Regisztráció Blogot indítok
Adatok
a nagy hohoohooo

0 bejegyzést írt és 2612 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az orbánisták „békepolitikája” = nem az oroszok által fenyegetett „kisállami Dávidok” mellé állni, hanem a gyilkos „Góliát-Oroszországhoz” dörgölődzni… ringyó módjára. Káncz Csaba jelenti: „az EU szeretett volna kiadni egy közös nyilatkozatot, ami elítéli az orosz mintára kialakított grúziai…..
a nagy hohoohooo 2024.05.17 15:31:43
@camilló: Megzakkantál mint Bayer Zsóti az IQ teszten orbán-putlerszoponc ,az ilyenek miatt írják a samponra :nem ehető?Sem az amerikai, sem a magyar törvényeket nem ismeritek, rezsimszolgák...kettős mérce, kettős mérce! Az orbáni ultima ratio már igazolja is a ruszki típusú ügynöktörvény létjogosultságát, lehet tovább lapozni, nincs itt semmi látnivaló.

A különbség Amerika és Magyarország között az, hogy Amerika szabad demokrácia, Magyarország pedig fasiszta diktatúra. Amerika berendezkedése demokratikus amíg Magyarországé nem az, egy személyben irányítja egy olyan ember, aki teljesen megszállta az államot, átírta az alkotmányt, a független intézményeket saját embereivel töltötte fel, a sajtószabadságot megszüntette és szabad választások helyett legitimációs célú voksolást vezetett be.
Az amerikai törvény tényleg az átláthatóságról szól
A külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló törvény (Foreign Agents Registration Act – FARA)
merce.hu/2017/05/26/ordas_kamu_hogy_amerikai_mintara_irtak_a_civil_torvenyt/

Pressman: A szuverenitási törvényhez képest az orosz ügynöktörvény enyhe és szelíd
telex.hu/belfold/2023/12/06/pressman-nagykovet-amerika-magyarorszag-nato-oroszorszag

Ennyi. Nyugodtan nyaljátok tovább a diktátor seggét, ócska kollaboránsok , szektások és sunyi újnácik.

A végére odabiggyeszthetted volna, hogy:"hülye aki elolvasta" ,az hatásos lenne, így csak érdektelen.
a nagy hohoohooo 2024.05.17 20:20:10
@camilló:Látom, megjöttél a megdönthetetlen érveiddel. Légy üdvözölve derága baro...viszontválaszodban pedig az érvelés hiányára hívnám fel becses a figyelmed.Olyan érvet kellene felhozni, ami nem az agy nélkül vegetálók számára érv csak.látom,
neked is kisebbségi komplexusod van, amit folyton táplálni kell..melyik részt tudsz érvekkel megcáfolni, ja, hogy semelyiket. Enélkül pedig,csak egy újabb szervilis agyhalott sivalkodását olvashattuk.

Mérvagy tiszta ideg ? beégetted ,szarrá alázattad magad általam .,csaxólok érvelés nélkül egy post,a postoló , másik fél fikázása,személyeskedő ,mocskolása ,kvázi lehazugozása éppen annak az igazságtartalmát erősíti,ezt mindenki tudja akinek 60 felett van az intelligenciahányadosa ,te nem.

A jobboldali értelmiség krémjét tetszik látni.És értelmes is felettébb.Örvendek, hogy egy ilyen intelligens, magasan kvalifikált ember leereszkedett hozzám, agymosott paraszthoz.Meg persze azt is értem hogy a magadfajta IQ lightosokat miért zavarja annyira az értelem.

Keresési javaslat: Szitkozódása azok szoktak érvelni, akiknek nincsenek érvei! (Lenin)

Úgy tűnik, nincs igazán jó találat a keresésére
Próbáljon olyan szavakat használni, amelyek megjelenhetnek a keresett oldalon. Például keressen a „süteményreceptek” kifejezésre a „hogyan süssünk süteményt” kifejezés helyett.
Segítségre van szüksége?

"A diktatúra- és ezt jegyezzék meg egyszer és mindenkorra -az erőszakon és nem pedig a jogon nyugvó hatalmat jelent "
Egy kis történelem -hamisítások nélkül -az 1990 óta folytatott jobboldali-történelemhamisítás ?sötétsége ellen .„Nagyon gyakran a februárt és az októbert úgy állítják szembe, hogy ezek a rohadt bolsevikok kinyírták a polgárságot és ellopták a gyönyörű, tiszta liberális-nyugati forradalmat. Ez egy nagyon szép mese, de sajnos semmi nem igaz belőle.”?Az összességében pozitív forradalom véres epizódjának örököse volt Lenin pártja.Franz Kafka jellemezte egykor a „nagy embert”: amikor
meghal valaki − írta −, akkor „láthatóvá válik, vajon neki ártottak-e inkább a kortársak, vagy ő ártott inkább a kortársaknak; az utóbbi esetben nagy ember volt az illető.”
Ebben az értelemben feltétlenül igaz, hogy az 1917-es orosz forradalom nagy volt, nagyon nagy.
A cári rendszer összeomlása nem oldotta meg a problémákat. A politikai irányítás néhány nappal később az Ideiglenes Kormány kezébe került, de a pétervári munkásság is kialakította a maga hatalmi rendszerét; létrejöttek a tanácsok, azaz a szovjetek.
1917-ben a bolsevikek voltak az egyetlen hiteles kormányzóképes erő akik megtudták menteni Oroszországot a több évszázados cári önkény nyomorából,és 1-vh-ús katasztrófából..Lenin nem készült forradalomra,úgy vélte mégnem jött el az idejük,sőt azt is ,hogy lehet az ő életében nem jön el,tartott 1905 példájától,de Lenin várt és figyelt,és a történelem Lenin elé jött ,feltámadt a szmuta,az orosz így nevezi a népi elégedetlenséget,a szmuta erőszak,a nép erőszaka,bosszúja minden régivel szemben ami a sokévszázados cári elnyomás volt,aki olvasta a Csendes Dont van képe erről,ennek a féktelen erőszaknak kellett gátat vetni,és a bolseviket voltak az egyetlen kormányzóképes szervezett erő akik ki tudták vezetni ebből az erőszakból az országot a Lenin vezette bolsevikek voltak,nem minden hiba nélkül,hisz azon az úton a cárizmus felszámolásán még senki nem járt ,de megcsinálták.
Nem véletlenül volt Lenin nagyon okos ember ,de erre még ő sem számított,Lenin várt és figyelt és történelem elé jött,..a szmuta ,az orosz nép leszámolt mindennel ami régi,ami elnyomta ,kifosztotta -„Mintha furulyázni próbáltak volna egy vadállatnak”
Feltámadt a szmuta
„A történelem levese már emelgeti a fedőt.”
– írja József Attila egy esszéjében, és Szilágyi Ákos szerint ezzel lehet összefoglalni az 1917 előtti évek Oroszországát: a cári birodalomban minden készen állt egy óriási robbanáshoz, és a világháború ehhez katalizátornak bizonyult,a történelem levese emelgette a fedőt..ha nem áll valaki a forradalom élére aki szabályozza ,féken tartsa elveszett volna Oroszország,vagy visszajön a cári önkényuralom,és Lenin megcsinálta,kár,hogy nem volt ideje befejezni.

V.I.Lenin ..-
Lenin 1924. január 21-n meghalt,jött Sztálin ,Sztálin nem volt kommunista,Sztálin Sztálin volt a diktátor ,Lenin ,de Marx ,Engels sem azt és úgy gondolta amit Szálin a meghamisított a kommunizmusból ,Sztálin végig azt hazudta Lenin politikáját folytatja ,azt hajtja végre ,de ebből semmi igaz ,Lenin még életében óvta a pártot Sztálin hatalomra kerülésétől,ő látta benne a korlátlan hatalomra törő erőszakos diktátort

A tények mindig zavarólag hathatnak a mihígmélymagyar tudati állapotokra.Mint a hülyegyerek a társaságban. Mikor produkálja magát, de hiába. És ha már értelmes dologgal nem tudja felhívni magára a figyelmet, akkor csinál valami baromságot. Hogy legalább azért észrevegyék..Bizony ez a helyzet előáll, ha az alul-művelt bugris betéved a gondolkodók világába.
a nagy hohoohooo 2024.05.17 20:38:06
@camilló: Nem mindegy a hülye okoskodik,vagy az okos hülyéskedik?,tanulni kellett volna ,ahogy Lenin mondá 3x?,a magyarok ezt is rosszul tudják,Lenin nem így és nem azt mondta,nem véletlen volt nagyon okos ember,Lenin sokkal színesebben fogalmazott

Már Orbán is a nácik ellen hozott amerikai törvénnyel takarózik civilügyben
hvg.hu/itthon/20170427_Naci_propaganda_elleni_torvenyt_venne_peldakent_a_kormany_a_civilek_ellen

Közérdekű alapítványon keresztül exportálják Amerikába az orbánizmust
atlatszo.hu/kozpenz/2023/12/14/kozerdeku-alapitvanyon-keresztul-exportaljak-amerikaba-az-orbanizmust/
Marx a 19. században azt jövendölte, hogy a kapitalizmus meg fogja hódítani az egész világot, forradalmasítani fogja a technikát, a tudományt, a gyáripart annak érdekében, hogy minél több profitot termeljen, minél kevesebb embernek. És valóban; a „Pareto-elv”, a 80:20 arány érvényesül 21. század…..
a nagy hohoohooo 2024.03.30 19:24:06
@gigabursch: foglaljuk össze hogy eddig mit tudunk: az átlagos fidesz-szavazó semmiképpen se szeretne tudni bármiről is, mert a feltétlen seggnyalásnál sokkal rosszabb az individualista egyén felelőssége és önálló gondolkodásának terhe.
CÍMKÉP: ELŐRE, A KOMMUNIZMUS GYŐZELMÉÉRT! A marxi–engelsi–lenini életmű szentháromságtanná silányítását használják a kapitalizmus igazolásához a mai propagandisták „Ez egy eredendően bűnös eszme” – kaptam fel a fejem a mondatra, ami az M5 tévécsatorna Kommentár Klub február 25-ei adásában…..
a nagy hohoohooo 2024.03.06 15:21:54
A bolsevikek előbb kisebbség voltak ,majd Lenin meggyőző hatására többség lettek ,annyira ,hogy ők lettek az egyetlen kormányzóképes erő amelyik ki tudta vezetni Oroszországot az 1.vh és a cári rezsim,polgárháború okozta káoszból ,sajnos Lenin 1924 -ben a merénylet és Sztálin mérgezése következtében meghalt és Sztálin meghamisította a kommunizmust-
"A diktatúra- és ezt jegyezzék meg egyszer és mindenkorra -az erőszakon és nem pedig a jogon nyugvó hatalmat jelent "
V.I.Lenin ..
Oroszországban 1917-ben két forradalom volt: februárban Péterváron a mezőgazdasági dolgozók sztrájkjából nőtt ki komoly felkelés, ami végül II. Miklós cár lemondásához, és ezzel a Romanov-dinasztia bukásához vezetett. Ekkor vette át a hatalmat az Alekszandr Kerenszkij vezette Ideiglenes Kormány, amely egy liberális alkotmányosságon alapuló többpártrendszerű parlamentáris köztársaság megteremtését tűzte ki a forradalom céljául. Majd jött az októberi felkelés, a második forradalom, a Téli Palota elfoglalásával és a bolsevikok hatalomátvételével.

„Nagyon gyakran a februárt és az októbert úgy állítják szembe, hogy ezek a rohadt bolsevikok kinyírták a polgárságot és ellopták a gyönyörű, tiszta liberális-nyugati forradalmat. Ez egy nagyon szép mese, de sajnos semmi nem igaz belőle.”

„Mintha furulyázni próbáltak volna egy vadállatnak”
Feltámadt a szmuta
„A történelem levese már emelgeti a fedőt.”
– írja József Attila egy esszéjében, és Szilágyi Ákos szerint ezzel lehet összefoglalni az 1917 előtti évek Oroszországát: a cári birodalomban minden készen állt egy óriási robbanáshoz, és a világháború ehhez katalizátornak bizonyult.
444.hu/2017/11/07/mintha-furulyazni-probaltak-volna-egy-vadallatnak
1917-ben a bolsevikek voltak az egyetlen hiteles kormányzóképes erő akik megtudták menteni Oroszországot a több évszázados cári önkény nyomorából,és 1-vh-ús katasztrófából..Lenin nem készült forradalomra,úgy vélte mégnem jött el az idejük,sőt azt is ,hogy lehet az ő életében nem jön el,tartott 1905 példájától,de Lenin várt és figyelt,és a történelem Lenin elé jött ,feltámadt a szmuta,az orosz így nevezi a népi elégedetlenséget,a szmuta erőszak,a nép erőszaka,bosszúja minden régivel szemben ami a sokévszázados cári elnyomás volt,aki olvasta a Csendes Dont van képe erről,ennek a féktelen erőszaknak kellett gátat vetni,és a bolseviket voltak az egyetlen kormányzóképes szervezett erő akik ki tudták vezetni ebből az erőszakból az országot a Lenin vezette bolsevikek voltak,nem minden hiba nélkül,hisz azon az úton a cárizmus felszámolásán még senki nem járt ,de megcsinálták.
Nem véletlenül volt Lenin nagyon okos ember ,de erre még ő sem számított,Lenin várt és figyelt és történelem elé jött,..a szmuta ,az orosz nép leszámolt mindennel ami régi,ami elnyomta ,kifosztotta ,a történelem levese emelgette a fedőt..ha nem áll valaki a forradalom élére aki szabályozza ,féken tartsa elveszett volna Oroszország,vagy visszajön a cári önkényuralom,és Lenin megcsinálta,kár,hogy nem volt ideje befejezni..
Lenin 1924. január 21-n meghalt,jött Sztálin ,Sztálin nem volt kommunista,Sztálin Sztálin volt a diktátor ,Lenin ,de Marx ,Engels sem azt és úgy gondolta amit Szálin a meghamisított a kommunizmusból ,Sztálin végig azt hazudta Lenin politikáját folytatja ,azt hajtja végre ,de ebből semmi igaz ,Lenin még életében óvta a pártot Sztálin hatalomra kerülésétől,ő látta benne a korlátlan hatalomra törő erőszakos diktátort.

