Adatok
butch2038
0 bejegyzést írt és 136 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Két olyan film indult útjára, amit a magyarok nagyon csípnek: vígjáték-folytatás és Marvel-szuperhősös haddelhadd. És mintha csak karácsonyi időszak volna, a Valami Amerika 3. és a Fekete Párduc is felrobbantotta a kasszákat, s kiegészülve a második hete is igen erős A szabadság ötven árnyalatával,…..
butch2038
2018.02.19 22:03:37
Máté, most kell felállnod innen, mielőtt végleg elveszted a maradék hiteledet is. A Fórum Film Hungary kétségbeesetten próbálja magyarázni a Fekete Párduc hazai botlását és második helyét. Eredetileg azt remélhették, hogy premier előttivel meglehet a Valami Amerika 3, ezért meglepő módon és nagy forgalmazótól elfogadhatatlanul, nem adtak le szerdai adatokat. A végén ezen nem múlt semmi, a különbség még így is rengeteg, így maximum kozmetikázásra volt jó. A csalás viszont csalás és kisstílű. Te meg még próbálod így is a Valami Amerika 3 eredményét kisebbíteni, a Fekete Párducét nagyobbítani. Nem voltál még a szakmában, így elmondom, az Üvegtigris 2-ben is benne vannak a premier előtti eredmények, akkor még nem volt szokás ennyire kiszámolni a négy napot. Tehát az sem 114.000. Ami viszont vállalhatatlan és etikátlan a részedről, hogy gond nélkül beírod az ötnapos eredményt négynaposnak a Fekete Párducra, félszegen említve a szövegben, hogy a szerda is benne van. Miközben te vagy a legnagyobb stréber, amikor be kell kérni és levonni másoktól a premier előtti adatokat, még ha nem is úgy adják máshova le (pl. Kincsemnél még Fórum is partner volt ebben, az 1. hely megmaradt). És miért kellemetlen ez? Mert a Fórumnál vagy főállásban, akié a film. Amitől még etikátlanabb a dolog. Még elkérned sem kellett az adatokat, ott vannak házon belül. Farkas Sándornak ennyire fáj a kudarc? 6-7 ezer nézőt megér egy csalás, ami nem változtat a sorrenden, csak csökkenti a különbséget? Reméltétek, hogy a 3d-vel a bevétel több lehet azért és meglesz az 1. hely? Ennél még az is elegánsabb lett volna, ha a Valami Amerikát 116.030 nézővel írod be, legalább. A számokkal nem tudtál vitatkozni, szövegben viszont eddig is kellőképpen elfogult voltál, másokat sokkal bátrabban szidtál. Most viszont a munkaadód kedvéért, érdekében vagy cinkos, ami elfogadhatatlan. Ez az összeférhetetlenség most végleg válaszút elé érkezett...
Afrikai ragadozók, közel-keleti táncok, korai elődök, kései folytatások, dö vörksop. Heti bemutatók...
Az Annabelle 2: A teremtés nálunk is igencsak stabilan nyitott, mi több: a Démonok között-franchise eddigi legütősebb eredményét jegyzi a horror. Ezalatt Az Emoji-film csak árnyalatnyival talált melegebb fogadtatásra, mint a tengerentúlon, s az előre sejthető módon jelentkeztek a nézők az Anyák…..
butch2038
2017.08.14 20:20:44
@dzsoker1976: Tényleg, vajon hol játsszák, játszották még? Akárhogy keresem, nem találok rá.
A bárányok hallgatnak nagy tette volt, hogy az öt legfontosabb kategóriában elvitte az Oscar-díjat. Ezek egyike Jonathan Demme rendezőt illette, akinek halálában rákbetegsége játszott fő szerepet. A magyar mozikban játszották még tőle a Valami vadságot, a Keresztanyát, a Philadelphia - Az…..
butch2038
2017.04.26 21:20:20
A turbómeghajtású húsvéti hétvégét egy kis laza átmenet követi április második felében mifelénk is, melynek újdonságai azért nem jártam rosszul (a még kitartó tavaszi szünetnek is köszönhetően). Az Öldöklő szerelem és a Tűnj el! fej fej mellett lépett a top 5-be, kielégítő, sőt majdnem jó…..
butch2038
2017.04.25 22:46:52
Nem vártam sokat ettől a filmtől. Egy újabb Disney-adaptáció, és akkor mi van?..
– Jó estét, van két darab jegyem a Párizs, szeretlek!-re!
