz azt illusztrálja, hogy ugyanaz a dolog milyen eltérő hatást képes kelteni a fogyasztókban, akár egy családon belül is. A téma a zamárdi Mauro étterem, ami, ha valaki nem ismerné, igazi különlegesség, amennyiben Balaton-parti, látványosan álolasz kinézetű,…..
Már jó ideje leginkább fehérbor-fogyasztóként határoznám meg magam, nem csoda hát, hogy a badacsonyi borvidékre különösen odafigyelek. A jó borok persze még nem minden, a tágabb értelemben értelmezett térség, a Balaton-felvidék szépsége is páratlan, igen kedves hely…..
Lesbőltámadószárítókötél 2009.08.26 12:39:33
@lorien: gondolom, valaki kíváncsi volt az utasok közül valamire, és megálltak az út közepén a busszal, de úgy, hogy csak akkor tudtunk mellettük elhaladni, mikor némileg visszatolatott....
:)
Szóval ez volt a mi nagy találkozásunk a régiós busszal :)
Szigligeten meg a vár lábánál vettünk bort (Szászi,van ilyen?) 2 literes, szép zöld üvegben, muskotályos félédes,de asszem az üveg az, ami igazán megérte :)
Lesbőltámadószárítókötél 2009.08.26 13:40:01
@lorien: Sebaj, majd legközelebb...Jövőre is szeretnénk arrafelé kirándulgatni nyáron. Na pá!
Mostantól ez a kedvenc kezdőmondatom: "Nem vagyok egy nagy vásárós tipús de valamelyik nap lementem a spárba újpesten!" Péter lement, és úgy tűnt, rámosolygott a szerencse, mert két darab borosüvegért aktuális árfolyamon 18800 forintot kapott. Vagyis persze mégsem. De az…..
Lesbőltámadószárítókötél 2009.08.14 09:10:19
Lesbőltámadószárítókötél 2009.08.14 09:35:32
@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas:

hagyjuk is a szódabikarbónás témát!
Most néztem meg a google-ben, és látom, hogy rántást kell csinálni a leveshez, nem habarást, és az már nekem nem pálya...Nem vagyok egy Stahl Judit.
Lesbőltámadószárítókötél 2009.08.14 11:07:29
@Mylady:
ja, információt kértem anyámtól.
Ő habarja, tehát nincs veszve minden.
Hétvégén bableves lesz, ha beledöglök is!
Sokszor írtuk már, hogy nincs lejjebb, de újra és újra meg kell lepődnünk, most például az Ebédmester bőrvastagságán: az ételkiszállító cégnél felvették levélírónk rendelését, vissza is igazolták, majd másnap mégsem akarták kihozni, mert Ferihegy annyira messze van,…..
Reménytelen készüléket sem cserélnek, és minden lehetséges módon froclizzák a rossz készüléket vásárló vevőket a Media Marktban. Attila egy Lenco márkájú hordozható DVD-játszóval szívta meg, sokszorosan, élményei lejjebb olvashatók: Egy Media Marktos kalandomról…..
Európa egyik leggazdagabb, ugyanakkor legismeretlenebb országa Norvégia, ahol a magyar Lady Levender tűzte ki elsőként a Homár Naiv Ügyfél-alakú zászlaját. havernőnk mostani, üdítően csalamádészerű leveléből kiderül, milyen mélyre hatoltak a magyar disznóságok a svéd…..