Az összességében pozitív forradalom véres epizódjának örököse volt Lenin pártja.Franz Kafka jellemezte egykor a „nagy embert”: amikor
meghal valaki − írta −, akkor „láthatóvá válik, vajon neki ártottak-e inkább a kortársak, vagy ő ártott inkább a kortársaknak; az utóbbi esetben nagy ember volt az illető.”6
Ebben az értelemben feltétlenül igaz, hogy az 1917-es orosz forradalom nagy volt, nagyon nagy.
a nagy hohoohooo 2024.03.07 00:40:38
@Tapi2021: A kapitalizmus és imperializmus az, aminek mondja magát, kizsákmányoló, a győztes mindent visz társadalmi formája. A többség ennek csakis elszenvedője lehet, ezért lázad.

A kommunizmus a legjobb,leghumánusabb ,legigazságosabb eszme ,már Lenin is -a NEP ,a hadikommunizmus után-ami muszáj volt ,a háborús gazdasági leépülés,rombolás ,a polgárháború miatt -liberalizálta ,a szociális piacgazdálkodás irányába -csak egy kiemelve :mindenki dolgozzon képességei szerint és részesüljön a megtermelt javakból szükségletei szerint -sajnos ma még az emberi kapzsiság ,a másokon uralkodni,a mások munkái eredményét kizsákmányolni ,rajtuk élősködni,uralkodni nem teszi lehetővé .

Jó reggelt kívánok, a nacionalista-populista politikusok, legyen az magyar, alapvetően abból tartják életben politikai hatalmuk, hogy megvezetik a választók kevésbé, hm... okos részét. Magyarul, becsapják szavazóikat, kocsmában úgy is fogalmaznék, átbasszák őket, mint szart a palánkon. Ideje lenne ezt már végre Magyarországon is megérteni egy kritikus, rendszerváltó választói körnek, ideológiai és párthovatartozástól függetlenül.
Hiteles keresztény, hiteles ellenzéki: Reichert János..
a nagy hohoohooo 2024.03.06 15:10:18
Ez olyan mint hit ,az orbánvallási hit ,csak Orbán tudja megmenteni magát, és szüksége van Megváltóra, valakire, Aki mindent újjá tud tenni.
Volt már ilyen ,egyik faluban kevés volt a temlomjáró hívő ,erre a pap meghirdette a vasárnapi misén a hívők megtekinthetik az ÚR ujját és aki megcsókolja azzal csodát tesz.
Eljő a vasárnap -a pap lyukat fúr a szószékbe oszt kilógatja fasát ,íme hiveim ,az ÚR gyermekei Isten ujja ,járuljatok a csodatételre höhöö..nyáladzva csókolja is minden hívő ,míg egy sokat tapasztalt,okos öregasszonyra kerül a sor .
Komálnám ,hogy megtalálta tiszteletes úr,ráccsap a botjával : Isten ujja, Isten ujja oszt a köröm hol van róla
És mi leledzik a pátosz mögött? Pedofilia, lopás, zsarolás, hazugság, erőszak ... és még lehetne sorolni.Véleményem szerint semmi sem okozott nagyobb kárt még a kereszténységnek, mint a politika, ami rátelepedett; illetve semmi sem okozott nagyobb kárt a keresztény értékeknek, mint azok az egyházi személyek akik ezt nemcsak hagyták, de teljes mértékben kiszolgálják azt.
Szeretett vezérünk szájából elhangzó szavak közül a szeretetnél nincs obszcénabb. (Talán csak a keresztényi szeretet.)
megbocsátás, irgalom, alázat, segítő kéz a rászorultaknak, erkölcsösség, mértékletesség, gyónás? Nem ismeritek ezeket a fogalmakat. Valójában legszívesebben ezt a mezt is levennétek és akkor még yachtozás meg ereszen való csúszkálás után sem kellene kilépni a pártból, dehát szemforgatás nélkül nem megy.
Nagyon hatásos a vallás mögé bújni. Élő pajzs.Orbánék sajnos lejáratják a kereszténységet..
Ez utobbi az ó szajabol oximoron..1000 éve is csak az EU támogatások matt lettünk keresztények, délutánra.
Valóban régóta ismerik a magyar álláspontot: Orbán orosz ügynök az EU ban.

elméletileg az sem zárható ki, hogy a pap akinek krumpli volt a seggében valóban a pulpitust, vagy mit takarította mezíttelenül, mikor megcsúszott és a pulpituson felejtett, gondolom ebédre odakészített krumpli, belecsúszott a seggébe.
Piszok nagy pech..
A FideSS hazafisága és a kdnp kereszténysége pont olyan mint az utcalányok szüzessége .A templom és család duma a hülyéknek szolgál, pont úgy, mint a hazafiság, magyarságtudat és tsai.
A lopás meg a money - az a fontos, a többi csak maszlag ,csak a megszerezhető pénz,vagyon a fontos,így lettek fasiszták,a magát ,megvezetni hagyó buta népnek meg mindig kreálnak egy éppen ügyeletes ellenséget akitől nemzetthy máz alatt megvédik,addig se veszik észre ,hogy szétlopják az országot.Mindig mondom :nincs még egy ilyen nemzetthy lózungokkal magát elhülyíteni hagyó buta népség ?amelyik a saját kirablóit gazdagon tartja,sőt csorgó nyállal éljenzi mert besz.pja megvédi az éppen ellene kreált-mindenkori pillanatnyi hatalmi érdeke szerinti -ellenségtől.
A magyar kormány annyira kirakatkeresztény, amennyire ebből politikailag ,anyagilag profitálni lehet