– Arra biztos nem, az egy nagyon régi film, legalább hatéves, az Eközben, Párizsban viszont a nagyteremben lesz...
Temérdek új film árasztotta el a hazai mozikat, de hellyel-közzel képes volt mind boldogulni, miközben a korábbi produkciók java nagyokat ugrott lefelé a megcsappanó vetítésszám okán. A premierek vezetőjeként a Pofoncsata kielégítő számokat jegyzett, miközben az Arany és Az egészség ellenszere is…..
butch2038
2017.02.21 17:25:20
@Takács Máté: a Tékasztorikat nem becsülöd alá? Premier előtt elképesztő eredményeket, teltházakat hozott Cinema Citykben és Corvinban is. Most pedig ahogy nézem, a legapróbb Cinema City-be is bekerült. Bihari Viktória nagyon iparkodik...
butch2038
2017.02.21 17:26:53
@Takács Máté: magyar filmet nem mertek kihagyni, most pedig az eredmények már önmagukért beszélnek.
butch2038
2017.02.24 20:32:46
@Takács Máté: Anjou Lafayette nem hazudtolja meg önmagát...
Amikor Thierry Frémaux fesztiváligazgató nyilvánosságra hozta az idei mustra felhozatalát, a filmvilág és a nemzetközi sajtó együtt ünnepelte az utóbbi idők egyik legerősebb programját. De hát miért ne tette volna, mi baj lehet ha Pedro Almodóvar, Ken Loach, Cristian Mungiu, Ashgar Farhadi, Nicolas…..
butch2038
2016.05.23 15:32:51
Az elégtelen időjárás a hosszú hétvége rendes, ám a szünnap hétfő által erősített vasárnapot tartalmazó részében bőséggel hajtotta a mozik felé a népeket. Első ezúttal is az Amerika Kapitány: Polgárháború lett, de meggyőző eredménnyel lépett a dobogó további két fokára az Angry Birds - A film és a…..
butch2038
2016.05.21 17:53:38
@Adam Van Helsing: ez már rég nem IC és CC között megy, hanem a kinti stúdió és a CC között, aminek most már vannak erős amerikai mozis érdekeltségei is.
Az Amerika Kapitány: Polgárháború világszerte aratja a babérokat, s ez Magyarországon sincs másképp; a vitéz bosszúálló eddig legjobb önálló rajtját jegyzi, sőt a teljes Marvel Univerzum második legjobbját az Ultron kora mögött...
butch2038
2016.05.09 18:38:18
@Takács Máté: Könnyű ráhúzni most a múlt heti változásokra. És sok helyen nem volt bevétel, de nálatok ez ott van, csak a szöveg félreérthető.
Melissa McCarthy elnyerte végre a magyarok kegyét: A főnök a színésznő pályájának második legjobb nyitányát jegyzi, miközben nálunk is letessékelte Batmant és Supermant az élről. A Hardcore Henry itt is befürdött, a Robinson Crusoe című belga rajzfilm pedig a két hollywoodi alternatíva nyomában…..
butch2038
2016.04.11 21:16:37
@Fejlődő szervezet: igen, elég régi hír volt, érdekes, hogy idáig nem jutott el...
A Batman Superman ellen: Az igazság hajnala igen erősen nyitott nálunk is, de az utóbbi idők legnagyobb kasszarobbantóihoz nem bírt felérni még a tavaszi szünet segedelmével sem. Egyéb premier nemigen volt talpon a vidéken, de a már most játszott Bazi nagy görög lagzi 2. betáncolta magát a top 5-be.…..
Ismét eltelt egy év, azaz újra itt van a Golden Action Boy, az AeonFlux házi filmdíjas szavazása. Ahogy mindig az idei etapba is a tavaly március és idén február között Magyarországon bemutatott filmek és alkotóik szállnak versenybe olvasóink szavazatáért, de ahogyan tavaly, most is szenteltünk egy…..
