Regisztráció Blogot indítok
Adatok
balazsman

0 bejegyzést írt és 1077 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha egy Magyarországhoz képest feleakkora országban több mint 17 millióan élnek, akkor ott zsúfoltság – és ebből adódóan jó eséllyel lakáshiány – van. Hollandia pont ilyen, nem csoda, hogy (mint Vera posztjából kiderül) a helyiek szerint a lakáskérdés a legnagyobb problémák egyike. A kérdés, hogyan…..
Sokszor, amikor megkerestek egy viselkedési problémával, elmondjátok, hogy ti megpróbáltátok a cicát a viselkedés után büntetni, hogy érezze, hogy rossz dolgot csinált. Jellemzően a vízspriccelő szokott sokszor előfordulni, illetve hogy bezárjátok valahova vagy kizárjátok valahonnan. Elmondom, hogy…..
Ismét egy tészta étellel készültem nektek amiben most az a pláne , hogy egy igen drága alapanyag is helyet kap benne . Azt tudnotok kell rólam , hogy mielőtt elkészítettem az ételt soha , egyszer sem kóstoltam még garnélát így elfogultság nélkül mondhatom el róla a véleményem . Egy kicsit furcsa…..
„Nyilazzatok: a seb rózsát terem, Mely nyílni fog az örök kertbe fenn! Nyilazzatok: minden nyíl szárny nekem Feléd, örök hazám, ó végtelen! Nyilazzatok: bíbor dísz lesz sebem. Mely hirdeti: halálon győzelem! Nyilazzatok: kínom megszentelem Isten vitéze én, az Úr velem! Nyilazzatok: én már…..
balazsman 2020.07.07 20:20:15
@MAXVAL bircaman közíró: te egy borzasztó, megkeseredett, szerencsétlen ember vagy, nemcsak azért, mert nincs más öröm az életedben, mint mindenféle blognál trollkodni a kommentekben, hanem mert a belőled áradó gyűlölet valami elképesztő belső elkorcsosulásra utal.
Már az is segítségedre lehetne, ha valóban megismernéd valamelyik vallás tanításait, és azokat tanulmányozva a belső fejlődésre koncentrálnál és nem a tőled eltérő gondolkodású emberek gyalázására.
Egyszer talán békére találsz önmagaddal és a téged körülvevő világgal.
Igen, szakállas vagyok, de nem azért, mert épp ez a divat. Nagyon régóta viselek szőrzetet az arcomon. Volt, hogy hosszú volt és leginkább egy rosszul értelmezett hajóskapitányhoz hasonlítottam, de ezek az idők már elmúltak.  ..
Ha van ország, amivel kapcsolatban sokszínűsége miatt nehéz általánosítani, az Svájc: több nyelv, több kultúra és akkor még nem beszéltünk a város-vidék, fiatal-idős különbségekről. Mégis akadnak olyan dolgok, melyeket Svájcba költözve vagy akár csak oda látogatva érdemes szem előtt tartanunk...
A karikatúra története tele van gúnyrajzokkal, amelyek alkotóit vallás- vagy istengyalázással vádolták. Ezekben a napokban Pápai Gábor is így járt. A tiszti főorvos asszony egyik kijelentését értelmezte a maga módján, a háttérben pedig feltűnt Jézus is a keresztfán. A bírálók, köztük a bűnvádi…..
balazsman 2020.05.18 21:43:32
@Scott Tenorman Must Die: Nem, az primitívség, mert egy konkrét emlékművet mocskolsz be. Rajzolj valami szépet magadtól, az oviban megtanultad, nem?
balazsman 2020.05.18 21:45:03
@midnightcoder2: Én sem értem, mindkettő egyformán röhejes.
Mintha újra kéne gondolni a köszönési szokásainkat. Miért is kellene kezet fogni? Vegyük át újra mindazt, amit a köszönési formákról tudni kell és talán updatelni is. Napjainkban sok minden átalakul, többek között megváltozhatnak a köszönési formák a világban. A keleti kultúra mindig is kerülte…..
balazsman 2020.04.27 14:26:16
@Thane99: " A kézfogás eléggé fontos dolog a férfiaknál általában! Túl hosszú lenne kifejteni, hogy miért. Nem is hiszem, hogy ez magyarázatra szorulna."
Tedd meg légyszi és igen, magyarázatra szorul, főleg, ha te nem a középkori érvekkel jönnél elő.

Első alkalmas találkozásoknál még csak-csak megértem a kézfogás jelentőségét, ha erősen formális a helyzet.
Ettől eltekintve, a kollégák reggeli erőltetett kezelésétől a falnak mentem régebbi munkahelyeimen, szerencsére egy idő után ez kikopott a civilizált helyeken.
Ha az ölelés férfiatlan, akkor a kezelés is az, vegyük már észre macsókák!