Fura népség ez a FideSS. Közlekednek ereszen, alagútban, repülőn, yachton. Csak a valóság talaján képtelenek járni...höhöö..Milyen kereszténység ? ja az megmutatta igazi mivoltát ,lecsúszott a brüsszeli ereszen ,Isten,haza,család nemzetth néphülyítés leple alatt korrupció,drog ,krvák
Most már kezdem érteni, hogy a pedofil papok is azért úszhatják meg, mert "vallásszabadság".
Egyházi és szarházi személy nem zárja ki egymást !
Milyen a hiteles keresztény politika?
Milyen hálátlan szerep lesz mindazok szerepe, akiknek fel kell számolni a Nemzet, a Kereszténység, a Haza meghamisitott eszményeit! Napló 1943-1944” — Márai Sándor
Déli szomszédunk miniszterelnöke Dubrovnikban fejtette ki véleményét a migrációs válságról és a magyar kormány politikájáról. Ha az ember ezt olvassa, eleve valami vaskos tahó beszólásra, de minimum egy alapos kioktatásra számít. De arra azért nem, hogy olyan ordas…..
Reggel hat. Sötét van. Hideg. És köd. A fagyott homokon egy kisgyerek teker egy régi, fényét vesztett Fecske kerékpárral. Néha megcsúszik a keréknyomokban megfagyott jégen. Ilyenkor különösebb indulat nélkül annyit mond: „A kurva anyádat”, esetleg ha majdnem elesik még hozzáteszi: „Az isten bassza…..
a nagy hohoohooo 2016.12.09 09:56:50
Aztakurva...hehee..lassan már fáj a hátasok utáni sok feltápászkodás,a sorosgyurcsányemúltnyócév megint lecsapott!..hihii..
Persze, mert nem mérték bele a hittant és a napi testnevelést. Mi ezekre gyúrunk, mert kevesebb gond van az alulképzett emberekkel.
Részlet a 10 éves Beszédből:
"Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni. Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával?
Persze, hogy az oktatásban borzasztón nehéz bármihez hozzányúlni. De igen, azt látjuk, hogy nem egyenlően osztja a tudást széjjel. Azért mégis csak a legnagyobb igazságtalanság, kérem szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán meg szegregál is. Hát ez az igazi nagy probléma, ez a nagy gond."
Az oktatáspolitika 2010-től elbűzlik, igaz az irányítóik roppant büszkék, de még mindig csak elmúlt 8 éveznek, nem veszik észre ők szarták össze az egészet. Megadták a kereteket, de nem elég, és nincs szabadsága a tanároknak, nincs a tanárok által kiválasztott tankönyv.
Kevés ekkora, ordítóan nyilvánvaló katasztrófa van a mai Magyarországon, mint
az oktatási rendszer FideSS féle legfrisebb megreformálása. Elmebeteg
íróasztalhuszárok elmebeteg víziója, amihez szabad kezet kaptak
valamilyen politikai háttérjátszma fizetségeként.
Miért miért tüntettek a pedagógusok?Azért hogy a jövő fiataljainak ne olyan
egybites agya legyen mint Vityának és a megmaradt birkatábornak! Mert ha
a ti agyi teljesítményeteken múlik az ország jövője akkor jajj a gondolkodó , tisztességes magyarnak!
"A minisztérium szerint zavarta a diákokat, hogy digitális a teszt"
Jakérem ahol még mindig a poroszos típusú oktatás a mérvadó,ott ezen ne csodálkozzunk!
Amúgy pedig emlékezzünk arra,hogy a FideSS papagájkommandó rikácsolásának állandó céltáblája volt Magyar Bálint digitális táblája és az oktatás reformjai.
Hát beérett a rohadt narancs!
Bazmeg jobboldal a másikra mutogatást! És itt már nem lehet "emúttnyócévezni"!
2009-től zuhan a teljesítmény! Ennek okait nem lehet a tanárokra fogni!
Sokkal inkább a FideSS (KLIK) oktatási "reformjára"! Ha 6 év alatt
romlottak ennyire az eredmények, akkor nem várható gors javulás sem.
Sajnos. Van itt olyan Fideszes, aki büszke ezekre az eredményekre?Nem másra kell mutogatni mindig a büdös kurva életbe már! Az ilyen retardált, befolyásolható Orbánhívő mihígmélymagyarok miatt (is) tart ott az ország ahol...
A fiatalokat szépre, jóra, illemre és tiszteletre mindenek előtt a szülőknek kell megtanítani.
A tanár feladata, hogy azt a tudást adja át a diákoknak, amivel meg tudják a helyüket állni az életben.
A fiatal emberek okosak, átlátnak a szitán,felnézni csak arra fognak, aki megérdemli.
A Magyar-féle reform arról szólt, hogy mire helyezzük a hangsúlyt az
oktatásban. A gyorsan felejtésre ítélt lexikális tudásra vagy a kompetencia és készségfejlesztésre.
Ez a FideSSes pedig arról szól, hogy azokat a gyerekeket, akiket lexikális tudással tömtek az iskolás évek alatt, kompetencia alapon akarják szelektálni a
továbbtanulási lehetőségeik kapcsán.
Ez kb. azt jelenti,mint ha téged éveken keresztül távolugrásra készítenének fel, majd
amikor a rajtvonalhoz állsz, akkor szembesülnél vele, hogy itt bizony
gátfutás lesz.
Korábban lehetett választani szar és jó tankönyvből, ezért nem volt érdekes, hogy van néhány csapnivaló.
Utóbbiak elpusztultak a piacon, vagy rétegigényeket elégítettek ki, hogy
ti is hozzájussatok ahhoz, ami nektek tetszik.
Emlékezzünk csak Hoffmann Rózsa nene "reformátor" átszervezéseire, melyeket ájult félelemmel néztünk. A hasonló anyagi körülmények között élő
roma és nem roma gyerekek teljesítménye között nincs különbség, ugyanaz
jellemzi a szegényeket, mint a romákat, csak a roma tanulók között több a
szegény.
A pedagógusok az őrület határán próbálták követni a sorozatos
direktívákat, felbomlott a rend, és helyébe a káosz költözött. Ez a
kormány nem ismeri az átmenet fogalmát, melynek jegyében képzelhető el
csak a gyökeres változás. Jelzem, itt a gyökerek is ab ovo rohadtak
voltak, mert politikai sanda szándékokban fogantak, nem a tudás
elmélyítése a cél, hanem az alattvalói mivolt kiterjesztése volt a
motíváció.
Az orbánrezsim velejárója és célja csupán a korrupción felül a tehetségtelen, semmihez nem értő haverok pozícióhoz, és a vele járó átlagon felüli életszínvonalhoz juttatása.
És a fiatalok alattvalóvá nevelése.
Ez a FideSS politikája, hogy minél butábbá csinálják a népet annál jobban lehet öket megvezetni becsapni, szemét rabló banda.
Höhöö..kuss van, a pc és a brüsszeli senki által meg nem választott bürokraták elleni harc leköti minden erőnket, épp csak jut még egy kicsi stadionépítésre és migráncskampányra. Most ezek a prioritások, az oktatás várhat az úgyis csak később lehet probléma majd akkor foglalkozunk vele. Addig is gyors tűzoltásképp fel lesz vásárolva a megmaradt ún.. független (valójában Sorosbérenc) sajtó, hogy ne borzolja tovább feleslegesen a kedélyeket...brhüüü..
MaGYAUR Heil Orbán! 2023.11.25 03:10:41
A politika vérmérséklet kérdése is; vannak higgadt, körültekintő bölcs vezetők, de vannak gyors és látványos eredményekre vágyó, alulról érkező, sikerre kiéhezett akarnokok, amilyen például - Magyarország szerencsétlenségére - Orbán Viktor. Mivel mindent uralni akart, méghozzá a lehető…..
a nagy hohoohooo 2023.11.25 18:55:03
Ha esetleg valakinek nem világos, hogy az 1930-as évek játszódnak újra, annak ideje felnyitni a szemét. Orbán gratulált a szélsőjobbos Geert Wildersnek a választási győzelemhez.Ajánlom megnézni Orbán X-ét ,az Afd és Európa összes náci náci söpredéke bosszúra éhes vicsorgását az Európai demokráciák ellen .Igen Orbán újraválasztási nagygyűlése már nem egy Müncheni söröző hőbörgése ,hanem a Nürnbergi nemzetiszocializmust meghirdető birodalmi fasiszta nagygyűlések egyike ,ilyen Orbán Zürichi beszéde is"-Európa elvesztette az önrendelkezési képességét”-Rehabilitálnunk kell a politikai vezetési képességünket, a posztmodern őrületet a vezetés területén el kell felejteni, és új konzervatív politikai generációt kell kinevelnünk, mert a politika ma nem attraktív, a tehetségek nem a politikába jönnek – mutatott rá a miniszterelnök. Mint fogalmazott:
Magyarország nem fekete bárány, hanem az első fecske, várunk a többiekre."-Orbán a szépen lassan a jogállami eljárás végrehajtását tologatva kamuflázsként használva elaltatta az amúgy sem túl éber EU figyelmét -hasonlóan mint a Hamasz az izraeli titkosszolgálatét - mindenhol nyernek a populizmus álarcában nemzetiszocialisták,könnyen lehet jövőre az EP választáson is. A gyűlölet ,uszítás következménye és melegágya a nemzetiszocialista populizmus .Beérett Orbán náci vetése. Még nem találkoztam jobboldalival, aki számára a demokrácia ne lett volna szitokszó.Hogy mindenkiben tudatosuljon ,a következő választás az EP lesz,kimerem jelenteni annak az eredménye meghatározza azt is ,hogy Magyarországon az utolsó választás a 2026-os lesz ,meglehet az utolsó utáni pillanatban vagyunk
FideSS mindent megtesz lejáratni az EU-t ,elbizonytalanítani,eltávolítani az ellenzéki,a bizonytalan
szavazókat,ellenben a saját szavazóikat az EU ellen uszítva azt akarja minél többen menjenek el,mert Orbán egy szélsőjobboldali többségű EP -t akar-ez Putler érdeke is -ezzel Orbán szabad kezet kapna a döntésekben -nem lenne aki képviselje az ellenzék -a haza - érdekeit
az EP-ben,Orbán elhitethetné Európával az egész Mo.-g azt akarja amit ő,nincs is semmi baj,demokrácia van ,leállítaná ,megszüntetné az ellene folyó jogállami ,korrupció elleni büntetéseket,a 7-es cikkely szerinti eljárást ,szabad lenne az útja a korlátlan ,egyeduralkodó
,nazionalista-nem elírás! -antiszemita,rasszista,kirekesztő diktatúrája előtt ,sokszor elmondtam ,az én véleményem,aki látta a Spektrumon a :"náci projekt "című sorozatot ,hogy épült ki Hitler náci
rezsime a német nép goebbelsi propagandával agymosásával-átvenni az emberek fejében a gondolkodás irányítását,gondold,tedd azt amit a führer akarata,mert az az egyedüli üdvözítő a nép,a haza számára,aki ezt nem teszi az rosszat akar nekünk, haza kiirtandó ellensége,itt tartunk,az,hogy ez a diktatúra nem érezhető a maga fizikai valóságában,egyedül az EU tagságunknak köszönhetjük,lehet dönteni ezt akarjuk,vagy minél többen elmegyünk szavazni és meggátoljuk Orbán győzelmét.
Tegyük hozzá a magyar ,de ahogy látom a holland ,a német ,az Afd-vel ,az Európai társadalom aluliskolázott része eléggé le lett butítva FideSS -orosz ,nemzetthy -sose volt magyar dicsőség melldöngető ,minket elnyom az EU , propagandával , kiiktatva az emberi gondolkodás egészséges önvédelmét , befogadó táptalaja legyen a nemzetiszocializmus ordas ,népírtó eszméjének .
A "szuverenitásvédelmi" törvények margójára: Amely hatalom a vele szembenállókat bolondnak, vagy "gonosz idegen bácsik" által lefizetett árulóknak tartja: az zsarnoki uralom...
a nagy hohoohooo 2023.11.13 20:04:11
@gigabursch: Látom apróember szindrómád van .Szerintem tetováltasd az arcodra a segg szót, és nincs több kérdési Ja! Hogy ami most van rajta az nem tetkó?hehee..
Máthé Áron cikke a Kommentár folyóirat Tizenkét téves mítosz c. összeállításából. * Hollós Ervin régi, meggyőződéses kommunista volt. Az illegalitásban, majd a kiépült kommunista diktatúrában betöltött különböző funkciók után az 1956-os forradalmat követően…..
a nagy hohoohooo 2023.11.06 12:39:28
@mathe.aron: Tegyük már helyére ezt az 1989 -től folytatott történelemhamisítást . Ez az 56-s"forradalom"valósághajlítás mindig megmosolyogtat?,olyanok mondják akik nem éltek meg azon időket,a franciák is csak a forradalmuk elejét ünneplik,nem azt ami utána jött,forradalom ami előre viszi a világot és nem vissza múltba-56-ban társadalmi változást kívánó lelkes fiatalok voltak a kezdeményezők. Hogy aztán kétes ,bűnöző elemek is csatlakoztak hozzájuk az sajnos az igaz.Mi jellemezte leginkább az ötvenhatos" forradalmat"? Újpesten azzal kezdtek, hogy kirabolták a Tanácsházzal szembe lévő "Óra ékszer " boltot.
Angyal István így látta: Az igazságnak nincs szüksége semmiféle diplomáciára, sem elhallgatásra, sem elkendőzésre. Igenis tudja meg a világ, hogy ez a forradalom népi-nemzeti és elsősorban szocialista forradalom volt. Itt semmiféle rendszerváltásról, a szocializmus megdöntéséről nem volt szó.Azt csak megnyergelni kívánták a reakciós ellenforradalmi erők.Amíg a diákság békésen tüntetett a fővárosban és vidéken, addig a hátuk mögött az ellenforradalmi erők már fegyveres támadást indítottak a budapesti repülőtér ellen, a pályaudvarok, a rádióállomások, a telefonközpontok és a katonai fegyverraktárak ellen. Estére már a rádió épületét ostromolták a szakszerűen megszervezett fegyveres csoportok.Sajnos az 56-nak volt sokféle drámája az ország szinte minden részén, bűnözők randalíroztak , mert kiengedték őket a börtönökből s fegyvert is adtak a kezükbe. káosz volt , s nem az - ország összefogott -akció.A békés tüntetéssel egy napig tartott,23-n este a rádió ostromától a fegyvereket szerző lumpenekkel,börtönökből kiszabadított köztörvényesekkel elszabadult az erőszak,gyilkoltak fosztogattak ,és mindent elrontottak,a Köztársaság téri vérengzésben-magukat fehér zászlóval megadó fegyvertelen védők lemészárlásával ,holtukban meggyalázásával megjelent 56 igazi arca.."56-os hősök "röhej az igazi október 23 nem erről szólt.56-ban senki nem ígért segítséget,senkit nem érdekelt a nemkicsit mocskos magyar ellenforradalmacska,az csak a SZER hazugsága volt,Európa örült a 2.vh .utáni békeéveknek,a szovjetek 55-ben kivonultak Ausztriából ,Európa végre békében élt.56 nyarán az USA és a SZU éppezért kölcsönösen megerősítették egymást az európai status quo fenntartásában,a 2.vh-t lezáró békeszerződés érvényességét.
Sokkal fontosabb volt a világ békéje ,az USA és a SZU együtt éppen a 3.vh.az atomháború elhárításán dolgozott?,56-ban a franciák,angolok és az izraeliek megtámadták Egyiptomot ,mert Nasszer tábornok-elnök államosította a francia-angol érdek Szuezi csatornát,a SZU ,Hruscsov Egyiptom mellé állt és Hruscsov kijelentette :ha 48 órán belül nem hagyják abba az agressziót,nem vonulnak ki Egyiptomból megindulnak a hidrogénbombával felszerelt szovjet interkontinentális rakéták
A világ ,Európa letojta a magyar ellenforralmacskát ,többet ért a világ békéje .1956 október
23-a is a politikai mítoszképzés áldozata lett.Eredetileg valóban
békésnek indult.Eleve már a forradalom kirobbantóinak sem voltak
egységes céljai, egyesek csak a szocializmus megreformálasát szerették
volna elérni, míg mások ki akartak ugrani a keleti blokkból-bár reális
esélyünk egy pillanatig sem volt rá a katonai erőviszonyok miatt.Igen,
meg voltak akik a Horthy korszakot akarták visszahozni volt itt sok
minden pro és kontra. A nép csak Rákosi és Gerő távozását követelte.
Eredetileg csak a politikai foglyok szabadon bocsátását kértek Jött"a
könyörtelen erőszak,brutalitásnak a tanúbizonyságai" Az orosz csapatok
kivonultak,majd visszatértek.A lincselések hírére. Amiről Nagy Imréék
előtte nem akartak tudni .56-ban senki nem akarta a régi rendszert visszaállítani,a szocializmus hibáit akarták kijavítani,Rákosi nélkül,egy jugoszláv mintájú szocdem országot akartak ,Hruscsov bele is ment,de a forradalom csak egy napig tartott,jött a börtönökből kiszabadított bűnöző söpredék,az aljanép,a volt bújkáló csendőrök,nyilasok,a megvezetett lézengő balhét kereső fiatalok fegyvereket szereztek,gyilkoltak ,fosztogattak,zsidókat üldöztek,akasztottak ártatlan embereket,példa rá a Köztársaság téri vérengzés,a magukat fehér zászlóval megadó védők állati módol lemészárlása,és mindent elrontottak ,ekkor döntött Hruscsov,a kínaiak,és Titó ,hogy ezt vérengzést megkell akadályozni-A Köztársaság téri vérengzésig Hruscsov benne is volt egy szocdem rendszerben ,onnan a kínaiak,Tito tartottak a nacionalista ,fasiszta Horthy rezsim újraéledésétől megváltoztatta álláspontját,akkor jöttek vissza a szovjet csapatok,ekkor vonultak be a szovjetek és tetszik nem tetszik ,áldozatokkal ,de megfékeztek egy véres polgárháborút
a nagy hohoohooo 2023.11.06 12:42:17
@mathe.aron: 56-ban nem kellett behívni az oroszok itt voltak 1944-45 óta,Orbán fszagyereke Horthy a náci Hitler utolsó csatlósa hívta be őket ,az oroszok-a szovjet nép békésen élt amikor Hitler ,majd Horthy katonái rájuktámadtak,nem kellett volna a dicső magyar katonáknak a SZU-ban vadállat módjára gyilkolászni,gyereket,nőket ,öregeket,falvakat kifosztani,felégetni lakosaival együtt,nem kellett volna nőket erőszakolni,nem kellett volna terhes nők hasát felvágni ,a csecsemőket a tűzbe dobálni és akkor nem jönnek ide az oroszok.
 Petőfi.kapcsán magyarságismeret, liberalizmus és életfilozófia. Reisinger János irodalomtörténész remek előadása...
a nagy hohoohooo 2023.10.24 20:07:54
A magyarságismeret haha...öreg háznak is lehet szép a pincéje! Én mindig ezt mondom! Főleg, ha a tulaj állandóan lent iszik a pincében és azt sem tudja, hol van.

"A gyökértelen nemzet az magának kreál hamis múltat."...úgymint Orbán a nemzetthyvel.

"Muszáj sosem volt dicső múltat hazudni magunknak..."

A külföldieskedés éppúgy, mint a magyarkodás, nálunk mindig a félműveltek és tudatlanok attitűdje volt.” (Szerb Antal?
A hazafiak riszálják magukat, énekelnek, szavalnak, esküdöznek. De csak egyfajta igazi hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen van, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helytáll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára. Minden más csak vásári mutogatás és tányérozás.Márai.