- SPOILERMENTES -
2001 nyarán Marty Baron (Liev Schreiber), a Boston Globe frissen kinevezett szerkesztője új téma felderítésével bízza meg a nagy múltú napilap oknyomozó csapatát, a Spotlightot. Ami nem más, mint város és környékének a katolikus egyház papjaival kapcsolatba hozható…..
butch2038
2016.02.17 14:10:46
Díjazott az Amerikai Rendezők Céhe (DGA), és a döntéssel kialakult egy hosszú évek óta nem látott, a szokásosnál jóval nyitottabb verseny az Oscar fődíjáért. A vágók díjai kapcsán leírtak alapján persze még mindig A nagy dobás áll az élen, de persze a legerősebb statisztika is megdőlhet. Van miért…..
butch2038
2016.02.07 09:50:41
- SPOILERMENTES -
A múlt század húszas éveinek koppenhágai művészköreiben szolid ismertségnek örvendő házaspár, Einar (Eddie Redmayne) és Greta Wegener (Alicia Vikander) élete a festészet körül forog. Kiegyensúlyozottságot sugalló, szeretetteljes és gyengéd párkapcsolatuk megváltozását egy…..
butch2038
2016.01.26 10:20:28
butch2038
2016.01.26 21:24:59
@kescefko19: jogos, csak itt most tényleg nagyon szájbarágósan tolták. Az első kettő pedig stílusosabb is volt.
Több ezren vannak, ugyanazt a szavazási eljárást használják mint az Akadémia, és A szobát leszámítva ugyanazokat a filmeket versenyeztették egymással. Ezek után nem csoda, hogy mindenki nagy jelentőséget tulajdonít a végeredménynek, és kell is. Bár most illenék valami hangzatos főcímmel dobálózni,…..
butch2038
2016.01.24 11:01:48
2016. január 14-én 69 éves korában rákbetegségben elhunyt Alan Rickman brit színész, adta hírül a Guardian. Alan Rickman 1946-ban született Londonban. Karrierjét a hetvenes évek végén kezdte, és a színpadi szerepek mellett olyan kultikus filmekben is felbukkant, mint a Robin Hood, a tolvajok…..
butch2038
2016.01.14 16:52:50
@szkristof92: egyetértek. :(
butch2038
2016.01.14 16:53:32
Holnap jönnek az Oscar-jelölések, ami csak egyet jelenthet: itt vannak az Arany Málna reménységei, akik közül holnap három is ismételhet egy sokkal kellemesebb kontextusban. Most viszont itt vannak, azt meg majd mindenki eldönti maga, ki mennyire érdemli meg a jelenlétet. Íme a…..
butch2038
2016.01.13 23:15:42
@m.martin91: szerintem is.
Hát itt vannak, szinte csak meglepetéssel tévében és moziban egyaránt... természetesen mindig a nagyobb sztárok javára. Ja, és most már Magyarországnak is van belőle...
butch2038
2016.01.11 06:46:27
butch2038
2016.01.11 18:04:25
@Németh Barna: Hát igen, Lady Gaga, meg Stallone. De várjunk, Saul fia is.
Miközben a kritikusok és a szakma díjainak tömkelegében haladunk előre az Oscar felé a Spotlight - Mad Max: Fury Road - The Big Short hármasfogat abszolút hegemóniájával, Hollywood kikérte a közönség véleményét is, a nép pedig szavazott; tegnap este átadták az év legnagyobb közönség-kedvenceinek…..
butch2038
2016.01.07 11:18:12
@kaamir: LOL.
Január 1-jén, 85 éves korában hunyt el a világszinten elismert magyar operatőr. Négyszer jelölték Oscar-díjra, a Harmadik típusú találkozások egyetlen szobrocskája az ő érdeme. A magyar mozikban A halálba táncoltatott leány és a Férfit látok álmaidban voltak utolsó filmjei...
butch2038
2016.01.03 21:19:57
Bízni lehetett benne, hogy a Star Wars: Az ébredő Erő megdönti Magyarországon is a nyitóhétvége rekordját, amit amúgy idén már kétszer megtettek, de hogy a szokásos négy helyett pusztán három nap elegendő legyen a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb premierközönségét…..
butch2038
2015.12.21 23:48:49
@isvaen: Hajnali láz...
butch2038
2015.12.22 11:06:37
@isvaen: "ezek után TÖBBET senki ne merje leírni (főleg HUN filmek kolosszális bukása ürügyén), hogy az embereknek nincsen pénzük olyan költséges szórakozásra, mint a moziba járás." --> pont erre máris illik a megjegyzésed. Még egy magyar film kolosszális bukása, aminél ezzel akartak takarózni, és hát rosszkor...
Kern András hosszú idő után ismét filmet rendezett. Egy előzetes a bizonyíték rá. A többit a plakát adja értésre...
butch2038
2015.12.16 08:54:59
@NorthopViggo: a végén még emiatt nézik is. Bár nem tudom, hogy ma mond e valakinek még valamit Kern neve a mozikban...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz