Adatok
easywork
0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Sok évvel ezelőtt egy délelőtt az egyetemhez közeli kocsmában ültünk fiúk-lányok vegyesen, és érveket kerestünk ahhoz, miért is kellene befáradnunk a nem túlságosan szeretett kommancs professzorunk előadására. Ekkor széles vigyorral a képén benyargalt egy csoporttársunk, aki…..
Liberális vagyok. Hiszek a párbeszédben és fontosnak tartom, hogy azok a vélemények és ideológiák is kifejeződésre juthassanak, és ugyanakkora szabadságot élvezzenek, melyekkel egyáltalán nem tudok egyetérteni.
*
Orbán Viktor vasárnap utasította Pintér Sándort, hogy…..
easywork
2014.10.01 23:03:26
Október 4-én, vadonatúj részekkel folytatódik a Brutális fizika, a Spektrum saját gyártású ismeretterjesztő műsora, amiről a csatorna sajtóközleménye azt írja, hogy még több és még látványosabb kísérletet mutat majd be. Újdonság, hogy a fizika mellé idén a biológia és…..
easywork
2014.09.30 08:04:46
Fontosnak tartom, hogy a kerületi polgárok minél szélesebb rétege ismerhesse meg, kik milyen módon kívánják vezetni városunkat a következő ciklusban. Bölcs döntést ugyanis csak kellő ismeretek birtokában hozhatunk.
Fentieket figyelembe véve az Organikus Káosz, Pesterzsébet…..
Tudom a kérdés még nem aktuális. Jelen pillanatban még négy évig biztosan nem, de jó eséllyel sokkal tovább nem.
De egyszer lesz váltás mert a világon előbb vagy utóbb minden változik. A legnagyobb kérdés jelen pillanatban, hogy akkor mi lesz. Ez érdekli jelen pillanatban az…..
Szombat óta egy ország érzi úgy, hogy becsapták. Miután mindannyiunk kedvence, a Szomszédok Vágási Ferije hevesen tiltakozott, hogy politizálással vádolják, megjelent a Fidesz plakátjain és Újbuda polgármesterének kampányarca lett. Ez utóbbi persze már nem Vágási Ferit minősíti.
Gazdagréten lassan…..
Blogunk sok esetben adott már tanácsot a szellemi tulajdon jó menedzselésére vonatkozóan, azonban még egyszer sem esett szó arról, hogy mit tehetünk, ha védjegyünk egy külső ok miatt veszti el jó hírét. Szemléltetésképp egyetlen kérdést tennénk fel: az ISIS-ről mi jut…..
Átadták.
Ideje volt. Viszontagságos beruházás volt és sokat késett.
Régóta tervezték, régóta vitatkoztak rajta. Én is írtam róla jó pár éve és akkor arra a következtetésre jutottam, hogy kár lenne rá közpénzt költeni. Én persze sok mindenről gondoltam életem során, hogy kár lenne arra közpénzt…..
Az alapvető jogok biztosa szeptember 17-én egy olyan jelentést tett közzé, amely nagyon kényelmetlenül érintette Kocsis Máté polgármestert, aki mindent megtett annak érdekében, hogy bezárassa a Kék Pont tűcsere programját. Az ombudsmani jelentés ugyanis rámutatott, hogy a tűcsere nem csak az EU, de…..
„Minden erénynek vannak előjogai: például hogy egy elitéltnek máglyájához odavigye a maga kis rakás rőzséjét.” (Friedrich Nietzsche: Emberi, nagyon is emberi)
Ifjabb Plinius, a némileg teszetosza értelmiségi helytartó Kr. u. 110 körül Bithüniából írja Traianus…..
CSEPELIEK ÚJSÁGA
A seggnyalókról szóló részt külön megtapsolta a közönség az Arénában
2014.09.12 02:34:00
A MAGYAR DAL NAPJA ELŐTT MAGYAR DALT CENZÚRÁZOTT A MAGYAR KIRÁLYI TELEVIZIÓ? Á, DEHOGY! BRÓDY JÁNOS ELNÉZÉST KÉR, DE HOGY?
"A szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl nagy a zaj / S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók / Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek…..
Mandiner blog
Meg tudnánk halni egymásért, a nemzetért? – A katonai doktrínákról
2014.09.11 08:01:00
„A háború a politika folytatása egyéb eszközökkel.” (Carl von Clausewitz)
Turul főszerkesztő kolléga cikket írt a magyar hadi kiadások alacsony színvonala ellen, mely kiadásokat – némileg populista módon – a nyugdíjak emelésével állított párhuzamba. Meglátása szerint…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Biológia okokból, gondolom.
Azt nem vágom, hogy egy ilyen hímsoviniszta panelektől hemzsegő íromány miért kerül be a blogketrecbe?
Ez lenne az Index álláspontja, esetleg az ügyeletes szerkesztő álláspontja?
Kell a kattintásszám? Vagy mi?