„Ezt a kormányt a nemzet érdekében le kéne váltani, erről kétségem nincs” – mondta Vekerdy, és egy régi mondást idézett, ami szerint „van, aki száján hordja hitét és hazáját, van, aki a szívében. Az elsőnek, egy szavát se hidd! Aki a hazából és a hitből politikai jelszót csinál, az tönkreteszi a hazát és a hitet is”.
Ez a "magyarságtudat" nemkicsit szánalmas téma, a tanulatlan,tehetségtelen legalja nyomik egyetlen önigazolása ,a főállású magyarnaklevés, akik a maguk tehetségéből semmit nem tudnak felmutatni az életükben, mások múltbeli - vélt - sikereire akarnak büszkék lenni,akiknek mindig kell egy gazda,egy vezér aki megmondja mit gondoljanak .
Nagyonmihígmélymagyarok nem képesek feldolgozni, hogy senki sem ismeri el őket magukon kívül. Magyarkodnak, de a történelmet nem ismerik csak azt amit kiragadott példákon keresztül sulykolnak beléjük.
Röhej éppen azok ellenzik a menekültek befogadását akik a világon egyedüli népként ünneplik a honfoglalást
Némelyik igen erősen meglepődne, ha elmenne egy genetikai vizsgálatra. Döbbenten állna, hogy van benne zsidó ,cigány, török, ,iráni ,arab ,szláv,német ,román,orosz.stb....
De ő magyar.Hát bizony,a magát elhülyíteni hagyó magyar ember egyszerű mint a faék.
Adj neki valamit, amit gyűlölni tud,aki kisebb és nyomorultabb tőle és adj neki hitet, mindegy, hogy mit, a lényeg hogy el legyen vele,az előítéleteket a mindig a tudatlanság okozza.A rasszizmus, xenofóbia, homofóbia... mindenhol összerántja a söpredéket.
Mert az előítéleteket a mindig a tudatlanság okozza. Az a tudatlanság, amely tévhiteket szül, félelmet generál, gyűlöletet fokoz.
Milyen igaza van Hofinak a szarról...Nem értik,hogy léteznek európai értékek, amiket nem kérdőjelez meg európai ember.
Ezt azért hiszik kevesen, mert azok az értékek nem magyar értékek és a magyarok tudatlan,tanulatlan része szarik ezekre (mint a többi értékre úgy általában).
Na most az állam által elkövetett gyilkolászás tiltása és az antiszemitizmustól ,rasszizmustól ,a jogállam lerombolásától,az állami szintű korrupciótól ,az emberi humánum semmibe vételétől való undorodás két ilyen európai érték.
Nem attól lesz valaki értékes, vagy szemétre való, hogy milyen a származása, hanem attól, hogy milyenek a nézetei. Senki semmilyen módon nem tudja befolyásolni a fogantatási körülményeit. Ha ebben a képzetrendszerben keresgélsz, tévúton jársz. Az EMBERT (így nagy betűvel) a jelleme ,moralitása határozza meg. Az, hogy hogyan viszonyul a látens valósághoz és emberi mértékhez a látható elvárások és érdekek viszonylatában.a magyarkodó nacionalizmus leggyakoribb formája, hogy a mások jogait kérdőjelezi meg a sajatjáéval szemben,ez vezet kirekesztésbe ,a háborúkba,a fasizmusba és az antiszemitizmusba.népirtásba..és ebben a legkártékonyabb Orbán nemzetmegvezető,.

Nekem Lösimon " seggembe ragadt sok napos sz.ros vécépapirok "keresztyényi eposza tetszett, jobban kifejezi a FideSSrezsim értékeit
Széky János: "Magyarországon a kis- és középvállalkozásokban foglalkoztatottak – vállalkozók, vezetők alkalmazottak – száma körülbelül 2 200 000, valamivel több, mint az öregségi nyugdíjasoké, és kétszer annyi, mint a nagyvállalatokban dolgozóké. Plusz a családtagok. Összehasonlításul: a köz- és…..
a nagy hohoohooo 2023.10.23 20:16:46
@camilló: " erőteljes külföldi (amerikai) nyomásra mindenáron olyan változásokat eszközöltek, hogy egy esetleges hatalmi visszarendeződés esetén se lehessen a gazdaságot visszafordítani. Nos ezért kótyavetyélték el a nemzeti vagyont. "

Ne beszélj magadban hülyeséget ,mert aztán a demenciádtól nem emlékszel kitől hallottad hehee...

VISSZAPILLANTÁS A PRIVATIZÁCIÓRA
A magyar privatizáció története a 80-as évek végének elméleti vitáitól a „spontán” privatizáción át a közüzemek eladásáig, nevekkel és adatokkal. Ajánljuk mindazoknak, akik nemcsak a sikersztorit akarják látni a magyar rendszerváltásban.

I. A magyar privatizáció „titkos” története

www.eszmelet.hu/mocsary_jozsef-visszapillantas-a-privatizaciora/
Az apád fasza ennyike hehee..
Olyan mérhetetlenül agyhalott vagy, hogy szinte hullagyalázás téged a helyedre tenni
Az MDF-KDNP-FkGP többségű országgyűlés 1990 augusztusában szavazta meg a "Tulajdon és privatizáció" című törvényt. A passzust fogalmazó privatizációért felelős kormánybizottság elnöke Matolcsy György volt, vagyis neki (IS) köszönhető, hogy a privatizáció úgy zajlott, ahogy.
1992-1994 között 431 állami vállalat seggere vertek. 55% volt a külföldi kézbe eladott állami cégek száma, ami az értékesítési érték 68% volt.
Na te gyógyós te is tudod, hogy az Antall meg a torgyán meg a boross kezdték el tönkre tenni az ország gazdaságát ,és tönkre is tették ,Kiárusították az üzemeket gyárakat , és fel mondták az oroszokkal a kereskedelmi egyezményt ..Melyet a Nyugat nagyon szépen köszönt ,és rögtön milliárdokat kezdett keresni a hüje magyar vezetés hibájából dacából..
Tudod erre szokták azt mondani, hogy levágta az aranytojást tojó tyúkot .
A privatizáció által lehetővé tett adósságcsökkentés és a Bokros-csomag által megalapozott hiánycsökkentés együttes nyitotta meg az utat a Magyarország iránti befektetői bizalom helyreállítása és így a magyar gazdaság egész évtizeden át tartó növekedése előtt 1996 és 2006 között. A Horn szocialista-szabad demokrata kormány egyértelműen vezette Magyarország piacgazdasági orientációját, a magántulajdon dominanciáját és a külföldi befektetők meghatározó szerepét a magyar gazdaságban. Kormányzása így hamisítatlan polgári kormányzásnak a magántulajdon dominanciáját és a külföldi befektetők meghatározó szerepét a magyar gazdaságban. Kormányzása így hamisítatlan polgári kormányzásnak a magántulajdon dominanciáját és a külföldi befektetők meghatározó szerepét a magyar gazdaságban. Kormányzása így hamisítatlan polgári kormányzásnak
Tényleg cuki mikor olyanról próbálsz észt osztani, amiről fogalmad sincs..
a nagy hohoohooo 2023.10.23 20:18:57
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ez úgy hangzik, mint egy havibajos plázacica kitörése a konkurencia jobban sikerült sminkje láttán hehee...,birka más gatyájában kritizálja a féknyomot ,miközben egyre inkább maga merül a sarban hehee..
a nagy hohoohooo 2023.10.24 07:35:59
@camilló: Bocs ,hogy belevau a magasröptű szellemi önkielégítésedbe,ilyen orbáni NER sötét van ott nálad nyakon felül?,nem kéne magad nagyoneccerű,primitívségedből kiindulni.
Rejtett privatizáció: ingyen adta át nem állami szereplők, a választott politikusok által nagyjából ellenőrizhetetlen szervezetek kezébe.
az elmúlt évben több ezermilliárdos vagyon került az államtól a kormánypárt által uralt alapítványokhoz.
2021-ben a rendszerváltáskori privatizációhoz mérhető nemzeti vagyont adott ki az állam kezéből az Orbán-kormány. A több ezermilliárdos összértékűre becsülhető vagyontárgyakat ingyen kapták meg nagyrészt Fidesz-közeli figurák által vezetett vagyonkezelő alapítványok, amelyek ettől kezdve rendelkezhetnek a magyar egyetemek mintegy 70 százalékával, a legfontosabb országos kulturális intézményekkel, prémium ingatlanokkal, kastélyokkal, valamint milliárdos vállalati részvényekkel. A kétharmados törvénymódosítással a kormányközeli hálózat befolyását a korábbi állami vagyon felett egy ellenzéki győzelem esetén is biztosították.
atlatszo.hu/kozpenz/2021/12/27/rejtett-privatizacio-az-elmult-evben-tobb-ezermilliardos-vagyon-kerult-az-allamtol-a-kormanypart-altal-uralt-alapitvanyokhoz/

A 90-es évek borzasztó emlékű vadprivatizációjában legalább valamennyi pénzért árusították ki a magyarok nemzeti vagyonát.
Most meg INGYEN, pénz nélkül egyszerűen átadják Orbán haverjainak és csicskáinak, strómanjainak a magyarok vagyonát, az államunk egy részét.

Ez Magyarország KIRABLÁSA akkoriban azért adták el, mert muszáj volt, hátha valaki életben tartja, nyereségesre fordítja.
az államnak nem volt kanyi vasa sem. most meg még részvényekkel is megdobálják, aki ingyen viszi. és mindez azért, hogy ne kelljen törvényesen működniük, lehessenek politikai irányítás alatt, vagy ha nem, akkor legalább a vagyonukat lenyúlja magának a Párt meg a csicskái.

NEM KÉRTÉK, NEM INDOKOLTÁK, CSAK ELTETTÉK - AZ ÁLLAMI VAGYON VOLT 2021 LEGNAGYOBB VESZTESE
2021-ben a nemzeti vagyon egy jól látható részét bokrétaként tűzték a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kalapjára. Az állampolgárok - többnyire tudomást sem szerezve erről - ezer milliárdos közvagyont ajándékoztak a kiteljesülő rezsim hatalmi elitjének, ami innentől a közérdekre hivatkozva maga gazdálkodik ezekkel a javakkal. A lépések hatékonyságát, szükségességét bizonygató érvelésre már nem is volt szükség, az átvett intézmények jórészt tudomásul vették a hatalmi logikát. A gép tehát forog, de az alkotó nem pihen:

Vagyonkimentés
k.blog.hu/2022/01/03/nem_kertek_csak_eltettek_az_allami_vagyon_volt_2021_legnagyobb_vesztese
Kormányra kerülése óta világosan látszott, hogy a Fidesz módszeresen halad előre abban, hogy államosítson mindent, amit csak lehet. Kétség nem férhet hozzá, hogy az erről alkotott markáns elképzelését a párt konzekvensen végrehajtja, még akkor is, ha sok esetben nem hajlandó számolni az ezzel járó negatív következményekkel.

Nem csak vettek, elvettek.Az állam rossz gazda.
Farkasétvágy - Államosítások 2010 után
magyarnarancs.hu/belpol/farkasetvagy-97510

A nemzeti tőkésosztály csődje
A nemzeti vállalkozói réteg létrejött – de nem úgy, ahogy ideális lett volna. Sőt. Az uniós támogatásokat és az adófizetői pénzeket nem a legtehetségesebbek, a legrátermettebbek kapták – hanem a kormányhoz, illetve személy szerint Orbán Viktorhoz közel állók. Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Szemerey Tamás, a Matolcsy-klán, az Orbán-vő Tiborcz István és még sokan mások jelentős állami megbízásokat kaptak, mégis képtelenek nemzetközi szinten versenyképessé válni a piacon. Pedig a kezükbe került ajándék pénzeket akár okosan is felhasználhatták volna.”

mandiner.hu/velemeny/2018/01/hajdu-peter-a-nemzeti-tokesosztaly-csodje

A nemzeti tőkésosztály és az illegitim tulajdon ördögi köre

444.hu/tldr/2016/05/24/a-nemzeti-tokesosztaly-es-az-illegitim-tulajdon-ordogi-kore

Nem mindegy , hogy az okos hülyéskedik , vagy a hülye okoskodik! Látom a fidióták ezt nem ismerik és mindig okoskodni akarnak.Egyébként ahogy látom rád fér egy kis tanulás , ha igyekszel és eggyel növeled az IQ-dat még moszat is lehetsz.
Volt itt már felelős Brüsszel, az elhibázott szankciók, a háború az inflációért, most a gonosz multikra mutogat az, aki miatt az egész megtörtént. És a magyarok isszák a szavait, fel sem fogva, hogy havonta másra mutat rá ugyanazért a rettenetes szívásért. És lesz ez még rosszabb elvtársak, mert…..
a nagy hohoohooo 2023.09.15 18:49:17
Mindig megállapítom, hogy Orbán kiváló néphülyítő nemzetmegvezető ?,egy párhuzamos univerzumban él (változóan 1780, 1920 ,1933 vagy 1950 tájékán), "Vádold meg ellenfeled azzal, amit magad követsz el!"és mindig meglep, hogy minden elkövetkező héten tud valami újabb retardált hülyeséggel előjönni.
Ezzel az a baj, hogy 13-év után is el tudja adni a semmit! Ehhez kell az a "fogékony" magát nemzetthy lózungokkal ,soha nem volt nemzetthy dicsőséggel ,ellenségkreálással magát elhülyíteni hagyó vakhitű réteg aki erre vevő.Ennek a mi népünknek minden hazugságot el lehet adni!!!

Az ukrán tranzitdíj emelése, amely Orbán Viktor pénteki rádióinterjúja szerint erős érzéseket ébreszt a miniszterelnökben, valójában nem növeli a magyar inflációt.
Van számos tényező a benzinárral, aminek sokkal több köze van az inflációhoz: így például az üzemanyag áfa- és jövedékiadó-terhelése. De miért állít mást Orbán Viktor?
rtl.hu/gazdasag/2023/09/15/inflacio-tranzitdij-orban-viktor-ukrajna-holoda-attila-koolaj-ar-benzin?fbclid=IwAR1YQXXhedrok3oTtBwO-SodxE3zsvaYO-Xuxd88sGST3CCoNvnZB_HfcZA

A szektát nem érdeklik a tények, főleg a szakmai alapon igazolt tények.
A választók politikai emlékezete olyan mint aranyhalé ?Aranyhal is olyan , amire körbe ér az akváriumba elfelejti hol járt ... Magyar nép is hasonló ezek szerint , már nem számít a korrupció , nem lényeg hogy eladják a földet , kizsákmányolják a népet , nincs elszámoltatás , nincs rend , nincs egészségügy , nincs normális megélhetés , de van Soros,szankció,háborús infláció és van újra tapsoló birka ....?
„Oroszország a maga megmentését nem a miszticizmusban látja, nem az aszkétizmusban, nem a pietizmusban, hanem a civilizáció, a felvilágosodás, a humanizmus sikereiben. Nem prédikációk kellenek neki (éppen eleget hallott már), nem imák (éppen eleget imádkozott), hanem az, hogy népében felébredjen a…..
a nagy hohoohooo 2023.09.10 15:59:06
@György Csaba Nagy: t Öszefoglalva .A világ ,Európa letojta a magyar ellenforralmacskát ,többet ért a világ békéje.az USA és a SZU együtt éppen a 3.vh.az atomháború elhárításán dolgozott?,56-ban a franciák,angolok és az izraeliek megtámadták Egyiptomot ,mert Nasszer tábornok-elnök államosította a francia-angol érdek Szuezi csatornát,a SZU ,Hruscsov Egyiptom mellé állt és Hruscsov kijelentette :ha 48 órán belül nem hagyják abba az agressziót,nem vonulnak ki Egyiptomból megindulnak a hidrogénbombával felszerelt szovjet interkontinentális rakéták,56-ban senki nem ígért segítséget,senkit nem érdekelt a nemkicsit mocskos magyar ellenforradalmacska,az csak a SZER hazugsága volt,Európa örült a 2.vh .utáni békeéveknek,a szovjetek 55-ben kivonultak Ausztriából ,Európa végre békében élt.56 nyarán az USA és a SZU épp ezért kölcsönösen megerősítették egymást az európai status quo fenntartásában,a 2.vh-t lezáró békeszerződés érvényességét.Senkit nem végeztek ki jogtalanul,az érvényes törvények szerinti bűnelkövetőket igen.A gyilkos Tóth Ilonát ,a korházban betegbe benzint injekciózó gyilkos Tóth Ilonka, a Corvin parancsnokaként elhíresült saját beteg katonáit is lelövő Pongrácz, a magát megadó Mezőt hátulról lelövő nyilast
Mansfeld Pétert se 56 -s ellenforradalom
alatti tetteiért,mert lényegében akkor semmi büntetendőt nem követett el.
De 56 után statárium alatt bűnbandát szervezett, pénzt
raboltak ,autót ,rendőrt fegyvereket raboltak ,rablásokhoz,gyilkosságokat akartak elkövetni ezekben az esetekben a törvény szerint halálbüntetés járt .
Mansfeld ekkor már nagykorú volt-de mindegy-ilyen súlyos bűnökre a törvény a kiskorúakra is kiterjedt.A világot nem érdekelte 56 ellenforradalma,békét akartak.
...
a nagy hohoohooo 2023.09.10 19:39:51
@György Csaba Nagy: Ó, szent együgyűség.
1956. október 23-án Budapesten is kitört a forradalom. Moszkva ingerülten
reagált, a Presidium tanácskozásokba kezdett. Két „szcenárió” alakult ki a
moszkvai vezetésben: az egyik a 24-én Szuszlovval együtt Budapestre érkező
Mikoján képviselte álláspont volt. Kezdetben érdekes módon idetartozott
Zsdanov, aki a szovjet fegyveres erők főparancsnoka volt ismét, és Szaburov
miniszterelnök-helyettes. Ők a Kreml értékrendje szerint „liberális” felfogást
képviseltek. Úgy vélték, hogy nem kell beavatkozni a magyar forradalomba, és
hagyni kell azt, hogy politikai váltással – Nagy Imre kinevezésével – Magyarországon egyfajta nemzeti kommunizmus alakuljon ki. Tehát az ún. lengyel megoldást akarták Magyarországon alkalmazni.
Ezzel álltak szemben az ortodox kommunisták, Bulganyin, Kaganovics, Vorosilov és Molotov, akik azonnali fegyveres beavatkozást javasoltak Magyarországon. Az utóbbiak politikai naivitására (az ún. Malin-jegyzőkönyvek szerint)
jellemző volt, hogy egy felhívást akartak közzétenni, és azt várták volna, hogy a
magyar vezetés és a társadalom jó része csatlakoznak hozzájuk, és a moszkovita,
hozzájuk átálló bürokratákból szerveznek Budapesten kormányt (Vorosilov-féle
verzió).A Hruscsov-féle álláspont viszont az volt, hogy Moszkvában kell megalakítani egy magyar kormányt, és egy esetleges beavatkozás esetén azt bedobni Magyarországon. Egyébként Molotov is ezt támogatta leginkább.
Október 30-án – a budapesti követségi jelentések ellenére – olyan döntés született Moszkvában, amelyik kimondta, hogy a szovjet csapatokat ki kell vonni
Magyarországról, és lehetővé kell tenni Magyarországon az ún. nemzeti kommunista jellegű fejlődést.
Hogy mi állt a háttérben, azt is sejthetjük: Pekingben, ugyancsak október 30-
án a kínai kommunista párt döntést hozott, miszerint az ún. pancsa sila elveket
kell alkalmazni Magyarországon, tehát biztosítani kell a függetlenség, a be nem
avatkozás és a szabad demokratikus fejlődés lehetőségeit, illetve a nemzeti önrendelkezést. Tehát Peking október 30-án még ezen az állásponton volt.
Az izgalmas dolog az, hogy október 31-ére megváltozott Moszkva és Peking
álláspontja is a kérdésben. A probléma kétségtelenül az, hogy milyen lépések
vezettek oda, hogy az október 30-i szovjet kivonulási és be nem avatkozási javaslat egy nap alatt megváltozott.
Olvashatjuk a Malin-jegyzőkönyvekből, hogy Hruscsovnak álmatlan éjszakája volt, és másnap, 31-én úgy döntött, hogy a szovjetek be fognak avatkozni Magyarországon. Az okot ma már egyre többen a Köztársaság téri eseményekben látják. A véres nap befolyásolhatta a szovjeteket.2
A napokban jelent meg Alexander Krjucskovnak, a KGB volt főnökének nyilatkozata a budapesti eseményekről. Krjucskov azt állítja, hogy döntő szerepet.játszott a Kremlben bekövetkezett fordulatban az a tény, hogy október 30-án
Budapesten ávósokat akasztottak, vér folyt a budapesti utcákon, és tömegesen
gyilkolták a kommunistákat.
A Pártházban történt eseményekről a szovjet vezetőséget értesítették, tájékoztatták. Hivatalosan a Malin-jegyzőkönyvek nem szólnak arról, hogy a Presidium
ülésén ez szóba került, azonban nem kétséges, hogy Hruscsov, illetve a szovjet
vezetők tudomást szereztek a budapesti eseményekről.26
Még egy érdekes dolog történt. Liu Sao Csi, Moszkvában tartózkodó kínai
kommunista pártvezető, szintén értesült a budapesti fejleményekről, és tájékoztatta a kínai vezetést. A budapesti kínai nagykövetség is informálta Pekinget a
fejleményekről. Ennek következtében módosult a kínai álláspont, és Peking az
azonnali fegyveres beavatkozást kezdte támogatni. Tehát október 30-a az a fordulópont, amely a Szovjetuniót arra inspirálta, hogy a beavatkozás mellett döntsön.Szerepet játszott továbbá a fordulatban a többpárti Nagy Imre-kormány október 28-ai megalakulása, a többpártrendszerű demokrácia kinyilvánítása, a kilépés a Varsói Szerződésből és a KGST-ből, valamint a szovjet csapatok azonnali
kivonásának a követelése.27 Úgy látszik, hogy mindezek a tényezők együttesen
meghaladták a szovjet tolerancia határait.28
Megjegyzem, hogy Charles Gati újabb könyvében szintén hasonló véleményen van, és ezzel összefüggésben azt mondja, hogy valamiféle szociáldemokrata Magyarországot még el tudott volna fogadni Moszkva, de ezeket a lépéseket
már nem.
Tehát a Nagy Imre-kormány lépései túlmentek a túlmentek a szovjet tűrőképesség határain, és ezek után a tragikus végjáték következett. Hruscsov, illetve a szovjet diplomácia tárgyalásokat folytatott az ún. testvérországokkal, majd pedig november2-án a szovjet pártfőtitkár Brion szigetére utazott, ahol Titóval tárgyalt. Az egy
órásra tervezett találkozóból egy éjszakás lett, ahol Jugoszlávia keményen követelte a magyar forradalom elleni szovjet beavatkozást, Tito ugyanis félt a magyar
nacionalizmus újjáéledésétől.
a nagy hohoohooo 2023.09.10 19:48:31
@György Csaba Nagy: Amikor politikai vezetők a honfitársaik legyilkolását nemzeti ünnepek nyilvánosságra hozzák és erről dicshimnuszokat is zengenek, az az ország a legszebb korszakába és szégyenébe süllyedt! a politikusaik, pedig .... nem írom le.
A franciák is csak a forradalmuk legelejét ünneplik, s picit sem azt, ami utána jött.
De a forradalom nem attól lesz lesz forradalom, hogy a jószándékú felkelők mit szerettek volna, vagy mit hittek el a szervezőiknek.
Egy kis történelmi tárgyilagosság:a forradalom csak 23-án estig ,a rádió ostromáig tartott-a franciák se az egész forradalmukat ünneplik ,csak az elejét,ami utána jött nem-56 -ban senki nem akarta leváltani a szoc.rendszert,a Sztálint utánzó Rákosi rendszer hibáit akarták kijavítani,egy jugó mintájú szocdem rendszert,aztán már a rádió ostrománál megjelent a lumpen népség,bűnözők,fegyvert szereztek ,kiszabadították a börtönkből a köztörvényes bűnözőket,előmásztak a bujkáló csendőrök,nyilasok ,gyilkoltak ,fosztogattak,mindent elrontottak.
Majd a Köztársaság téri vérengzésnél-magukat fehér zászlóval megadó fegyvertelen védők -lemészárlása,holtukban meggyalázásakor megjelent a forradalom igazi ellenforradalmi arca ,ez volt az utolsó amivel betelt a pohár,ezért jöttek vissza a szovjetek.
Az ostromban részt vett személy így folytatja: "A tüntető tömeg ... célja v o lt... fegyverek szerzése, a tisztek leválasztása a legénységtől, ... lőszert osztogattak a legénységnek és erős agitációt folytattak azon irányban, hogy a megjelent legénységet rábírják arra, hogy az ÁVH-sok ellen menjenek harcolni ... Amikor a tömeg látta, hogy a katonák a fegyvereket nem adják át és nem csatlakoztak a tömeghez, újabb jelszót hangoztattak; "nyírjátok ki a tisztjeiteket és gyertek velünk