Ha ez a kézfogásról leszokás széles körben elterjed mostantól, már lesz haszna a járványnak.
Sokan máig nem tudják feldolgozni, hogy az 1994-ben elindult Jóbarátok 2004-ben véget ért, és már csak akkor lehet egy jót nevetni Ross, Rachel, Monica, Joey, Chandler, Phoebe meg a többiek bénázásain a nagybetűs életben, ha mondjuk a Netflixen újranézzük a régi részeket. Most viszont jó hírem van…..
Az átlag utazó számára szinte minden vonat vonat és minden vasút vasút... Csak el szeretne jutni egyik helyről a másikra, és közben kevésbé érdekli, hogy milyen rendszerek is szolgálják ki az igényeit. Sokan azért ettől már egy kicsit jártasabbak a fogalmak között, főleg azok, akik legalább Bécsben…..
balazsman 2020.04.03 12:33:27
@laci_52: kishazánknak nem belföldön van szüksége nagysebességű vonatokra, hanem a környező európai városokkal összekötve, hogy ne kelljen pl. Prágába repülővel menni, és, hogy a Zürichből Bécsig 250-300-zal menő vonatot ne kelljen visszalassítani Bécstől Budapest felé 120 km/h-ra.
balazsman 2020.04.08 18:47:17
@Jegkoko: Railjeten utaztam, tény, hogy nem Zürichből, hanem Innsbruckból, de onnan Sakzburgig hasított, utána Bécsig is még mindig nagyon gyorsan ment vonat, a képernyőre kiírtak szerint előbb 280 km/h, majd 220-250 volt a sebesség.
Hazájában és nálunk van csak töretlen népszerűsége ennek a több mint harminc éves brit komédia sorozatnak. Mi fogta meg benne a rendszerváltoztatás után nálunk az embereket, hogy ennyire rákaptak?..
balazsman 2020.04.03 14:04:03
@Gösser söralátét: A magyar szinkron keverésekor lehet, hgy lusta a hangmérnök, és nem vacakol a reakciókkal, hanem ugyanazt másolja mindenhova, de elvileg a netevést tartalmazó sávon egyedi reakciók vannak, az eredeti jelentekhez illeszkedve.
Az USA-szitkomokat pedig a bonyolult jelenetek (autó, ál-küls, stb.) végig közönség előtt veszik fel, itt tényleg csak minimális kivételként említhető az olyan extra szerkesztésű, mint az Így jártam anyátokkal.
Elsőre szokatlanul hangozhat, amikor Törökországot és az egyenjogúságot egy lapon emlegetik. Különösen, ha valaki ismeri a török állam és az ott élő kisebbségek kapcsolatát. Van azonban egy társadalmi csoport, aminek tagjai elégedetten dőlhetnek hátra, ha ezt a szókapcsolatot meghallják...
Ha sosem hallottál még a TikTokról, nem kell kétségbe esned: a közösségi média alkalmazás elsősorban a Z-generáció körében népszerű, de ott valósággal beszippantotta a felhasználókat. Jelentősége ma már a Facebookéval és az Instagraméval vetekszik, hiszen bekerült azon elit appok körébe, amelyek…..
Nem nagyon tudok annál rosszabb indítást elképzelni, mint amikor valaki egy várva várt nyaralás első pillanataiban olyan csúnya balesetet szenved, hogy utána közel egy hetet kénytelen kórházban tölteni. Márpedig Ágnessel ez történt. A mi szerencsénk csak annyi az ő szerencsétlenségében, hogy mindez…..
Graffiti, rossz fényviszonyok és életveszélyes útburkolat. Csak néhány dolog, amivel azok találkozhatnak, akik megpróbálnak átkelni a Bajza és a Bulcsú utcát összekötő gyalogos aluljáróban, vagy ahogy sokan hívják, a Halál alagútban. A helyzet számtalan közegészségügyi és közbiztonsági kérdést…..
Utazó Tódi USA nyugati part I. 2020.02.29 06:00:00
- Nem hiszem el, nincs itt! Ez nem lehet igaz! Otthon maradt az útlevelem! Na, ez pont nem az, amit az ember hallani akar a párjától a repülőtéren, járat indulás előtt két és fél órával, miután mosolyogva begurította a bőröndöket az American Airlines priority check-in pultjához a Heathtrow…..
Az index beszámolt róla, hogy több órán át égette a kerozint egy Ryanair-gép ahelyett, hogy menetrend szerint elindult volna Gran Canariára. A tudósítás szerint a gép túlsúlyos volt, és jobb híján a kerozint kezdte el elfüstölni azzal, föl-le gurult a kifutópályán. A gép valamikor negyed egy után…..
Hányszor hallottad már, hogy nem számít a külső, mindegy, hogy festesz, a lényeg mindig belül van? És hányszor kellett kint ácsorognod egy szórakozóhely előtt, mert nem engedtek be a belsőd miatt? Na és milyen gyakran engedtek be egy dress-code-os eseményre rosszul felöltözve, mert a héten már…..
balazsman 2020.02.20 08:19:28
@Könyveslány: nem érted vagy nem akarod érteni...
ha a poszt arról szól, hogy átlagemberek is javíthatnak megjelenésükön megfelelő sminkeléssel, öltözködéssel, akkor nincs helye a fotosopnak és világítási trükköknek, mert éppen a mondanivalót ássa alá.
"átlagemberek is nézhetnek ki úgy, mint a sztárok, ha ugyanakkora stáb dolgozik rajtuk és ugyanannyi grafikus javítja fel a fotókat, mint a sztárok esetében".
A Malév GH eddig sem pályázott nagy eséllyel a legkedveltebb cégnek járó babérkoszorú elnyerésére, de lassan inkább az aranybékasegg díjra lehet méltó (a díjat egy reklámblog találta ki, nem én). Olvasónk, Dóra (kérésére a nevét megváltoztattuk) tanulságos esete következik. Frissítés: a Wizz Air…..
Augusztussal nagyjából a határátkelők nyári hazalátogatásai is véget értek, ilyenkor mindig érdekes látni, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a külföldön élő magyarok. Balázs (akinek előző posztját itt olvashatjátok) például egészen pozitívakkal. Te is hazalátogattál? Milyen tapasztalatokat…..
Közeledik a nyár vége, megmutatjuk milyen Xiaomi termékek lehetnek az ősz slágerei...
  Mai hír, hogy a fővárosi kormányhivatal 300 millió forintos bírságot szabott ki a Wizzair-re öt repülőjárat jelentős késésével illetve törlésével kapcsolatban, mert a cég elmulasztotta az utasok megfelelő tájékoztatását. Ez így igaz, ezt én is megerősíthetem, mint az egyik érintett járat pórul…..