-"három személy jön ki a pártház kapuján. Egy civil és két egyenruhás volt, a civil fehér zászlót tartott a kezében. Ekkor a kapuval szemben az egyik fa mögül előbújt egy falábú, 40 éven felülinek látszó személy (Mesz János - B-E.) és megnyitotta a fehérzászlós személyekre a tüzet."Aztán az ostromot követő halottgyalázás,a lincselés amiért Kállai Éva pártfunkcionárius – a bosszútól tartva, félelmében – inkább kiugrott a II. emeletről, semhogy a nemzetőrök kezére kerüljön.” Kállai Éva nem követett el emberellenes bűnt, ellenben 1945 előtt több évre bebörtönözték, baloldalisága miatt. Azt pedig emberileg nagyon is érthető, hogy mindenáron el akarta kerülni, hogy a támadók kezébe kerüljön
Hát elég sok mindent firkáltak a nemes felkelők Budapest utcáin, leginkább azt, hogy "Icig nem viszünk Auswicig" és a többi igen kedves gondolatot. A forradalom menekültjeinek jó része Zsidó volt, akinek úgy gondolta, hogy nem várja meg újra felkoncolják őket 11 évvel a II. VH után... Amúgy '56 egy óriási katyvasz volt, ahol valóban keveredett minden. De leginkább az történet - így visszanézve a dolgot - hogy Rákosi időszakot nehezen viselők addig hergelték a közéletet, míg az egy adott pillanatban felrobbant és széljobbról azonnal át is vették a kezdeményezést. Ez aztán pár nap alatt szét is verte az események tömegbázisát és pár ezer ember nézett szembe, a visszajövő szovjet tankokkal. Egy évvel később sosem látott tömeg éljenezte Kádár Jánost, majd jött ami még sohasem volt Magyarországon: Elkezdték ember számba venni a népet. És csodák csodája a nép, ezt jól fogadta. Persze a polgári értelmiség aki úgy ezer év után a szívó ágra került, totál készen volt ettől, de azért 25 év múlva visszanyalták magukat a vezetésbe. Frankón azzal jöttök, hogy az ország azokat a papokat akarta vissza, akik élősködtek rajtuk? A ruszkik haza az egy olyan jelszó volt amivel mindenki tudott azonosulni. Na de Mindszenty bíboros? Ne viccelődjünk már! Senkit nem érdekelt. Csak azt a pár jól öltözött figurát, akik este stikában felfestették a villamosra a nevét.
Mintha a világon mindenütt a túlzásba vitt kereskedelmi és politikai propaganda egyfajta csömört okozott volna az emberekben, főleg a fiatalok körében. Mintha sem a köztársasági eszményt megtestesítő „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”, sem a köztársaság-, és globalizációellenes „Isten-Haza-Család”…..
a nagy hohoohooo 2023.08.27 15:03:27
@a nagy hohohorgász:

@2023:
Gulyás Balázs publicista
www.facebook.com/gulyasbalazsoldal
Cikkünk nyomán... Bogos Csaba pécsi újságíró bejutott a Tranzit Fesztiválra és megkérdezte Trombitás Kristófot a karlendítéséről, melyről a Gulyáságyú Média írt először:
www.youtube.com/watch?v=AxZX1vI1mUQ

Az híres jobboldali mOrális fölény?
Putyin a hadüzenet-nélküli támadásának indoklásakor egy szót sem szólt az Egyesült Államok állítólagos ukrajnai terjeszkedéséről; Putyin az ukrajnai orosz-nemzetiségi lakosság megvédésére hivatkozott... de valójában a hadi, stratégiai okok játszottak szerepet az ukrán-ellenes háborúk megindításakor:…..
a nagy hohoohooo 2023.06.17 22:33:39
@2023: Az megfigyelték már, hogy minél nagyobb kretén valaki annál lelkesebben magyarázza, hogy milyen elvek alapján kretén és, hogy másoknak mit kellene csinálnia, hogy az egész világ olyan kretén legyen mint ő....hehee..

POLITIFACT: AZ ÉV HAZUGSÁGA PUTYINÉ, AMIVEL ELINDÍTOTTA A HÁBORÚT.

“A cél a brutalitás igazolása, az emberek szemének bekötése és a lehetséges szövetségesek meggyőzése”

- írta az oldal.

A PolitiFact kiemeli: Putyin a háború igazolására azt állította, hogy Ukrajnát neonácik vezetik, és az országban népirtást követnek el. Egyik sem igaz. Ahogy az sem, hogy a bucsai mészárlást ukránok rendezték meg. A háború létjogosultságát Putyin hosszú ideig azzal védte, hogy Ukrajna nem létező ország, meghamisítva ezzel az ország történelmét és kultúráját.

www.lakmusz.hu/politifact-az-ev-hazugsaga-putyine-amivel-elinditotta-a-haborut/

A KREML JÁTÉKKÖNYVE: ÜRÜGY KIDOLGOZÁSA UKRAJNA MEGSZÁLLÁSÁRA – MÉG TÖBB MÍTOSZ
euvsdisinfo.eu/the-kremlins-playbook-fabricating-pretext-to-invade-ukraine-more-myths/?fbclid=IwAR12QbuiIzkq0LaqiuEQl_3qaC2wqzTG-etV8958VbkAcbPJ1ocflMsfDE8&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202204

2014 óta egy embert nem öltek meg a nàcik Ukrajnában.
"Mindeközben döntött a hágai Nemzetközi Bíróság is, az oroszoknak azonnali hatállyal fel kellene hagynia az Ukrajna elleni invázióval. A korábbi bejelentésnek megfelelően szerdán hirdetett ítéletet a szervezet, melyben kimondta, hogy Oroszországnak azonnali hatállyal be kell szüntetni a háborút, mert nem találtak bizonyítékot arra az orosz állításra, hogy a donyecki és luhanszki szakadár területeken népirtás zajlana az orosz nemzetiségű lakossággal szemben"
Indok kellett a támadáshoz..Úgy kezdődött, hogy az ukránok visszalőttek.
A fakenews, dezinformáció és propaganda
világában nem kell ezen csodálkozni, és az oroszok nagyon jók benne

Az EU,az ENSZ,az USA ,de a római pápa is megmondta
béke akkor lesz amikor Putler leállítja az agressziót és hazatakarodik.
Semmiféle területi engedmény nem engedhető ,hisz az újabb és újabb háborúk forrása .
Orbán Putler krvája höhöö...vegye fel újra összeszart békegalamb gatyáját oszt szájában Putler fasával repüljön Moszkvába köpje Putler asztalára höhöö

Csókpuszi galambocska höhöö...köszönjük ,hogy ideszartál,..megne töröld a szád,így vagy élethű höhöö.
Az időzavarba, pánikba esett és teljesen magára maradt Orbán hibát hibára halmoz az EU-ban; pont a szeretet ünnepe előtt mutatkozik lelketlen gonosznak... Ránk ég az „EU tolvaja” mellett a „keresztényietlenség” szégyenbélyege is, ha nem teszünk ellene gyorsan valamit!..
a nagy hohoohooo 2022.12.09 00:04:18
@parttalan: Aha,csakhogy a hülyét a tükrödben megláthatod..höhöö
Az éjszaka leple alatt vezette ki a kormány a benzinárstopot, ami valahol egy szimbolikus lépés az Orbán-érában. A suttyomban bejelentett hátraarc ugyanis rávilágít arra a tényre, hogy a 13 éve kormányzó Fidesz semmilyen döntéséért nem vállalja a felelősséget. Ezúttal is az EU szankcióit kárhoztatta…..
a nagy hohoohooo 2022.12.08 20:13:44
@parttalan: Mondjuk ehhez azzal is tisztában kell lenni, hogy a kormány nem az EUnak, és nem is az értelmiségi, kritikus érzületű egyéneknek szánja ezeket a "magyarázatokat".
Ezek az értelmetlen panelek egyértelműen a birkáiknak mennek, mert ők nem kérdőjelezik meg az értelmét és nem gondolkodnak.
Aztán végigfossák a szokásos csatornáikon, és még néhányan fennakadnak a hálón, a kevésbé tájékozottak, már megérte nekik
Magyarország becsületét az a párt tudja visszaszerezni a világ előtt, amelyik képes lesz megfékezni az orbáni-élősködő klikk hatalommal való visszaélését Európában és itthon. Az orbánisták hatalmon maradásuk érdekében már minden rafinált, zugjogászi trükköt bevetettek: itthon a kurucos magyarkodás…..
a nagy hohoohooo 2022.11.15 18:58:41
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ne légy kishitű birka ,mit magyar nép,az összes fas.fej höhöö...
Orbán Viktor egyre kevésbé rejti véka alá, hogy Putyin érdekeit képviseli mind itthon, mind a nemzetközi színtéren. Akkor sürgeti az Oroszországra kivetett szankciók visszavonását, amikor a legegyértelműbb jeleit látjuk annak, hogy az agresszor politikai és gazdasági elszigetelésének komoly…..
a nagy hohoohooo 2022.09.24 20:43:49
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Csodálatosak ezek az orbánbaszerelmes hívők,akik különös szenvedélyt táplálnak az olyan következtetések iránt. ,amelyekre a vezérük goebbelsi propagandistái eszével(?)jutnak
Az orbánszopóroller néni már hányadik orbánfelszopó menopauzában szenved ?
Csak halkan szólok, hogy nehogy megijedj a szellemi sötétségben ami a szem mögött van ,, a link azé'van, mert abban van az információ, mint tojásban az élet, s nem mint a sötétség a fejedben:
G7.hu
· Összeomlott az orosz gázimport, megszűnhet Putyin zsarolási potenciálja
Az elmúlt hetekben már több mint 2 milliárd köbméternyi orosz gáz hiányzott az európai importból, ennek nagy részét azonban sikerült pótolni.
g7.hu/vilag/20220922/osszeomlott-az-orosz-gazimport-megszunhet-putyin-zsarolasi-potencialja/?utm_source=Facebook&utm_medium=referral&utm_campaign=G7o&fbclid=IwAR0V249CJbTnietNqXpA-PYHsBaqZSADd8b_vpCQbLKzOUjcz92u2VmcGBU

Bújj vissza szépen a jómeleg orbánakolba ,az való neked nem a kommentelés még a végén magadnak kell kiganajolnod magad.höhöö..
a nagy hohoohooo 2022.09.24 20:49:30
@atomic power 1986DucaDuca: Na itt szakadt ki belőlem a röhögés,hány éves vagy ,hogy vénkorodra nem a bölcsesség jött meg hanem az öregkori elhülyülés,a demencia tremens..lásd fentebb linket az orbánfelszopó menopauzás vénasszonynál .
a nagy hohoohooo 2022.09.24 20:51:32
@a nagy hohohorgász: Sz.rházi ,senki nicktolvaj höhöö..sztem szórakoztató vagy,lehet ,hogy szadista disznó vagyok, de élvezem nézni a vergődésed,ha rádnézek tényleg egy illegális bevándorlót látok aki a Lipótról vándorolt ki a közéletbe épülésünkre heheee.
ha a hülye gondolatok teremtik a valóságot, akkor te már milliárdos vagy csak még nem mindenki látja...heheee..
Azért mindig jót lehet röhögni ezeken a hozzáértésmentes hozzászólásaidon .hehee.. gyönge vagy, fidessnyik, mint a hajnali rezgö harmat... nem tudsz semmi mást, mint visszaböfögni édesviktorod hülyeségeit, megspékelve némi mélymagyar nerideológiával,Azt röhögöm bennetek mihígmélymagyar birkalényekekben, hogy ti is tudjátok, hogy szellemi képességek terén a társadalom legalacsonyabb rétegéhez tartoztok. És iszonyatosan utáltok ezért mindenkit aki nálatok csak egy fél fokkal műveltebb, tanultabb.
Már azt ne képzeljétek magatokról, hogy ti vagytok a magyarok protípusai. Ti a debil irredenta nacionalisták protípusai vagytok, pont olyan büdös lábú tahók mint a szomszéd népek nacionalista széljobber szavazói.
Mi a demokrácia lényege? Hogy ne lehessen egyetlen politikai-gazdasági-egyházi intézménynek sem kizárólagos hatalmi monopóliuma! A polgári-liberális demokrácia nem más, mint a hatalmi elit teljhatalmának és szuverenitásának korlátok közé szorítása választásokkal, a végrehajtó hatalom (=kormány)…..
a nagy hohoohooo 2022.09.16 20:26:08
@MEDVE1978: Csocsesz .. Sokat kéne olvasni ,de nem a fogyatékos fideszpropagandát,az internet elvezet az EU
ec.europa.eu/info/funding-tenders/how-apply/eligibility-who-can-get-funding/funding-opportunities-ngos_hu
a nagy hohoohooo 2022.09.17 07:08:35
@camilló: Gondolom, hogy rátör a kisebbségi érzés, ha a libsiket meglátod Jaj, ne már, ez olyan, mint az egyszeri ember problémája, akinek térdig érő fasza volt, de senkinek nem merte megmutatni, pisálni meg baromi kényelmetlen volt vele.Csak egyszer mondaná meg egy lipsiző túlértelmes,hogy mi az a liberális,mit
tartalmaz a liberális gazdaság és társadalompolitika ,de nem ,csak lipsi..Mindenki libsibolsikomcsi, aki nem a jelenlegi kormánnyal ért egyet. Pedig csak gondolkodik és nem sz.pja be amit a fejébe nemzetthy inzultálnak Rájöttem végre, mit jelent az a kifejezés, hogy "liberális". Így nevezik a jobboldalon azokat a szabadelvűeket, akiknek egyrészt igazuk van, másrészt tehetségesek és harmadrészt ez kurva kellemetlen.Ha pl. kezdetnek elmagyaráznád a tanulatlan ostoba Fidesz híveknek, hogy mi is az a liberalizmus, azzal valóban sokat nyerhetnék. Kevesebb lenne a tudatlan hülye, akik gondolkodás nélkül ismételgetik amit a vezér a szájukba adott - anélkül, hogy legalább főbb fogalmak jelentését ismernék.
Ha meg esetleg még azt is elmesélnéd nekik - afféle történelemóra gyanánt - hogy a Fidesz ultraliberális pártként látta meg a napvilágot és hogy maga Orbán Viktor volt a legnagyobb liberális Magyarországon .Sőt a Liberális Internacionálé alelnöke is- 1994-ig,"1992. szeptember 4
A Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz) pénteken, a kelet-közép-európai térségből elsőként, teljes jogú tagként felvették a több mint hatvan pártot és csoportot tömörítő Liberális Internacionálé (LI) teljes jogú tagjai közé ! "1992. szeptember 5.
Orbán Viktort, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjét a Liberális Internacionálé egyik alelnökévé választották, a nemzetközi szervezet szombaton Mainzban véget ért 45. Kongresszusán". Ilyen egy köpönyegforgató életútja, Ifjúkommunista, Baloldali, Liberális, Jobboldali konzervatív keresztény végül közelebb a szélsőjobbhoz mint a jobbközéphez ! Egy rendkívül "jellemes" ember útja az áhított hatalomhoz amiért mindenre képes !Igen, csak közben rájött a mi kis Viktorunk, hogyan lehet rengeteget lopni és amikor a nép 2002-ben a körmére koppintott, elzavarta, akkor fogadta fel a homofób és gyűlöletre alapozott választási kampányok szakértőjét Arthur Finklsteint. Az ember attól rendkívül érdekes, hogy már Ronald Reagan idején kitalálta a "Liberálisozást", a módszertana kivédhetetlen, mivel a buta többség zsigeri gyűlöletét teszi a kampány fókuszába. Nincsenek erkölcsi aggályai azt gondolom, de annak se aki felfogadta..egészen 1994-ig, amikor a választási vereségből rájött, hogy populizmussal több szavazatot lehet nyerni, hisz megvezethető hülyéből mindig több lesz.
Itt az alkalom. Meséld már el nekünk, hogy mi a liberalizmus.
Igen, amennyiben a liberalizmus definíciója nálad az, "mindenki azt mond és azt csinál, amit akar, és minden más le van szarva". Ez ugyanis pont úgy hangzott, mintha a liberalizmus kizárná a társadalmi érdekek érvényesülését, ami viszont nem igaz.
A liberalizmus lényege az, hogy egy társadalom tagjai olyan lehetőségeket is megismerhessenek, mérlegelni tudjanak, ami esetleg maguktól eszükbe sem jut, és ne csak azt "nemzetileg konzultálják", amit az elit arra érdemesnek gondol.A Fidesz-NER-Nemzetthy Elhülyítés Renccere is "liberális" - amolyan "nemzeti liberális". A klerikális irányzat pedig amolyan "keresztény liberális". Csakhogy ennek semmi köze a klasszikus liberalizmushoz, azaz a liberális szabadságeszméhez. Amihez köze van, az a "szabadosság", vagyis hogy NEKEM SZABAD, meg az engem támogató "hivek" körének szabad, a politikai ellenfélnek NEM SZABAD.
Ez a szabadosság nem liberalizmus, hanem NEOLIBERALIZMUS, mert nem szabadságeszmét tükrözz, hanem tisztán gazdasági érdeket - mégpedig egy nagyon pontosan körülirható érdekszféranak a gazdasági érdekeit.
Csak a mélységes ostobaságodat és tudatlanságodat teszed ki itt a kirakatba
a nagy hohoohooo 2022.09.17 10:43:52
@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:Balfasz vagy, ülsz a fingszagú buborékodban és nem érted, mi is zajlik körülötted.

Ezek az idézetek jó történetmesélést tesznek lehetővé, de a népszerű mítoszok hamisan Winston Churchillnek tulajdonítják őket
35 éves korodra konzervatív
„Ha nem vagy liberális 25 évesen, akkor nincs szíved. Ha 35 évesen nem vagy konzervatív, akkor nincs eszed.

Nincs adat arról, hogy valaki hallotta volna,hogy ne csinálj magadból még nagyobb megvezethető hülyét mint vagy,de látom két szó ,egy link már meghaladja az értelmi képességed , mert látom ahogy idősebb és idősebb lettél,öregkorodra nem a bölcsesség jött meg ,hanem a demencia ,az öregkori elhülyülés Sose mondta. (de még azt is félrefordítottad/ vagy valaki más amit amúgy neki tulajdonítanak (de amúgy ezt se mondta): “If a man is not a socialist by the time he is 20, he has no heart. If he is not a conservative by the time he is 40, he has no brain.” Ha egy ember 20 évesen nem szocialista akkor nincs szíve. Ha nem konzervatív 40 évesen akkor nincs esze. )
Ugye vágod, hogy a linkben közvetlenül az idézet után írják, hogy ez iskolapéldája a kamu idézeteknek
Arról nem is beszélve, hogy eleve a Churchill halála után 30 évvel megjelent újságcikkben is így kezdik:" supposedly once observed that " és ezután jön az idézet. Tudod ami "állítólag" igaz az többnyire azért van így megfogalmazva, mert nincs rá semmilyen más bizonyíték azon kívül, hogy szeretnénk hogy igaz legyen.
Amúgy az idézet arra vonatkozik, hogy fiatalon az ember idealista, hisz abban, hogy mindenkinek jó lehet, aztán ha találkozik a valósággal rájön, hogy nem lehet mindenkit megmenteni, az esélyt kell nekik megadni, hogy boldoguljanak.na ezt Churchilltől. Paul Addison, az Edinburghi Egyetem munkatársa ezt a megjegyzést tette: „Churchill biztosan nem használhatta a neki tulajdonított szavakat. 15 évesen konzervatív, 35 évesen liberális volt! És ilyen tiszteletlenül beszélt volna Clemmie-ről, akiről általában úgy gondolják, hogy élete végéig liberális volt?
Bátorság
„Bátorság kell ahhoz, hogy felálljunk és beszéljünk; bátorság is kell ahhoz, hogy leüljünk és hallgassunk.”
Ezt az idézetet nagyon gyakran Churchillnek tulajdonítják, de sehol nem szerepel a Churchill-kánonban-
winstonchurchill.org/resources/quotes/quotes-falsely-attributed/

Már közhelyszámba megy emlékeztetni Bismarck mondására: nur der Ochs ist konsequent, vagyis, csak az ökör következetes

Bújj vissza szépen a jómeleg orbánakolba az való neked nem az interneten kommentelés nyihahha..még megvagytok sértődve ,hogy hülyének néz egész Európa titekeket orrotokban a fogyatékos orosz-fidesz propaganda karikával höhöö...joggal.
Stefano Bottoni: Orbán azt jelezte előre, burkoltan Tusványoson, hogy nem akar megegyezni az Európai Unióval. Vas András interjúja, Népszava 2022. július 30. Egy hete Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde a téma a hazai és a nemzetközi sajtóban, közéletben. Főként a fajok keveredésével kapcsolatos…..
a nagy hohoohooo 2022.08.01 19:35:34
@Lehetnék én is: Bameg..hehee..,ajh én hülye azt hittem a tanulás segít a magadfajtákon,de bebizonyítottad csak a verés höhöö..
"Mennyivel egyszerűbb volt régen!" merenghet el Orbán, a legfőbb főispán. Akkoriban Magyarország nem volt tagja sem, az EU-nak, sem a NATO-nak és Kádár János simán behívhatta az oroszokat rendet teremteni a lázongó, civil magyarok közé és megvédeni Magyarországot a Nyugattól!  (Ebből is látszik,…..
a nagy hohoohooo 2022.07.20 21:00:36
@midnight coder: Nyertél,ja nem ,szar ügy ,el kell már felejteni, hogy rajtunk kívül mindenki más hibás, csak mi nem vagyunk felelősek soha semmiért. végtelenül káros ez a gondolkodás.Magyarország tragédiáit döntően a keresztény úri / jobboldali hatalom okozta:Ha a veszteség vagy áldozat túl nagy volt és még eredményesebb sem voltunk képesek felmutatni, akkor mindig megtalálták az ügyeket bűnbakot. Amit természetesen mindig egy másik ország, egy másik nemzet vagy bármely etnikum, nemzetiségi kisebbség jelképezett.Pont arra az egyre nem emlékezünk, valóban fontos lenne, örök tanulságul.A magyar jobboldal ostobaságára jellemző, hogy mindmáig pont a magyar történelem két legkártékonyabb személyét, a trianoni országcsonkolás két fő felelősét, Tisza Istvánt és Horthy Miklóst próbálja nemzeti hősként beállítani.
Történelmi demenciás tetszik lenni? El tetszik felejteni, hogy mind a világháborúba a magyar jobboldal rángatta bele az országot.És a fő felelősség, a háborús bűnösök pont azok voltak, akiket a mai magyarországi oldal rehabilitálni és hősként beállítani próbál.
gyilkolászást amit a magyarok elkövettek ellenük nem kellett volna a magyar katonáknak lemészárolni védtelen szovjet lakosokat, nem kellett volna felvágni terhes asszonyok hasát, nem tűzbe dobni csecsemőket, nem kellett volna akasztani, nem kellett volna rabolni, nem kellett partizánvadászat ürügyén felégetni falvakat stb. és akkor nem veszett volna oda a 2.hadsereg kontár módon, nem rombolták volna az országot, és nem lett volna a Rákosi Sztálintól másolt, de elferdített, meghamisított kommunista kísérlet sem, vagyis maradtunk volna feudálhorthyfasiszta urambátyámország, ha egyáltalán Hitler meghagyta volna a magyarsátgot.ne tegyünk már úgy tűnik mi mi ártatlanok lennénk, holott mi voltunk a saját bajaink a rajtunk elkövetett tettek előidézői.
Nem vétójog nélküli, csak aláírási joggal felruházott küldötteket kellett volna küldeni a Versailles-i békeszerződés aláírására, ott lehetett volna keménykedni az ország felelős vezetőinek, csak akkor látszott, hogy nem volt annyira fontos a haza. Külön nevetség tárgya, hogy az angol és az amerikai vezetőknek kell megerőszakolniuk a magyar kormányt, hogy tegyenek vétójogot.
Mert a mihígmélymagyaroknál sunyibb és kétszínűbb népség a világon nincs, de a területek elvesztésében az akkori magyar (urizáló) politikai elit a személyes bűnös, csak ez az egyfajta jó magyar szokás, másokat hibáztatni bűnösnek kikiáltani mégis csak könnyebb, min tükörbe nézni.
Alkotmányellenes volt a tragikus magyar hadba lépés
Hitler nem kért a magyarokból
A Barbarossa hadművelet megtervezése során a németek egyáltalán nem kalkuláltak a magyar részvétellel, két okból is.

A MAGYAROKAT NEM KÜLÖNÖSEBBEN SZÍVELŐ ADOLF HITLER NEM SOKRA BECSÜLTE A HONVÉDSÉG HARCI ÉRTÉKÉT.
Az óvatos, lavírozó külpolitika folytatása lett volna a cél..

semleges, illetve nem hadviselői státuszt aligha lehetett volna a háború befejezéséig fenntartani. Ennek ellenére is kijelenthető,

HOGY MAGYARORSZÁG HADBA LÉPÉSÉT 1941 JÚNIUSÁBAN MÉG NEM INDOKOLTA SEMMILYEN KÉNYSZERÍTŐ KÖRÜLMÉNY.

Az ország meggondolatlan hadba lépéséért a kormányzó, valamint Bárdossy László miniszterelnök személyes felelőssége emiatt megkérdőjelezhetetlen.
www.origo.hu/tudomany/20160625-masodik-vilaghaboru-kassai-bombazas-bardossy-laszlo-karpat-csoport-hadba-lepes-vjacseszlav.html

Lehettünk volna megszállt ország ,mint több másik Európában,kevesebb áldozattal ,de tisztességgel .

Fogadtatásunk Sztálingrádban - 1945. június vége
Az útvonal: Focsani-Konstanca (hajóval) -Novorosszijszk (vasúton) -Krasznodar-Sztálingrád.
A vasúti szállítás után egy borzalmásan lerombolt helység állomására érkeztünk. Kitámolyogtunk a vagonból, de egyeseket le kellett emelni, majd a földre fektetni. Halvány fogalmunk sem volt arról, hol vagyunk. Egy munkás kinézetű civil haladt el csoportunk előtt, tőle érdeklődtem a helység neve iránt. Elég cifra kísérő szavakkal nyomban megkaptam a választ: - Sztálingrád - mondta, majd köpött egyet és a város felé mutatott. - Látod? Míg fel nem lesz építve, addig nem mentek haza. Itt fogtok megdögleni mindannyian. - Köpött még egyet, és továbbment..

A bukás alapvető oka „a magyar nemesi, népellenes, soviniszta, úri politika volt”..
Romsics Ignác: Trianon és a holokauszt

nol.hu/belfold/20120901-huszadik_szazadi_traumaink-1329321

Horthy :Magyarország történetének egyik legnagyobb tömeggyilkosa”Orbán Viktor miniszterelnök azért nevezte Horthyt kivételes államférfiúnak, hogy róla és ne a korrupcióról beszéljenek, és „hogy el ne veszítse a szélsőjobboldali csőcseléket”
a nagy hohoohooo 2022.07.20 21:07:51
@midnight coder: Csak a szokott módon vagy idióta jobberem...

GÁBOR ANDOR

„Fürödni fognak”
ezredveg.vasaros.com/z/html/zf_146.html
Ezek a sorok már bécsi emigrációjában születtek, ahol a Bécsi Magyar Újság munkatársaként gyilkos iróniával támadta cikkeiben a Horthy-rendszert. 1920–22 közt írt gúnyiratai, a Bécsi levelek második kiadására 1945-ben került sor. Ennek a kiadásnak előszavában írja: „…a magyar életet alapjából újjá kell építeni, nemcsak téglailag, hanem elmeileg is.”

Felteszi a kérdést: Lehetséges a történelem óramutatóját visszahúzni oda, ahol 1938/39 körül álldogált?

Idézzük válaszát:

„Különböző dátumokat találtak ki: némelyek azt mondták, hogy 1944. október 15-e volt a bűnbeesés napja, amikor Szálasiék a hatalmat átvették. Mások hajlandók voltak 1944. március 19-éig visszamenni, mikor a németek hivatalosan is megszállták az országot, amelyet pedig – nem hivatalosan – a háború eleje óta megszállva tartottak.”

Így folytatja:

„Tekintet nélkül arra, hogy nincsenek történeti dátumok, amik csak úgy kipattannak a kalendáriumból, elszigetelt fejezetnek vették a magyar Hitler-janicsárok végnapjait, a nyílt fasizmus néhány hónapját; régi magyar mondás szerint »levágták a kötél végét« s azt hitték, hogy ezzel megszakadt a folytonosság és nem merül fel a kérdés: miből lett a cserebogár? mely utak vezettek az elpusztított falvakig, a lerombolt városokig, a Dunába zuhant hidakig? ki felelős azért a millió magyar életért, melyet ebek harmincadjára vetettek. Egyszerűen »elfelejtették«, hogy Szálasi csak a legfelső ága volt annak a fának, amely alább Sztójayt, még alább Telekit, még alább Gömböst, még alább Bethlent és Friedrich Istvánt és Huszár Károlyt hajtotta és amelynek gyökere Horthy Miklós volt.

Elfelejtették és el akarták felejttetni, hogy Magyarország utolsó huszonöt esztendejének, nem alaptalanul, Horthy-rezsim a neve, s hogy Horthy előbb volt Hitlernél, sőt előbb volt még Mussolininál is s hogy a »Fővezér« véres útja, Szegedtől a Dunántúlon át Budapestre megelőzte a Duce római marsát és a Führer ugrását Münchenből Berlinbe.”

Én őszintén szólva szívesen megnéznék egy olyan filmet, amelyik reálisan ábrázolja Trianont vagy a Don-kanyart.
Hadd emlékeztesselek arra, hogy az I.világháború után a kommunisták védték az országot a trianoni gyalázat ellen, és nem a kommunisták, hanem a hazánkkal hadiállapotban lévő Franciaország fegyverezte és öltöztette fel azt a martalóc rablóbandát, amely nem az országot védte, hanem legyilkolt több, mint százezer magyar fegyvertelen munkást parasztot, majd egy puccsal átvették a hatalmat és ránk kényszerítették Horthy Miklóst, akiről akit leginkább Ady Endre költőnk szavaival lehet jellemezni a legjobban: „Úrnak,Magyarnak egyként rongyot”. Maguk épp olyanok, mint Horthy Miklós volt. Az egyetlen különbség az, hogy Önök nem küldtek halálba egy millió magyart úgy, ahogyan azt nagy példaképük tette a II. világháború idején. ( bár nem vagyok abban biztos, hogy ezt nem tennék meg szívesen)Amikor Horthy a románokkal szövetkezve jutott hatalomra . A román-francia fegyveres erőkkel hazaáruló módon -a hatalomért- megállapodott, hogy ha segítik hatalomra jutását, akkor aláírja és törvénnyel kihirdeti a Trianoni békeszerződést.A legnagyobb probléma hogy Horthy ezt a "lehetőséget" a román -francia fegyveres erőtől kérte és kapta. Károlyi mint gróf arisztokrata, a magyar burzsoázia tagja és a Köztársaság elnöke stb. jó és törvényes döntéseket hozott akkor amikor átadta az ország politikai vezetését a magyar baloldalnak.
Ebbe a helyzetbe -törvénytelenül- gázolt bele Horthy és jelentkezett a francia-román megszállóknál ajánlatával. Ez a legnagyobb tragédia amit egy ország megélhet , hogy a vezetésért , hatalomért valamely honfitárs lepaktál az ellenséggel
Amikor a magyarok úgy eresztik el franciaföldre Apponyi Albertet, hogy a Teleki-térkép és minden ékesszólása ellenére is kénytelen azt közölni, hogy csonkamagyarországnemország, amire hümmögnek egy sort, és köszönik a részvételét. Vagy Jány Gusztáv faszoskodása a visszavonulással, de még szovjetföldre való kivezénylés előtt az a bizonyos "idegenrendészeti kérdés", mikor tántorgott ki 3 millió magyar külföldre, közöttük számos igazán nagy magyar, így pl. Bartók Béla is!ki volt Prónay?! a Horthy csendőrség?, a Horthy korszakban megszületett és végrehajtott zsidótörvények?! Horthy Hitlerrel történő tárgyalása? a Horthy korszak " hintapolitikája" a Don kanyarba kivezényelt hiányos, illetve nyári felszerelésű magyar katonák kivezénylése stb. stb. stb. Valószínüleg ezen és más tények függvényében vagy, hogy úgy mentünk ki, hogy eleve fagyhalálra volt ítélve a hadsereg. Nem a heroikus múlttal, a valódival való szembenézés hiányzik. Egy olyan film, amelyik az elhulló kiskatona szemszögéből mutatja be azt, amikor a nagymagyarország-mániában élő 120 éves nemes és vitéz és báró és gróf főfaszok kiküldik őket a mészárszékre, az érdekelne.
a nagy hohoohooo 2022.07.20 21:55:21
@aetius70: Kösz.
Márki-Zay és Karácsony Gergely abból (a radikális baloldal által utált) alapállásból indultak ki, hogy a Fidesz által megosztott társadalmat egyesíteni kéne. A baloldal/a baloldali radikálisok más taktikát akartak: fejjel nekimenni Orbánnak - de ez sem járt volna nagyobb sikerrel, mert Orbán szokása…..
a nagy hohoohooo 2022.06.29 14:47:49
@midnightcoder2: Aha f@szfej , el kéne menned az orbángyogyóintézetbe kivizsgálásra.Apropó,,én emlékszem 2002. FideSS vesztett.A haza nem lehet ellenzékben -Orbán TF-en uszítása -úraszámolás,majd az Erzsébet hídi csata. Utána jött a kokárda, a fehér szalag, a karkötő, az erdélyi szavazás. Mindenkit szét vert, családot, barátokat, határon kívülieket megpróbált megutáltatni a hazaiakkal.
Hazaárulózni sem a baloldal kezdett rémlik?
Miért? Mert nyerni akart! Nem azért mert szereti a magyarokat
Érdekes, hogy 2002-2010 között majdnem napi hír volt az "alvilági leszámolás", hol ezt hol azt ölték meg, hol itt robbant bomba hol ott, autókat, kukákat gyújtogattak ..... és érdekes módon minő nagy nyugalom van 2010 óta! Az ellenállás, a tiltakozás, a tüntetés, a hőzöngés az ellenzék dolga, mindig a regnáló hatalom ellen. Ezek szerint a FideSS nagyon jól működött ellenzékben, a mostani ellenzéktől megvonták ezen jogokat.
2006-ban még erőszakot is alkalmazott a hatalom erőszakos megragadása érdekében .
Az Astoriánál egyébként nem tüntetés zajlott, hanem ünnepi - és békés - megemlékezés, orbán szónoklata volt a záró élmény. Miközben Philipke lekonferálta, a vezér már húzott el a páncélautóján.
Így nem is hallhatta, hogy műsorvezetője egy árva szóval sem figyelmeztette a résztvevőket arra, hogy ne a Deák tér felé menjenek, mert ott “fennforgás” van, egy elköthető tank és néhány raklapnyi előzékenyen a helyszínen található térkő közreműködésével.
Aztán a rendőrségi lehallgatási jkv-ből:
miként folytak össze a törvénytelen eszközöket használó rendbontó csoportok a legálisan gyülekezőkkel, milyen információáramlás zajlott a rendbontók között és milyen utasításokat rögzített a rendőrségi adatforgalmazás.a hetek óta vekkerrel ott táborozó,fideSSalvezérek Kövér Semjén,Kerényi hergelte bográcsozó szaró,huggyozó ....Satubácsi Kossuth téri huggyolda és kupleráj söpredéke ..,Orbán közben elegánsan elhúzta a csíkot az Astóriától a két héttel előtte kapott páncélautóján...Navracsicska bennrekedt tévészékházban végigfosta a lábaszárát-.oszt a sokhülye felpattant ,rohant a benzinért az hülyére alkoholizált üresüveg trófeákért ,oszt elrohant tévészékházat ostromolni,autókat gyújtani,a székházat kifosztani,a büfé túrórudikészletét felzabálni ,mielőtt felgyújták a székházat megtömték tatyókat laptopokkal.PC-el,lapostévékkel...békésen elmentek az erőszak abbahagyására hangszórósautókból felszólító rendőröket molotovktélokkal,kockakövekkel,kitépett közúti jelzőtáblákkal,elkötött tankkal támadni..azoka rohattrendőrök meg nemhagyták nekik
Ja.Hogy miért volt 2006?Orbán észlelte-,tudta,hisz ott volt,ő dolgozta ki az EU csatlakozás folyamata,szabályai,a vállalt kötelezettségek mintegy 80%-át-mekkora pénzözön fog ránkömleni a felzárkóztatás éveiben,Orbánnak irtózatos nagy megalázás volt ,hogy az EU csatlakozást nem ő hanem Medgyessy írta alá-Medgyessy udvariasan felajánlotta Orbánnak azt a tollat amivel aláírta a csatlakozás szerződést,és az tahó sértődésében visszautasította
hehee....-minden előzetes felmérés ellenére ami az ő győzelmét mutatta 2002-ben, elvesztette a hatalmát,holott már beígérte az őt pénzelő oligarcháknak,csakhogy hatalomra jusson,illetve a hatalommal megszerezhető pénzekhez.
Tóta W. Árpád HVG360-on megjelent írása "Van pénz vizes vébére, olimpiára, Tihany gyarmatosítására, tankra, köztévére és KESMA-ra, háztáji egyházakra, csíki csipszre. Van Gruevszkire, Le Penre, orosz csuhásügynökökre, kínai vasútra, szélütött influencerekre. Tanárra nincs... Nem kellett uniós…..
a nagy hohoohooo 2022.06.17 20:43:47
@Bandibacsi34: Egy kis provinciális, buta gondolkodás bemutatót láttak, kedves olvasók.
Bocs ,hogy belevau a magasröptű szellemi önkielégítésedbe,ilyen orbáni NER sötét van ott nálad nyakon felül?,nem kéne magad nagyoneccerű, primitívségedből kiindulni.
Nehéz meghatározni pontosan, hogy hol kezdődik, és hol végződik a funkcionális analfabetizmus...
Ebből is csak az látszik, hogy aki nem olvas, az meg rendkívül okos(nak hiszi magát).
Mielőtt írást követne el valaki nem ártana tanulni, olvasni, sokat.
A tények mindig zavarólag hathatnak a mihígmélymagyar tudati állapotokra.Csak halkan szólok,hogy nehogy megijedj a szellemi sötétségben ami a szemed mögött van.

privatbankar.hu/cikkek/benchmark/fejlettebbek-voltunk-de-ma-haromszor-gazdagabbak--mi-a-titka-a-finneknek.html

Mert az előítéleteket a mindig a tudatlanság okozza. Az a tudatlanság, amely tévhiteket szül, félelmet generál, gyűlöletet fokoz.
Milyen igaza van Hofinak a szarról...Nem értik,hogy léteznek európai értékek, amiket nem kérdőjelez meg európai ember.
Ezt azért hiszik kevesen, mert azok az értékek nem magyar értékek és a magyarok tudatlan,tanulatlan része szarik ezekre (mint a többi értékre úgy általában).

De nincs harag? höhööö...mindig szívesen visszadugom a fejed a seggedbe höhööö..az úttörő ahol tud segít höhööö..
Sztem szórakoztató vagy,lehet ,hogy szadista disznó vagyok, de élvezem nézni a vergődésed,ha rádnézek tényleg egy illegális bevándorlót látok aki a Lipótról vándorolt ki a közéletbe épülésünkre heheee.
ha a hülye gondolatok teremtik a valóságot, akkor te már milliárdos vagy csak még nem mindenki látja...heheee..
Azért mindig jót lehet röhögni ezeken a hozzáértésmentes hozzászólásaidon .hehee.. gyönge vagy, fidessnyik, mint a hajnali rezgö harmat... nem tudsz semmi mást, mint visszaböfögni édesviktorod hülyeségeit, megspékelve némi mélymagyar nerideológiával,Azt röhögöm bennetek mihígmélymagyar birkalényekekben, hogy ti is tudjátok, hogy szellemi képességek terén a társadalom legalacsonyabb rétegéhez tartoztok. És iszonyatosan utáltok ezért mindenkit aki nálatok csak egy fél fokkal műveltebb, tanultabb.
Már azt ne képzeljétek magatokról, hogy ti vagytok a magyarok protípusai. Ti a debil irredenta nacionalisták protípusai vagytok, pont olyan büdös lábú tahók mint a szomszéd népek naconalista széljobber szavazói.